Azt a kurva mindenit!

Az első pár percben csak mosolyogva néztük egymást, majdnem sírtunk, ő az öklét harapdálta, én meg a kezeimbe temettem az arcomat és csak a szemeimmel kandikáltam ki. Öröm volt. Ünnep. És én tudtam, hogy végem van, mert ilyen szerelmes régen voltam.    

Hogy milyen érzés a férjeddel úgy szexelni, hogy közben másba vagy szerelmes? Kellemetlen. 

Borvirágos szép estét Kedveseim. Vagy úgyis mondhatnám, hogy Szamos marcipánlikőrös szép estét kívánok innen a messzi távolból, ahol bár más zene szól, mint otthon, a hazai Fekete Vonat koncert füstje ide is elér. 

És én ahelyett, hogy a vonaton ülnék és nosztalgiázva csápolnék a barátaimmal, éppen egy heartbreaket próbálok feldolgozni. De kezdjük az elején. Pontosabban ott, ahol az egész elbaszódott. 

Sokszor gondolkodom azon, hogy miért pont a férjem lett a férjem és a gyermekem apja, pontosabban hogy miért nála éreztem úgy, hogy mellette jó lesz megállni. Felidézve az elmúlt tizenöt évem kandúr kalandjait, én magam sem értem, hogy miért döntöttem pont mellette. A pénzéért biztosan nem, mert az sosem volt neki. Az eszéért? Vagy talán azért, ahogy éreztem magam mellette? Nem. Idővel már rájöttem, hogy ebben is a vérem hajtott, és valójában a farkával varázsolt el egy életre. És bár aki ismer, az tudja, hogy nálam a jó szex minden kapcsolat alapja, pontosabban jó szex nélkül sosem maradtam meg egy pasival sem, mostmár látom, hogy a férjem varázskardja úgy elvarázsolt, hogy a létező összes piros zászlót szándékosan fehérre festettem. 

De menjünk vissza egy kicsit az időben. Tizen pár évvel ezelőtt külföldre szakadtam egy muszlim országba, ahová egy helyi lagziba voltam hivatalos. A helyzet elfajult, a fogadó családom először bezárt egy szobába, ahonnan a szökésemet terveztem. Mielőtt elindultam volna Budapestről, a fogadó család egyik képén kiszúrtam magamnak egy kis kandúrt a Facebookon. Semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy a szemei a lelkemig látnak. Majd eljött a lagzi napja, és miközben én éppen nem tudtam magam hova tenni az unalomtól, egyszer csak perzselő tekintetet éreztem magamon. Ő volt az. A srác a fényképről. Szerelem volt első látásra, én azonnal tudtam, hogy ő kell nekem, és tudtam, hogy én is azonnal megbabonáztam őt. A helyi szokások miatt nem nagyon közeledhettünk egymás felé, de a szemeink egy percre sem hagyták egymást magukra. Long story short, filmbe illően szakítottak szét minket, engem tiltottak tőle, őt pedig tőlem. Arash, mert hogy így hívták a szobám ablaka alatt virrasztott és várt órákat, hogy kinézzek. Mindig, amikor megláttam, a szívem hevesebben vert és bármit megadtam volna egy érintéséért. Aztán egy újságpapírt és egy tollat dobott be az ablakomon, hogy írjam rá a telefonszámomat, így történt, hogy titokban kapcsolatba kerültünk. Kínzó napok következtek, a szívem fájdalmasan szenvedett Arash hiányától, de be kellett érnünk az üzenetekkel és a távoli, vágyakozó pillantásokkal. 

Aztán egy nap, mikor a fogadó családom már nagyon csúnyán bánt velem, húztam még egy lapot és írtam Arash-nak, hogy jöjjön értem. Arash nem sokkal később ott állt az ablakom alatt. Mikor kiszabadultam a házból, meg sem álltam Arash karjáiig, majd kézen fogva futottunk tovább. Hogy hova, arról fogalmam sem volt, Arash csak annyit kérdezett, hogy bízom-e benne. Én bólintottam, és mindenestől rábíztam magamat. Az elkövetkezendő két hétben a visszautamig Arash mellett én voltam az ezeregy éjszaka hercegnője. Majd sírva elbúcsúztunk, persze azzal az ígérettel, hogy hamarosan újra találkozunk. 

Ő volt az a férfi, aki nagyon sok mindent megalapozott abban, hogy milyen férfit szeretnék majd magam mellé. Az még csak hagyján, hogy a kinézete tízből tízes volt, ő volt az a férfi, aki miközben a tükör előtt állva vettem fel a nyakláncomat, a hátam mögé lépett, rám adta a nyakláncomat és a nyakamba csókolt. Ő volt az, aki ha egy kő volt az úton a lábaim előtt, odébb lökte, nehogy felessek benne. És ő volt az, aki a helyi kormánynak dolgozott és emiatt az ajtók sorra nyíltak meg előtte. 

Aztán én hazamentem, a hónapok teltek, Arash folyamatosan próbálkozott új találkozót összehozni, de a jó Isten tudja, miért, én valahogy sosem álltam kötélnek. Nagyon szerettem volna újra látni őt, de valahogy sosem tettem érte. Aztán férfiak jöttek, mentek az életemben, voltak nagy szerelmek, voltak nagy dugások és sírások, sok féle faszim volt, sok féle helyzetben, de egy valami mind közös volt bennük. Mindegyikben volt valami Arashból. Vagy a szeme, vagy a szakálla, vagy a habitusa, vagy a származása. Valami mindegyikben volt, amitől egy picit azt képzeltem, hogy vele olyan jó lesz, mint anno Arash-sal volt. 

Aztán az évek teltek, én külföldre sodródtam Budapestről, megismerkedtem a férjemmel, akiben több ismerős dolgot is véltem felfedezni. Mint utóbb kiderült, csak rávetítettem az Arash-béli mintákat és ezáltal hatalmasat hibáztam. Időközben Arash is megnősült, és bár évente legalább kétszer próbálkozott azzal, hogy találkozzunk, én hites és lojális feleségként ennek esélyt sem adtam. Megtudtam, hogy ő ugyan nem Európában él, de a felesége és a gyermekei igen. Ráadaásul abban a városban, amelyikben én kötöttem ki. Miután tudtam, hogy ő is nős, szóba se jöhetett egy titkos találkozó. 

Így az évek tovább teltek, és Arash emléke is feledésbe merült. Ő azonban továbbra sem adta fel, lelkesen próbálkozott újra és újra, legutóbb pont akkor, amikor úgy döntöttem, elhagyom a férjem és elköltözöm. Akkor annyira szét voltam csúszva mentálisan és fizikailag, hogy férfira még rémálmomban sem tudtam gondolni. A hónapok tovább teltek, majd eltelt egy év, amikor én már régen nem a férjemmel éltem, és egy isteni szikra ami felpattant bennem azt mondta, írjak Arashnak. Én meg írtam. Azért visszafogottan, tudván, hogy házas, de írtam. 

A válasz nem maradt el. Még ugyanabban a beszélgetésben megtudtam, hogy Arash ugyan továbbra is a hazája kormányának dolgozik, de közel egy éve ugyanabban a városban él, mint én. Tőlem tíz percre.

Megfordult velem a világ. 

Emlékszem, álltam a konyhában, a kezemben a telefonnal és talán még fel is sikoltottam. Az izgatottságtól talán, vagy az örömtől, vagy az ijedtségtől. Nem tudom. Arash felhívott és én tizenkét év után újra hallottam a hangját. Csak beszéltünk és beszéltünk és beszéltünk, forgott velem a világ, kigyúltak a fények, és megszűnt az idő. Azt is megtudtam, hogy elvált, de új kapcsolata van. Így azonnal próbáltam visszavenni magamból, és leállítani magam, de nem ment. Onnantól, hogy meghallottam újra a hangját, egyszerűen kongott a fejem, a szívem táncolt és elszállt minden józan gondolatom.

Pár órával később Arash felhívott kamerán. 

Az első pár percben csak mosolyogva néztük egymást és fújtattunk, majdnem sírtunk, ő az öklét harapdálta, én meg a kezeimbe temettem az arcomat és csak a szemeimmel kandikáltam ki. Öröm volt. Ünnep. És én tudtam, hogy végem. Mert szerelmes vagyok.  

Onnantól kezdve minden nap hívott, minden egyes részletre emlékezett tizenkét évvel azelőttről, még arra is, hogy milyen színű volt a lakk a lábujjaimon. Rengeteget beszélgettünk, kiderült, hogy anno mindketten a másikról feltételeztük azt, hogy nem voltak komolyak a szándékai, és nagyon terveztük a találkozót. A találkozót, ami tele volt kihívásokkal. Egyrészt titokban kellett megoldanunk mindkettőnk részéről, másrészt nehezítő körülmény volt a gyerekem felügyeletének a megoldása is. Majd Arash bedobta, hogy töltsük együtt az év utolsó pár napját. Csak ő és én. 

Nem tudtam, mire számítsak, őrülten szerelmes voltam egy olyan emberbe, aki tizenkét éve maga volt a minden, most viszont fogalmam sincs róla, hogy azóta mi lett belőle. Megvette a regjegyeket, hogy hazavigyem a gyerekemet a szüleimhez arra a pár napra, én meg egyből arra gondoltam, hogy basszus, a férjem, aki a gyerekem apja soha, egyetlen egyszer sem fizette a repjegyünket amikor hazamentünk. 

Szóval teljes lázban égtem, és szívvel-lélekkel-testtel készültem  az eljövendő együtt töltött napokra. Azon kaptam magam, hogy úgy készülök erre a randira, mint anno a nagy szerelmem, Christiannal való randira. Napokig nem bírtam enni, aludni, lázban vártam, hogy mikor csörren a telefonom, és mint valami szerelmes tini, fotókat készítettem Arashról, miközben beszélgettünk, amiket akkor nézegettem, amikor nem beszéltünk. Fejjel zuhantam bele a történetbe, és bár próbáltam magam az eszemmel fékezni, a szívem előre tört és lehetetlen volt megállítani. 

Folyt. köv.