Azt a kurva mindenit!

Szóval miközben faszán felsoroljuk, hogy egy nőnek hogyan és miként kéne viselkednie, valahogy elfelejtünk arról beszélni, hogy egy férfi mitől lesz igazán férfi, és hogy mik a feladatai azon felül, hogy heti kétszer beteszi. 

Amikor egy lány 18 évesen nő lesz, két út közül választhat. Választhatja a könnyű, ám lélekölő kurva életet, és választhatja a nehéz, ám erkölcsöset. Hogy ki-melyiket választja, az mindenkinek saját döntése, és bár a mondás úgy tartja, hogy egy nő séf a konyhában, úrinő társaságban és szajha az ágyban, a valóságban kevés férfi van, aki képes is arra, hogy egy nőből mindhárom szerepét kicsalogassa. 

Mert az nem úgy működik ám, hogy a nő varázsszóra vált egyik szerepből a másikba csak úgy a semmiből, - bár, a kezdeti láng idején a lelkes menyecske akár még olyat is tud - , de ha a faszi nem teszi oda magát és csak tespedve és a golyóit vakargatva várja mindezeket, mondván, hogy neki ez jár, akkor előbb-utóbb a szajhából szőrős lábú mackónadrágos, a séfből mirelites instant főző lesz, az úrinő meg még az ura társaságból is eltűnik, mert nem lesz már értelme jelen lennie. 

Szóval miközben faszán felsoroljuk, hogy egy nőnek hogyan és miként kéne viselkednie, valahogy elfelejtünk arról beszélni, hogy egy férfi mitől lesz igazán férfi, és hogy mik a feladatai azon felül, hogy heti kétszer beteszi. 

Szóval amikor egy nő huszonévesen úgy dönt, hogy ő a könnyű életet választja és kurvának áll a szó bármelyik értelmében, akkor nem árt megkérdeznünk magunktól, hogy vajon azért nézzük-e őt le, mert irigyeljük a bátorságát, vagy azért, mert félünk, hogy az oldalunkon viruló kant is bármikor vihetné egy körre. 

Mert azért lássuk be, hogy a kurvák szinte mind bomba nők, patent sminkkel, testtel és frizkóval, és bár családos anyaként mondhatjuk, hogy jaj szegény, milyen rossz lehet neki egyedül, gyerek nélkül; talán azt is beláthatjuk, hogy manapság lassan több az elvált, vagy egyedülálló anya, mint a házas. Ergo, bruttó húsz év távlatából olyan nagy különbség azért nincsen. 

S míg a kurva tíz évet szán arra, hogy pasikat szédítsen, kábítson és hülyére gazdagodjon, majd ha kedve tartja, meagcsládosodjon, addig a szigorúan misszionárius pózban szeretkező erkölcsös családanya éjszakákat sír át éveken át miközben azt mondogatja magának, hogy hát de én ezt nem is így akartam. 

Szárnyalni jó, felhőtlennek lenni jó, és míg sokan azt hiszik, maga a család a boldogság, addig legalább ugyanennyien félnek még maguknak is bevallani, hogy a család maga nem jelent boldogságot, hanem sokkal inkább jelenti a tehert, a felelősséget és a szürke hétköznapokat.

Mert bár a gyerek mindenért kárpótol, pontosan a gyerek az is, aki miatt tűrünk, szenvedünk és maradunk évekig még akkor is, amikor már darabjainkra hullottunk. 

Vannak nők, akik kurvának születnek és vannak, akik feleségnek. 

Egy jó feleség sokszor vak és néma, egy jó kurva pedig mindig az. És hogy mi a legnagyobb különbség kettejük között? 

Az, hogy míg a kurva az első hazugságnál fájdalom nélkül továbbáll, addig a feleség sorsfordító tréningekre jár, hogy a családját megmentse, majd végül a tehetetlenségébe belefulladva, meggyötörve és kiürülve, átzokogott éjszakáktól elfogyva fájdalommal bélelve mondja, hogy na mostmár elég, én elmegyek.  

Ugye, hogy a kurvák okosak?

Csók,

xLady  

És otthon a kedvesükkel nem integrálni szeretnének, meg azon versenyezni a nejükkel, hogy melyikük okosabb, hanem pusztán arra vágynak, hogy legyen egy családi háttér, egy meleg otthon, amit egy férfi számára csak és kizárólag egy nő képes biztosítani.

Reggeli tojással a kezemben Velvetet olvasgatok, és sorra pörgetem a -miért nem találok magamnak társat, pedig szép és okos vagyok- féle fröcsögéseket, és vádaskodást férfiaktól és nőktől egyaránt.

Van, aki azt írja, hogy az a baj, hogy nőként három diplomája van, meg amúgy is 90-60-90, van, aki azt írja, hogy az a baj, hogy algoritmusokban gondolkodik, és mellesleg 175 magas, szőke és nagycsöcsű bombázó, és van, aki azt írja, hogy az a baj, hogy három diploma, meg négy nyelvvizsga mellett még deltája is van, annyit gyúr a teremben. 

De senki nincs, aki azt írná, hogy szerinte azért van egyedül, mert egy egoista faszkalap, aki azt hiszi, őt űberelni esélytelen, meg senki nincs, aki azt írná, hogy szeret edzeni, de főzni még inkább. 

Nem azt mondom, hogy az asszonynak csakis a konyhában legyen szava, de azért hölgyeim, lássuk már be, hogy az alapvető családmodell arról szól, hogy mi elsősorban háztartást vezetünk, nem pedig egy gigaválallalot. Miért nem ír senki arról, hogy a testén, meg a diplomáin kívül mit tud beleadni egy kapcsolatba, és mit adna a másiknak azon felül, hogy szellemi -ki az okosabb- csatákat vívjon vele, meg hogy vizuális élményt nyújtson a másiknak? 

Tény, hogy egy okos és határozott nőnek sokkal nehezebb társat találnia, mert a faszik félnek tőle, de azért azt sem kell elhinni, hogy az összes szingli kisasszony azért szingli, mert a szépségétől és az eszétől rettegnek a férfiak. Már csak azért sem, mert a férfiaknak kell a kihívás, így amelyik hölgyet beetették ezzel a dumával, az inkább nézzen tükörbe, és ha ott mindent rendben talál, akkor gondolkozzon el magában, hogy mi lehet az a borzasztó tulajdonsága, ami miatt úgy taszítja a férfiakat, mint két mágnes ugyanazon pólusa. 

Ahogy mi, nők férfira vágyunk, úgy a férfiak is nőre. És otthon a kedvesükkel nem integrálni szeretnének, meg azon versenyezni a nejükkel, hogy melyikük okosabb, vagy látott már többet a világból, hanem pusztán arra vágynak, hogy legyen egy családi háttér, egy meleg otthon, amit egy férfi számára csak és kizárólag egy nő képes biztosítani.

És uraim, maguk se higgyék azt, hogy egy kurva nagy deltás háttól, meg egy BMW-től összepisiljük magunkat mi is, akik nem kirakati, hanem tartalmi kapcsolatra vágyunk. Mert a tanult nők általában azért pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit jelent keményen dolgozni, hogy mit jelent ősszerakni egy BMW-re valót, és nem arra vágynak, hogy kussban csodálják a délceg mellizmaikat, miközben betérdelve maguk elé a farkukon csüngenek.

Az a baj, hogy valamiért magát mindenki átlagon felülinek titulálja, aki nem áll ám szóba akárkivel, pedig ha jól magunkba nezünk, bizonyára mindannyian emlékszünk még arra, hogy mivel basztattak minket az általános iskola alsó osztályában. Bizonyára még mindig ott van az a nagy orr, az a szeplő, az a szemüveg, vagy az a túlsúly, úgyhogy értem én, hogy fontos a pozitív énkép, de manapság ez azt jelenti, hogy mindenki sokkal többre értékeli magát, mint amennyit valójában ér. 

Ezer és egy tanult nő van, aki nem tesped bele a csokikba, és igenis figyel a külsejére. Ezer meg egy értelmes, és jóképű faszi szaladgál odakinn. A kérdés inkább az, hogy a diplomás, szőke-nagycsöcsű harminc évesen össze tud-e dobni egy reggeli rántottát, vagy inkább azt mondja, én rendelek, mert megtehetem. Meg az is a kérdés, hogy a nagyon menő, jóképű és gazdag jogász faszi hajlandó-e megpumpálni az eldugult wc-t, vagy inkább azt mondja, szerelőt hívok, mert megtehetem. 

Pedig ha megfogott a külső, megtartani már csak a belső fog, és jobb, ha mindenki tudomásul veszi, hogy idővel a külső szépség megfoszlik, és nem marad más, csak a belső. Nagyon bölcs gondolat, tudom. 

És mondjuk őt év házasság után baromira nem mindegy, hogy az asszony még mindig nem tud egy rántottát se csinálni, vagy az, hogy az ember azt sem tudja, hol kell a villanyórát visszakapcsolni. 

Elbaszott egy világ ez, az egyszer biztos, és szerintem sokkal jobb lenne, ha a sok diploma, meg nyelvvizsga után mindenki megtapsolná magát most utoljára, és elkezdene azon gondolkodni, hogy mitől lesz valójában szerethető nő, vagy férfi. 

Helyes önertékelés, kedveseim, és menni fog.

Csók,

xLady

Igazam van? Rosszul gondolom? Írd meg! 

Hasonló tartalmakért kövess itt és a Facebookon! 

Ahogy belépett a lakásba, a lelkünk már nem találkozott, mert egyikünké sem volt már ott. Én ismét nagyon nyeltem és a könnyeimmel küszködve csak annyit tudtam mondani, hogy mennem kell, mert ha maradok, fájni fog. 

Miután éjfélkor megébredtem és Arash még nem volt otthon, éreztem, hogy valami nagyon nem kerek. Nem is azért, mert éjfélre ugyan legyen már otthon, hanem azért, mert egyértelműen azt éreztem, hogy ez a kint időzés nem csak arról szól, hogy a testvérével találkozzon, hanem arról is, hogy engem szándékosan kerüljön. 

Ezt a megmagyarázhatatlan érzést nem tudtam kiverni a fejemből, zsigerből jött, és bár Arash semmilyen célzást nem tett arra, hogy zavarnám, valahogy mégis ezt dekódoltam a csápjaimmal. Így ugyan akkor még visszaaludtam, de hajnali öt órakor felébredtem arra, ahogy a kulcs fordult a zárban. Arash volt az. 

Ahogy belépett a lakásba, a lelkünk már nem találkozott, mert egyikünké sem volt már ott. Mikor lefeküdt mellém az ágyba, előbb felém fordult, szétcsókolgatta és szorította a kezemet, majd a vállamhoz bújt, megcsókolta azt, sóhajtott egy nagyot és hátat fordított nekem. Akkor még nem tudtam, de így visszanézve az volt az a pillanat, amikor elbúcsúzott tőlem. 

Ő szótlanul elaludt, én pedig szótlanul kimásztam a meleg ágyból, és a fagyos decemberi hajnalon plédet terítve magamra másztam ki a konyhába, hogy egy kávét készítsek magamnak. Az előző este a nappaliba tett gyertyát meggyújtottam, és miközben törökülésbe leültem a kanapéra, a könnyeim már megállíthatatlanul ömlöttek. Nem volt dráma. Nem kapkodtam levegőért. Nem bántott senki. Mégis, egyértelmű volt számomra, hogy akkor és ott, az előzetes egyezségünket felbontva össze kell pakolnom és el kell jönnöm. 

Nagyon fájt. A lelkem a darabjaira hullott, a könnyeim csak ömlöttek és ömlöttek megállíthatatlan. Mindent összepakoltam. A kis csúnyácska papucsomat is. Mindent, aminek nyomát hagyhattam volna, kidobtam. Hirtelen azt akartam, hogy ez az egész meg sem történtté váljon. Hogy töröljem ki az emlékeimből, hogy töröljem le az illatát a bőrömről, hogy töröljem ki a szemeit az agyamból. Aztán a következő másodpercben meg azt akartam, hogy mint a filmekben, legyünk együtt boldogok és gyúljanak fények, szóljon a zene, Arash kapjon fel és legyen a folytatás olyan csodásan romantikus, mint amilyen ezt a történetet megillette volna. 

De nem volt az. 

Akkor még nem tudtam, de nem csak Arasht sirattam. Hanem azt is, ami a közös múltunk volt. A filmbe illő történetünket, aminek nem lett volna szabad így véget érnie. Rettenetesen fájt. Minden egyes ruhadarabnál, amit betettem a kis bőröndömbe a szívembe hasított a fájdalom. Arash a kanapéra dobta le a levetett pulóverét mikor hazajött. Amikor már mindent összepakoltam és útra kész voltam, a kezeimmel felvettem a pulóvert és becsukott szemekkel fúrtam bele az arcom. Valahogy tudtam, hogy utoljára. 

Aztán jött a nagy feladat. Arasht fel kellett keltenem, hogy kiengedjen. Miközben aludt, én az ágy végéből néztem egy picit, és a szívem ismét darabjaira hullott. Próbáltam a könnyeimet visszafogni, odaléptem a vállához, megsimogattam az arcát, utoljára végighúztam a kezem a haján, a fülein, az arcán, a nyakán és a vállán, nyeltem egy nagyot és szólítottam. Arash nagyon mélyen aludt, nehezen ébredt. De mire felébredt én már az ajtóban álltam a kis bőröndömmel, meg a kis szatyraimmal. Arash félkómásan odalépett hozzám, megcsókolta a homlokom, majd azt kérdezte, miért ilyenkor megyek. Mire válaszolni tudtam volna, az arcán láttam a változást, ahogy lélekből átlépett egóba és mikor leesett neki, hogy én most gyakorlatilag elmegyek, csak annyit kérdezett, hogy miért megyek el. 

Én ismét nagyon nyeltem és a könnyeimmel küszködve csak annyit tudtam mondani, hogy mennem kell, mert ha maradok, fájni fog. 

Erre Arash megvakarta a fejét, és miközben belépett a hálószobába, azt mondta, ha menni akarsz, menj, ha maradni, akkor maradj. És eltűnt a hálószoba sötétjében. Én ott álltam az ajtóban kabátban a kis bőröndömmel, meg a szatyraimmal és bár szívem szerint maradtam volna,  vettem egy nagy levegőt és kiléptem az ajtón. Ez az Arash már nem az az Arash volt, akit anno megismertem. Az az Arash sosem hagyta volna, hogy így menjek el. 

Az az Arash ha talán mégis kiengedett volna az ajtón, pár perc múlva biztosan utánam szaladt volna, hogy megállítson. De ez az Arash nem tette.

Leértem hát a ház elé, hívtam egy taxit és vártam. Mint a filmekben, vártam, hogy majd Arash arca felbukkan a kapu mögül még mielőtt a taxi odaérne. De Arash nem jött. A taxi viszont igen. 

Szándékosan nem néztem fel az ablakra. Magamnak azt mondtam, azért nem teszem, hogy ne lássam Arash arcát, de valójában azért nem néztem fel, mert még egy kicsit belehaltam volna, ha Arasht nem látom ott. Így összekaparva a megmaradt méltóságomat mondtam a címet a taxisnak, miközben az eső esett, és miközben a napkelte előtti sötétség borította a várost. Az ablakon legördülő esőcseppek versenyt futottak az arcomon legördülő könnyekkel, és valahogy én már megint egy filmben éreztem magam, ahogy suhantak mellettem a fények, meg a város, ami mind mind olybá tűnt, mintha egy lassított felvételt néznék. 

Melankóliámból a sofőr rántott ki, amikor megérkeztünk a lakásom elé. Zombiként szálltam ki és léptem a lakásomba, majd dobtam le minden csomagomat a földre, magamat pedig a kanapéra. Órákig csak néztem magam elé, és próbáltam megérteni, hogy mi történt. Bár már akkor is tudtam, de kimondani még képtelen voltam, hogy szimplán annyi történt, hogy nem kellettem eléggé. 

Már pár óra távlatából is rettenetesen hiányzott Arash megnyugtató közelsége, így amikor felhívtam az egyik barátnőmet és elmeséltem, hogy mit tettem, rendre utasított, hogy azonnal hívjam fel Arasht és menjek vissza hozzá.

Közel negyven évesen már nincs se kedvem, se időm, se energiám játszmákat játszani, így úgy voltam vele, lesz, ami lesz, megírom Arashnak, hogy azért szaladtam el, mert újra belezúgtam már az első alkalommal, hogy újra meghallottam a hangját a telefonban, hogy túlságosan is jól éreztem magam vele, viszont érzem, hogy valami nem kerek és nem akarom, hogy fájjon. Ezért inkább eljöttem. Sokáig azt gondoltam, hogy hiba volt ezt megírnom neki, aztán beláttam, hogy nem volt az, ugyanis ha ezzel nem kergettem volna Arasht világgá, hónapokig folytatódott volna a titkos románcunk, melynek végén fejjel borultam volna bele az első szembejövő árokba, amikor közli, hogy ő újra megpróbálja majd megmentetni a házasságát. 

Szóval összeszedtem minden bátorságomat, és felhívtam Arasht. De már késő volt. Mikor kinyomta a hívásom, tudtam, hogy vége. Akkor már aznap sokadjára szilánkjaira hullott a szívem.

Nem volt mit tenni. Itt már tudtam, hogy Arasht el kell engednem mindenestől. Ő azt írta, hogy ne felejtsem el, hogy ő már egy családos ember, nem pedig szingli, mint annak idején. És hogy ne szeressem őt, mert nem akarja, hogy nekem fájjon. Írt még más egyebeket is, de nem csitriként nyilván már ezekből is megértettem, amit korábban éreztem. Hogy nem kellek eléggé és hogy most tulajdonképpen pattintott. Ezt a kudarc érzést nem igazán tudtam helyén kezelni és ha nagyon őszinte akarok lenni, még mindig nem tudom, mert ilyen az elmúlt húsz évben talán egyszer fordult velem elő. 

Az elkövetkezendő napok gyötrelmesen fájdalmasak voltak. Leírhatatlanul mélyre mentem, és bár fejben próbáltam ezt a helyén kezelni, a szívem darabjait azt sem tudtam, merre keressem. Hetvenkét óra masszív sírás következett. Aztán egy nap mosolygás, majd két nap újabb sírás. Nagyon fájt. 

Az egyik este, miközben épp a Szerelmünk Lapjai című filmen bőgtem halálra magam, váratlanul becsengetett a férjem. Meglátta a kisírt szemeimet, azt kérdezte, beteg vagyok-e, mire én azt hazudtam, hogy nem, csak meghatódtam pár filmen. 

Az elkövetkezendő 48 órát szinte a férjemmel töltöttem. Kettesben. Teljesen abszurd és lehetetlen volt az egész. Miközben a lelkem ordított Arashért, a nézéséért és az érintéséért, tőlem fél méterre ült egy másik férfi, a férjem, aki iránt bár egyszerre semmit sem éreztem, mégis tudtam, hogy ahhoz, hogy Arasht végleg lezárjam, le kell vele feküdnöm. 

Hogy ez milyen fordulatot hozott, arra én sem számítottam. 

Folyt. köv. 

Arashnak megírtam, hogy tíz perc múlva érkezem az állomásra, majd a telefonomat elraktam és nem is foglalkoztam vele. Egészen addig, amíg meg nem érkeztem és amíg el nem kezdett darabokra hullani a mesebeli történetünk. 

Mindig, amikor újra beszéltünk a kamerán, én az arcát fürkésztem, és bármikor a szemébe néztem, rájöttem, hogy ezeket a szemeket kerestem mindenhol. Akkor esett le, hogy az ő szemei jelentették nekem a végtelen biztonságot és összetartozást, és hogy bármikor is bárkivel ismerkedtem meg Arash után, ha Arashéhoz hasonló szemei voltak, nekem beremegett a lábam. 

Arra is rájöttem, hogy ha sosem ismertük volna egymást, és most futnánk össze az utcán először, akkor is biztosan megakadna rajta a szemem. A zsánerem mindene, vagy úgyis mondhatnám, hogy tizenkét évvel ezelőtt ő alakította ki a későbbi zsáneremet, és olyan pasikkal álltam össze, akik hasonlítottak rá. Miután én ezt magamban felismertem és elkönyveltem, teljesen abszurd volt Arashtól azt hallani, hogy utánam ha látott valakit, aki egy kicsit is hasonlított rám, rámozdult, mert engem keresett benne. 

Csodának éltem meg azt, hogy újra kapcsolatba kerültünk, és a szívem úgy repkedett, mint a szárnyait először próbálgató kismadár, aki bár fél az eséstől, a repülés örömétől nem tudja magát visszafogni. Azt is tudtam, hogy ha valamiért ez az egész nem jól fog elsülni, akkor nagyon mély lesz a zuhanás és keményen meg fogom azt szenvedni. 

Arash minden nap egy bárból hívott, és feltűnt, hogy iszik. Volt olyan is, hogy bebaszva hívott fel, vallott szerelmet, és kérlelt, hadd jöjjön el most hozzám. Persze ebbe nem mentem bele. A napok és a hetek teltek, én újra kivirágoztam, ami a környezetemnek is feltűnt. A férjem, akivel egyébként szomszédok vagyunk is látta, hogy valami történt velem, de azon túl, hogy a szemeit meresztette és legeltette rajtam, szándékosan került bármilyen kérdést, vagy megjegyzést. 

Arash-sal anno a repülőtéren váltunk el és ott találkoztunk utoljára, így egy kicsit szimbolikus jelentése is volt annak, hogy most, amikor újra találkozunk majd, ha nem is a reptéren, de a reptérről a városba beérkező állomáson találkozunk majd újra. Annyira izgultam az odavezető úton, hogy a gyomrom ki akart a helyéről szakadni, nem kaptam levegőt, és a rosszullét kerülgetett. Arashnak megírtam, hogy tíz perc múlva érkezem az állomásra, majd a telefonomat elraktam és nem is foglalkoztam vele. Egészen addig, amíg meg nem érkeztem és amíg el nem kezdett darabokra hullani a mesebeli történetünk. 

Ugyanis amikor megérkeztem az állomásra, Arash nem volt ott. 

Ezt még leírni is fájdalmas, és emlékszem, én csak annyit mondtam magamnak, hogy basszus ne már, hogy ilyen méltatlanul lesz vége ennek a történetnek. Gondolatok cikáztak a fejemben és érzések a szívemben, és azt sem tudtam hirtelen a kellemetlenségtől, hogy merre induljak. Ez volt az első pofon, és ha igazán fasza csaj lettem volna, akkor ezen a ponton ki is szálltam volna a történetből. De nem tettem. 

Írtam Arashnak egy kérdőjelet, aki azt mondta, szóljak, ha megérkeztem, és jön. Szóltam, hogy már szóltam vagy negyed órája, és itt állok egymagam az állomáson a kis bőröndömmel, és kurvára kellemetlenül érzem magam, úgyhogy most taxiba ülök és hazamegyek. Arash hívott, hogy már indul is, öt perc és érkezik, várjam meg, vagy induljak haza és jön utánam. Így ott maradtam, de közben azért húztam a számat mert nem igazán tetszett a fogadtatás. 

Aztán pár perc múlva felnéztem a telefonomból és már messziről láttam Arasht körvonalazódni a sötétben. Aztán mikor úgy ötven méterre lehetett tőlem, a lábaim beremegtek és elakadt a levegőm. Arash elém lépett, rám nézett, bocsánatot kért a késésért, én meg azonnal elvesztem a szemeiben. Csak néztem a szemeit, firtattam benne mindent, és nem bírtam megszólalni sem. Arash megölelt, én meg csak álltam ott, mint egy fadarab és képtelen voltam őt visszaölelni. Csak azt hajtogatta, hogy tizenkét év, tizenkét év. Majd megcsókolt, de én elhúztam a fejemet. 

A terv az volt, hogy a pár méterre lévő lakásában fogjuk tölteni azt a pár napot. Így megfogta a kis bőröndömet, és elindultunk hazafelé. Csak akkor vettem észre, hogy a kezében van egy felbontott sörös üveg. Ekkor volt másodjára olyan gondolatom, hogy inkább kiszállok. De nem tettem. Helyette megkérdeztem, miért van nála egy bontott üveg sör az utcán, ő húzott belőle egy kortyot, majd beledobta azt az első szembejövő kukába. 

Hazaértünk hozzá a lakásba, ami ugyan be volt rendezve, de mivel nem lakik ott senki, gyakorlatilag lélektelen volt az egész. Nem volt sem törölköző, se kávé, és itt volt harmadjára az a gondolatom, hogy inkább kiszállok és hazamegyek. De nem tettem. Álltunk az előszobában, a fejünk felett égett a villany, csak néztük egymást, a szemei még mindig a lelkemig hatoltak, és csak mosolyogtunk egymásra. Újra megölelt, itt már én is őt, aztán csókolni kezdett, és én is őt. Furcsán ismerős volt a csókja és az érintése, fürödtem az ölelésében, de valahogy mégsem tudtam magam teljesen átadni az érzésnek. 

A nagy hévben betáncolt velem a hálószobába, rábaszott az ágyra és csak csókolt és csókolt és csókolt, és próbált a bőrömhöz férkőzni a ruhám alatt. Csókolt, aztán miközben a szemeimbe nézett benne szíve minden vágyával, a tenyerét elhúzta az ajkaimon újra és újra. Tetszett a játék és én is kezdtem beindulni. Az egyik mellemet villámgyorsan kiszabadította a fogságából, de még mielőtt teljesen elveszítettem volna a fejemet, leállítottam őt, és egy kis türelmet kértem. Arash leállt, feltápászkodtunk az ágyról,  és megkérdezte, hogy szeretnék-e kimenni vacsorázni, vagy inkább hozzon fel enni. Őszintén szólva nagyon fáztam kint, így inkább a második opciót választottam. Arash lement, én pedig ott maradtam egyedül a lakásában és a balkon alatt elterülő tér fényeit bámultam az ablakból miközben azon gondolkodtam, hogy vajon helyes-e, amit most csinálok. Tizenkét évvel ezelőtt független nőként töltöttem együtt a szerelmes napokat Arash-sal, most viszont van egy férjem, tőlem fizikailag tíz percnyire, de lelkileg fényévekre, és akivel ugyan nem vagyunk együtt, ezt a kalandot azért mégsem merném előtte felvállalni. 

Ahogy nyílt az ajtó, és megláttam Arash arcát, a válasz egyértelműen igen volt, és elszállt minden kétségem. Sokféle ételt hozott, hogy legyen miből válogatni, de én őszintén nem tudtam sokat enni. A kanapén ülve beszélgettünk, de kényesen kerültünk minden kételyt, kérdést, vagy múltbéli bánatot, és csak felszínesen fecsegtünk a semmiről.  

Később letusoltam, és mivel nem volt törölköző, a pamut ruhámat használtam törölköző gyanánt. Nem tetszett. Majd zenét kapcsoltam és ahogy érkezett a késő este, úgy kerültünk mi is az ágyba. Arash megölelt és csókolt, én is őt, és bár bizsergető érzés volt az ujjait a bőrömön érezni, furcsa érzés volt átélni, hogy majd egy évtized után először érinti más férfi a testemet és tesz majd hamarosan a magáévá.

Ez az érzés volt lelkileg egyszerre fájdalmas és felszabadító, merthogy én mindig is úgy voltam vele, hogy akkor zártam le véglegesen egy faszit az életemben, ha egy másikkal ágyba bújtam. Onnantól nálam sosem volt visszaút, komolyan legalábbis biztosan nem, ugyanis nem tudtam volna a saját lelkiismeretemmel elszámolni.  

Visszatérve térve a párnák közé és Arashoz, szenvedélyesen öleltük és szerettük egymást, és bár Arash nagyon igyekezett, képtelen volt megdugni. Először a kétely futott át a fejemen, hogy biztos nem kíván, aztán a kétely tovaszállt és leesett, hogy pár órával ezelőtt valószínűleg a nőjében volt és hát bár a vágy elég ahhoz, hogy egy férfinak merevedése legyen, ahhoz már kevés, hogy közel negyven évesen újra és újra teljesítsen. Arash rettenetesen érezte magát emiatt, engem nem viselt meg különösebben, ugyanakkor kizökkentett a romantikából a tudat, hogy tulajdonképpen ő most velem csalja meg a nőjét. 

Az éjjelt szinte ébren töltöttem, a nappali kanapéján forgolódtam hajnalig, míg Arash kijött értem a hálószobából és visszavitt maga mellé. Ott sem tudtam elaludni, majd korán reggel Arash telefonja megszólalt. Amikor felvette, és meghallottam a vonal túlsó végén a női hangot, tudtam, hogy kivel beszél. Elképesztő érzés volt. Egyszerre cikázott bennem a gondolat, hogy a nő, aki full kontroll alatt próbálja őt tartani és telefonál éjfélkor, meg reggel hétkor azt gondolván, hogy így Arash biztos nem csalja meg, és ez mennyire szánalmas, és az, hogy mennyire gusztustalan valahogy az egész, hogy miközben Arash a telefonban azt mondja a nőjének, igen, életem, minden rendben, én, akit nem sokkal korábban ölelt és csókolt ott fekszem mellette és mindezt végighallgatom. 

Itt éreztem negyedjére, hogy felveszem magam és hazamegyek. De nem tettem. 

Arash felkelt, elkészült, ott hagyta nekem a kulcsot, visszajött még az ajtóból, majd a lifttől is még egy pár csókra és ölelésre, majd elment dolgozni. Én hazajöttem, hogy rendbe tegyem magam és hogy egy kicsit elgondolkodjak a történteken. Délután visszamentem, csinos ruhába dobtam magam, és úgy vártam őt haza a munkából. Későn érkezett. Hozott vacsorát, és bár azt tudtam, hogy a testvére is ezekben a napokban fog megérkezni a szomszédos országból, azt nem tudtam, hogy végül ez fogja meghozni számomra a végleges döntést. 

Vacsora után Arash kicsit meg akart pihenni, bár így utólag nézve inkább csak meg akart dugni, meg kerülni akarta a bármely féle mélyebb beszélgetést. Így ledobtuk magunkat az ágyra, és hát nyilván nem nehéz kitalálni, hogy mi történt. Emlékszem, miközben éreztem magamban a férfiasságát, újra az a furcsa érzés vett körül, hogy mennyire új érzés majd egy évtized után egy másik férfit magamba engedni. Hirtelen arra is emlékeztem, hogy anno annyira nem volt nagy mutatvány vele a szex, és hát valójában most sem volt az. Sőt, felbaszta a lábaimat gyertyaállásba, de mire én kezdtem volna jól érezi magam, ő már kész is volt. De valahogy ez sem zavart. Viszont nem sokkal később én, aki mindig is tudtam érzelem nélkül baszni és nem feltétlenül kötöttem a szexet érzelmekhez, azon kaptam magam, hogy miközben Arash oldalán fekszem, elképesztő vágy tör fel bennem arra, hogy össze vissza csókolgassam mindenét. 

Engedtem az érzésnek, és mint amikor valami túlságosan kedves nekünk és nem akarjuk elhinni, hogy tényleg ott van a kezeinkben, szinte képtelen voltam abba hagyni Arash csókolgatását. Az arcát, a szemeit, a nyakát, a száját, a mindenét. Arash közben meg-meg csókolt, de láttam, hogy fejben már nem volt ott.

Majd azt mondta, ki kell mennie a testvére elé az állomásra, és nyilván be fognak ülni valahova. Nem láttam ebben semmi kivetnivalót, így jó szórakozást kívántam és úgy gondoltam, végre behozom a kimaradt éjszakát és alszom egyet. Éjfél körül megébredtem, Arash még sehol sem volt, és én éreztem, hogy valami nem stimmel.  

Folyt. köv. 

Az első pár percben csak mosolyogva néztük egymást, majdnem sírtunk, ő az öklét harapdálta, én meg a kezeimbe temettem az arcomat és csak a szemeimmel kandikáltam ki. Öröm volt. Ünnep. És én tudtam, hogy végem van, mert ilyen szerelmes régen voltam.    

Hogy milyen érzés a férjeddel úgy szexelni, hogy közben másba vagy szerelmes? Kellemetlen. 

Borvirágos szép estét Kedveseim. Vagy úgyis mondhatnám, hogy Szamos marcipánlikőrös szép estét kívánok innen a messzi távolból, ahol bár más zene szól, mint otthon, a hazai Fekete Vonat koncert füstje ide is elér. 

És én ahelyett, hogy a vonaton ülnék és nosztalgiázva csápolnék a barátaimmal, éppen egy heartbreaket próbálok feldolgozni. De kezdjük az elején. Pontosabban ott, ahol az egész elbaszódott. 

Sokszor gondolkodom azon, hogy miért pont a férjem lett a férjem és a gyermekem apja, pontosabban hogy miért nála éreztem úgy, hogy mellette jó lesz megállni. Felidézve az elmúlt tizenöt évem kandúr kalandjait, én magam sem értem, hogy miért döntöttem pont mellette. A pénzéért biztosan nem, mert az sosem volt neki. Az eszéért? Vagy talán azért, ahogy éreztem magam mellette? Nem. Idővel már rájöttem, hogy ebben is a vérem hajtott, és valójában a farkával varázsolt el egy életre. És bár aki ismer, az tudja, hogy nálam a jó szex minden kapcsolat alapja, pontosabban jó szex nélkül sosem maradtam meg egy pasival sem, mostmár látom, hogy a férjem varázskardja úgy elvarázsolt, hogy a létező összes piros zászlót szándékosan fehérre festettem. 

De menjünk vissza egy kicsit az időben. Tizen pár évvel ezelőtt külföldre szakadtam egy muszlim országba, ahová egy helyi lagziba voltam hivatalos. A helyzet elfajult, a fogadó családom először bezárt egy szobába, ahonnan a szökésemet terveztem. Mielőtt elindultam volna Budapestről, a fogadó család egyik képén kiszúrtam magamnak egy kis kandúrt a Facebookon. Semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy a szemei a lelkemig látnak. Majd eljött a lagzi napja, és miközben én éppen nem tudtam magam hova tenni az unalomtól, egyszer csak perzselő tekintetet éreztem magamon. Ő volt az. A srác a fényképről. Szerelem volt első látásra, én azonnal tudtam, hogy ő kell nekem, és tudtam, hogy én is azonnal megbabonáztam őt. A helyi szokások miatt nem nagyon közeledhettünk egymás felé, de a szemeink egy percre sem hagyták egymást magukra. Long story short, filmbe illően szakítottak szét minket, engem tiltottak tőle, őt pedig tőlem. Arash, mert hogy így hívták a szobám ablaka alatt virrasztott és várt órákat, hogy kinézzek. Mindig, amikor megláttam, a szívem hevesebben vert és bármit megadtam volna egy érintéséért. Aztán egy újságpapírt és egy tollat dobott be az ablakomon, hogy írjam rá a telefonszámomat, így történt, hogy titokban kapcsolatba kerültünk. Kínzó napok következtek, a szívem fájdalmasan szenvedett Arash hiányától, de be kellett érnünk az üzenetekkel és a távoli, vágyakozó pillantásokkal. 

Aztán egy nap, mikor a fogadó családom már nagyon csúnyán bánt velem, húztam még egy lapot és írtam Arash-nak, hogy jöjjön értem. Arash nem sokkal később ott állt az ablakom alatt. Mikor kiszabadultam a házból, meg sem álltam Arash karjáiig, majd kézen fogva futottunk tovább. Hogy hova, arról fogalmam sem volt, Arash csak annyit kérdezett, hogy bízom-e benne. Én bólintottam, és mindenestől rábíztam magamat. Az elkövetkezendő két hétben a visszautamig Arash mellett én voltam az ezeregy éjszaka hercegnője. Majd sírva elbúcsúztunk, persze azzal az ígérettel, hogy hamarosan újra találkozunk. 

Ő volt az a férfi, aki nagyon sok mindent megalapozott abban, hogy milyen férfit szeretnék majd magam mellé. Az még csak hagyján, hogy a kinézete tízből tízes volt, ő volt az a férfi, aki miközben a tükör előtt állva vettem fel a nyakláncomat, a hátam mögé lépett, rám adta a nyakláncomat és a nyakamba csókolt. Ő volt az, aki ha egy kő volt az úton a lábaim előtt, odébb lökte, nehogy felessek benne. És ő volt az, aki a helyi kormánynak dolgozott és emiatt az ajtók sorra nyíltak meg előtte. 

Aztán én hazamentem, a hónapok teltek, Arash folyamatosan próbálkozott új találkozót összehozni, de a jó Isten tudja, miért, én valahogy sosem álltam kötélnek. Nagyon szerettem volna újra látni őt, de valahogy sosem tettem érte. Aztán férfiak jöttek, mentek az életemben, voltak nagy szerelmek, voltak nagy dugások és sírások, sok féle faszim volt, sok féle helyzetben, de egy valami mind közös volt bennük. Mindegyikben volt valami Arashból. Vagy a szeme, vagy a szakálla, vagy a habitusa, vagy a származása. Valami mindegyikben volt, amitől egy picit azt képzeltem, hogy vele olyan jó lesz, mint anno Arash-sal volt. 

Aztán az évek teltek, én külföldre sodródtam Budapestről, megismerkedtem a férjemmel, akiben több ismerős dolgot is véltem felfedezni. Mint utóbb kiderült, csak rávetítettem az Arash-béli mintákat és ezáltal hatalmasat hibáztam. Időközben Arash is megnősült, és bár évente legalább kétszer próbálkozott azzal, hogy találkozzunk, én hites és lojális feleségként ennek esélyt sem adtam. Megtudtam, hogy ő ugyan nem Európában él, de a felesége és a gyermekei igen. Ráadaásul abban a városban, amelyikben én kötöttem ki. Miután tudtam, hogy ő is nős, szóba se jöhetett egy titkos találkozó. 

Így az évek tovább teltek, és Arash emléke is feledésbe merült. Ő azonban továbbra sem adta fel, lelkesen próbálkozott újra és újra, legutóbb pont akkor, amikor úgy döntöttem, elhagyom a férjem és elköltözöm. Akkor annyira szét voltam csúszva mentálisan és fizikailag, hogy férfira még rémálmomban sem tudtam gondolni. A hónapok tovább teltek, majd eltelt egy év, amikor én már régen nem a férjemmel éltem, és egy isteni szikra ami felpattant bennem azt mondta, írjak Arashnak. Én meg írtam. Azért visszafogottan, tudván, hogy házas, de írtam. 

A válasz nem maradt el. Még ugyanabban a beszélgetésben megtudtam, hogy Arash ugyan továbbra is a hazája kormányának dolgozik, de közel egy éve ugyanabban a városban él, mint én. Tőlem tíz percre.

Megfordult velem a világ. 

Emlékszem, álltam a konyhában, a kezemben a telefonnal és talán még fel is sikoltottam. Az izgatottságtól talán, vagy az örömtől, vagy az ijedtségtől. Nem tudom. Arash felhívott és én tizenkét év után újra hallottam a hangját. Csak beszéltünk és beszéltünk és beszéltünk, forgott velem a világ, kigyúltak a fények, és megszűnt az idő. Azt is megtudtam, hogy elvált, de új kapcsolata van. Így azonnal próbáltam visszavenni magamból, és leállítani magam, de nem ment. Onnantól, hogy meghallottam újra a hangját, egyszerűen kongott a fejem, a szívem táncolt és elszállt minden józan gondolatom.

Pár órával később Arash felhívott kamerán. 

Az első pár percben csak mosolyogva néztük egymást és fújtattunk, majdnem sírtunk, ő az öklét harapdálta, én meg a kezeimbe temettem az arcomat és csak a szemeimmel kandikáltam ki. Öröm volt. Ünnep. És én tudtam, hogy végem. Mert szerelmes vagyok.  

Onnantól kezdve minden nap hívott, minden egyes részletre emlékezett tizenkét évvel azelőttről, még arra is, hogy milyen színű volt a lakk a lábujjaimon. Rengeteget beszélgettünk, kiderült, hogy anno mindketten a másikról feltételeztük azt, hogy nem voltak komolyak a szándékai, és nagyon terveztük a találkozót. A találkozót, ami tele volt kihívásokkal. Egyrészt titokban kellett megoldanunk mindkettőnk részéről, másrészt nehezítő körülmény volt a gyerekem felügyeletének a megoldása is. Majd Arash bedobta, hogy töltsük együtt az év utolsó pár napját. Csak ő és én. 

Nem tudtam, mire számítsak, őrülten szerelmes voltam egy olyan emberbe, aki tizenkét éve maga volt a minden, most viszont fogalmam sincs róla, hogy azóta mi lett belőle. Megvette a regjegyeket, hogy hazavigyem a gyerekemet a szüleimhez arra a pár napra, én meg egyből arra gondoltam, hogy basszus, a férjem, aki a gyerekem apja soha, egyetlen egyszer sem fizette a repjegyünket amikor hazamentünk. 

Szóval teljes lázban égtem, és szívvel-lélekkel-testtel készültem  az eljövendő együtt töltött napokra. Azon kaptam magam, hogy úgy készülök erre a randira, mint anno a nagy szerelmem, Christiannal való randira. Napokig nem bírtam enni, aludni, lázban vártam, hogy mikor csörren a telefonom, és mint valami szerelmes tini, fotókat készítettem Arashról, miközben beszélgettünk, amiket akkor nézegettem, amikor nem beszéltünk. Fejjel zuhantam bele a történetbe, és bár próbáltam magam az eszemmel fékezni, a szívem előre tört és lehetetlen volt megállítani. 

Folyt. köv. 

A legtöbb pasi talán egyszer az életében megpaskolja a nője seggét, miközben hátulról tolja, de a különböző félelmei miatt a legtöbbször ennél meg is áll. Én szeretem, ha az élvezet és fájdalom határán vagyok, és most már azt is egyértelműen tudom, hogy szeretem, ha a szexben szarrá aláznak, és úgy kezelnek, mint egy utolsó, mocskos kis ribancot. 

Figyelem! A következő írás erősen szexuális tartalmú, mely egyeseket felzaklathat. 

Mindig is tudtam, hogy a szexben egy ordenáré ribanc vagyok, de most, hogy olyan emberrel volt szexuális élményem, aki még nálam is betegebb, meglepődve nyugtázom Woody Allen szavait, miszerint a szex minél mocskosabb, annál jobb. Eddig is a vad szexet kedveltem, az olyat, amitől a füleim kettéállnak, és az olyat, ahol a falra tesznek, miközben hátulról büntetnek és közben a hajamat tépik. Mindig is tudtam, hogy vannak dolgok, amiket nagyon szívesen kipróbálnék, de megfelelő partner híján maradtam azon a szinten, hogy eszméletlenül élveztem, azt, ha szinte eszméletlenre dugnak. 

A szexuális életem új szinthez érkezett, ahol nincs tabu, nincs félelem és nincs határ. Ahol gyakorlatilag a férfi azt csinál velem, amit csak akar, én meg kurvára élvezem a kiszolgáltatott helyzetem. Nyilván mindenkinek van valami beteg perverziója szex közben, és nyilván mindenkinek más okoz örömet, bánatot, vagy fájdalmat. 

Én szeretem, ha az élvezet és fájdalom határán vagyok, és most már azt is egyértelműen tudom, hogy szeretem, ha a szexben szarrá aláznak, és úgy kezelnek, mint egy utolsó, mocskos kis ribancot. 

A legtöbb pasi talán egyszer az életében megpaskolja a nője seggét, miközben hátulról tolja, de a különböző félelmei miatt a legtöbbször ennél meg is áll. Nekem ez valahogy mindig kevés volt, és bár szinte mindig a nyelvem hegyén voltak a szavak, hogy mire vágyom, az alapvető szex-közbeni beszéden túl sokat nem mondtam baszás közben. Az alapvető szex-közbeni beszéd alatt azt értem, hogy sosem okozott problémát azt mondani a bennem lévő kannak, hogy basszon erősebben, vagy hogy éppen milyen jól csinálja a dolgát, de például azt mondani neki, hogy tépjen a hajamba miközben hátulról tol, nem minden esetben sikerült. 

Szóval itt van ez a pasi, akivel a kanapén csókolózom, aki a nyelvemmel játszik és aki már csókolózás közben belekap a hajamba, vagy finoman arcon csap. Alakulunk és nem is kérdés, hogy mindjárt leszopom, így betérdelek elé egy párnára, lehúzom a nadrágját és finoman játszani kezdek az ágaskodó szerszámával. Először csak a farkát nyalom és szopom, aztán kiköpeti velem, és a herét kezdi velem nyalogattatni és szopogatni. Közben folyamatosan egymás szemébe nézünk és azt mondja, szopjál ribanc, erősebben, még, majd pedig hirtelen felpattan, beáll elém, megfogja a hajamat, és konkrétan elkezd szájba baszni. Én előtte térdelek, egy pillanatra etléved a tekintetem, ő rám szól, hogy nézzek a szemébe, én visszanézek, ő bassza a számat, húzza a hajamat, kiveszi a farkát a számból, lekever egy taslit, visszateszi a számba a farkát és azt mondja, szopjál ribanc. 

Én közben határozottan nedvesedek, ő felránt az alkaromnál fogva, befordít maga elé a kanapéra, szétnyitja a seggemet, letérdel mögém, belém nyal, majd elkezd játszani a seggemmel, közben magyaráz, én már félig repdesek, és életemben először most kurvára nem zavar, hogy ezerrel ég minden villany, és minden porcikámat tisztán látja. Sőt élvezem ezt a fajta szabadságot, és az érzést, hogy mögöttem egy férfi, aki imádja a testem, és bennem az izgalom, hogy azt csinál velem, amit csak akar. 

Aztán egyszer csak belém jön, a seggemet összegyűri és ki-be, ki-be játszik velem, mint egy utolsó szajhával. Közben a hajamat húzza, a seggemet csapkodja, és mocskosul beszél hozzám. Aztán megint kijön belőlem, megint betérdel mögém, és a nyelvét érzem mindenhol. A seggemet harapdálja, rácsap a puncimra, újra mögém áll, és basz tovább. Én közben az alkaromon és a térdeimen vagyok, a fejem a párnák közé túrva, és semmi másra nem gondolok, csak arra, hogy ezt a fajta kontrollt kerestem mindig is. 

Aztán megfordít, a hátamra tesz, a lábaimat felteszi a nyakamba, érkezésem sincs nyekkenni, mert a kezeivel szétnyitja a puncimat, ráköp, és beteszi a farkát. Aztán kiveszi, majd újra beteszi, s mindeközben végig a szemeimbe néz kéjelgő szemekkel, és követeli, hogy beszéljek hozzá. Megint a puncimra csap, a két kezemmel szétnyitom neki a szeméremajkaimat, ő meg azt mondja, ezt imádja, és beteszi-kiveszi-beteszi-kiveszi, előbb lassan, és finoman, utána meg gyorsan és durván. Aztán rám nehezedik a teljes súlyával, továbbra is egymás szemében vagyunk, és egyfolytában beszélünk. Én azt mondom, hogy ezt imádom, ő azt mondja, hogy beszéljek, megint lekever egy taslit, majd megcsókol, és közben csak dugja a puncimat. Én közben már puncizom, ő odanéz, és imádja, majd én érzem, hogy alakulok, könyörgök, hogy basszon még, azt mondja, az övé vagyok, én azt mondom, igen, és hogy ezt a puncit csak ő dughatja. Ettől még jobban bepörög, megcsókol, én mondom, hogy mindjárt élvezek, erre elkezd keményebben baszni, azt parancsolja, élvezzek, ezt ismétli, majd ráfog a nyakamra, és szinte hörögve mondja, hogy élvezz ribanc. 

Én meg ettől totálisan kikészülök, mindenemmel beremegek, becsukom a szemeimet, és akkorát élvezek, mint még soha az életemben. Nem tudok megszólalni, csak azt érzem, hogy szerelmes vagyok, ő megcsókol, felránt, lebasz a földre maga elé, és rám parancsol, hogy szopjam. Én meg szopom nagyon lelkesen, ő megint ráfog a hajamra, lekever egy pofont és bassza a számat. Aztán megáll, kiveszi a farkát, fogja a hajamat, azt mondja, nyissam ki a számat, én kinyitom, ő meg beleköp. Arra gondolok, pont ilyen beteg szexre vágytam mindig is, ő közben visszateszi a farkát a számba és azt kérdezi, mit akarok, én mondom, hogy a farkát, meg őt, ő azt mondja, mindjárt elmegy, én meg azt mondom, jöjjön. És nincs is tovább kérdés, hogy hova, ott marad, ahol van, azt mondom, azt akarom, hogy a számba élvezzen, tovább szopom a farkát, nyalom és szívom a heréit, ő rásegít a kezével, majd hirtelen megáll, a makkját a számba teszi, ránt kettőt, és már érzem is a meleg nedűt, ahogy megérkezik a torkomra, meg a számba. 

Én bámulom a szemeit, rászopok még kettők a makkjára, nyalogatom a cerkáját, ő meg elalélt szemekkel szisszen egyet, továbbra is a szemeimbe néz, lassan és hitetlenkedve mozdítja a fejét, a karomnál felhúz, mosolyogva azt mondja szeretlek, és megcsókol. 

Én kiöblítem a számat, majd hozzábújok a kanapén, és elveszek az ölelésében. Azt mondja, ilyen szexuális élménye még soha senkivel nem volt, mert a legtöbb nőnek ez már rémisztő, vagy túl sok. És hogy előbb az arcomba és a személyiségembe szeretett bele, de a puncimmal örökre megfogtam. Én meg csak mosolygok magamban. 

Csók. 

xLady

_________________________________________________

Figyelem! Szexuális együttlét az előre megbeszélt határokat tiszteletben tartva, csakis mindkét fél közös beleegyezésével történhet. 

Van egy hasonló történeted, amit szívesen elmesélnél? Vagy szeretnéd, ha lenne? Kövess a Facebookon, és írj nekem! 

Tudják, mi az igazi bizonyosság? Az, amikor a párjuk hagyja, hogy felregisztráljanak egy társkeresőre, mert megadja maguknak a döntés szabadságát, hogy meddig mennek el. Hogy elmennek, vagy maradnak, hogy flörtölnek, vagy randiznak-e másokkal, vagy miután kinézelődték magukat, törlik a profiljukat és visszatérnek hozzájuk.  

Borvirágos szép estét Kedveseim! 

Miután a minap azzal szembesültem, hogy micsoda ellenállásba ütközik, ha valaki nem monogám párkapcsolatban él, úgy döntöttem, leírom, miért döntöttem úgy - a férjem tudtával -, hogy regisztrálok a Tinderre. 

Nos, azt hiszem, jó pár év házasság után nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy voltak olyan mély pontok a férjemmel való kapcsolatomban, hogy többször felmerült a válás fogalma is. 

Nyilván amikor már gyerek van, az ember nem ugrál olyan könnyedén, ad még száz utolsó esélyt a történetnek, és ez egészen addig működik is, amíg a másik nem tesz velünk olyat, amit képtelenek vagyunk neki megbocsátani. Ez van, akinél a megcsalást jelenti, van, akinél a kevés együtt töltött időt, van, akinél mondjuk az alkoholizmust. 

Személy szerint én azt gondolom, hogy egészen addig működőképes egy kapcsolat, amíg van benne nevetés, és szex. Ha valamelyik is elfogy, akkor kongattak, előbb-utóbb feltör bennünk a szexuális vágy, amit kénytelenek leszünk kielégíteni, vagy előbb-utóbb hagyni fogjuk, hogy valaki más nevettessen meg minket. 

Miután a saját kapcsolatomban eljutottam odáig, hogy beadtam a válást, amit a járvány beköszöntése haza is vágott, mert leálltak a bíróságok, majd pedig külföldön ragadtam, ahonnan nem tudtam hazautazni és a bíróságon megjelenni, így azt felfüggesztették, úgy döntöttem, hogy majd előről kezdem, ha itt lesz az ideje. 

Szóval miután határozottan eldöntöttem, hogy akkor én most elválok, mert bár szex szökőévente azért volt, de nevetés az nem annyira, úgy éreztem, hogy akkor most beadom a válást, és szépen lassan elkezdtem érzelmileg is lekapcsolódni a férjemről. Hónapok teltek el úgy, hogy öt ország választott el minket egymástól, és bár van az a mondás, hogy a távolság egy szerelmi kapcsolatban a kis tüzeket eloltja, a nagyokat meg fellobbantja, most mégsem ezt akarom mondani.

Hanem sokkal inkább azt, hogy közel két hónap férfiundor után úgy éreztem, hogy szívesen beszélgetnék, és ismerkednék más férfiakkal. Nem is testi kapcsolatra vágytam elsősorban, meg nem is lelkizésre, csak hogy újra nőnek érezhessem magam és önfeledten beszélgessek valakivel rosétól párásodó poharak felett. Egy kis játék, egy kis nézés, vagy érintés, pont erre vágytam, mert bármikor elképzeltem, hogy ennél tovább is megyek, azonnal kongott a fejemben a harang, hogy ding-dong-férjes-asszony-vagy. 

Van nekem egy exem, akiről oly sokat nem regéltem itt a blogon, és nem véletlenül. Doktor úr az első szerelmem volt, de nem az igazi nagy szerelem, hanem az a fajta, akibe felnőtt nőként szinte kislányként vagyunk szerelmesek, akiért rajongunk, akitől félünk kérdezni, nehogy butának gondoljon minket, és akinek bármikor ugrunk a csettintésére. Szóval van nekem egy ilyen exem, mondanom sem kell, hogy nagyon régen voltam én már naívan szerelmes, szóval nagyjából tizenöt éve rohantam hozzá fejvesztve lábat terpeszteni. 

Akkor azonban egy év kapcsolat után elváltak az útjaink, mégpedig azért, mert nős volt. Persze, folyamatosan azzal hitegetett, hogy éppen válik, én meg naív és rózsaszín ködben úszó kislányként ezt egy darabig el is hittem neki. Majd a sok átsírt éjszaka után, amiket szinte mindig egyedül töltöttem, úgy döntöttem, hogy elég volt, és nem leszek tovább a kurvája. Egy nemes mozdulattal véget vetettem a kapcsolatunknak, majd pár héttel utána -szerintem jutalomként- megkaptam ajándékba életem nagy szerelmét, Christiant.  

Szóval Doktor úrral párszor beszéltem az évek során, elsősorban akkor, ha orvosi segítségre volt szükségem. Ha jobban belegondolok, ő az egyetlen exem, akivel egyáltalán kapcsolatban maradtam. Szóval pár hónappal ezelőtt Doktor úr felhívott, és beszélgetni kezdtünk. Először csak a szokásos csípkelődés és szóbeli pingpongozás ment, majd pedig beszélni kezdtünk a múltról. Azt mondta, hogy elvált, értsem meg, hogy már akkor is szeretett volna elválni, de a körülmények miatt nem tudott. Viszont mondott valami mást is. Azt mondta, hogy én voltam az a nő az életében, aki minden tekintetben megfelelt neki. Én meg elmondtam neki, hogy odáig, meg vissza voltam érte, mata szerelmes voltam belé, és hogy ezeket miért nem mondta el akkor. És hogy mégis mit kezdjek most ezzel tizenöt év után? Mivel megrémültem a hallottaktól, és az érzéstől, hogy szívesen beszélgetek vele, illetve mert találkozóra invitált, egy idő után inkább nem válaszoltam a hívásaira. 

Egészen addig, míg hirtelen orvosi segítségre nem lett szükségem egyik éjszaka. Azonnal őt hívtam, és az ügyeletes kórház, ahova bementünk történetesen ugyanaz volt, ahol anno megismerkedtem vele. Ő már nem dolgozott ott, de telefonon intézkedett, hogy jó kezekben legyünk. 

Míg ott ültem a váróban, durván tizenöt év elfelejett emlékei zúdultak rám ott, ahol azóta sem jártam. A fiatal és naív én, aki izgalommal tele sétált át a kórház parkján és remegő lábakkal várta, hogy újra felbukkanjon a Doktor úr. Odáig-meg vissza voltam akkor érte, de akkor még a mostani énemhez képest kifejezetten szégyenlős és visszafogott voltam. Az is eszembe jutott, ahogyan az orvosi szobában feküdtünk le egymással, és hangsúlyozom, hogy feküdtünk le egymással, mert se nem basztunk, se nem dugtunk, se nem kupakoltunk, vagy szeretkeztünk. Akkor még a saját szexuális vágyaimmal sem voltam tisztában, így kimondani sem tudtam azokat, tehát tulajdonképpen csak azt csináltam, amire rávezetett és én az egészet csak azért élveztem, mert rettentően szerelmes voltam belé. 

Szóval ott ültem a kórház folyosóján a hétköznap kora éjjeli lámpafényében, és feltört bennem az érzés, hogy mennyire másképp alakult volna az életem, ha más döntéseket hoztam volna az elmúlt tizenöt évemben. 

Visszatérve a jelenbe Doktor úr másnaptól ismét hívogatni kezdett, én meg nem győztem neki hálálkodni a hirtelen segítségéért és megígértem neki, hogy jövök neki eggyel. Persze tisztában van vele, hogy én azóta férjhez mentem, és hogy nemrégiben válni készültem, de megállás nélkül arról győzködött, hogy találkozzunk egy kávéra. Én meg csak hárítottam, csak hárítottam, aztán a kórházi ügyelet másnap délutánján megint megcsörrent at telefonom, Doktor úr volt az, aki közölte, hogy itt van a ház előtt. 

Az elmúlt tizenöt évben soha, soha egyetlen egyszer sem járt itt, mindig csak ígérgetett, hogy jön, én meg lelkesen vártam, de sosem ért ide. Természetesen most sem hittem el neki, aztán mikor kinéztem az ablakon, a szó szoros értelmében tátva maradt a szám a döbbenettől. Doktor úr kiszállt a gyönyörű és elegáns autójából, - mérföldekkel jobban néz ki, mint tizenöt évvel ezelőtt -, felpattintotta a kis napszemcsijét a feje tetejére, és huncut szemekkel felmosolygott rám az ablakba. 

Én meg közben itthon szinte otthonkában tipegtem, teljesen bestresszeltem, végül kimentem a kapuhoz, és mikor kinyitottam, ott állt előttem a tizenöt éve nem látott Doktor úr. Azzal fogadtam, hogy bár tizenöt évbe telt, de ideért, ő meg azonnal beszólt, hogy dagadt vagyok, de ezt úgy tette, hogy egy pillanatig sem éreztem azt sértőnek, csak fejbe kólintottam és nevettünk egy jót. Majd bejött, felcsapta az orvosi tásjákát az asztalra, én meg készítettem neki egy kávét. Miközben vizsgálatokat végzett, a gyerekemet az asszisztensének fogadta, én meg némán olvadozni kezdtem. Nem négyszemközt voltunk, így komolyan beszélgetni nem tudtunk, és végül amikor elengedtem, beleegyeztem a találkozóba. 

Valami nagyon megmozdult bennem, mert Doktor úr onnantól kezdve erősen beköltözött a fejembe és minden nap, akarva akaratlanul is ő járt a fejemben. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, így próbáltam magam lebeszélni róla, de Doktor úr kitartóan minden nap hívott továbbra is. Már többet beszéltem vele, mint a férjemmel és már azon gondolkodtam, hogy talán meg kellene próbálni vele, mert lehet, hogy ennek most jött el az ideje. 

Aztán higgadtan átgondoltam a helyzetet. Mint mondtam, ő nem volt azon kandúrok között az életemben, akiknél elő mertem venni a ribanc énemet, így vele soha nem basztam egy olyan igazi jó kis tapadósat. Azt is tudom, hogy képtelen lennék rá, hogy úgy feküdjek le egy másik férfival, hogy a férjem nem tud róla, magyarul úgy, hogy megcsalom. Hiába sosem derülne ki, hiába utána menne mindenki a dolgára, nem bírnék elszámolni magammal, hogy egy félrebaszós kurva lettem a házasságomban. 

Szóval ez nem opció. A másik opció az, hogy összeállunk és megpróbáljuk. Vagy sikerül, vagy nem, de ha nem, akkor annak a következménye sokkal rosszabb lesz, mint ha meg sem próbáljuk. 

A harmadik opció pedig az, hogy marad minden a régiben. Vagyis továbbra is beszélünk telefonon, és szigorúan úgy teszünk, mintha csak szakmai dolgokról, vagy az időjárásról beszélnénk, emlegetjük, hogy jó lenne már találkozni is, de semmiképpen sem találkozunk. Aztán egyszer csak nem veszem fel neki többet a telefont. 

Mindeközben a férjem meglepő fordulatot vett. Pontosan azokban a percekben, amikor a Doktor úr az asztalomnál kávézott rendíthetetlenül elkezdett üzenetekkel bombázni. Váratlanul, csak úgy a semmiből. Aztán ahogy teltek a napok, sok idő után először újra volt egy hosszabb online beszélgetésünk, ahol néztem a bozontos és loboncos haját, a karikás és beesett szemeit, a száját, amit imádok és sok idő után először átfutott rajtam az érzés, hogy hiányzik. 

Én magam sem értettem, hogy mi történik, csak azt éreztem, hogy én ezt az embert sosem fogom elhagyni. Mert képtelen lennék rá. Anno mindent megtaláltam benne, amire vágytam, ezért mentem hozzá. És bár azóta sok minden változott és leharcoltuk egymást, már ismerjük egymás rezdüléseit, tudjuk, mit gondol a másik, tudjuk mitől fog nevetni, és a másik nézéséből azt is pontosan tudjuk, hogy az mikor gondol a mocskos kis együttlétünkre.

Vele veszekedhetek, vagy beszélhetek csúnyán, beszélhetek vele perverzen, vagy csak úgy az élet nagy dolgairól, de elküldhetem neki fotón csak úgy a mellemet is, vagy az ágyból kimászott kócos ábrázatomat ha éppen úgy tartja kedvem, mert előtte nem kell megjátszanom magamat, mert már látta minden oldalamat. És én is az övét. 

Közben felregisztráltam Tinderre azzal a céllal, hogy körülnézzek, milyenek a most ismerkedni vágyó férfiak és nők. Voltak match-eim, de egyet leszámítva senkinek még csak nem is válaszoltam. Nem azért, mert tapló vagyok, hanem azért, mert egyértelműen kiírtam a profilomra, hogy milyen szándékkal jöttem, és mert egyiknél sem éreztem úgy, hogy megmozdult volna bennem valami. Közben viszont annyira visszaköltözött belém az ismerkedés, a játék és az izgalom érzése, hogy a férjemnek megmondtam, hogy felregisztráltam Tinderre, és küldtem neki magamról egy erotikus fényképet. Mikor meglátta, felháborodottan azt kérdezte, hogy ezt a képet használom-e Tinderen. Gyanítom, hogy az elmúlt időszakban ő is beszélgetett másokkal, és ha hiszik, ha nem, ez engem egy cseppet sem bánt. Pontosan tudom, ha megteszi, meddig megy el, viszont megadom neki azt a jogot, hogy ezt ő döntse el. 

Tudják, mi az igazi bizonyosság? Az, amikor a párjuk hagyja, hogy felregisztráljanak egy társkeresőre, mert megadja maguknak a döntés szabadságát, hogy meddig mennek el. Hogy elmennek, vagy maradnak, hogy flörtölnek, vagy randiznak-e másokkal, vagy miután kinézelődték magukat, törlik a profiljukat és visszatérnek hozzájuk.  

Ez az igazi szabadság, amikor nem mondom meg a másiknak, hogy mit tegyen, mit szabad, vagy mit nem, és amikor együtt tudunk nevetni azon, amit a legtöbben zokon vesznek. 

És ez a szabadság bizony minden pénzt megér. 

Csók,

xLady 

Rájöttem, hogy a mi preferenciánkat  nem azért nem tudja az algoritmus előre megjósolni, mert mi magunk sem tudjuk, hogy mit keresünk, hanem pont ellenkezőleg, mert mi nagyon is tudjuk, hogy mit keresünk, és azt bizony nem befolyásolja sem a hajszín, sem pedig a szakáll. 

Nos, sok év monogám házasságosdi után a kíváncsíságtól vezérelve, és a férjem beleegyezésével feldobtam magam a Tinderre. Hogy miért, arról bővebben majd egy másik posztban írok, de a Tinderen eltöltött egy hét után tele vagyok izgalommal, hogy leírhassam, mit láttam. 

A netes társkeresés pszichológiájára tizenöt év távlatából teljesen másképp tekintek, mint anno. Olvastam valahol, hogy a Tinder algoritmusa férfiak esetén szinte 100%-osan meg tudja jósolni, hogy a bemutatott nőt balra, vagy jobbra húzzák majd, míg a nők esetében erre képtelenek, mert a mai napig nem tudják, hogy egy nő mi alapján dönt. 

Rájöttem, hogy a mi preferenciánkat  nem azért nem tudja az algoritmus előre megjósolni, mert mi magunk sem tudjuk, hogy mit keresünk, hanem pont ellenkezőleg, mert mi nagyon is tudjuk, hogy mit keresünk, és azt nem befolyásolja sem a hajszín, sem pedig a szakáll. 

Mi, nők azt keressük a férfi arcában, ami biztonságérzetet kelt bennünk. Mindegy, hogy szőke, barna, vagy vörös. 

Nem elég tehát a szimpátia, egy szép száj, vagy szempár, ha összességében nem tudjuk a látott arcot annak legcsúnyább verziójában befogadni, és annak gazdáját magunkhoz közel érezni, akkor nem fogjuk azt jobbra húzni akkor sem, ha egyébként szimpatikus úriembert látunk. 

Felmerül a kérdés, hogy mikor látjuk egy férfi arcának a legcsúnyább változatát. Egyetlen helyzet van, amikor a férfi a kapcsolat minőségétől függetlenül elengedi magát és nem játszik szerepet se fizikailag, se lelkileg. Az pedig az orgazmusa pillanata. Hunyorító és kéjes szemek, felhúzott ajkak, nyitott száj, megfeszülő izmok és ráncolódó szemöldök. Na, nekünk, nőknek az a pillanat és arckifejezés, amit akkor látunk beleég a retinánkba. Valljuk be hölgyeim, ha szerelmesek vagyunk, az a pillanat jó érzéssel tölt el bennünket, de egy egyéjszakás, vagy egy vadidegen férfi élvező arckifejezése kifejezetten visszataszító tud lenni. 

Na kérem, mi, nők ezt az arckifejezést látjuk magunk előtt felvillanni akkor is, amikor maguk uraim éppen a vitorláshajón mosolyognak rozéval a kezükben. Valahogy úgy, mint amikor maguk ösztönszerűen azt keresik a képeinken, hogy szívesen befeküdnének-e a lábaink közé miközben mi a réten napraforgóval a kezünkben éppen tátott szájjal vigyorgunk. 

Ilyen egyszerű. 

Szóval Tinderen beállítottam, hogy nőket és férfiakat egyaránt lássak a 35-48 éves korosztályban, és hát őszintén szólva kicsit sem irigylem azokat, akik most tényleg társat keresnek. 

Csokorba szedtem a fellelhető kandúrtípusokat, hölgyeim, jó válogatást kívánok. És sok kitartást. 

1. A kamu üzletemberek

Ők azok, akik műmájerként pózolnak egy zs-kategóriás öltönyben, vagy egy horvátországi naplementében. Ártatlanok, de a velük való kapcsolat buktatója lehet a nagyravágyás, illetve az, hogy másnak akarják magukat mutatni, mint akik valójában. Általában hátrazselézett hajuk, fél mellkasukig kigombolt az ingük, ezüst karkötőjük, és nonfiguratív alkar tetoválásuk van. Jeligéjük az, hogy carpe diem, azaz élj a mának. 

2. Az elhasználtak

Ebbe a kategóriába azokat soroltam, akik vagy szenvedélybetegek, vagy függők, vagy az élet dolgozta meg őket olyan keményen, hogy az arcuk megrogyott, és elhasználódott. Általában lebillenő szemsarkok, beesett, karikás szemek, kócos fogak és öregedő bőr jellemzi őket. Jeligéjük az, hogy lelkitársukat keresik, akiben végre megbízhatnak. 

3. A reménytelen merengők

Ők azok, akik még 35, vagy akár 43 évesen is azt gondolják, hogy az élet maga csak egy fizikai síkon végbemenő kötelező rossz, amelyet csak filozófiai szemlélettel érdemes megközelíteni. Úgy gondolák, nálük van a bölcsek köve, mindenki előtt és felett járnak, és éppen ezért senki sem értiheti meg őket. Általában a távolba néző profiljukat látni, vagy esetleg a hátukat, miközben ők a naplementét bámulják zsebre tett kezekkel. Mottójuk az, hogy az intelligencia fontosabb, mint a szépség. 

4. A sértődöttek

A reménytelen merengők következő fázisa az sértődöttek, akik nem csak magukat utálják, hanem mindenki mást is. Haragszanak a világra, utálják az anyjukat, amiért  azvilágra szülte őket, utálják a többi férfit, mert azok helyesebbek, mint ők és utálják a nőket, mert azok általában a többi férfit választják. Ez a típus azért problémás, mert úgy érzi, hogy az életben neki semmi sem sikerül, nem azt kapja, ami neki kjár és éppen ezért rád is haragudni fog, ha nem írsz rá egyből. Tulajdonképpen egy egoista faszkalap. Általában egy szájcsücsköt enyhén felhúzó képet választa profilképnek, amelyen határozott szemekkel nézn a kamerába úgy, mintha a lelkünkig látna. A mottója az, hogy őt már bizony nem lehet átverni, mert két másodperc alatt kiismer mindenkit. 

5. A sorozatgyilkosok 

Vajon hányan gondolták már át azt, hogy a nézegetett férfiak profilképei között hány sorozatgyilkos pszichopata bújhat meg. Általában fekete fehér fotót választanak profilképnek, és szúrós szemekkel néznek a kamerába, de úgy, hogy az arcuk ne látszódjon teljesen. Mottójuk az, hogy nincs mottójuk. 

6. Az újrakezdők 

Azt hiszem, a 35-48 éves korosztály az, amelyik a leginkább újrakezdő, tehát már letudta az élete majd felét, családot alapított, elvált, és most újra keresi a szikrát, meg a tűt a szénakazalban. Valójában mindig a gyermekei anyjához fog hasonlítani, és sosem lesz teljesen a tiéd, de ha nem lakták le túlságosan, egy próbát megér. Mottója az, hogy egy szebb élet reményében ismerkedik. 

7. A csúnyák 

Ízlések és pofonok, de vannak a kifejezetten csúnya férfiak. Persze mindenki szép valakinek, de mivel ennyi idős korukra már ők is tudják magukról, hogy csúnyák, erősen kompenzálnak másban. Előnyük, hogy a tenyerükön hordoznak és megbecsülnek, mert tudják, hogy évtizedenként egyszer van kapásuk. Általában kedvesen, szerényen és visszafogottan mosolyognak, térdig érő nadrágot és valamelyik együttes pólóját viselik a profilképükön. A mottójuk az, hogy biztos egzisztenciával rendelkeznek és hogy nem minden a külső. 

8. A félelmetes fogúak 

A csúnyák egy külön kategóriája a félelmetes fogúak kategória jelöltjei. Ők azok, akiknek a fogaik jobb esetben csak a szénakazal minden irányába állnak, rosszabb esetben a szivárvány minden színében is játszanak. Számomra alapvetően elképzelhetetlen egy félelmetes fogú férfi közelebbi megismerése, és uraim, abban biztos vagyok, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ápolják a fogaikat, mert nem hogy párkapcsolatot, de még egyéjszakás kalandot sem fognak találni. 

9. Az igénytelenek 

Ők azok, akik nem csúnyák, nem is félelmetes fogúak, mégis az ember lánya -ha igényes- elképzelni sem tudja, hogy leálljon velük komolyabban. Ha az adott férfi nagyon vonzó, max egy kufirc beleférhet, de az is aggályos, mivel az igénytelenségük alapvető higiéniai kérdéseket vet fel, így inkább balra húzzák őket. Általában öltönyben pózolnak, de vagy a zoknijuk, vagy az ingük színe nem illik hozzá, vagy totál gyűrött inget viselnek. Ennél rosszabb már csak az, amikor a koszos-fűzős cipőjük is látszik. 

10. A pucérak 

Természetesen nem maradhatnak ki a felsorolásból a félmeztelen adoniszok sem. Ők azok, akiket ugyan senki nem kért rá, mégis profilképnek a pucér felsőtestüket rakják ki, vagy rosszabb esetben egy kisgatyában a tükör előtt pózóló szelfivel indítanak. Uraim! Egyetlen egy felvetés. Maguk, akik ezt csinálják, tényleg azt gondolják, hogy bárkit is érdekel, hogyan néznek ki egy szál kisgatyában? Millió ilyet látunk plakátokon, vagy strandokon, és nyugodtan higgyék el, hogy azok a nők, akik csak kufircot keresnek sem a gatyájukat nézik elsőre, hanem sokkal inkább az ábrázatukat, és azt, hogy az mennyire lehet visszataszító az orgazmusuk pillanatában. 

11. A látens ratyik 

Egyik kedvenc kategóriám ez, ugyanis a kisgatyás pucérkodók között számos olyat is láttam, ahol bár a profilon nem jelezte az illető, hogy férfiakkal is ismerkedne, mégis a fotói beállításával azt az érzetet kelti, hogy egy másik férfi ölelésére vágyik. Az is lehet, hogy csak érzéki akart lenni, de túltolta. Mindenesetre én személy szerint nem szeretnék olyan férfival közelebbi kontaktusba kerülni, aki beenged egy másik brét a púzójába. Általában valami cuki kis bizsu nyakláncuk és medáljuk is van és a mottójuk az, hogy ismerj meg, ne ítélj elsőre. 

12. A félrekúrók

A másik kedvenc kategóriám azokról szól, akik nem függetlenként alkalmi, vagy hosszútávú másodhegedűst keresnek. Az elvi kérdéseken túl nincs velük baj, és nyilván ők is megtalálják a piacukat. Általában egzotikus tájkép, vagy az óceán a profilképük, nincs saját fényképük, de elvárják, hogy jobbra húzd őket, hogy privátban küldhessenek neked fényképet. A mottójuk az, hogy kötöttségek nélküli játszadozást keresnek. 

13. Az augusztusban is télikabátosok

Vannak ők, akik a profilképükön télikabátban vannak így augusztus végén is. Na most, akaratlanul is arra gondol az ember, hogy vagy annyira telibeszarják az egészet, hogy március óta nem cseréltek profilképet, vagy pedig arra, hogy tavaly tél óta próbálkoznak itt társat találni sikertelenül. Segíthet a döntésben az arckifejezésük, ami általában életunt. Mottójuk az, hogy már ötször letörölték magukat és visszajöttek, de lesz, ami lesz, adnak egy utolsó esélyt arra, hogy megtalálják azt az egy nőt, aki nem lelkisérült. 

13+1. A 15 éve társkeresők 

A személyes kedvenceim azok a férfiak, akik most is ugyanúgy társat keresnek, mint sac per kábé tizenöt évvel ezelőtt, ráadásul ugyanazokkal a fotókkal. 

Remélem, nem hagytam ki senkit, ha mégis, hát írják meg.

A következő írásban a hölgyeket veszem górcső alá. 

Csók,

xLady 

Fotók: Nz news yahoo, Shutterstock 

Uraim! Tegyék a szívükre a kezüket, csukják be a szemüket és úgy mondják ki azt, hogy nem bánják-szánják, hogy a kedves nejük úgy húsz kilóval több, mint anno, mielőtt megszülte maguknak életük értelmét. 

Borvirágos jó estét Kedveseim!

Nos, tudom, hogy már boldog-boldogtalan kötelességének érezte, hogy felszólaljon Update Norbi videójával kapcsolatban, és tudom, hogy már mindenkinek a hátán jön ki, de ha még öt percet szánnak bármire is a témában, hát ez legyen az. 

Sosem szerettem, sőt, emberileg megvetettem Norbit mióta csak tudni lehet róla, hogy egy rasszista gyökér. Nem tud szépen beszélni, próbál okosnak tűnni, de buta, mint a segg, keveri az idegenszavakat és még száz másik okot is fel lehet sorolni, amiért képtelenség szeretni őt. Szakmailag viszont el kell ismerni, hogy profi. Nem is az ugribugri fogyasztására gondolok, bár abban is szép sikereket ért el, hanem inkább arról beszélek, ahogyan a semmiből felépített egy milliárdos gigavállalkozást. Rosszindulattal lehetne azt mondani, hogy csak jókor volt jó helyen, vagy szerencséje volt, de akárhogy is szépítjük, akkor és abban látta meg a lehetőséget, amiben sokan mások nem. 

Na, szóval, lehet őt utálni sok mindenért, de a szakmai sikereit nem lehet elvitatni tőle. 

Az egyik és legfontosabb, amiért most én is írok az, hogy ismeretlenként is fáj látni azt a gyűlöletáradatot, amit most rázúdít a jó magyar nép. De hogy rá, az csak egy dolog. A felesége, és a gyerekei ugyanúgy célpontokká váltak és ez nagyon nem fair. 

Lehet valakire fújni, és lehet nem egyetérteni, de a család szent, azokat belevonni az alázásba aljas dolog. Szerintem. 

A másik mondandóm inkább az urakhoz szólna. Uraim! Tegyék szívükre a kezüket, csukják be a szemüket és úgy mondják ki azt, hogy nem bánják-szánják, hogy a kedves nejük húsz kilóval több, mint anno, mielőtt megszülte maguknak életük értelmét. 

Norbi nem azt mondja, hogy a dagadt ember menjen és ássa el magát, hanem azt, hogy a túlsúly, ami hónapok, vagy évek alatt  felhalmozódott a szeretett és kívánatos nő testén meggátolja a férfit abban, hogy ugyanazt a vadmacskát lássa szeretett nőjében, mint előtte. Persze, tudjuk, ott van a szeretet, meg az, hogy soha el nem hagyná, meg mégiscsak szült neki egy gyereket, de sok nő ezzel takarózik, és ezzel próbálja elhárítani magáról a felelősséget. Tudom, mert én is ezt csináltam. 

Közben mélyen, magában reménykedik, hogy a férje nem lép félre, mert hát mégis mekkora szar alak lenne már, ha megtenné, miközben ő csak egy nemes feladat áldozata, aki akaratán kívül lett húsz, vagy harminc kilóval nehezebb. 

Hangsúlyozom, hogy a terhesség alapvetően hízással jár, nincs ebben semmi kivetnivaló és Norbi sem ezt mondta. Nem gondolom, hogy húsz kilós súlyokat kell emelgetni mondjuk kilenc hónapos terhesen, de pár hónappal a kisbaba érkezése után azért már érdemes néha néha tükörbe nézni és nem elfordítani a fejünket, amikor ott olyasvalaki néz vissza ránk, akitől még mi magunk is írtózunk.

Tudom, mert én is voltam ott, és legbelül azt kívántam, hogy bárcsak mihamarabb lefogynék vissza akkorára, mint azelőtt voltam, de arra sem volt a legtöbbször erőm, és időm, hogy normálisan hajat mossak, nemhogy arra, hogy fodrászhoz, kozmetikushoz, vagy edzeni járjak. 

Képzeljük magunkat a férfi helyébe, aki már alig várja, hogy megszülessen a baba, és minden apai feladattal járó szépség mellett azt is újra átélhesse, hogy milyen érzés úgy igazán, aggodalom nélkül megcsinálni a feleségét. Most képzeljük el, ha ez a férfi a legnagyobb szeretete és megértése ellenére is azzal szembesül, hogy a nő, akit választott kétszer akkora lett, mint előtte. Megért és vár, merthát a neje most szült, meg ott a pici baba. Aztán csak vár és vár, hogy ő is újra sorra kerüljön, de végül a gyerek mindig beelőzi, és ő ezt még csak zokon sem veheti, mert akkor máris egy érzéketlen és önző faszfej lesz. 

Aztán ugyanez a férfi már észreveszi a csinos kolléganőit, vagy egy-egy nőt az utcán, aztán előbb a pornóhoz nyúl titokban, majd egyszer csak azon veszi észre magát, hogy másik nővel flörtöl. Aztán egy darabig elhesegeti a kísértést, de közben legbelül meg alig várja, hogy újra találkozzon az új, titokzatos és szexi nővel, akivel csak játszadozik egy kicsit, merthát neki otthon felesége, meg családja van. 

Aztán hazamegy a babapopsikrém-szagú lakásba, vesz egy forró zuhanyt, megvacsorázik, bedobja magát a laptopja elé, és vár, hogy a neje, a gyermeke anyja végre letegye a gyereket aludni, és egy kicsit hancúrozzon vele. Aztán általában mire anya leteszi a gyereket aludni, addigra már zuhanyozni sincs ereje, nemhogy vadul pipázni egyet. 

Pedig pont ez lenne a mentőöv akkor, amikor a férj már más irányba kezdett nézelődni, mert előbb, vagy utóbb a nézelődésből tapogatózás is lesz.  És amellett, hogy a félrement férjünket minden tapintatlan szarnak beállítanánk, legbelül azért tudjuk, hogy valahol egy picit jogos volt. De ezt nem fogjuk kimondani, mert körülöttünk mindenki azt szajkózza, hogy a férj a szemétláda, mi pedig csak áldozatok vagyunk. 

Szóval nekem erről szólt Norbi mondandója, és bizony baromira igaza van, mert ez a hosszú litánia lerövidítve úgy néz ki, hogy a feleség meghízik, a férj meg nem kívánja, nincs szex, a férfi félrelép, a nej megtudja, és végül elválnak. Pont. 

És ez természetesen oda-vissza a férfiakra is vonatkozik. Csak persze terhesség nélkül. 

Csók,

xLady

Foto kredit Coca Cola

Baromira igazságtalannak éreztem, hogy a férfi, aki elhitette velem, hogy benne bízhatok, egyszer majd a legféltettebb titkaimmal aláz porig, ezzel fenntartva beteges hatalmát. 

Derűs napot Kedveseim!

Most, hogy újra a szinglilétet szagolgatom, körülnézve azt látom, hogy annyira sok minden azért nem változott az elmúlt két évben. Azt leszámítva, hogy bennem végleges és katasztrofális folyamatok zajlottak le és hogy személy szerint én mondjuk már soha többet nem hiszek a szerelemben, odakint azt látom, hogy faszik és nők ugyanazokat a köröket futják egymással, mint két évvel ezelőtt. 

Emlékszem, mennyire untam már az üres köröket, meg a felesleges randikat, hogy mennyire undorodtam már egy-egy újabb magas lovon ülő és magát Don Juannak képzelő pancsertől, és mennyire elkeseredtem mondjuk egy bárban körülnézve azon, hogy a hölgyek egyéniségüket vesztve vonaglanak ugyanakkora centijű sarkakon, ugyanolyan színű póthajjal, ugyanolyan méretű kistáskával a hónuk alatt és ugyanolyan flegma szájtartással. 

Na nem mintha a férfiak oldalán több egyéniségbe futottam volna bele, gyakorlatilag a nevetséges és a kiábrándító között lamentáltam mindig, amikor megláttam egy újabb kakastaréjosoldaltfelnyírt hajú, mellkasig kigombolt kockás ingben a bárpultnál feszengő szolibarna és kicsit kigyúrt cicanadrág hatású farmerben és tornacipőben páváskodó hímneműt. 

Szóval mindig elgondolkodtam, hogy vajon ezek az emberek másban is ilyen egyformák-e, mondjuk egyformán szólalnak-e meg, egyformán tudnak sírni, vagy örülni és hogy mondjuk ugyanazt mondják-e az ágyban. Feltéve, ha közben beszélnek. 

Aztán megtaláltam azt a férfit, aki valahogy mindenben klappolt, akivel valahogy mindenben kiegészítettük egymást és akivel megint elhittem, hogy mégis csak létezik az igazi. Aztán szépen lassan hanyatlani kezdtünk, de én hősiesen küzdöttem és álltam a sarat egészen addig, míg egyik nap azon vettem magam észre, hogy akkor érzem jól magam, ha nem kommunikálunk egymással. Mert hogy úgy tíz perc beszélgetés után már szűk lesz a bőröm és bújnék kifelé belőle.  Tíz perc után görcsbe rándul a gyomrom és sajog a fejem, tíz perc után azt érzem, mintha két sózsákot cipelnék a hátamon egyszerre, és tíz perc után én már megint azt hallgatom, hogy én mekkora egy szarkupac vagyok.

Szóval erősödött bennem a gyanú, hogy ez a férfi túl sokat vett ki belőlem és hogy ez már nem is annyira szólt a szeretetről, mint a beteg birtoklási vágyáról, az uralkodásáról, meg az ő hatalmáról. Így szépen-lassan, nagyon nehezen, de végül eljutottam odáig, hogy totál lerombolva kerestem az igazi énemet és komolyan megkérdeztem magamtól, hogy vajon erre az életre vágyom-e.

Surprise, surprise, a válaszom az volt, hogy nem. De én töretlenül vártam a csodára, hogy majd egyszer talán újra olyan lesz, mint az elején, meg hogy egyszer még talán újra lesz kedves is velem, meg hogy ha igazán szeretek valakit, akkor elvilselem őt a legrosszabb perceiben is. Csakhogy a percek lassan órák, majd napok lettek, és én végül azon vettem észre magam, hogy eltelt hat hónap azzal, hogy védekezni és bizonygatni próbáltam neki azt, hogy én nem is vagyok olyan rossz, mint ahogyan ő azt mondja. Mindemellett persze láncon tartott maga mellett, el nem engedett és abban lelte örömét, ha akkor rúghatott belém még egyet, amikor jobb napjaim voltak, vagy valamiért egy kicsit jobban éreztem magam.

Bántalmazó kapcsolat. Így hívják, és amikor kétségbeesetten próbáltam kutatni a viselkedésének az okát, ledermedve pipáltam ki a fejemben a bántalmazó férfi összes tulajdonságát. 

Baromira igazságtalannak éreztem, hogy a férfi, aki valaha azt mondta nekem és éreztette velem, hogy én vagyok álmai nője, mostanra már azt mondja, hogy nálam gusztustalanabb nő nincs a világon, és hogy a férfi, aki egykor legnagyobb támaszom volt és kihúzta belőlem a legféltettebb titkaimat, a legkiszolgáltatottabb helyzetemben azokat majd felhasználja és vágja a hátamba a saját késem. Hogy a férfi, aki elhitette velem, hogy benne bízhatok, egyszer majd a legféltettebb titkaimmal aláz porig, ezzel fenntartva beteges hatalmát. 

Hatalmával elérte, hogy úgy érezzem magam, mint egy kutya, aki étlen-szomjan lohol a gazdája után, és akibe bár váratlanul a gazdája olykor belerúg, végül mégis dob neki egy kis csontot. Szóval ez lettem én közel egy év alatt, és eszméletlen fejfájás és fájdalom volt előbb ezt felismerni, majd pedig kidolgozni a menekülési útvonalat. Mert természetesen bármikor menni készültem, ő mindig azzal bíztatott, hogy a kutyának se fogok kelleni, annyira borzasztó vagyok és hogy különben is én az ő tulajdona vagyok. 

Sok időbe telt, mire rájöttem, hogy emögött nem a szeretetéből fakadó féltékenysége áll, hanem a teljesen eltorzult és beteg elméje, a saját önértékelési válsága, és a számos kisebbségi komplexusa. 

Belesétáltam abba a csapdába, amibe rajtam kívül oly sok nő sétál bele akaratlanul, és amiből kimászni nehezebb, mint mondjuk otthagyni életünk nagy szerelmét.  

Minekután az elmúlt fél évben gyakorlatilag erről szólt a kapcsolatunk, de a lojalitásom és a félelmeim miatt mindig maradtam, így most felüldülés végre úgy érezni, hogy tényleg vége. Ennek egyik biztos jele, hogy most először telt el úgy negyvennyolc óra, hogy nem kerestük egymást. Azt hiszem, ez indulásnak nem rossz, és mivel történetesen úgy adódott, hogy az exem-nagyszerelmem volt férjem Christiannal is sok év után végre most sikerült pontot tennünk a mi közös történetünk végére, úgy érzem, ez a tökéletes időzítés mindenképpen szimbolikus jelentéssel bír. 

Vége. 

Mivel ez a második szakításom az elmúlt három évben, és mivel percről-percre emlékszem egy szakítással járó érzésekre, húztam-nyúztam, mert nem éreztem magam elég stabilnak ahhoz, hogy elbírjak egy akkora lelki traumával, amivel egy szakítás jár. Rettegtem az ürességtől, meg a hiányától, rettegtem a fejemben zaklató gondolatoktól, rettegtem az erőtlenségtől, amivel egy szakítás jár, így inkább maradtam és tapostam tovább a szürke szart, ami ugyan már régóta csapkodta a számszélét, de még sosem ért el a nyelvemig. 

Szerettem őt. Nagyon. Őszintén és kitartóan, és a végtelenségig lojálisan. Nagyon fájt kijózanodni belőle még akkor is, amikor már az összes ismerősöm azt mondta, hogy meneküljek, ahogy csak tudok. Én mégis azt gondoltam, hogy már csak egy kicsit kell kibírnom és újra normális lesz. 

A lófaszt. 

Egy bántalmazó férfi sajnos ha elkezdi, sosem fogja abbahagyni. A betegségét beismerni sosem fogja. Sosem. Inkább folytatja a nő sárba tiprását, megalázását és szóbeli, vagy fizikai bántalmazását. 

Az én volt kedvesem is ezt tette velem.

Csak egy valamit elfelejtett. Hogy én sok férfit kiheréltem már célba lőtt fél mondatokkal. 

Hölgyeim. Ha ilyen kapcsolatban élnek, és már menekülnének, de nem tudják, hogyan, írjanak bátran. Segítek. 

Nagyon nehéz elindulni, mert az ilyen bántalmazó férfiak arra játszanak, hogy széttiporják a nőt lelkileg és szellemileg, ezzel fent tartva a képzelt hatalmukat. Az ilyen férfi elengedni magától sosem fog, tőlük menekülni csak egy úton lehet. Ha a saját fegyverükkel harcolnak ellenük. Abban a másodpercben, amikor a saját gyengeségüket tükörként mutatják fel nekik, ők vérig sértődnek és hátraarcot vágnak. Természetesen ezek után meggyőzik magukat, hogy igazuk volt, és minden nő egy gusztustalan kurva, aki folyamatos megaláztatást érdemel. De ez az utolsó kör már megéri. 

Megéri, mert végre véget ér, és a jutalom a szabadság. 

A Szabadság. 

Csók. 

Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.

Azt hiszem, történelmi mélyponthoz érkezett a szexuális életem. Láttak már maguk lyukas harisnyában, a kanapéján söröző férfit? Nem?

Tegnap estig én sem.

De tegnap este minden megváltozott, mert olyan szürreális élményben volt részem, amiben talán még sosem. Egy kedves olvasóm már az első körös randi után azt tanácsolta nekem, művész lélekkel ne kezdjek. De mivel nálam alapelv, hogy második esély mindenkinek jár, így úgy gondoltam, adok még egy esélyt a holland festő Dannek és magamnak arra, hogy közelebbről is megismerhessük egymást.

Tegnap délután, miközben Zsuzsi barátnőmmel kávéztam a belvárosban, épp arról fecsegtünk, hogy mennyire nem izgul az esti randija miatt, és hogy mennyire kiábrándító az az üresség, ami manapság a randizással jár. Hogy nincs már izgalom, meg pillangók a gyomorban, hanem van egy faszi, van egy nő, na meg vannak a puszta tények. Zsuzsi húzta a száját, de végül arra jutottunk, hogy azért élőben mégis minden más, így biztos a friss prédája is, adjon egy esélyt ennek a történetnek, hátha. 

 

Szóval ő lebeszélte az esti randit, és rákérdezett, mi újság a kis művész lelkületű festőnkkel. Azt mondtam, pár napja nem beszéltünk és hogy még mindig magammal kardozok arról, hogy vajon akarok-e vele dugni, vagy sem.

Van valami beteg a szemeiben, ami azt sugallja, hogy igen, ez feltesz a falra keményen, de ezzel párhuzamban ott van az is, hogy nem érzek túl sok kémiát. Viszont pontosan tudom azt is, hogy ha újra a kanapéjára kerülök, nem valószínű, hogy baszás nélkül jövök el. Azt azért el lehet játszani egyszer, de kétszer már csúnya dolog.

Nyilván hatalmas kérdőjel volt bennem, hogy én most akkor szeretném-e Dan farkát magamban érezni, és ha csak az ő kanapéján jövök rá, hogy nem, akkor felettébb kellemetlen lesz abból a helyzetből kibújni. De mivel még mindig bátor vagyok, meg mivel péntek este is közeledett, arra gondoltam, fussunk neki még egyszer.

Ebben a pillanatban becsippant a telefonom és na vajk ki volt az? Hát of course Dan. Zsuzsival jót mosolyogtunk, hogy ez biztos valamilyen spirituális löket volt, mert máskülönben hogy-hogy pont most jutottam volna az eszébe. Nyilván.

 

Szóval Dan megérdeklődte, mi újság, majd közölte, hogy este programja van, de hogy amúgy lenne-e kedvem mostanság újra meglátogatni őt, meg a kanapéját. Én meg elővettem a magabiztos ribancot magamból és nemes egyszerűséggel közöltem vele, hogy akkor kilencre nála vagyok. 

Dan szabadkozni kezdett, hogy de olyan programja van, amit nem tud eltenni, viszont what about 11?

Egy kicsit kéretni kezdtem magam, majd végül Zsuzsi támogatásával belementem.

Szóval miután felhörpintettük az utolsó korty kávénkat is, feldobtuk magunkat a négyes-hatosra és elindultunk haza készülődni.

Később, miután átszellemülve pancsoltam a habokban és készítettem a testem és a lelkem az esti dugásra, azt próbáltam meg kitalálni, hogy melyik combfixem vegyem fel melyik fűzőmmel. Közben Zsuzsi barátnőm jelezte, hogy sikerült rekordot állítania, egyértelműen megvolt élete legunalmasabb randija. Pont.

Én meg kis dilemma után felvettem a kedvenc combfixem és hopp, ahogy felgörgettem azt a combtövemre, a bal szára elfáradt és a fekete anyag közepén villámsebesen kezdett lefelé szaladni a combom színét őrző gyöngyszem. Ez elszakadt.

Majdnem megsirattam, de eszembe jutott, hogy van másik is, így gyorsan előkaptam azt, és közben azért arra gondoltam, hogy nyilván ez sem lehetett véletlen. Ergo vagy spirituális jelzés volt, hogy ne menjek sehova, vagy szimplán sürgősen kezdjek el combra gyúrni, mert meghíztam.

Aztán amikor a hozzá passzoló fűzőmet öltöttem magamra, már biztos voltam abban, hogy akkor mostantól nem eszem kenyeret.

 

Végül megkönnyebbülve elkészültem, kiválasztottam a rucimhoz illő táskát és kabátot, és amikor már a cipőmet húztam, érkezett egy sms Dantől. Csak annyit írt, hogy mégsem fog menni a ma este, ne haragudjak, és hogy majd máskor pótoljuk, sorry.

Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.

Így higgadtan csak annyit válaszoltam, hogy épp indulni készültem, biztos-e a döntésében. 

Kisvártatva jött is a válasz, hogy megoldotta, és szeretettel vár. Helyes. Gondoltam én.

Miközben odafelé tartottam, azon gondolkodtam, hogy vajon épp egy másik csajt kúrt-e meg és szaladt ki a wc-re megírni nekem a pattintós sms-ét, vagy inkább elment tőlem a kedve.

Gondoltam, ezt kiderítem, így amikor felhívott, hogy merre járok, én már csak öt percnyi távolságra voltam tőle.

Megérkeztem, ajtót nyitott, rázizzentem és elkönyveltem, hogy végre ma este baszni fogok egy jót.

Öröm hálelujjáztam magamban, hogy éljen, rázizzentem, aztán kisvártatva kiderült, hogy sajnos csak hiú ábrándokat kergettem.

Folyt.köv.

Csók,

xLady

***Kommentelnél? Gyere a fészbukra, a leveleket is ott posztolom.***

 Melyik hölgy hogyan szereti kényeztetni a brét? 

A Szoposzkópból kiderül.

Alant a teljes lista. Puszi-pacsi érte!

KOS

Annak a biztos tudatában szopja a farkad, hogy az utolsó cseppet is ki fogja belőled csavarni. És milyen igaza van. Olyan, mint egy fegyelmezett, de mégis játékos, érzéki szexakció. Használja a kezét. Lenyeli. Ja, dugás nélkül hamar feszültté válik.

BIKA

Szopni született. Érzékibb, mint bárki más. Puha a szája, és mindent tud a farkadról. Úgy szívja, mint egy folyondár. Alap, hogy lenyeli. Még a sejtjeidet is birtokolni akarja. Imád szopni, nyugodt életed lesz mellette.

IKREK

Változó. Érdemes kikapcsolni a tévét előtte, különben azt fogja nézni közben. Elég ügyes tud lenni, ha éppen olyanja van. Amúgy kurvára dekoncentrált. Időnként változtat a fogáson, mert utál unatkozni szopás közben.

RÁK

Utoljára anyád volt hozzád olyan gyöngéd, mint ő, csak máshogy. Elalszol közben, még a nyál is kifolyik a szádból. A lelkedet is leszopja. Olyan, mintha hazatérnél. Lenyeli, mert szeret.


OROSZLÁN

Lángra lobbantja a farkad, mintha egész életében erre a percre várt volna. Játékos és szenvedélyes. Fűti valami mély tűz. Nyelni méltóságán aluli, de ha nagyon felhúztad, megtesz bármit. Muszáj megdugnod cserébe, de hát ilyen az élet.

SZŰZ

Változó. Elküld tusolni előtte, rendet rak, beágyaz, kitakarít. Az első félórában csak tisztogatja a bránert. Nagyon érzéki tud lenni, ha jó napja van. Ha lenyeli, nagyon szeret. Néhány év után rá lehet venni. Első alkalommal valószínűleg rókázni fog.

MÉRLEG

Ahogy szopik, az csak neked szól. Nem sima szexélmény. Testével-lelkével adja a gyönyört, "megszólít". Azért él, hogy jó legyen neked. Jó esély van rá, hogy tudja a neved, nem úgy, mint a többi.

SKORPIÓ

Úgy leszop, hogy belehalsz. Mindent tud, amit lehet, amit mégsem, az valószínűleg nem is létezik. Soha többé nem akarod majd más száját. /Hát persze... / Nyilvánvaló, hogy lenyeli. Ha nem, az viszont a vég
kezdete lehet.

NYILAS

Csak azért csinálja, hogy jól megdugd.

BAK

Azok nem szopnak.

VÍZÖNTŐ

Mindent elkövet, hogy ne unatkozzatok. Inkább nem csinálja, ha nincs valami ötlete. Perverz állat, hálistennek. Mindent kipróbált már. Ha peched van, feldug a seggedbe egy műfaszt.

HALAK

Úgy szopik, mint egy álom. Gyakran elábrándozik közben. Megáll vele az idő. Rádpakolja a fél hűtőt, főleg a tejszínhabot. Azt hiszi, Isten lakik a farkadban. Te meg persze ráhagyod.

Uraim! Írják meg nekem, ha nem így van és azt is, melyikre vágynak a leginkább! Hölgyeim! Hamarosan Önöknek is kedveskedem a Nyaloszkóppal. Nyam-nyam!Addig meg lehet tippelni, én melyik vagyok. A legfrappánsabbakat közzé teszem.

Csók,

xLady

Ribanc vagyok? Igazam van? Másképp látod? Írd meg nekem az xlady85@gmail.com-ra!

Kövess a Facebook-on is! https://www.facebook.com/pages/Aztakurvamindenitbloghu/500199580021132?fref=ts