Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Facebook

Azt a kurva mindenit!

Valahogy mindig így van ez. Mi hercegnők várjuk, hogy eljöjjön értünk a szőke hercegünk fehér lovon. A mesében, amikor a herceg megérkezik, megmenti a hercegnőt és élnek boldogan, míg meg nem halnak. Itt elsztorizgatom, hogy szerintem a meseírók valamit elhallgattak, mert valójában ez nem is így van. Kurvára nem.

2014.01.11. 12:18 Coset<3

Fehér holló

Szóval a külföldi faszik váltották egymást az életemben, és így nem csak én jártam be a fél világot, de kis túlzással a fél világ is bejárt engem.

 

image_173.jpg

Cimbalmos jó reggelt Kedveseim! 

Sorban kapom a leveleket, osztókat, hogy ne picsogjak már a múltamon, hogy ne lepődjek meg a csalódásokon, ha mindig reklámarcú fiatalemberekkel kezdek, és bíztatókat, hogy a picsogásom majd nemsoká elmúlik, ne aggódjak. 

Nagyon köszönöm a kedves és építő kritikákat, meg azt is, amikor virtuálisan bokán rúgnak, hogy térjek már magamhoz. Nos. Gond egy szál se, ugyanis xLady zakatol tovább, és ha most nem is felhőtlen baszásokról regélek, hadd osszam meg a 25 éves Dia levelét, aki azért írt nekem, mert irigykedve olvassa a soraimat arról, hogy milyen felszabadultan baszok reggel, délben, este. Mert hogy ő meg nem. Sosem.

Dia hezitált, hogy írjon-e, de végül bátor volt és végül megtette. 

Íme:

Kedves xLady!

Ma bukkantam a blogodra, és bevallom, kicsit irigykedve olvastam. És pár bejegyzés után el is döntöttem, hogy írni fogok neked.

Még nem olvastam végig, így lehet olyannal kapcsolatban írok, amiről már írtál.

A helyzet az, hogy még szűz vagyok, 25 éves, és szűz. A legtöbb, ami fiúval volt, az csók volt, de azt se nagyon élveztem, csak azért tettem, mert úgy gondoltam, ki kell próbálni.

Szerelmes voltam már, de csak plátóian, soha sem viszonozták az érzelmeimet.

És itt vagyok ennyi idősen, és nem tudom, mit tegyek. Szoktak közeledni hozzám fiúk, de mindig arra gondolok, hogy mi lesz, ha elmondom. Hogy mondjam el? És mi lesz, ha nem élvezem a szexet? Mitől függ az, hogy valaki élvezi-e? 

Én mindig azt gondoltam, azzal vesztem majd el, akit szeretek, de itt vagyok ennyi idősen, és még nem jött el. És azért kíváncsi vagyok a szexre.

Szerinted mit tegyek?
Kicsit szégyellem.

Üdv,
Dia

Nos. Dia levele elgondolkodtatott. Elsősorban azon, hogy nekem hány kanom volt 25 éves koromig. Ec-pec, kimehetsz, öt. Ebből kettő egyéjszakás, egy kapcsolat, egy szeretősdi, és egy házasság.

Aztán visszatekerem magam a jelenbe, 28-hoz és újra számolok. Ec-pec, kimehetsz, tíz. Egy nyári lámúr, két egyéjszakás, egy Ezel és most egy Prince. 

Aztán már mondanám is, hogy a mérleg igazából kurvára nem dőlt semerre. Mert bár járt bennem tíz fasz, volt, amelyik szeretett, volt, amelyiket én szerettem, de a végeredményen nem változtat. Szingli vagyok. Aztán meg azon gondolkodom, hogy vajon másképp csinálnám-e, ha újra kezdhetném.

Volt egy házassági kérőm 16 évesen. Egy cigányfiú, aki első látásra belém szeretett, és a mai napig érdeklődve követi a kapcsolati állapotomat. Akkor, 16 évesen eszem ágában nem volt férjhez menni. Sokkal izgalmasabb volt barátnőzni, meg nagy álmokat kergetni, hogy én majd megtanulok sok nyelven, meg majd bejárom a világot, és menő bizniszvumen leszek.

 

image_175.jpg

Emlékszem, úgy hét éves lehettem, amikor Papikámmal a buszon ültünk, és velünk szemben ült két fekete férfi, és valami érthetetlen nyelven beszéltek egymással. Én meg nem tudtam mást tenni, csak meredten bámultam őket, és próbáltam kitalálni, vajon mit mondhatnak. Aztán hirtelen az egyik hozzám szólt. Megkérdezte angolul, hogy értem-e, amit mondanak. Én meg hirtelen nagyon megijedtem, de hogyan volt tovább, arra már nem emlékszem. 

Szóval az évek teltek, én meg mindenből jeles voltam, és csak haladtam az álmaim felé. Nyelvvizsga, meg világjárás már a középiskola alatt, és minél jobban szagoltam bele abba, hogy milyen érzés külföldön külföldieket látni, meg nem a saját nyelvemen hozzájuk szólni, annál inkább éreztem azt, hogy nekem erre van szükségem.

Így lett hát rengeteg külföldi barátom, és nem utolsó sorban külföldi kanom. Minél többet láttam a nagyvilágból, és minel többet éltem külföldön, annál kevésbé éreztem magam itthon otthon. Mindig is úgy éreztem, hogy semmi másért nem vagyok magyar, csakis azért, mert anyanyelven beszélem ezt a nyelvet, és mert magyar útlevelem van.  Ennyi. Nekem sosem jelentett semmit a sertéspörkölt, a bor, vagy a pacal. 

Aztán egy alkalommal, mikor 24 órát repkedtem a világ felett, mert minden kibaszott csatlakozásomat lekéstem, valami megváltozott bennem. Emlékszem, a magyar mezőtáblák felett, ereszkedés közben elsírtam magam. Akkor éreztem először igazán, hogy hazaértem. Onnantól kezdve máshogy néztem még a körútra is, és rájöttem, hogy akárhol is éljek, olyan város, mint Budapest, nincs még egy a világon. 

Így maradtam itthon, de a külföldi kanoktól továbbra sem szabadultam. Itthon is folyamatosan beléjük botlottam, bármerre is mentem. 

Szóval a külföldi faszik váltották egymást az életemben, és így nem csak én jártam be a fél világot, de kis túlzással a fél világ is bejárt engem. Egyszer az egyik külföldi pasim azt mondta nekem, hogy külföldi férfit ne szeressek, mert azok mindig haza vágynak, és haza is mennek. Akkor nem hittem neki, de így, az évek távlatából, ennyi külföldi faszi arcra ejtése után már belátom, igaza volt. 

 

image_174.jpg

 

Volt, amelyiknek izgalmas magyar pina voltam, volt, amelyiknek szexi szerető, volt, amelyiknek szerető feleség. De egy sem volt, amelyik maradt volna.

Szóval ha újra kezdhetném, azt hiszem, semmit sem csinálnék másképp. Mert bár sokszor estem arcra, de sokszor repültem is. Ezek a férfiak reptettek ideig-óráig, és azt hiszem, rengeteg élménnyel és tapasztalattal lennék ma szegényebb, ha kihagytam volna őket az életemből. 

Úgyhogy Dia, ne bánj semmit. Inkább légy büszke arra, hogy kis hazánkban 25 éves szűzként olyan ritka vagy, mint a fehér holló. És csak azért ne bassz valakivel, hogy túl legyél rajta. És hidd el, az a férfi, aki megkaphat majd téged, százszor többre fog értékelni, mint a valaha is volt legjobb szopását. 

Csók,

xLady

 

képek: http://www.erdekesvilag.hu/feher-hollo-ritka-es-kulonleges-madar/, http://puteri-farah.blogspot.hu/2010_11_01_archive.html, http://autism.lovetoknow.com/treatment-goals-autism

Szólj hozzá!

Címkék: külföldi levél kaland házasság Olvasó


A bejegyzés trackback címe:

https://aztakurvamindenit.blog.hu/api/trackback/id/tr225752551
süti beállítások módosítása