Facebook

2015.07.09. 22:56 Coset<3

Maslow

Ő vadult tekert, hogy újra visszakerüljön a szívembe oda, ahol előtte volt, én meg csak néztem, néztem, és könnyes szemekkel nyugtáztam, hogy hát ezt a kapcsolatot is csúnyán benéztem. 

 

upside-down_4b5ce2f6f1930.jpg

 

Szép jó estét, Kedveseim,

Olyan régen írtam már, hogy tán az idejét sem tudom. Valahol ott tartottam a sztoriban, hogy a nagy ő, akiről azt gondoltam, hogy végül életem párja lesz olyat virított, hogy tapasztalt létemre is úgy megrázódtam, mint még soha. Regélhetnék a volt szerelmekről, Christianról, meg Ezelről, de ha össze is adom a velük megélt kedvezőtlen események mindegyikét, akkor sem kapom meg azt a megrázkódtatást, amit a jelenlegi kedvesem okozott. 

Történt ugyanis, hogy egy meglepetésnek szánt estén számomra kiderült, hogy minden, amit a kedvesem az arcomba tolt előtte hónapokig, nem volt más, csak egy nagy buborék, teleszínezve mézzel, meg mázzal. Éppen akkor, amikor körülöttem minden szétcsúszott és amikor ő volt az egyetlen maradék szőnyegdarabka a lábaim alatt, éppen akkor kiderült az igazság, amitől nálam úgy borult be, mint ahogyan az égbolt borul be hatalmas viharok elején.

A megrökönyödéstől alig bírtam lábra állni, de azért erősen próbáltam. Ott álltam, na jó, nem szépítek, fetrengtem a sárban és minél mélyebbet sóhajtottam, annál mélyebbre süllyedtem benne. Teljesen összeomlottam és kiborultam, az életem az egyik pillanatról a másikra darabokra hullott és én hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. 

Aztán a napok teltek, én a kedvesemet látni sem bírtam, ő viszont annál lelkesebben könyörgött és esedezett a bocsánatomért. Mivel még mindig nagyon szerettem, egy kis idő után engedtem, hogy magyarázkodjon, és végül kapott egy ultimátumot, amivel élni akart.

Az idő lassan telt, én a totális összeomlásban henyéltem, a kis Maslow-piramisom felborult és a helyzetet az is csak rosszabbította, hogy olyan váratlan rohamok törtek rám, amik nem engedték tovább, hogy kontrolláljam a testem. Összeestem, reszkettem, vagy csak zokogtam, a félelem mind egyre mélyebbre taszított saját magamon belül és én attól féltem, hogy bekattantam. Fura érzés az, amikor az ember agyilag tisztában van azzal, hogy hirtelen rátörhet egy roham, amikor nem tudja a testét tovább kontrollálni. Rettenetesen rémisztő volt, és én minden egyes nap erősebben próbáltam belőle kimászni. Egy darabig sikertelenül.

Olyankor az ember azt érzi, hogy minden egyes nappal csak lejjebb és lejjebb csúszik, és bármennyire is szeretne kimászni belőle, a napsugár olyan távolinak tűnik, hogy csak a falon vetődő árnyékait engedi magából láttatni. 

Nos, ebben a felettébb ijesztő és kellemetlen helyzetben volt ott az én kedvesem, aki reggeltől-estig istápolta a lelkem, és nyugtatta a testem. Aki letörölgette a könnyeim, és aki a szemeivel és a kezeivel nyugtatott meg akkor, amikor a remegő testem szóhoz jutni sem hagyott és csak riadtan és meredten néztem az ő szemeibe szavak nélkül azt kérdezve, hogy ez mi a fasz. 

Olyan volt, mintha ő tudta volna a választ és pont mindig azt csinálta, amitől újra biztonságban éreztem magam. Ő volt az, aki pontosan tudta, mikor mit tegyen velem és aki úgy vigyázott rám, mint egy porcelán babára. 

Mostanra már tudom, hogy nem volt az semmi más, csak idegi kimerültség, miután hónapokig megállás nélkül pörögtem és próbáltam megfelelni ezer helyen. Aztán egy szép napon, amikor az utolsó szőnyegdarabka is kicsúszott a lábam alól, a testem egyszer csak úgy gondolta, hogy heló-szia, elég volt, és felborult. Pont. 

Szóval a kedvesemet - bár nagyon szerettem - épp ki akartam baszni a hazugságai miatt és akkor jött ez a faramuci helyzet, hogy nem mertem egyedül maradni, hogy bármikor nyúltam egy korty vízért, az ő keze mindig előbb odaért, hogy odaadja nekem, hogy szó szerint megfürdetett, majd a remegő testemet addig ölelte, amíg el nem aludtam, és satöbbi és satöbbi és satöbbi. 

Gyűlöltem és szerettem őt egyszerre, a belevetett bizalmam és vele az álmaim hullottak ezer darabkára, mégis érzelmileg annyira függtem tőle, mint még soha senkitől. Talán egy gyermek függ így az anyjától. Nem tudom. De a kedvesem mindig ott volt, és bár többször kértem, menjen el, sosem tette. 

Idővel jobban lettem, múltak a rohamok, a dolgok kezdtek újra a helyükre kerülni és én újra kezdtem látni a Nap sugarait. A kedvesemmel összeköltöztünk és én kezdtem megenyhülni. Ő vadult tekert, hogy újra visszakerüljön a szívembe oda, ahol előtte volt, én meg csak néztem, néztem, és könnyes szemekkel nyugtáztam, hogy hát ezt a kapcsolatot is csúnyán benéztem. 

A hazugságai ott zúgtak az fejemben minden reggel és este, és bár szerettem volna őt eltaszítani magamtól, túl sokáig sosem tudtam. 

Tudtam, hogy ha vele maradok, az életemet nem megkönnyíteni, hanem megnehezíteni fogja. Tudtam, hogy ha vele maradok, púpot teszek a saját hátamra és tudtam, ha vele maradok, nem hozok jó döntést. Tudtam, hogy mindenemmel szeretem őt és addigra már azt is tudtam, hogy nem a rózsaszín felhős, pónilovas, szőkeherceges szerelem ez, hanem valami sokkal több, vagy legalábbis valami egészen más. 

Valami egészen más érzés túl az önzőségen és az elveken, túl a fájdalmon és a hazugságokon.

Sokáig azt kérdeztem magamtól, hogy vajon azért maradtam-e vele, mert így harmincasan már félek az egyedülléttől és csak megalkuszom, vagy azért, mert minden szar ellenére még mindig nagyon jó az a valami, amit kapok tőle. 

Hónapok, rengeteg szakítás és probléma után ma már tudom, hogy a második. Hogy pontosan mi az a valami, ami olyan kurva jó, hogy még mindig nem basztam ki, azt sajnos még mindig nem tudom, de azt igen, hogy már teljesen kijózanodva és objektíven tudom és érzem, hogy nem tudom őt elhagyni.

Próbáltam már mindent, hogy hagyjon el ő, olyan dolgokat tettem meg vele, amit férfi nem nyel be, pont azért, hogy hagyjon el végre örök-ámen. De ő nagy nyelések árán is mindent benyelt és még mindig itt van. Hogy miért azt ő sem tudja, de itt van. 

A napok meg csak telnek, a púp a hátamon egyre nő és én minden áldott nap azon gondolkodom, hogy vajon hova vezet ez a kapcsolat.

Folyt. köv. 

xLady

 

Címkék: férfi szerelem Szakitas


2015.05.02. 17:31 Coset<3

Intim terroristák

A kapcsolatok zömében a nők agresszívebbek és inkább kontrollálják a párjukat, mint a férfiak.

 

sofa_domina_tion_by_seumda-d7c06gb_1.jpg

Derült ki egy friss kutatásból. Bár a nők a gyengébbik nem képviselői, úgy látszik, a kapcsolatok zömében mind verbálisan, mind pedig fizikailag ők az agresszívebbek. A Cumbriai Egyetem pszichológusai 1104 fiatal nő bevonásával készítettek egy kutatást, amelyben a viselkedési skálát a kiabálástól, a zaklatáson és a verekedésen át a fegyverhasználatig határozták meg.

Megfigyelték, hogy a nők jelentős része valószínűbben lesz agresszív a párja felé, mint vica versa. 

Arra is rávilágítottak, hogy a zaklatás illetve a birtokló, kontrolláló magatartás összefüggésbe hozható a partner folyamatos lecsekkolásával, illetve bizonyos barátoktól való eltiltásával. 

A kutatás vezetője Dr. Elizabeth Bates szerint "Az általánosságban közkedvelt nézet szerint a a férfiak zöme dominánsan kontrollálja a párját. Elmondása szerint ez is megesik, de az elmúlt tíz-tizenöt év kutatásai fényt derítettek arra a tényre, hogy a nők ugyanolyan agresszivek és birtoklóak, mint a férfiak."

Elmondása szerint a kutatóknak újra kell gondolniuk a férfiak által elkövetett zaklatások okait, amelyek korábbi kutatások szerint a férfiak "patriarchális értékeiből" fakadtak és miszerint a férfiaknak érdekében áll kontrollálni a nőket.  

A kutatást végző csapat megdöbbent egy-egy nő válaszának agresszivitásán.  

 

Részletek és forrás: 

http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2669408/Rise-female-relationship-terrorists-Study-finds-women-controlling-aggressive-partners-men.html

 

 

Címkék: agresszió férfiak kapcsolatok zaklatás Nők


2015.04.22. 19:07 Coset<3

Újra

Az első reggelen, miután kinyitottam a szemeimet, hirtelen felindulásból megindultam az alvó kedvesem felé, hogy megöleljem és megpusziljam, aztán valahol félúton az agyam dobott egy hátraarcot és azt mondta, baszódjál meg.

IMG_4506.JPG

Cimbalmos szép délutánt Kedveseim,

Épp a német kora nyárban tengetem magam egy teraszon, társaságom egy habos cappuccino és egy Fanta. Az agyam és a szívem továbbra is frappáns játékot játszik velem, bennem küzdenek egymással, és nyugodni nem hagynak. A napjaim ingadozó hangulatban telnek, de azt hiszem, talán végre kezdenek a dolgok sorba rendeződni. 

A határidős melót Isten tudja hogyan, de két nap alatt végül valahogy összeraktam, az orvosi macera rendeződni látszik, mégis mostmár biztos, hogy műtétre lesz szükségem. A kedvesemmel felváltva szeretjük és utáljuk egymást, olyan játékban van részem, amilyenben azt hiszem, még sosem volt. Egyszerre bizarr, érdekes és hátborzongató. 

Sokszor elgondolkodom azon, hogy mi lett volna anno, ha életem nagy szerelmének, Christiannak adtam volna akkor még egy esélyt, és próbáltam volna úgy küzdeni az egómmal és fájdalmaimmal, mint most teszem ezt a jelenlegi kapcsolatomban. És sokszor gondolkodom azon is, hogy vajon miért döntöttem végül így és hogy ebben mekkora része van annak a belém kódolt félelemnek, hogy közel a harminchoz nem szívesen ugrálok kapcsolatról kapcsolatra. Hogy vajon megalkudtam-e saját magammal, vagy tényleg az a helyes út, ha az ember próbál mindent megtenni azért, hogy rendbe hozza azt a kapcsolatot, ami egyszer nagyon sokat jelentett neki. 

Továbbra is hiszek benne, hogy minden okkal történik, bár azt is hozzá kell tennem, hogy azokat a bizonyos okokat egyelőre erőteljesen keresem. 

Szóval a sztoriban ott tartottam, hogy a kedvesemnek vázoltam az ultimátumot, amit vagy elfogad és vele kap még egy esélyt, vagy úgy dönt, hogy nem hoz értem áldozatot és érzékeny búcsút intünk egymásnak. Nagy meglepetésemre végül az esélyt és engem választott, így adott volt a következő lépés, miszerint hozzám költözik. 

Miután beköltözött, egyszerre tapasztaltam meg az együttélés örömeit és nehézségeit, nem is beszélve a bennem kardoskodó kérdésekről, gondolatokról és érzésekről. Az első reggelen, miután kinyitottam a szemeimet, hirtelen felindulásból megindultam az alvó kedvesem felé, hogy megöleljem és megpusziljam, aztán valahol félúton az agyam dobott egy hátraarcot és azt mondta, baszódjál meg. Így a felindulásból végül feltáplászkodás lett és azon kezdtem rögvest merengeni, hogy vajon, meddig fog ez így menni.

Hogy vajon valaha is képes leszek-e újra úgy nézni rá, mint az azelőtti reggeleken, hogy vajon képes leszek-e újra hozzábújni egy reggelen és hogy vajon fogok-e benne valaha is újra bízni.

Fájtak a gondolatok, így inkább dobtam egy kávét, és próbáltam megtervezni a havi ütemtervünket és teendőinket. 

A napok teltek és én továbbra is képtelen voltam a kedvesemhez normálisan hozzászólni, képtelen voltam normálisan ránézni, vagy pusztán csak normálisan létezni mellette. 

Kemény leckével soroztam és bár nem szándékosan tettem, azt hiszem, ez mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy érezze a tettei súlyát. Ahogy a napok teltek, úgy telt nála is lassan az a bizonyos pohár, amikoris kifakadt és sérelmezte, hogy bármit is tesz, láthatóan nem engedem őt magamhoz közel. Azt hiszem, nem volt túlzás azt kérnem tőle, hogy ha neki két hét lapátolás után elege lett, akkor nyugodtan vegyen egy hátraarcot és induljon meg az ajtó felé. 

De nem indult, hanem maradt. 

Akkor még úgy gondoltam, hogy nekem nem oszt, nem szoroz a jelenléte és azt éreztem, hogy talán rossz döntést hoztam akkor, amikor adtam neki még egy esélyt és vele bevállaltam azt a macerát, amit a hazugságai okoztak. 

Akkor még úgy gondoltam, hogy nincs is rá szükségem, mert mindaz, amit hittem róla, csak hazugság volt, amin talán sosem fogok tudni túllépni. Akkor még úgy gondoltam, hogy nem adhat már semmit, amire nekem szükségem van. 

De tévedtem. Sosem gondoltam volna, hogy pont mellette fogok olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, mint amilyenbe kerültem és hogy minden nélküle töltött perc küzdelem lesz saját magammal.

Folyt. köv.

Csók,

xLady

 

 

Címkék: külföldi férfi szerelem kapcsolat


2015.04.18. 22:42 Coset<3

Soha - folytatás 3

Valójában én sem tudtam, hogy mit akarok jobban. Hogy elfogadja, vagy inkább elutasítsa az ajánlatom. Próbáltam lelkileg felkészülni arra, ha ő nemet mond és én hoppon maradok, de tudtam, hogy nincs más esélyem.

 

image_257.jpg

Szép estét Kedveseim,

Ezeket a sorokat most egy oltári baszás után írom kielégülve és nyugodtan. Tudják, milyen is a haragból baszás, vagy az, amikor sok sok veszekedés után elkapja az egyik a másikat és úgy bassza rá az ágyra, hogy az nyekken. 

De ne szaladjunk ennyire előre, azt hiszem, ott tartottam a sztoriban, hogy a kedvesemet leültettem, és erőt véve magamon feldobtam neki a mindent, vagy semmit ultimátumomat. 

Nagyon sokat merengtem azon, hogy be merjem-e vállalni, vagy inkább ne. Aztán arra jutottam, hogy szeretem őt, hogy a tulajdonságait és a mindennapjainkat összevetve ő az első pasim, akivel mindenben klappolunk, és hogy senki sem tökéletes. Na meg az a kurva második esély. 

Ő könyörgött egy második esélyért, esküdözött, hogy mindennél jobban szeret és hogy változni akar, de egyedül nem megy neki, és én arra gondoltam, hogy vajon az elveimet dobom-e fel, ha adok neki még egy esélyt. Hogy ilyenkor azonnal el kell-e zavarnom a picsába, mondván, hogy -na velem ilyet kisfiam biztos nem csinálsz-, és ha igen, akkor azt tényleg én akarom-e, vagy azért teszem, mert ezt illik tenni. Vagy hogy ha adok neki még egy esélyt, akkor vajon magammal szembe tudok-e majd nézni, ha esetleg újra átbasz a palánkon, én meg zuhanok egy hatalmasat. 

Szóval az ultimátumnak erősnek kellett lennie. Csakis olyannal jöhettem elő, amiben be kell áldoznia mindenét. 

Valójában én sem tudtam, hogy mit akarok jobban. Hogy elfogadja, vagy inkább elutasítsa az ajánlatom. Próbáltam lelkileg felkészülni arra, ha ő nemet mond és én hoppon maradok, de tudtam, hogy nincs más esélyem. Nem engedhetem vissza úgy, hogy ő nem dobja be a mindenét. 

Az ultimátumhoz azt is hozzátettem, hogy továbbra sem fogok utána nyomozni, továbbra sem fogom a telefonját bújni, de ha csak megszagolom a legapróbb hazugság bűzét is, akkor takarodik az életemből, örökre. 

Részletesen vázoltam neki, hogy mi mindenről kell lemondania és mi mindent kell megtennie ahhoz, hogy kapjon még egy esélyt. Nem apró dolgot kértem és ezzel pontosan tisztában is voltam. A tét hatalmas volt mindkettőnknek. 

Miután vázoltam a helyzetet, ő a széken ülve ledermedt, és azt mondta, nem teheti meg, amit kérek. Azt mondtam, hogy rendben van, de a kettő együtt nem megy és hogy nincs más választása. Vagy feladja az addigi életét, vagy elmegy és többet nem lát. Kétségbeesve felpattant a székről, sírni kezdett és elindult az ajtó felé, majd ott megtorpant. A széken ülve csak azt a kérdést dobtam utána, hogy akkor ezt vehetem-e válasznak. Rá sem néztem. Biztos voltam benne, hogy kilép az ajtón és tudtam, hogy azzal vége és én belehalok. De nem mukkantam.

Ő sírni kezdett és magyarázkodni. Hogy nem kérhetek tőle ekkora áldozatot. Hogy szeret, de ezt képtelen megtenni.

Ekkor felpattantam a székről, egészen az arcáig suhantam, az ujjaim közé szorítottam az állát, és két centire a szemétől ordítottam az arcába, hogy akkor én ezt válasznak veszem. Hogy látom, mekkora az irántam érzett szerelme és hogy azt érdemelné, hogy felképeljem, mint egy hülyegyereket. Majd közöltem vele, hogy tegye vissza a heréit a farka alá, és kurvára fejezze be a sírást. Ezen a ponton láthatóan meghőkölt, én elengedtem, ő meg két perc meredt padló-bámulás után sírva a következőt mondta.

Rendben. Megteszem.

Majd hirtelen elkapott, megszorította a karjaimat, zihált, sírt és közben végig a szemeimbe nézve azt mondta, hogy értsem már meg, hogy mindennél jobban szeret.

Ezután magához szorított úgy, mint még soha senki, én meg levegőt sem mertem venni, és rettegtem attól, hogy akkor hogyan tovább. Tudtam, hogy hatalmas terhet teszek a saját vállamra, de azt nem tudtam, hogy megéri-e. Csak reméltem. 

Tudtam, hogy ha mégegyszer arcra ejt, nem leszek képes újra felállni. 

Aztán kibújtam a szorításából, zavartan ide-oda topogtam a konyhában és egy részem legbelül ujjongott, egy másik meg reszketett. 

Amikor a szemeim előtt tette meg az utolsó pár telefonhívását a régi élete lezáráshoz, és a füleim hallatára vágta el az összes szálat, legbelül megijedtem, mert, arra ugyan felkészültem, hogy nemet mond az ajánlatomra, de arra nem, hogy mi lesz, ha igent.

Miután letudta a telefonbeszélgetéseit, a szemem előtt kivette a sim kártyáját a telefonjából, ezer apró darabra törte azt és kirakta elém az asztalra. 

Megnyugodtam és féltem, fogalmam nem volt, hogy jó döntést hoztam-e, csak azt tudtam, hogy most kezdődik el igazán a mi igazán különleges kapcsolatunk.

Folyt. köv. 

Csók,

xLady 

Címkék: férfi kapcsolat esély elv


2015.04.14. 00:35 Coset<3

Soha - folytatás 2

A fejemben előre végigjátszottam minden lehetséges opciót, és próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy mi van, ha a mindent, vagy semmit játékomból én jövök ki vesztesen. 

 

image_257.jpg

Rózsakertes szép estét Kedveseim,

A legutóbbi sci-fi sztorimmal kapcsolatban annyi levelet kaptam, és olyanokat, hogy csak ámultam és bámultam. Volt, aki azt írta, hogy egyértelműen felejtős a kedvesem, mert ha egyszer átbaszott, akkor kétszer is át fog. Volt, aki azt írta, hogy elbasztam a napját miután elolvasta a posztomat és volt olyan, amelyik azt írta, hogy csukjam be a szemem egy picit, nézzek körül odabenn és végül úgy döntsek. Egy dolog közös volt mindegyikben. Az, hogy sajnálják. Sajnálják, hogy így jártam és hogy így megettem az elmúlt kamu hónapokat.

Nos. A sztoriban legutóbb ott tartottam, hogy a kedvesem előttem mint férfi megsemmisült és éppen nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek iránta és gondolok róla. Miután lesírta az arcát nálam négy órán keresztül és elmesélte a valós élettörténetét, nekem kellett gondolkodnom. Így haza küldtem és azon lepődtem meg rettenetesen, hogy ahogy kitette a lábát a kapun, máris azt éreztem, hogy megveszek nélküle, úgy hiányzik. Hogy nem vagyok így kerek, hogy egy részem elment és hogy akarom őt vissza. Azon is gondolkodtam, hogy most már tényleg nincs tétje, így biztosan őszinte volt. És hogy vajon ha tényleg tudom az igazat az elején, szóba állok-e vele. 

Éppen amikor megfogalmazódott bennem a kétség, hogy végleg elveszítem őt, valaki felkapuzott. Ő volt az. Véletlenül kiestek az iratai nálam, azokért jött vissza. Leszaladtam és ahogy megláttam őt a kapuban, a lelkem újra megnyugodott és amikor azt kérte, hogy döntsek, csak annyit tudtam neki mondani, hogy nem tudok dönteni, csak azt tudom, hogy amikor elmegy, az nekem nagyon nem jó. De amikor meg itt van, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Ezután megölelt, és kérdezte, hogy maradjon-e velem. 

Azt mondtam, hogy időre van szükségem, így kértem, hogy menjen inkább haza. El akartam dönteni, hogy az érzés bennem érte szól-e, azért, akibe beleszerettem, vagy az emlékeknek, amit a kamu énje adott. 

Később, épp lefeküdni készültem, amikor a kedvesem részegen hívott a városból és azt mondogatta a telefonban, hogy mennyire szeret. Akit hívott már fel részegen a szerelme friss szakítás után éjjel úgy, hogy közben tudta, hogy az egyedül tengeti magát a városban, az tudja, milyen érzés a telefon másik végén lenni. Csak mondogatta és mondogatta félig érthetetlen mondatokkal, hogy szeret. És hogy ő nem így akarta. Amikor zsigerből azt mondtam neki, hogy azonnal vegyen engem irányba és jöjjön át, akkor már tudtam, hogy belehalnék, ha valami baja lenne. Ergo szeretem. Nagyon.

Megérkezett, én leszaladtam elé a metróhoz és átkarolva hazatámogattam. Útközben dölöngélve, az arcomat és homlokomat csókolgatva azt mondogatta, hogy szeret, hogy nem így tervezte, hogy nem akart egyáltalán elköteleződni, az elején én is csak egy voltam a sok közül, de végül belém szeretett és ezért rettenetesen utálta is magát. Hogy próbált nem megszeretni engem sem, de egyszer csak azon kapta magát, hogy érdeklem reggel, délben, este és hogy velem akar lenni. 

Úgy gondolta, ha megtudom az igazságot, úgyis elhagyom, ezért nem akart semmilyen érzelmi szálat kettőnk között. Aztán végül belecsavarodott a történetbe meg belém, és nem tudta, merre van belőlem a kiút. Nem mondtam neki semmit, csak hümmögtem. Mit is mondhattam volna? Hogy baszódjon meg, a sztori ettől még nem let szebb. 

Fent megágyaztam neki a padlón és lefektettem aludni. 

Másnap reggel, mikor felébredtem, első lendületből mellé akartam magam dobni, aztán hirtelen az agyam leblokkolt és képtelen voltam a közelébe menni. Miután felébredt, megetettem, megitattam és közben egyfolytában azon gondolkodtam, hogy vajon mi a helyes döntés. Nem tudtam megölelni, nem tudtam normálisan hozzászólni, úra csak megvetést és szánalmat éreztem, de ugyanakkor a dilemma csak úgy kongott az agyamban. 

Hogy a blogomon folyamatosan arról írok, hogy miért baszódnak el manapság a kapcsolatok, hogy miért dobjuk ki a másikat az első bibijénél, és hogy mennyire bárcsak ne így lenne. A másik oldalon közben azt kérdezgettem magamtól, hogy ez nekem belefér-e még így. Azt is megtudtam, hogy bevételei is kétes forrásokból vannak, amivel szintúgy nem tudok együtt élni, így a döntésem súlya sokkal nagyobb, mint csupán egy járok-e vele tovább, vagy sem. 

Bár próbált hozzám közeledni, tiszteletben tartotta, hogy nekem nem megy. Mikor hazament, kezdett összeállni a fejemben a tökéletes terv. A terv, ami egyben ultimátum és ami egyben nekem biztosíték arra, hogy jó döntést hozok. Tudtam, hogy csak olyan ultimátimut adhatok neki, amivel sarokba szorítom és megszorongatom a tökeit. Mindent, vagy semmit. 

A fejemben előre végigjátszottam minden lehetséges opciót, és próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy mi van, ha a mindent, vagy semmit játékomból én jövök ki vesztesen. 

Így mikor másnap délután újra átjött hozzám és leültettem kávézni, izgatottan közöltem vele a vérfagyasztó mondatot, hogy beszélnünk kell

Folyt. köv. 

Csók,

xLady 

 

Címkék: dilemma házasság kapcsolatok csalódás


2015.04.11. 13:05 Coset<3

Soha - folytatás 1

Olyan volt az egész, mint valami elbaszott thriller, de ott legalább tudja az ember, hogy másfél óra múlva jön a feloldás, mert véget ér a film. 

 

image_257.jpg

Legutóbb arról regéltem, hogyan derült fény váratlanul arra, hogy a kedvesem hazudott nekem egy egész életet. Van egy pár apróság, ami tényleg igaz volt, de mondhatom úgyis, hogy a bemutatott kilencven százalék olyan kamu volt, mintha én azt állítanám magamról, hogy nyolcvankilencben megnyertem a chicagoi gyerekszépségversenyt. 

Szóval a lehetetlen hazugságok és az abszurd igazság mérlegén lavírozva próbáltam magam összerakni és magamból embert faragni. Nem ment. És nyilván az sem segített, hogy a betegségem felerősödött és az sem segített, hogy a munkában hatalmas hajtással és határidővel kellett elvégeznem valamit. 

Szóval itt tengtem a történtek másnapján, zokogó-rohamokkal és reménytelenül szenvedve. Fájt a testem, fájt a lelkem és közben az agyam nem hagyta abba azt mondogatni, hogy be kell fejeznem a határidős melómat. Azt sem tudtam, merre vagyok arccal előre, és hirtelen a testem remegni kezdett, a kezeim úgy jártak, mint egy idegroncsnak és kapkodnom kellett a levegőt ahhoz, hogy ne érezzem azt, hogy rögvest megfulladok. 

Szóval kívülről nagyon úgy festett, mintha éppen pánikrohamom lenne, de belülről ugyanakkor azt mondogattam magamnak, hogy én ennél erősebb vagyok, és nem hagyhatom, hogy bármi is úgy földhöz vágjon, hogy ne tudjak uralkodni saját magamon.

Próbáltam erősen, és közben a kedvesem üzeneteit olvastam. Könyörgött, hogy bocsássak meg, hogy értsem meg az okait és hogy adjak neki még egy esélyt. Én meg csak még jobban sírtam, annyit kérdeztem, hogy volt képes ezt tenni velem, és velünk, majd amikor többet nem válaszoltam, azt kérdezte, hogy jól vagyok-e. Mondtam, hogy baszódjál meg, sose voltam jobban és valójában tényleg nem tudtam eldönteni, hogy a testem fáj jobban, a reszketés-sírás kombó fáj-e, vagy a lelkem darabjai zakatolnak bennem ennyire. 

Erre ő csak annyit írt, hogy nem érdekli, mit csinálok vele, ő most azonnal elindul és átjön. 

Mire megérkezett, én már nem sírtam, bezzeg ő. Ő olyan zokogásba kezdett, hogy még én éreztem magam kellemetlenül. Körülbelül öt órán keresztül ült itt nálam a földön és mesélte el az egész életét. Persze eldönteni most sem tudom, hogy amit mondott, az igaz-e. Csak néztem őt és azt kérdeztem magamtól, hogy vajon ekkora színész-e, vagy tényleg a valós emlékei törnek elő belőle. Ő meg csak mondta, mondta és mondta, zokogott és megszűnt előttem férfinak lenni. Erősen próbáltam megérteni az okait, bár be kell vallanom, hogy annyira azért még mindig nem sikerült. 

Miután órákig itt zokogott, fogta magát és azt mondta, most egyedül kell lennie, mert gondolkodni akar. Felvilágosítottam, hogy jelen helyzetben kurvára nincs abban a pozícióban, hogy időt kérjen, sem pedig az áldozatot nem kell játszania, mert hogy most az kurvára nem ő. Mindezt az arcába mászva közöltem vele és nagyon nem sok kellett hozzá, hogy lekeverjek neki egy hatalmas pofont. De nyilván nem tettem. 

A félrebaszódott életéről tehet mindenki. Mindenki, és a legkevésbé ő. Nehéz szavakat találnom arra, hogy mit érzek iránta és mit gondolok róla, de miután elment, én újra remegni kezdtem és megint azt éreztem, hogy nem tudok egyedül megmaradni a lakásban. A testem sajgott és egyre inkább az dörömbölt a fejemben, hogy ebből bizony műtét lesz. Egyedül éreztem magam, elveszve, magányosan és kifosztva. És valami elképesztő félelem lett úrrá rajtam. Olyan volt az egész, mint valami elbaszott thriller, de ott legalább tudja az ember, hogy másfél óra múlva jön a feloldás, mert véget ér a film. 

Soha életemben nem éreztem még magam ennyire gyengének és sebezhetőnek, mint most.

Így könnyen összeraktam a képet, hogy bár szeretem és utálom a kedvesemet egyszerre, nem maradhatok se vele, se nélküle, így időre van szükségem ahhoz, hogy meghozzam a végleges döntésem. 

Addig pedig eltűröm, hogy itt szuszog az ágyamban, eltűröm az igazi arcát és próbálom felidézni azt a valakit, akibe anno beleszerettem. 

Csók,

xLady

 

 


2015.04.09. 20:13 Coset<3

Soha

Csak beszélt, beszélt és beszélt, én meg csak álltam, hallgattam és annyit mondtam, hogy most úgy érzem magam, mintha egy kibaszott rémálomban lennék, amiből majd felébredek. De tudom, hogy ebből sajnos nem fogok.

 

image_257.jpg

Kellemes délutánt Kedveseim,

Az elmúlt időszak úgy földhöz csapott érzelmileg és fizikailag egyaránt, hogy még mindig csak félhalott állapotban kapkodom a levegőt. 

Történt ugyanis, hogy épp arról akartam regélni, milyen nagy szerencsém van az én kedvesemmel, aki egy lehetséges betegségem feltérképezése mellett is végig mellettem volt. Maga a lehetséges betegségem is csúnyán hazavágott lelkileg, mondhatni többször is könnyre fakasztott, de ami utána következett, az bizony olyan volt, mint egy rémálom.

Annak idején, amikor Ezel lepattant és itthagyott, mint kutya a szarát, azt gondoltam, én már mindenre felkészültem, ami egy párkapcsolatban érhet. Hogy már nem tud olyan történni, ami váratlanul érne. Hogy nincs az a szerelem, ami véget nem ér, és nincs az a férfi, akiben érdemes megbízni. 

Aztán jött ő, a legújabb kedvesem és több hónap kemény munkájával együtt felépítettük a bizalmamat és újra boldog voltam egy férfi oldalán. Szépen lassan ő lett a megnyugvásom, az otthonom, az én kis csendes szigetem, ahol a megtépett hajómmal megpihenhetek. Ódákat zengtem arról, milyen tökéletes és bár mindig megjegyeztem, hogy kicsit félek is az arcra eséstől, mert túl szép, hogy igaz legyen, azért legbelül tényleg reméltem, hogy most az egyszer nem lesz igazam. Az a bizonyos belső hang viszont sosem hazudik, így most is bőszen mondogatta az elejétől kezdve, hogy a kedvesem valamit elhallgat előlem. 

Az együtt töltött idő azonban folyton csak abban erősített meg, hogy a belső hangom részeg és csak félrebeszél, így próbáltam őt hazaküldeni. A kedvesemmel terveztem a jövőmet, gyereket akartam tőle, meg csúnya kerti törpét a ház oldalába. Bemutattam anyukámnak és a legközelebbi barátaimnak. Mindenki örült neki, hogy megütöttem a főnyereményt, a helyes, okos, talpraesett és szingli lovagot.

image_199.jpg

Hát a lófaszt. Így finoman és nőiesen.

Történt ugyanis, hogy egy könnyed és ártatlan este meg akartam őt lepni azzal, hogy váratlanul meglepem. Nos. Meglepetés az volt, de nem neki, hanem nekem. 

Először próbált magyarázkodni, tagadni és félrebeszélni. Esküdözött mindenre, ami szent, és kikérte magának, hogy én ilyen paranoiás vagyok és bármivel is gyanúsítom őt. Nem találtam mellette másik nőt. Mármint fizikailag nem. 

Hirtelen leesett, hogy miért volt ennyire megértő akkor is, ha fáradt voltam, meg akkor is, ha beteg. A kezembe vettem a telefonját, amikor egy nő üzenetben épp számonkérte, hogy most akkor miért is nem ér rá vele foglalatoskodni. Egy másik meg már nem is tudom, mit írt neki, mert hirtelen minden elhalkult és lelassult előttem. 

Életemben először sírni sem tudtam. A szívem ezeregy darabra hullott ott, előtte és a testem ledermedve megfagyott. Csak beszélt, beszélt és beszélt, én meg csak álltam, hallgattam és annyit mondtam, hogy most úgy érzem magam, mintha egy kibaszott rémálomban lennék, amiből majd felébredek. De tudom, hogy ebből sajnos nem fogok. 

Aztán amikor látta, hogy nem vagyok vevő a magyarázatára és lelépek, zokogva könyörgött, hogy ne hagyjam el őt. Könyörgött és bömbölt, mint valami idióta hülyegyerek, és csak annyit mondott, hogy akkor most mindent elmond. Mindent. 

Elmondta, én meg gyakorlatilag moccanni is alig tudtam. Az igazság olyan sokkoló, hogy még mindig a hatása alatt vagyok és nem tudom, hogy ebből van-e kiút. A kedvesem, akibe beleszerettem nem az, akinek mondta magát és minden, amit az elején mondott magáról nem más, mint hazugság. Minden. 

Feldúltan elindultam, ő meg az utcán loholt utánam. Sírt és könyörgött, hogy ne hagyjam el és hogy próbáljam meg megérteni az indokokat. Én csak annyit mondtam, hogy hagyta, hogy bemutassam édesanyámnak. Hagyta, hogy beleszeressek, amikor tudta, hogy az egész csak egy hatalmas hazugság és amikor egyetlen egy dolgot kértem tőle a legelején. Hogy ne hazudjon. Hagyta, hogy bízzak benne, mikor tudta, hogy min mentem keresztül. És ordítottam, hogy takarodjon a szemem elől, mert látni sem bírom. 

Hazajöttem, és elszürkült minden. Az új életem darabokra tört, és a rövid éjszaka hosszúra nyúlt. Százával jöttek az üzenetei, de nem tudtam egyre sem válaszolni. Pár óra alvás után ahogy kinyitottam a szememet és ráeszméltem az előző estére, a mécses bennem darabokra tört és úgy zokogtam, mint talán életemben még soha. Fájt, hogy ekkorát belém rúgott. Fájt, hogy kihasznált, de a leginkább az fájt, hogy hagytam, hogy ekkora kibaszott oltári nagy madarat csináljon belőlem. Hogy sosem kértem számon, sosem bújtam a telefonját pont azért, mert megbíztam benne és azért, mert nem akartam féltékenykedni.

Becsapott, megalázott és átvert. Elárult és darabokra szakított. 

Most pedig, pár nappal később már nem bízom benne, nem tudom, kivel állok szemben, mégis most éppen itt van a konyhámban és épp vacsorát főz. Hozzám költözött. És hogy mindez hogyan lehetséges, arról is írok nemsoká.

Csók,

xLady

 

 

 

Címkék: férfi párkapcsolat házasság


2015.03.23. 11:03 Coset<3

One day

Azt hiszem, összességében ez volt az, amitől még jobban megszerettem őt, és valamit alapjaiban megértettem a férfi-női kapcsolatokról.

 

image_247.jpg

Borvirágos, friss szellős, szép napot Kedveseim!

Tudom, tudom, régen írtam, és régen reagáltam egyáltalán a leveleikre, de higgyék el nekem, jó okom volt rá. Minek után bokros teendőim nem hagytak szabadidőt arra, hogy a blogolásnak hódoljak, kénytelen voltam magamban tartani mindazt a jót, ami történt velem az elmúlt hetekben, hónapokban. 

Előszörös is kezdjük ott, hogy a szerelmem még mindig megvan (taps), és jobban szeretem, mint legutóbb. Nem. Inkább kezdjük ott, hogy mióta nem blogolok, érezhetően romlott a magyar helyesírásom, így ezúton is kötelezem magam arra, hogy visszahelyezzem magam a blogolás vágányaira, és ezúton is kérem a megértésüket, ha valamit kurvára helytelenül írok a sorok közt. Nyugodtan jelezzék by the way. 

Szóval ott tartottam, hogy a virágok nyílnak, a fák zöldellnek, a nap meg egyre többet vigyorog és melenget. Annyi minden történt a legutóbbi bejegyzésem óta, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egyrészt a szívem nyugodalmas és boldog, mert az én kis hercegem, Zach mellettem van jóban, rosszban, szélben, tapsviharban, én meg egyszerűen kapkodom a fejem, hogy a pasi, akire vágytam tényleg létezik. 

Ugye emlékeznek rá, hogy mennyit regéltem már arról, hogy az őszinteség egy kapcsolat legfőbb pillére? Most a saját bőrömön tapasztalom, hogy tényleg nincs annál jobb kapcsolat, ahol a felek egymással őszinték, és ahol a saját sarukat nem elsunnyogni akarják a másik előtt, hanem bátran elé állva a támogatásukat kérik. 

Ilyen az én mostani kapcsolatom és így Zach az első olyan pasi az életemben, aki nem csak akkor van értem odáig meg vissza, ha húsz centis sarkon, belőtt séróval topogok mellette, hanem akkor is, amikor melótól szétcsúszva, piros-kockás pizsamában és koszos hajjal borulok be mellé az ágyba. Hozzá kell tennem azt is, hogy az elmúlt hetekben rá sem sok időm volt, de tudják az a legszebb az egészben, hogy ő ezen nem megsértődött, vagy durcizott, hanem sokkal inkább erősített és támogatott. 

Azt hiszem, összességében ez volt az, amitől még jobban megszerettem, és valamit alapjaiban megértettem a férfi-női kapcsolatokról. Mert hogy általában ez úgy szokott lenni, hogy a pasi viszi a hátán a melót, meg az ügyeket, hulla fáradtan minden nap túlórázik, és semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy hazatérvén egy újabb hosszú nap után megvacsorázzon, lezuhanyozzon és beeshessen az ágyba. Nyilván nem dobja le magáról az asszonyt, ha az rácuppan a brére, de ugye tudjuk, hogy általában sajnos az asszony ilyenkor bedurcizik mondván, hogy a pasija csak dolgozik, nem mennek sehova, nem beszélgetnek, és hogy nem foglalkozik vele. 

Hisztizik, és a pasiját akaratlanul is elűzi maga mellől. Mert hogy ilyenkor bizony a pasi fejében nem az jár, hogy milyen megértő és szerető kedvese van, hanem az, hogy nem tud annyi időt szakítani a kedvesére, amennyire annak igénye van, és a hisztire sincs szüksége, így hosszas rágódás után végül úgy dönt, hogy inkább szakít. Mert nem talál megértésre. 

Ugyanis a pasi is pontosan tisztában van azzal, hogy az utóbbi időben elhanyagolta az asszonyt, őrlődik is rajta, és bizony szeretné, ha nem így lenne, de két lovat egy fenékkel sajnos senki sem tud megülni. 

Szóval visszatérve rám meg Zachre, azt kell mondanom, hogy az elmúlt hetekben én voltam az a pasi, aki sosem ért rá beszélgetni, meg hancúrozni, meg aki folyamatosan hulla fáradtan csak beesett mellé az ágyba, ő meg volt a másik fél, aki csak tűrt, tűrt és egy percet sem hisztizett. 

Aztán egy nap azon kaptam magam, hogy a másik fél a másik felem lett, mert minden reggel úgy ébredtem, hogy bár égett a pofám azért, mert láthatóan elhanyagoltam a kapcsolatunkat, mégis melengette a szívemet az érzés, hogy olyan pasim van, aki este, amikor beesek mellé az ágyba, a karjára húz és a hajamat simogatja, míg elalszom, hogy olyan pasim van, aki reggel kávét főz nekem, este meg vacsorát, és olyan pasim van, aki a hazavitt túlóra mellé csak annyira zavar, hogy megkérdezze, kérek-e egy kávét, vagy teát. És közben csak türelmesen vár, vár és vár. 

A múltkor megkérdeztem tőle fél-kómában a karján fekve, hogy nem utál-e még azért, amiért ennyire nincs időm rá mostanában. Először azt mondta, hogy nem, majd kis gondolkodás után hozzátette, hogy na jó, egy picit. Így megértettem, hogy lassan a határokat feszegetem és tettem róla, hogy ne érezze magát elhanyagolva. Aztán gyakorlatilag felborultam a fáradtságtól, de a szerelmem ott volt másnap reggel is, meg azután is, meg azután is, és még mindig. Ő lett a legnagyobb támaszom, ő az, akinek a tanácsát bármiben elsőként kikérem, és ő az, akivel megiratom az exemnek a válasz üzenetet, ha épp a kezében van a telefonom, mikor az becsipog.

img_0391.JPG

Együtt nevetünk és sírunk, nincs olyan nap, hogy ne nevettessen meg legalább egyszer, vagy olyan, hogy ne énekeljen, vagy táncoljon nekem a botrányosan fa hangjával és bot lábaival. 

Ez a pasi rádöbbentett arra, hogy a szerelmi ötöslottón bizony én vittem el a főnyereményt. 

Tudják, hogy nem szoktam itt nyálaskodni, meg nagyon romantikázni, de erről a pasiról mást még mindig nem tudok mást, mint ömlengeni, mert mindenben annyira jó vele, hogy én lennék a világ legnagyobb palimadara, ha hagynám őt elszállni. 

Szóval a tanulság kedves hölgyeim, hogy kéretik megérteni, ha a kedvesük baromira elfoglalt, hulla fáradt, és nincs ideje magukra. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy becsajozott, vagy már nem szereti magukat, hanem pusztán azt, hogy küzd az élet elemeivel. Ha szeretik, akkor kérem, támogassák őt, ne pedig féltékenykedjenek, meg számonkérjenek. Feltéve ha nem akarják megásni a saját kapcsolatuk sírját. 

Csók,

xLady

Címkék: szerelem társkeresés bizalom kapcsolatok


2015.01.30. 14:03 Coset<3

Mi

Azt hiszem, ettől működik egy kapcsolat, hogy bár egyik fél sem tökéletes, mindenkinek vannak balfasz pillanatai, de a lényeg az, hogy a másik tudja, ez nem ellene szól. Vagy ha mégis, akkor tudjon bocsánatot kérni. 

4.jpg

Kellemes péntek délutánt Kedveseim,

Én éppen a péntek délutánomat élvezem, egy nagyon hosszú éjszaka miatt, amit heves fejgörcsök okoztak. Érdekes volt reggel arra ébrednem, hogy a nagy-szerelmem-exem Christiannal álmodtam. Egészen konkrétan azt, hogy a kedves nejének ecseteltem, hogy ne aggódjon, Christiannal mi újat egymásnak már nem tudunk mutatni, és ezt bizonygattam neki úgy, hogy Christian anyajegyeit, meg bőrhibáit soroltam fel anélkül, hogy hozzá értem volna. 

Christian meg ott ült csendben közöttünk, és nyugalommal fogadta az igazamat. Érdekes, hogy a mai napig megérzem, ha Európába közelít, így volt ez öt éve is, és így van ez még most is. Miután budapesti fényképeket posztolgatott pár nappal ezelőtt, így nyilván nem volt nehéz megértenem, hogy már megint azért dongott a fejemben a neve napok óta, mert megérkezett. 

Természetesen nem beszéltünk egymással jó rég óta, én -mivel megnősült- egyszerűen képtelen vagyok hozzá szólni. Nem is tudom, mit mondhatnék neki, de az már mindegy is. 

Szóval visszatérve a reggelemre, meg a fejgörcsömre, meglepődtem, hogy Christiannal álmodtam csak úgy a semmiből, és mikor a telefonomra sasoltam, üzeneteket találtam a kedvesemtől. Mármint a jelenlegitől, és remélhetőleg az utolsótól. Ezzel a pasival minden kerek, egyszerűen tudom, hogy hülye lennék dobni bárkiért is, így tisztában léve azzal, hogy mennyit vártam rá, kétszer is meggondolom, miként szóljak hozzá. 

Mármint nyilván nálunk is van hirtelen fellobbanásból akadó félreértés, de a legszebb az egészben, hogy olyankor nem bedurcizunk, hanem bocsánatot kérünk és megbeszéljük a félreértést. Már ha egyáltalán eljutunk odáig, hogy durci legyen belőle. 

Ezidáig egyetlen egy olyan éjszaka volt, amikor nem a karjaiban aludtam el, hanem csak mellette az ágyban, és reggel is úgy ébredtem, mint akinek a világ összes fájdalma a hátán van. Ő nem sokkal később beoldalazótt, magára rántott, és egy órán át úgy szeretgetett, ahogy pasi engem még sosem. 

Hangsúlyozta, hogy hiányzik neki a reggeli szertartásunk, meg az is hiányzott, hogy este nem bújtam hozzá, így hát ha akartam, ha nem, a világvégi hangulatomból azonnal kicsábított, és máris jobban éreztem magam. 

Azt hiszem, ettől működik egy kapcsolat, hogy bár egyik fél sem tökéletes, mindenkinek vannak balfasz pillanatai, de a lényeg az, hogy a másik tudja, ez nem ellene szól. Vagy ha mégis, akkor tudjon bocsánatot kérni. 

Mi a kedvesemmel nagyon sokat beszélgetünk továbbra is, és imádom, hogy politikától kezdve, valláson át a tudományig mindenről lehet vele beszélni úgy, hogy rögtön utána mondjuk sírva visítunk valami olyan belső poénon, amit senki más nem ért, csak mi. Mert hogy már kialakult a mi, és nem csak te van, meg én. Azt hiszem, Christiannal ez sosem alakult ki és pont emiatt éreztem érzelmileg végig labilisnak a kapcsolatot. 

IMG_4596.JPG

A mostani kedvesem egy olyan srác, aki nem fukarkodik a bókokkal, és aki folyton azt érezteti velem, hogy az övé vagyok és minden porcikámat imádja. Én meg cserébe imádom az illatát, a hangját, a szemeit, és az érintését, és bár  egyre rosszabb, ha nem mellette vagyok, mégsem tudom egyértelműen azt kijelenteni, hogy halálosan belezúgtam. 

Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon azért van-e ez így, mert a múltam beköszönt és az egóm attól fél, hogy újra arcra esik, ha nagyon beromantikázom magam a történetbe, vagy esetleg azért, mert tényleg nem vagyok belé még olyan túl elmélyülten szerelmes. 

Az viszont biztos, hogy eszem ágában nincs őt elveszíteni, mert továbbra is úgy érzem, ő a válasz minden kérdésemre. A hülyeségeivel együtt.

Christian meg továbbra is ugyanaz marad, aki volt. Életem nagy szerelme, az első, fellángoló, mindent elsöprő, aki három évvel a válásunk után újra nősült. És igen, én már akkor is tudtam, hogy nem azért nősült meg, mert rettentően szerelembe esett, hanem azért, mert ideje volt.

Így ma reggel, mikor a telefonomat buzeráltam, már meg sem lepődtem  azon, hogy profilképének azt a fényképet állította be, amit én készítettem róla az esküvőnk napján. Sok évvel ezelőtt.

Tudom Christian, tudom. Olyan kapcsolatod se neked, se nekem nem lesz, amilyen nekünk egymással volt. És tudom, hogy mindig hiányozni fogok neked pont ugyanúgy, ahogy te is nekem. Egy darab belőled nálam van és egy részem tenálad. De új életet kezdtünk mindketten. Újat. 

Csók,

xLady

Címkék: férfi szerelem ex házasság Christian


2015.01.23. 14:52 Coset<3

Lépegető

IMG_4579.JPG

 

Cimbalmos szép péntek délutánt Kedveseim,

Ahogy a múltkori bejegyzésben ígértem, jöjjön most egy ismertető arról, hogyan legyen a férfi domináns az ágyban és hogyan húzza elő a nőjéből a szubmisszív ribancot. Az emögötti teória még mindig az, hogy mi, nők vonzódunk a férfias férfiakhoz, mert biztonságban érezzük magukat mellette. Még akkor is inkább egy férfias férfit választunk, amikor tudjuk, hogy a férfi körbedugja a környéket. Jól érezzük magunkat az alfahím mellett, és igen: ezért vonzódunk a rossz fiúkhoz. 

Az a férfi, aki felismeri, hogy egy nő mire vágyik, sokkal nagyobb eséllyel pályázik bármelyik kisasszonyra, mint egy olyan férfi, aki csak a saját egója körül tud futkározni, és csak azzal tud foglalkozni, hogy neki mire van szüksége. Mi nők olyan férfira vágyunk, aki megragad minket, és aki mellett kicsinek és törékenynek érezhetjük magunkat.

Szóval íme három tanács, amit bátran próbáljanak ki a kedvesükkel:

1. Beszéd 

Nagyon izgató nekünk nőknek, amikor a férfi szex közben utasításokat ad. Én speciel kiborulok attól, ha a pasi anyámasszony katonája, és azt kérdezgeti, hogy ez most így jó-e. Nyilván ha nem jó sem fogom megmondani, viszont tutira elkönyvelem, hogy egy puha pöcs és többet nem dugok vele. Ehelyett inkább azt szeretem, ha egyenesen utasításokat kapok arra vonatkozóan, hogy mit tegyek. Példának okáért mondjuk a térdelj le kifejezetten izgalmas. 

2. Visszaigazolás

Természetesen mindannyiunknak fontos a visszaigazolás az élet bármely területén, így az fontos a szexben is. Példának okáért, amikor a kedvesük letérdelt, miután ráparancsoltak, dícsérjék meg, vagy adják valamilyen jelét az elégedettségüknek. Feltétlenül.

3. Birtoklás

Ahogyan már utaltam rá korábban is, számunkra nem az a fontos, hogy valaki jól megdugjon minket, hanem az, hogy a párunk, akit szeretünk tegyen minket a magáévá. Szó szerint. Erről szól a birtoklás, és erről szól az érzés is, hogy hozzá tartozunk. Ezért fontos, hogy a szex közbeni beszédben ne általánosságban beszéljenek hozzánk, hanem személyre szabottan. Például jobb érzés azt hallani, hogy imádod a farkam, ugye? mint azt, hogy imádod a faszt, ugye? Vagy például jobban esik azt hallani, hogy a ribancom vagy, mint azt, hogy ribanc vagy. Ugye érzik a különgséget?

4. Pozíció

A pozíció is fontos szerepet játszik az erőviszonyokban. Mondjuk egyértelmű, hogy míg egy lovagló pozícióban mi diktáljuk a tempót, úgy a hátulról közelítésben teljesen kikerül a kezünkből a kontroll, és a férfi diktálja a tempót, és mellé minden mozdulatunkat is.  Ez a póz egy bizalmas szerelmi kapcsolatban egetrengetően izgató, így kifejezetten ajánlom. 

Kíváncsian várom a véleményüket, illetve a tapasztalataikat. 

Csók,

xLady

 

Címkék: szex szerelem kurva baszás ribanc Szerető


2015.01.21. 10:13 Coset<3

Re: Eccerű

Nem véletlen van 3,5 éve egyedül. Ha valóban érne is annyit egy férfi szemében, amennyit gondol magáról, akkor már rég férjnél lenne. 

 

image_193.jpg

Szép jó napot Kedveseim,

Úgy gondoltam, idepattintom Tamás levelét, aki Szilárd tegnapi levelére és arra reagált, hogy miért pattintotta Szilárdot a hölgy az első randi után. Nos, őszintén szólva egy-egy sornál nekem azért égnek állt a hajam, de nézzük, vajon egyetért-e a többség Tamással. Íme a levele:

"Világos, hogy a nő azt gondolta, hogy Szilárd nem elég jó neki, de az lenne az érdekes ebben, hogy miért? A levélben szerepeltek a nő elvárásai, amik első blikkre normálisnak tűnnek, de azért ez nem ilyen egyszerű szerintem. Nyilván a levélíró megfelel ezeknek, különben nem jutott volna odáig, hogy randira hívja a hölgyet. 

Én azért felfedeztem a sztoriban pár problémát, ami választ adhat - legalább részben - a miértre: 

1: "Autóval mentem érte"

Ha bárba mentek, menjetek gyalog: meg lehessen inni 1-2 pohár bort, még sosem ártott meg egy randinak sem. Plusz a séta sok mindenre alkalmat nyújt.

2: "Kinyitottam az ajtót is neki" 

Váááááá. Erről sajnos le kell szokni. Biztos tök romantikus, meg nagyvonalú, mert igazi fénylő-páncélú-lovag gesztus, de fordítva sül el. Alulpozícionálja magát a férfi, ha túl sokat ad túl hamar, mielőtt valamit is kapna. Ide hallom a női gondolatok tiltakozását, és a lelkesedést, hogy igenis szuper, hogy vannak még úriemberek, de sajnos a női ösztönök, és a női tudat két külön dolog.

Nem kell ez egy első randin, nem kell kvázi a hátsóját is kinyalni. Tovább is viszem a gondolatot: aki így kezdi a randit, az ilyen lesz közben is. Túl kedves, túl udvarias, túl figyelmes, amivel folyamatosan önmagát ássa lefele. Egyszerűen nem lesz benne kihívás. Kell lazaság, kell jó értelemben vett flegmaság, ha úgy tetszik egy kis leszarás. Egy kis nemtörődömség. És hát egy 34 éves nőnek, aki gazdasági vezető, egzisztenciával, kocsival, lakással, karrierrel iszonyú magasan lesz a mérce (túl magasan), mert egy nő mindig felfele választ. Nem véletlen van 3,5 éve egyedül. Ha valóban érne is annyit egy férfi szemében, amennyit gondol magáról, akkor már rég férjnél lenne. 

Neki egy nagyvad kell, és egy nagyvad nem halmozza el őt kedvességgel, figyelmességgel. Egy nagyvad tele van lehetőségekkel, ami a nőket illeti, ergo nem tesz meg mindent azért az egyért, akivel van.

Ennek a betetőzése a:

3: "Meg is beszéltük a következő randit"

Ne beszélje meg. Megintcsak: a nő túl biztos lesz a dolgában, nem marad izgalom, kaland, kihívás. Sose legyen tisztában a nő azzal, hogy a férfi mit gondol róla. Találgasson, legyen bizonytalan, kell egy kis izgalom. Elég felhívni két nap múlva, és akkor lebeszélni a következő randit. Gondolom ezek után világos már, hogy miért nem tartom jónak a:

4: "jó éjt smst küldtem neki"

Okok: lásd fentebb.

Sajnos nagyon valószínű, hogy a "jól sikerült" randi is ilyen hozzáállásban zajlott le. A férfi fut a nő után. Ez is ritkán sül el jól. Túl sok tisztelet, túl sok megbecsülés, túl sok figyelem. Lehet, hogy Szilárd mindennek megfelel abból, amit a nő tudata elvár, de semminek abból, amit a nő ösztöne elvár.

Tökéletesen ideillik a domináns szex posztod is. Nem csak a szexben vágyik a nő a domináns férfira, hanem azon kívül is. A Szürke 50 árnyalatában sem csak a szexben domináns Mr. Grey, hanem az élet minden területén. És a domináns férfi nem olyan, mint Szilárd a randin. 

Visszatérve a nőre a randin, illetve erre a típusra. Sikeres, van karrierje, egzisztenciája, határozott, céltudatos, ambíciózus....és egyedülálló. Tele van velük az internet: "a fent említett tulajdonságokkal rendelkezem, de nincs párom, mert a férfiak félnek az erős, határozott nőktől."

Nem, nem félünk. De nem erre van szükségünk. Ezek hagyományosan férfi tulajdonságok, és egy férfinak nem egy másik férfi kell. Olyan, mintha havat akarna eladni az eszkimónak. Ha el akar kelni úgymond, akkor a femininebb tulajdonságokat kell előtérbe helyezni: kedvesség, gyöngédség, törődés, odaadás, figyelem, szeretet, hűség. Igen, ezek nagy része egy férfiban is hasznos és fontos tulajdonság, de mégis inkább a yin és yang női oldala.

Ez sokkal vonzóbb egy férfinak, mint egy öntudatos, határozott, domináns, ambiciózus nő."

 

Abban egyet is értek Tamással, hogy egy férfinak nőre van szüksége, nem pedig egy másik férfira. Mármint általában.  Azzal is egyetértek, hogy egy nő elsősorban nő legyen, ne férfi, és talán pont ezért nem értek egyet azzal, hogy a férfi gyakorlatilag legyen egy tapló már az első randin. Azért lássuk be, az alapvető szerepek még mindig azt követelik meg, hogy a férfi udvarol a nőnek, és nem fordítva. Vajon tényleg játszmáznunk kell egymással az első randitól kezdve? Vajon tényleg az a módi, hogy a férfi ne legyen udvarias -legalább- az első randin, és hagyja a nőt kételyben? Én nőként azt mondom, hogy egy olyan randi után, ahol azt érzem, hogy a férfi nem erőlteti meg magát még az első randin sem, nem is gondolkodom második randin. Mert ugye tudjuk, hogy később csak rosszabb lesz. És nem mellesleg egy nőnek igenis szüksége van a bókokra, a figyelemre, és a bizonyosságra, hogy tetszik a férfinak, akivel éppen randizik. Számomra az ilyen férfi egy egójába szorult faszkalap, aki azon élvezkedik, hogy bizonytalanságban tartja a nőt. És ez kurvára nem yin yang. 

Csók,

xLady

 

Címkék: férfi posta olvasó társkeresés randi


2015.01.20. 12:02 Coset<3

Háttér

Mert ugye még mindig az a helyzet, hogy a szex alapvetően arról szól, hogy a nagy és erős vadász férfi megszerzi, leteperi és magáévá teszi a kicsi és gyenge női vadat.

 

image_206.jpg

Csilingelős szép napot Kedveseim,

Mostanában viszonylag sokat foglalkozom a szexualitás pszichológiájával, pontosabban arra vagyok kíváncsi, hogy mitől függ az, hogy kinek milyen szexuális preferenciája van. Többek között például arra gondolok, hogy mitől lesz valaki a szexualitásában domináns, vagy éppen szubmisszív, illetve hogy mi állhat ezen preferenciák hátterében. 

Az egyszerű és örök igazság, hogy általánosságban az ágyban a hétköznapi szerepünk ellenkezőjét szeretjük megélni, például mondjuk egy gigavállalatot vezető, sikeres üzletasszony, aki a hétköznapjaiban felelősségteljesen dirigál a beosztottjainak és kordában tartja a gigavállalatot, azt szereti, ha az ágyban őt tartják kordában, neki dirigálnak, és azt éreztetik vele, hogy egy cafat, aki azt teszi, amit mondanak neki. 

A domina preferencia mögött pedig állítólag az húzódik, hogy az adott kisasszony a hétköznapokban egy kis csendes mimóza, aki már attól is zavarba jön, ha megdícsérik a szemeit, így amikor szexre kerül a sor, kiélheti az egyébként meg nem élt uralkodási vágyát. 

Sokat regéltem már arról, hogy szerintem a legtöbb nő a durva, vad, vagy megalázó szexet szereti, és ez akármikor szóba kerül, valahogy mindig az a vége, hogy igazam van, és a legtöbb nő egyszerűen nem tud mit kezdeni a cici-cirógatós romantikázással baszás közben. Ez persze továbbra sem azt jelenti, hogy minden nő egy ordenáré ribanc, és baszna fűvel-fával, hanem azt, hogy a nők többsége a szerelmével szeretné megélni azt az érzést, hogy a párja, aki szereti és akit viszont szeret birtokolja a testét, a lelkét és mindenét. 

Saját tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy minél szubmisszívebb pozícióba kerülök, annál inkább érzem azt, hogy az agyam elködösödik, a külvilág megszűnik, és nincs is más csak a testem, meg a férfi, aki használja.

Mert hogy igenis ilyenkor a pasiból nagybetűs férfi lesz, aki hatalmas, és erős, én meg azt érezhetem, hogy végre elengedhetem a gyeplőt, és lehet a hatalmas férfi pici és törékeny nője, aki tőle függ. Persze ez bizalom nélkül nem működik, így nyilván egy teljesen kitekert, vagy behódoló pozícióban nehéz úgy élvezni a szexet, hogy közben aggodalmaskodunk, vajon hol lesz a határ. 

És mint mindig, most is azt hangsúlyozom, hogy mennyire fontos szerepe van az őszinte kommunikációnak és annak, hogy tisztában legyünk a párunk vágyaival és határaival. Akkor is, ha azok számunkra már űber-perverzek, vagy sokkolóak. Számomra a határ a csillagos ég, és még sosem féltem attól, hogy a férfi a farok másik oldalán túllépi a határt, és nem áll meg ott, ahol meg kell állnia. És sosem szerettem, ha a szex cirógatós, vagy babusgatós volt, sokkal inkább szeretem érezni a párom érzéseit abból, ahogy kemény szex közben végig a szemembe néz, és abból, ahogyan beszél hozzám. 

De visszatérve a pszichológiára, meg a szexuális preferencia hátterére, hozott anyagból dolgozunk, ami egyrészt adódhat gyerekkori traumákból, gyerek-szülő kapcsolatból, illetve a belénk kódolt nemi szerepekből.

Mert ugye még mindig az a helyzet, hogy a szex alapvetően arról szól, hogy a nagy és erős vadász férfi megszerzi, leteperi és magáévá teszi a kicsi és gyenge női vadat. És ez így is van rendjén. Sok nő panaszkodik arról, hogy bár a hétköznapokban rendben van, ha a párja egy csendes és halk szavú fiatalember, de szexben ez már kevés. Sok nő marad ezért baszatlan, de nyilván csak ezért nem fog szakítani, hanem inkább csak fantáziálgat róla, hogy milyen lenne, ha a párja végre úgy megcsinálná, mint még soha, és nem tili-tolizna a farkával odabent, hanem agresszíven döngetne. 

Fontos azt is megjegyezni, hogy a szexuális szerepek a hálószobában szexben maradnak, és attól, hogy a férfi ribancként használja a nőjét szex közben, még nem jelenti azt, hogy szex előtt, vagy után is ezt teszi. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor egy elképesztően vad és megalázó szex után, ahol én vagyok a szerelmem ribanca, odabújhatok hozzá, vagy a mellkasára hajthatom a fejem és én lehetek az ő hercegnője, akit szeretget, puszilgat és megölelget. 

image_204.jpg

Szóval Kedveseim, továbbra is azt tanácsolom, hogy a saját maguk érdekében osszák meg legbensőbb vágyaikat a kedvesükkel, és ne féljenek attól, hogy vajon mit fog magukról gondolni. 

Legközelebb arról írok, hogyan induljon neki a férfi a kedvese beidomításának lépésről-lépésre, de addig is szeretettel várom a véleményüket, vagy saját tapasztalatukat. Ha van.  

Csók,

xLady

 

 

Címkék: férfi szex szerelem dugás baszás


2015.01.20. 11:08 Coset<3

Andi levele

Mert az ember ahogy olvassa, még reméli, hogy pedig van ilyen, ilyen szerelem, és hogy ő is találhat még valami hasonlót. Valahol reményt adnak - és szerintem többek között ez lehet az oka annak, hogy annyi nő ráfüggött a szürke-árnyalat könyvekre, meg a többire. És hogy a te blogodra.

 

image_247.jpg

"Régen, mikor még rendszeresebb volt a blogod, én is rendszeresen olvastam. Szabályosan rá voltam függve. Ez jutott eszembe tegnap, mikor elolvastam a szürke ötven árnyalatát. Mert annak ellenére, hogy alapvetően egy elég silányul megírt, 14 éves gyerek szókincsével operáló könyvnek tartom (pedig én magyarul olvastam, és az angol verzió állítólag még butább), ahol a karakterek elég egysíkúak.

De mégis, az első részt két nap alatt kiolvastam, tegnap pedig a másodikat, szóval ezekre is sikerült nagyjából ráfüggnöm. Elgondolkoztam, hogy miért, és rájöttem, hogy ezek a szürke-árnyalat könyvek igazából ugyanolyanok, mint bármelyik lányregény, vagy a Jane Austen filmek.

Mert az ember ahogy olvassa, még reméli, hogy pedig van ilyen, ilyen szerelem, és hogy ő is találhat még valami hasonlót. Valahol reményt adnak - és szerintem többek között ez lehet az oka annak, hogy annyi nő ráfüggött a szürke-árnyalat könyvekre, meg a többire. És hogy a te blogodra.

Mert őszintén, akármilyen szépek ezek a történetek, nyilván mindenki tudja, hogy annál nem többek. De a te blogod, és biztos vannak még hasonlók, kézzel foghatóvá teszi őket, mert amiket ott leírsz, tényleg megtörténtek. Van benne sok fájdalom, de sok szép is, és ezek a szép -valós- dolgok egyszerűen reményt adnak, hogy igen, lehetséges.

Miközben olvastam a szürkeárnyalat könyveket, Christianról állandóan a te Christianod jutott eszembe, és nem tudom, véletlen hogy közös a név? Mármint gondolom nem ez a valódi neve, de nem emlékszem mit írtál erről. De eszembe jutott egy régebbi posztod, amiben leírtad, hogyan ismerkedtetek meg, milyen volt a kapcsolatotok, és ettől -nem tudok jobb szót- kicsit valódibbá vált maga a regény is, mert kísértetiesen hasonlít ez a két karakter a leírásod alapján, és a ti kapcsolatotok is."

Címkék: olvasó


2015.01.19. 18:41 Coset<3

Eccerű

stock-footage-young-happy-woman-with-laptop-sitting-on-sofa-at-home.jpg

 

Csilingelős szép jó napot Kedveseim!

Úgy gondoltam, ismét szentelek egy posztot két olvasói levelének, és annak, hogy miért szívódik fel a nő egy sikeres randi után, illetve hogy miért nem szakít a pasi, ha már kötöszködik és nyűglődik a kapcsolatban.

Jöjjön előbb tehát a 38 éves Szilárd levele, aki nem érti, hogy a sikeres randija után miért pattintotta őt a hölgy se szó, se beszéd. Íme a levél:

Megismertem egy lányt és elhívtam randevúra, amelyre örömmel igent is mondott. Elmentem érte, természetesen a kocsi ajtót kinyitottam neki, és jó negyed órával később egy belvárosi, kellemes bár előtt parkoltam le. A beszélgetés könnyen indult, ő 34, kereskedelmi vezető, saját lakás, kocsi, látszólag normális értékrenddel, 3,5 éve egyedül, azóta csak próbálkozások. A kvalitásaihoz képest nem voltak elszállt elvárásai, legyen rendes egzisztenciája a férfinak, beszéljen nyelveket, rendedelkezzen jövőképpel, legyen megbízható, tájékozott,  sportoljon stb. A randi jól sikerült, majd éjfél körül taxit hívtam, haza hajtattunk, két puszival váltunk el, s megbeszéltük, hogy hétvégén elmegyünk kirándulni Dobogókőre. Hazaértemkor jóéjt sms- t küldtem neki. Nem válaszolt. Másnap este felhívtam. Nem vette fel. Eljött a hétvége. Semmi. Este hívtam, nem vette fel. Küldtem neki egy smst, hogy remélem jól van. Semmi. Persze tudom, jól van, hisz’ láttam, hogy a faszbúkon járt azóta. Természetes a továbbiakban nem fogom keresni.

Kérem, ne értsen félre! Ez most nem egy önmagáról sokat képzelő, lúzer sajnálkozása, aki lebukott mert a beszélgetés közben verte a faszát az asztal alatt. Nem, nem az, én sem tetszhetek mindenkinek, de ezzel nincs is baj. Azt hittem, engem már ilyen meglepetések nem érhetnek, találkoztam én már rengeteg lelki sérülttel. De, és ezt most nagy tisztelettel kérdezem, ez a dolgok elintézésének módja? Igen, tudom, a nem válaszolás is válasz, de akkor most ehhez szokjak hozzá? Nincs sms, nincs e-mail, horribile dictu egy telefonhívás, hogy bocs, édes vagy, de… és itt bármi mondható. És akkor én azt elfogadnám. Tudja, ő annak a nőnek a archetípusa, akinek a sirámaival tele az internet. Harmincas, jól szituált, csinos, magára adó és valamiért évek óta egyedül.

Nos. Szilárdnak nagyon őszintén és nagyon röviden válaszoltam. A hölgy feltehetően úgy gondolta, hogy Szilárd nem elég jó hozzá. Röviden ennyi. Bővebben meg annyi, hogy bár jót beszélgettek, meg is beszélték a következő randit, de a hölgy valamiért úgy döntött, hogy ő Szilárdnál jobbat érdemel. Csak ezt elfelejtette vele közölni. Az, hogy annyi vér sincs a pucájában, hogy ezt Szilárdnak megmondja, vagy hogy felvegye neki a telefont, csak a hölgyet jellemzi. Ebben a szituban Szilárd az a bizonyos férfi, akiről a kisasszony görbe szájjal picsoghat a barátnőinek, hogy a faszér' hívogat még mindig. Közben meg ezzel stummolja a saját egóját. Én azt tanácsoltam Szilárdnak, hogy ne adja meg ezt az örömöt a hölgynek, és a kudarcot tudja be inkább annak, hogy a kisasszony valószínűleg a nem létező szőke herceget várja fehér lovon. Majd ha újra arcra esik, talán visszavesz belőle. 

Uraim, ne bánkódjanak egy ilyen asszony miatt, mindig jön új, és mindig jön jobb. Hölgyeim, maguk meg ne legyenek akkora tenyeres-talpas parasztok, hogy a másiknak csak azért nem mondják meg, hogy kopjon le végre, hogy maguk fürdőzhessenek az smseikben, meg a nem fogadott hívásaikban. Lehet, hogy úgy érzik, ettől nagyon menők és kellőek, de a szomorú valóság inkább az, hogy ez a viselkedés bunkó és szánalmas. 

A következő levél Anditól van, aki még fiatal, mint a harmat és tanácstalan. Nagyon tanácstalan. 

A párommal egy kicsit bonyolult a kapcsolatunk, de én meg naivan hittem, hogy ez valahol meg van írva, és végre megtaláltam azt az embert, akivel nem kell többet bizonytalankodnom. Aztán idővel változtak a dolgok, és mivel ő nem az a kiabálós hirtelen haragú ember, még csak veszekedni se tudtunk, csak lassan eltávolodtunk. Pontosabban inkább ő, már nem igazán jött oda sokszor megölelni, megpuszilni, és hát a szex korábban istenijó volt, ez is eléggé megsínylette a dolgot. Egy darabig habár rosszul esett, de betudtam annak, hogy sok a stressz (tényleg) és hogy majdcsak jobb lesz. Aztán egy beszélgetés során végre kiderült, hogy úgy érzi valami megváltozott. Hogy valami elmúlt, és bizonytalan, nem tudja velem akar-e maradni, vagy hogy szeret-e még egyáltalán.
 
Az egész addigi biztosan álló kis erődöm úgy omlott össze, mint a kártyavár. Addig azt hittem, ugyan nehéz, de szeretjük egymást és megoldjuk, ezután ez is kérdéses lett. És habár azt mondta, ne lássak bele túl sokat, mert nem mondja hogy már nem szeret, csak, hogy bizonytalan, ez így még rosszabb.

Nos. Nehéz megmondani az objektív valóságot a sztori szubjektív résztvevőjének, de azért finoman megpróbálom. Szóval adott egy fiatal lány, meg egy fiatal fiú, és adott a szerelem. Arról már nagyon sokat írtam itt a blogon, hogy a férfiak, és mi nők különbözően vagyunk bedrótozva, ergo mást jelent ugyanaz a dolog nekünk, és mást a férfiaknak. Így mi nők mi akár húszévesen is képesek vagyunk lehorgonyozni életünk szerelme mellett, míg a férfiakat huszonévesen még mindig csak a pina, meg a pina hajtja. Jó nekik is egy párkapcsolat, de megállapodni iyen fiatalon biztosan nem fognak. Persze én is ismerek olyan párost, akik tizenhét éves koruk óta vannak együtt, de lássuk be, azért nem ez a jellemző. Szóval az első, meg a második szerelem ugye mindig elmúlik, ha akarjuk, ha nem. Mert mindig jön egy újabb, meg egy szebb, és a fiatal pasik agyában még nem állt össze az a kocka, ami a rizikófaktorukat szabályozza. Magyarul egy idősebb faszi, aki már végig kúrta fél Pestet, és látott pirosat is, meg sárgát is, sokkal nyugodtabban fogja letenni esténként a seggét egy olyan asszony mellett, aki kedves, aki megeteti, meg kényezteti a cerkáját. A fiatal pasikat ezzel szemben még nagyon hajtja a kíváncsiság, és bármit is tesz a barátnőjük, valószínűleg előbb-utóbb pattanni fognak. 

Röviden ennyi, hosszabban meg majd máskor, mert most rohannom kell. 

Csók,

xLady

 

Címkék: olvasói levél olvasó párkapcsolat


2015.01.17. 12:57 Coset<3

Lift - folytatás

Nagyon izgultam, hogy milyen lesz őt újra látni, hogy milyen lesz megölelni, és hogy milyen lesz az első csók. Igen. Merthogy az első csók az ugye mégis csak mindig az első csók marad.

 

image_118.jpg

 

Tudják, számomra az a legmeglepőbb az új pasimmal kapcsolatban, hogy bár már megírtam vázlatba, mégsem visz rá a lélek, hogy kiposztoljam a felettébb kalandos és bizarr szexuális életünket. Valahogy azt érzem, hogy ez csak a miénk, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szeretném megosztani másokkal. Már elnézést. 

De visszatérve az első randira és a folytatásra, ott tartottam, hogy ő megölelt, feltett a buszra, a csók elmaradt, én meg épp azon filóztam, hogy akkor mégsem jövök be neki, amikor is megcsippant a telefonom, és ő azt írta, hogy nagyon jól érezte magát, és hogy reméli, hogy hamarosan újra láthat. Én meg örültem, mint kis maki egy szál banánnak, és mosolyogva dobtam ki magam a reptéren. 

Természetesen ahogy ez lenni szokott, akkor is balról-jobbra utazgattam a térképen, és pont úgy adódott, hogy az elkövetkezendő két hétben gyakorlatilag négy országban, négy különböző konferencia várt rám, így ha tetszett, ha nem, találkozni nem tudtunk, és én úgy gondoltam, hogy akkor majd most jól kiderül, hogy pontosan mit is szeretne tőlem ez a fiatalember. Mert hát nyilván ha csak szívesen magára húzna, akkor nem fog túl sok energiát feccölni ebbe a két hétbe. Ugye. 

Miután megtudta, hogy két hétig biztosan nem láthat, azonnal bebiztosította magát a skypeommal, én meg ahogy elnéztem a huncut kis szemeit, azon gondolkodtam, hogy ez a fickó biztosan nagy játékos, és most úgy tesz, mintha, közben meg nem is. 

Aztán a legnagyobb meglepetésemre, ahogy leszálltam a gépről, az újabb üzenete várt, hogy reméli, rendben megérkeztem, és ahogy letettem magam a szállodában, ott várt a skype felkérése. Így az elkövetkezendő két hét estéit a skypeon töltöttük, és órákat, meg órákat, meg órákat csevegtünk mindenről. Ahogy elnéztem őt a kis kockás pizsijében, meg a kis fekete keretes szemüvegében a kis borostájával, egyre-egyre azt éreztem, hogy nagyon résen kell lennem, mert ebbe a fiatalemberbe olyan csúnyán bele tudnék szédülni, hogy sose találnék ki többet. Így mindig, amikor eluralkodott rajtam a romantika, akkor hirtelen megráztam magam, és témát váltottam. 

A fiatalember minden nap jelen volt virtuálisan, és nekem napról napra jobban tetszett. De nyilván elsietni nem akartam én semmit, így türelmesen vártam, mit hoz a holnap. 

Bárhova is mentem, mindenről szeretett volna tudni, de a birtoklási vágyát pont olyan jó érzékkel lőtte be, amitől nem azt éreztem, hogy elküldöm a picsába, hanem azt, hogy tényleg érdekli, hogy mi van velem. 

Akinek volt már virtuális párkapcsolata, az pontosan tudja, millyen érzés ráfolyni a monitorra, és epekedve várni, hogy a másikat a túloldalon végre megfogdoshassa, és megszagolgathassa. Nah. Így voltam én is, és már alig vártam, hogy rácuppantsam magam -nem, nem a farkára, hanem- a szexi kis ajkaira. 

A virtuális kapcsolatnak azért előnye is van ám. Például az, hogy mivel fizikailag nem tud kiteljesedni, így kénytelen az ember beszélgetni egymással. Nos, nálunk úgy tűnt, hogy volt értelme a rengeteg beszélgetésnek, mert közben kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, és én egyre jobban imádtam az okos eszét, meg a szexi borostáját, és már nagyon izgultam, amikor közeledett annak a napja, hogy úra találkozunk. 

Nagyon izgultam, hogy milyen lesz őt újra látni, hogy milyen lesz megölelni, és hogy milyen lesz az első csók. Igen. Merthogy az első csók az ugye mégis csak mindig az első csók marad.

Így leszállás után a reptéren taxiba dobtam magam, elbüfögtem a címet, és már indultam is, hogy felfedezzem a legújabb kis kandúromat.

Folyt. köv.

Csók,

M

 

Címkék: férfi szerelem ismerkedés randi reptér szingli


2015.01.01. 11:54 Coset<3

Lift

Mikor megláttam, egyből bezizegtem, mert pont az a nekem való kis fickó volt. Azóta kiderült, hogy ő is pont azt gondolta, hogy neki való kis menyecske vagyok, így nem habozott és randira hívott. 

image_118.jpg

Szép jó reggelt Kedveseim!

Remélem, kiduhajkodták magukat az éjszaka, vagy éppenséggel jót aludtak, és ma úgy ébredtek fel, hogy maguk körül minden más. Na persze nyilván nem az, tegnap ilyenkorhoz képest olyan nagy különbség nincsen, de mégis az új év az új év, és hát remélem, maguknak is olyan kellemesen indul, mint nekem. 

Ami engem illet, életem legszebb szilveszterén vagyok túl. Most épp ülök az ágyban, a reggeli kávémat kortyolgatom, miközben a szerelmem mellettem alszik. A szerelmem. Még ízlelgetem a szót, mert túl rég volt már az, amikor ennek a szónak tényleg érezhettem a mélységét.

Szóval azt hiszem, megérkezett az életembe az a férfi, akire mindig is vágytam. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, sem nyálaskodni, de a helyzet tényleg az, hogy úgy érzem, ő a válasz minden kérdésemre.

Azért nem is írtam róla eddig, mert még mindig hihetetlen, hogy akit kerestem, az létezik, és hogy megtaláltam.  És annyira remélem, hogy ez nem csak egy múló ábránd, vagy átverés, de ugyanakkor félek is leírni, hogy mennyire jó vele, nehogy elillanjon ez a történet és én megint arcra essek. Ugyebár. 

Szóval miután kifröcsögtem magam itt a blogon a sok retardált gyökérről, akik szembe jöttek velem az elmúlt másfél évben, rengeteg levelet kaptam, és a legtöbbjük arra bíztatott, hogy magamnak adjam meg azt a tiszteletet, hogy kreténekkel nem foglalkozom. Ezen sokat vergődtem, hogy nem arcoskodás-e, ha valakinek azért nem adok még egy esélyt, mert magamat olyan hű de sokra tartom. Aztán végül meghúztam a demarkációs vonalat, és azt mondtam, elég a gyíkokból, inkább maradok egyedül. 

Kitöröltem mindegyik telefonszámát, és ha valamelyik keresett, annak nem válaszoltam. Tudtam, hogy bár van sok, egy sincs köztük, aki tényleg komolyan érdekelne. Így egyszerűbb volt rövidre zárni és megszakítani a kapcsolatot mindegyikkel. 

Aztán szokás szerint rengeteget utaztam, egyik konferenciáról a másikra, és akkor egyszer csak bumm, hopp, jujj. Ott volt Ő. 

IMG_4565.JPG

Mikor megláttam, egyből bezizegtem, mert pont az a nekem való kis fickó volt. Azóta kiderült, hogy ő is pont azt gondolta, hogy neki való kis menyecske vagyok, így nem habozott és randira hívott. Én meg örültem. 

Az első randink egy kávézóban volt, ahova mielőtt megérkeztem volna, háromszor váltottam ruhát, annyira izgultam. Aztán végül ahogy haladtam a kávézóhoz, megláttam őt, ahogy kint ült, a szívem nagyon kalapálni kezdett, úgy izgultam, ő meg meglátott engem, rám nevetett, és én egyből tudtam, hogy akkor minden rendben van. 

Beszélgetni kezdtünk, és a huncut szemein, meg a szexi borostáján túl baromira megfogott az esze is. Volt már sok szép pasim, de mint tudjuk, a vizuális élményen túl általában sajnos túl sokat nem tudnak nyújtani, így külön felüdülés volt számomra olyan valakivel beszélgetni a tudományokról, aki nem csak okos, de mellé még kurvára szexi is. 

Szóval huncutkodtunk a szemeinkkel, meg nevetgéltünk, amikor odalépett hozzánk egy cigányasszony, csecsemővel a karján koldulni. Én beszélgetni kezdtem vele, hogy miért van a gyerekkel az utcán, majd adtam neki valamennyi aprót és minden jót kívántam neki. Miután a cigányasszony elment, a fickóm olyan jogvédő kampány-szöveget tolt le hirtelen felindulásból, hogy szinte azonnal beleszerettem. Miután hamar kiderült, hogy ezen a téren egyformán gondolkodunk, én megnyugodtam, hogy végre nem egy önző, megsavanyodott idiótával van dolgom. 

Úgy két óra múlva indulnom kellett, és ahogy beszálltunk a liftbe, az egyszer csak két emelet közt megakadt, és se előre, se hátra nem mozdult. Mi meg álltunk a liftben, eszméletlenül nevettünk és én nem tudtam eldönteni, hogy most vajon meg fog-e csókolni, vagy sem. De a lift végül elindult, a csók elmaradt, kisétáltunk a buszhoz,  ő megölelt, elköszöntünk és feltett a buszra. 

Én a buszon ülve éppen azon gondolkodtam, hogy úristen-de-nagyon-tetszik-de-nem-csókolt-meg-hát-biztos-nem-jövök-be-neki-mégsem, amikor a telefonom megcsippant. Ő volt az, és üzentetben írta, hogy nagyon jól érezte magát, és nagyon reméli, hogy hamarosan újra láthat. 

Na ez volt az a pillanat, amikor elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy ebből bizony valami komoly sülhet ki.

Folyt. köv. 

Csók,

M

Címkék: szerelem ajándék társkeresés Randi


2014.12.14. 09:54 Coset<3

Kukucs

Borvirágos szép reggelt Kedveseim! 

Ne vegyék zokon, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá. Egyrészt szét voltam csúszva a teendők miatt, másrészt meg szerelmes vagyok, mint atom, de annyira féltem a kis szerelmünket, hogy nem akarom elkiabálni. De azért of course majd beszámolok róla. Hamarosan. 

Csók,

xLady


2014.11.10. 15:50 Coset<3

Tovább

Aztán eszembe jut Ezel, meg az ő agresszív kirohanásai, és arra gondolok, valahol mindannyian kicsit bolondok vagyunk, csak valamelyikünknek papírja is van róla. 

10257428_468155553330966_4224952441898680993_n.jpg

Gyöngyharmatos szép délutánt Kedveseim,

Bár szinte már zaklattak az új sorokért, időm csak most engedi, hogy újra rávessem magam a billentyűzetre, és beszámoljak a felettébb egzotikus, viszont annál kevésbé sivár szerelmi életemről. 

Pontosabban arról a megfoghatatlan szerencsétlenségről, ami a szerelmi életemet kíséri mióta elváltam Christiantól. Mióta megérkeztem Németországba, a potenciális kanok váltották egymást az életemben, de valahogy egyikkel sem sikerült megugrani azt a szintet, hogy több legyen mondjuk egy kamatyolásnál. Vagy kettőnél.

A sor kezdődött Suvival, a német-török kiskandúrral, aki az első dugásnál három perc után meggondolta magát, a másodiknál meg a gatyájába élvezett action előtt. 

Aztán jött az olasz Robin, aki egyből feleségül kért, hogy ne paráználkodjunk Isten előtt, hanem inkább tegyük szentté a kapcsolatunkat. Majd pedig megérkezett az IQ-harcos Mario

Mario, a rendkívül intelligens, és minden tekintetben hozzám passzoló cigány fiatalember. Mario, akivel a sztori még csírájában elhalt, ugyanis személyes találkozás előtt elmondta, hogy skizofrén. Ez engem rettentően földhöz vágott, annyira, hogy napokig nem térem magamhoz a gondolataim és az érzéseim alkotta zavarból. 

Miután ezt megtudtam, és miután érezhetően hadilábon állt az érzelmei kontrollálásával, úgy döntöttem, nem ugrok fejest olyanba, amiről már most azt gondolom, hogy rövid időn belül megbánnám. Mivel Mario letitltott minden lehetséges fórumról, így esélytelen volt bármiféle további kapcsolatfelvétel kettőnk között. 

A napok teltek, és őszintén szólva nem volt olyan nap, amikor ne jutott volna eszembe, amikor ne azt éreztem volna, hogy ez volt az igazi arconcsapás, és hogy vajon miért húzogatják előlem a fentiek a mézes madzsagot, ha végül úgyis csak arra vágynak, hogy mikor már tátom a számat, hogy ráharapjak, elhúzzák, fityiszt mutassanak és nevetve azt mondhassák, csak vicceltünk, kiscsillag, szopjál csak tovább. 

Eszméletlen ürességet éreztem napokig, felcsücsültem az érzelmi hullámvasútra, és minden nap feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon együtt tudnék-e élni egy olyan emberrel, aki élete végéig segítségre szorul. Hogy bár a gyógyszeres kezelés adhat egy stabil állapotot, de lássuk be, hogy egy mentális beteg partnerrel viszonlyag beszűkül a mindennapi élet. 

Szóval nagyon bántott ez a történet, nagyon fájt konkrétan az életem, és azt gondoltam, hogy a legjobb gyógyszer számomra az lesz, ha másik férfival enyhítem a fájdalmam. Így mocskos módon elővettem Robint, a szentfazekat, és áthívtam, hogy dugjon meg. 

Ő meg jött is, és bár megint jókat dugtunk, minden egyes alkalom után csak még nagyobb ürességet éreztem magamban, és teljesen világossá vált a számomra, hogy bár a szex átmenetileg örömforrás, sokkal inkább vágyom arra, aki mellett szívesen ébredek fel reggel, és akinek már a puszta létezése is örömmel tölt el. 

Nos, ilyen Christian óta talán csak Ezel volt, de azóta kérem egyszerűen utolérhetetlen vágy szaladgál bennem fel-alá, és mivel a szex ezt nem csillapítja, így inkább azt is félretettem. 

IMG_4567.JPG

Szóval a napok teltek, elmeséltem Mariot az egyik kedves kollegámnak, és ő azt tanácsolta, mindenképpen találkozzak vele, mert látnom kell a szemeit, mielőtt bármit is mondhatnék. Ezt a tanácsot napokig hetekig emésztgettem, és mikor törölni készültem a profiljaimat az összes társkereső oldalról, kaptam egy üzenetet Abdeltól, a marokkói fiatalembertől. Nos, Abdel képei magukért beszéltek, konkrétan tízből tizes példány, már ami a külsejét illeti. 

Szokásos unalmas és lélekölő sztori: csetelés, képek, bla bla. Mivel még mindig a személyes találkozó híve vagyok, így már két nap után sürgettem is a találkozót. Az már elsőre feltűnt ugyan, hogy Abdel képei eltérnek az átlagostól. Konkrétan harcművészeti repertoárt virított, na meg azt, hogy ő milyen jól is néz ki ninja-szerkóban. 

Aztán ismerősök lettünk fészbukon is, és Abdel, a masszőr továbbra is szimpatikusnak tűnt. Egészen addig, míg el nem kezdett magáról fényképeket posztolgatni, úgy napi hetet. Na nem szelfiket, meg nem is pillanatokat, hanem beállított, profi fényképeket magáról. Mikor megkérdeztem, hogy ezt milyen szándékkal teszi, hogy esetleg elismerésre vágyik-e, akkor közölte, hogy ilyenről szó sincs, őt mindenki szereti, és ő így fejezi ki magát. 

Hát jó. 

Aztán gondolom, a képeimet nézegette, amikor írt egy üzenetet, amiben megkérdezte, hogy biztosan szingli vagyok-e. Mondtam, hogy legjobb tudomásom szerint igen, és nem is foglalkoztam a kérdéssel tovább. Majd kereken egy héttel a megismerkedésünk után bedobtam, hogy akkor most már jó lenne találkozni személyesen is. Épp szombat este volt, épp a városban sétálgattam, amikor felhívott. Csevegtünk, és valahogy meglepődtem a hangján, de főleg a nevetésén. Lehet, hogy csak Mario miatt, de a nevetését hallva egyből az ugrott be, hogy valami szellemileg nem stimm ezzel a fickóval. Hogy úgy nevet, mint valami elmebajos, szinte egér hangon, és értelmetlenül. 

Mondtam neki, hogy épp a városban vagyok, úgyhogy ha van kedve, eljöhetne, hogy találkozzunk. Erre néma csend. Aztán azt mondogatja, hogy lássuk csak, lássuk csak, de választ nem ad. Majd megkérdezem, hogy mikor és hol szeretne találkozni, ha egyáltalán szeretne. Mire azt mondja, hogy találkozhatnánk az égbolton, mert az milyen csodás lenne, ha ott tudnánk repülni. És hogy hát ha becsukom a szemem, akkor ő már ott is van velem. 

Én tátott szájjal és némán állok, a telefon majd kiesik a kezemből, ő meg hangosan hahotázik már megint azzal az idegesítő nevetésével. Azt hiszi vicces, és még akkor sem veszi a lapot, hogy nem az, amikor én nem nevetek vele. 

Utoljára kérdezem, hogy akar-e találkozni, és azt mondja, ez nem is kérdés, de jelenleg sajnos nem tud. Majd hozzáteszi, hogy nincs neje, ne aggódjak, ő van a képeken, és nagyon szeretne velem találkozni, de most nem tud. Mikor kérdem, hogy miért, választ nem kapok, pacekba azért még tisztázom, hogy ugye mentálisan minden rendben van nála, megerősít, hogy igen, majd elindulok haza, és azt mondja, hogy igazából csak annyi, hogy nem tankolt, és most nincs pénze tankolni. De hogy majd holnap lesz. 

Na itt hirtelen már minden volt előttem, csak erős férfi nem, így lelkiismeret-furdalás nélkül elköszöntem tőle, és úgy gondoltam, akkor ez ennyi is volt.

IMG_0415.jpg

De Abdel nem adta fel, naponta bejelentkezett, mígnem egyik alkalommal a következő üzenetet kaptam tőle: Nem vagy szingli. Most már egyértelmű. Olyan vagy, mint a többi. Milyen kár. 

Majd fogta, és letiltott mindenhonnan. 

Ezen a ponton a kínom nevetésben tört ki, hogy az ég világon nincs olyan, hogy kifogom az összes kretént, akárhol legyek is a világon. Ilyen nincs, és mégis van. 

Kicsit meg is könnyebbültem, de Abdel két nap múlva újra felbukkant, és azt akarta, hogy kérjek bocsánatot. Isten bizony azt éreztem, hogy sírva fakadok ezektől a lehetetlen fasziktól, majd azt mondtam neki, hogy fogalmam nincs, miről beszél, és hogy ne haragudjon, de jelenleg nincs energiám drámázni.

Látta, hogy nem úgy sült el a dolog, ahogy szerette volna, így inkább gyorsan ő kért bocsánatot, és megköszönte, hogy ismét szóba állok vele. Aztán azt mondta, hogy nehézségei vannak azzal, hogy megbízzon emberekben, és szeretné azt érezni tőlem, hogy izgatottan várom, hogy találkozzunk. 

Közben eltelt egy újabb hét, és ő arról kezdett beszélni, hogy milyen kár, hogy éppen nem a karjaiban vagyok, és hogy mennyire szeretne velem lenni. Mondtam neki, hogy lelke rajta, ugorjuk hát meg ezt a lécet. Választ megint nem kaptam arra, hogy pontosan miért is nem tudunk találkozni, viszont kaptam fényképet róla a fürdőszobából, amikor épp zuhanyozni indult. Hogy miért, azt nem tudom, de a képein a szemei voltak az utolsó piros zászlócskák, amik azt  mondták nekem, hogy inkább hagyjuk ezt a történetet. 

Aztán végül kiderült, hogy már megint nem volt pénze, de nem miatta, hanem a cég miatt, és hogy amúgy is az Ikeában is már tök rég óta meg akar venni valamit, de emiatt még nem tudta. Majd megkérdezte, hogy tetszik az új ninjás fényképe. Miután látta, hogy anniyra nem szívélyes egyik válaszom sem, azt kérdezte, hogy ugye, nem vitt el tőle senki. 

Minden egyes kretén húzásnál arra gondoltam, valahogy írok Marionak, mert beszélni, és találkozni akarok vele. Megtaláltam a módját annak, hogy újra kapcsolatba lépjek vele, de sokszor, mikor már majdnem írtam neki, valami mindig visszatartott, és így végül nem írtam. Tegnapig. Ahogy beszélgetni kezdtünk, szinte azonnal megint azt éreztem, hogy odabent kivirágzik, hogy van valami, ami miatt -bár komoly mentális betegségben szenved- én mégis találkozni akarok vele. 

Mario azt mondta, hogy azelőtt ítéltem meg őt, mielőtt megismertem volna. És hogy nem haragszik egyáltalán, értsem meg, hogy tudatában van a betegsége komolyságának, és mivel nagyon a helyén kezeli, úgy él, mint egy normális fiatalember. Kicsit elszégyelltem magam, majd elgondolkodtam, hogy igaza van, és eldöntöttem, mindenkpp találkozom vele. Úgy váltunk el, hogy másnap beszélünk, és én újra azt éreztem, hogy egy kis boldogság beköltözött a szívembe. 

Másnap reggel azonban Mario azt az egy forrást is megszüntette, ahol előtte beszéltünk. Letiltott. 

Én meg nem tudom, hogy vajon ez egy jó példája-e a betegségének, hogy ez is csak egy érzelmi kirohanás-e, és hogy valóban helyre tudnám-e magamban tenni az ilyen és ehhez hasonló érzelmi kilengéseit, ha a párja lennék.

Aztán eszembe jut Ezel, meg az ő agresszív kirohanásai, és arra gondolok, valahol mindannyian kicsit bolondok vagyunk, csak valamelyikünknek papírja is van róla. 

Miután tudomásul veszem, hogy Mario nem akar velem beszélni, úgy döntök, hogy Abdellal is frissiben rövidre zárom a történetet, és megmondom neki, hogy ne haragudjon, de én nem tudok azonosulni a ninja-világával, és hogy nekem ez kicsit rémisztő. És hogy már félek találkozni vele. 

Ő tökre meglepődik meg kiborul, és kikéri magának, mert hogy ő milyen jó társasága mind a családjának, mind pedig a barátainak, és milyen kár, hogy én ezt még nem tapasztaltam meg. Rendben. 

És még így a végére annyi, hogy Robin, a szentfazék, aki elsőre inkább feleségül akart venni olyannyira eltűnt, és ignorál, hogy a három hete küldött üzenetemre sem reagál. 

Talán a homlokomra van írva, hogy gyere kreténkém, én pont ráérek, vagy nem tudom, mi ez, amit kifelé vetítek, de amellett, hogy izgalmas, lelkileg megterhelő is.  

Miközben ezeket a sorokat írom, nevetek, pedig valójában az egész bejegyzés nem vicces. Egyáltalán nem. 

Csók,

xLady 

Címkék: blog merevedés cigány társkeresés szopás randi szingli christian


2014.10.21. 16:11 Coset<3

Fair

Családot szeretne alapítani, gyerekekkel, aranyhalakkal, meg kutyával a kertben, viszont amikor megkérdeztem tőle, hogy késznek érzi-e magát erre a lépésre, azt válaszolta, hogy igen, de hogy egyébként csak heti nyolcvan euróból él.

fd2324084075d28a_87772555.xlarge.jpg

Miután elfogyasztottam egy doboz csokis minifánkot, egy zacskó csokis kekszet, egy tábla milkát, és két pohár fehér bort egyedül, arra a következtetésre jutottam, hogy az előtte vacsira bedobott hal és saláta kombó valójában lófaszt sem ér, így fogyókúra idején. Mármint hogy lehet, hogy étvágyat csökkent, de hogy élvezetet nem növel, az tuti. 

Aztán tovább gondolkoztam, és rájöttem, hogy hamarosan itt a mikulásom, így valószínűleg ezért tört elő belőlem a minden édességet felzabáló kistehén. Aztán még tovább gondolkodtam, és rájöttem, hogy ez sokkal inkább volt valami fajta kompenzálás. Kompenzálás cserébe azért, hogy én mindig kifogom a legnagyobb kreténeket. Mindig. 

Történt ugyanis, hogy pár nappal ezelőtt fészbukon bejelölt Mario Steinermann. A sok egyéb ismerkedni vágyó között igazi felüdülés volt Mario fényképeit nézegetni, így visszajelöltem őt. Beszélgetni kezdtünk, hamar kiderült, hogy Mario 29 éves, elvált, és az igazit keresi. Surprise. Aztán kiderült az is, hogy hat nyelven beszél, és banki ügynökként dolgozik. Nahát. Mario nagyon jó humorú, intelligens, elmondása szerint 148-as IQ-val és saját lakással rendelkező fiatalember, így már kezdtem is azon csodálkozni, hogy vajon miért egyedülálló. Mert mint tudjuk, ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg nem is igaz.

Aztán Marioval nagyon hosszú csevejbe kezdtünk, és órákon keresztül röhögcséltünk a két laptopunk két oldalán. Szó szót követett, így amikor a családjainkról kezdtünk beszélni, hamar kiderült, hogy ő is cigány. Na, azt hiszem, ezen a ponton éreztem azt, hogy nem hiába jöttem ki Németországba, hállelujá bele az éjszakába, ő lesz az én emberem. Még egy kicsit talán meg is könnyeztem. 

Szóval Mario értelmes, jó képességű, humoros, és cigány. El sem hiszem. Ő is nagyon megörült annak, amikor kiderült, hogy én is az vagyok, így szinte azonnal biztosra vettük, hogy ez csak valami égi jel lehet arra, hogy mindketten megtaláltuk azt, akit kerestünk.

Aztán másnap reggeltől folytattuk a csevejt, és az első furcsaság az volt, hogy bár a számomat már tudta, nem hívott fel, hanem továbbra is csak üzeneteket írt. Mondtam is neki, hogy nem szeretem a virtuális csevegéseket, de mint ha meg sem hallotta volna, csak írt, írt és írt, miközben ő már annyira biztosra vette, hogy én vagyok az igazi, hogy máris szerelmemnek szólított, és arról kérdezgetett, milyen esküvőt szeretnék.

Igazából már itt fura volt a szitu, mondtam is neki, hogy egy kicsit nagyon előreszaladt a sztoriban, mi lenne, ha mondjuk minimum egyszer találkoznánk, mielőtt ilyen távoli dolgokról beszélünk egymással. Aztán ő azzal védekezett, hogy de tudja, hogy én kellek neki, ez már nem is kérdés, így nincs ezzel semmi baj. Hát jó. 

Megbeszéltük, hogy leghamarabb csak jövő héten tudunk találkozni, majd pedig elmesélte, hogy egyébként a napjait tekintve nagyon rugalmas, ugyanis jelenleg az önkormányzat segíti őt anyagilag. Aztán arról beszéltünk, hogy neki is milyen szoros kapcsolata van a szüleivel, csak úgy, mint nekem, és hogy a képeim alapján már az édesanyja is leokézta a mennyegzőt. Ekkor kértem, hogy mutasson magáról egy friss fényképet, és amikor megkaptam, akkor nem tudtam hirtelen, hogy féljek, megszűnjek létezni, vagy csak inkább angolosan távozzak a történetből. Egy meghízott, lelakott, önbizalom hiányos kis maci nézett rám a képekről, a szemeiben tele kérdésekkel, és félelemmel, gyakorlatilag olyan volt az ábrázata, mint mondjuk a nagyon kedves óvodai kisbarátunké volt annak idején. A baj csak az volt, hogy nem igazán tudok vonzódni egy ilyen férfihoz. Tényleg. 

Itt már tényleg kezdtem magam furán érezni, de azt nem sejtettem, hogy ez még semmi a végkifejlethez képest. 

Elmondása szerint már családot szeretne alapítani, gyerekekkel, aranyhalakkal, meg kutyával a kertben, viszont amikor megkérdeztem tőle, hogy késznek érzi-e magát erre a lépésre, azt válaszolta, hogy igen, de hogy egyébként csak heti nyolcvan euróból él. Nem igazán értettem az összefüggést, viszont azt igen, hogy egy ekkora összeg egy család eltartásához nem biztos, hogy elég. Erre azt válaszolta, hogy hát de úgyis ott van a családja is, meg hát én is erős nő vagyok, tutira dolgoznék. Mondtam neki, hogy mondjuk szülés közben nem valószínű, de mindegy is, kicsit túlságosan előre szaladtunk egy olyan beszélgetésben, amiről nem is kellene még beszélnünk. 

Aztán a nap végén, úgy tíz órányi textingelés után mondtam neki, hogy fáradt vagyok, és hogy elfogytam mára, jó éjszakát. Majd ő megkérdezte, hogy rá haragszom-e valamiért, én mondtam, hogy nem, és elköszöntem tőle. Aztán úgy két óra múlva egy újabb üzenet várt tőle, amiben az állt, hogy nem tetszett neki az, ahogy elköszöntem tőle, és az, ha egy nő így beszél vele, ezért úgy érzi, mégsem illünk össze, és sok sikert kíván nekem a pártaláláshoz. És hogy ő túl szegény ahhoz, hogy a telefonon lógjon órák hosszat, ezért írogat és nem hív fel. Majd pedig leblokkolt. 

Én enyhe sokkot kaptam, hogy megint kifogtam egy kretént, és itt már biztosra vettem, hogy valami nem stimmel vele. Seráfütty, az élet megy tovább - gondoltam, jó éjszakát kívántam magamnak, és befordultam a fal felé. 

Reggel Mario üzenete fogadott, amelyben leírta, hogy nagyon sajnálja a tegnap estét, és a kirohanását, és hogy neki ez most mennyire fáj. Hogy reméli, hogy meg tudok neki bocsátani, és hogy különben is ne haragudjak. Én meg már addigra biztosan tudtam, hogy az ég világon semmit nem akarok egy olyan férfitól, aki 29 évesen nem képes kontrollálni az érzéseit, így nem is válaszoltam neki. 

0.jpg

Aztán nem sokkal később jött a következő üzenet, hogy tudja, hogy elbaszta, ne haragdujak, és hogy küldött nekem fészbukon egy nagyon nagyon fontos üzenetet. Kérte, hogy olvassam el, és ha már így megismertük egymást, szeretné, ha továbbra is tartanánk a kapcsolatot. 

Beléptem fészbukra, elolvastam az üzenetet, és a szó szoros értelmében tátva maradt a szám. Sok köntörfalazás után leírta, hogy mennyire tetszem neki, és hogy ő mekkora egy kretén, de hogy könyörüljek meg rajta, mert most elmondja nekem, hogy valójában egy nagyon komoly mentális betegségben szenved. Pontosabban azt, hogy paranoid skizofrén, és bipoláris zavara van, de hogy ne aggódjak, mert gyógyszereket szed, tök jól van, és hogy ez nem is annyira gáz, mint én azt elsőre gondolom.

Valójában nem tudtam hirtelen se köpni, se nyelni, mert valahol éreztem én, hogy valami nem kerek vele, de mégis szíven ütött a sorait olvasni. Vajon korrekt-e úgy indítani egy ismerkedést, hogy egy ilyen súlyos betegséget ellhalgat az egyik a másik felől? Vagy hol van az a pont, amikor ezt el kell, vagy el lehet mondani a másiknak? Vagy az ilyen ember maradjon mindig egyedül? Nem fair. Sehogysem. 

Tisztában vagyok a betegsége komolyságával, és egy percig sem szeretnék ebből viccet faragni. Kifejezetten szomorú, hogy egy fiatal férfinek ez vágja haza az életét, és azon túl, hogy gyógyszereken él, sajnos nem sok mindent tehet ellene. Viszont én meg nem vagyok se szociális munkás, se jótett lélek, hogy a nyakamba vegyek egy ekkora dráma királyt, betegségtől függetlenül.

Őszintén sajnáltam nem csak őt, hanem a sztorit is, hogy ilyen tiszavirág életű volt, mert abban bizony biztos voltam, hogy ha még magamat ki is tenném egy ilyen ember társaságának, a leendő gyermekeimet biztosan nem. És nem azért, mert megvetem őt, vagy szánom, hanem azért, mert egy férfira vágyom, aki magabiztos, nem pedig egy olyanra, aki behallucinálja, hogy megcsaltam, és miután megszeretget, jól pofán vág. 

Lehet, hogy önző vagyok, és lehet, hogy rosszul gondolom ezt az egészet, de ha nem érzem magam biztonságban a férfi mellett, aki mellett lehorgonyozom, akkor ennyi erővel egyedül is maradhatok. 

Így Marionak megköszöntem az őszinteségét, biztosítottam róla, hogy megértem őt, elköszöntem tőle, és egyértelművé tettem számára, hogy a jövőben semmilyen kapcsolatot nem kívánok vele ápolni. 

Hogy ez fair volt-e? Nem tudom. Döntse el mindenki saját maga.

Ami viszont engem illet, azt hiszem, tényleg befejezem a netes ismerkedés minden formáját. Mindet. 

Csók,

Maria

 

 

Címkék: vélemény férfi gondolatok randi véletlen cigany házasság


2014.10.14. 21:33 Coset<3

Bye

Én meg a döbbenettől majdnem leestem a székről, hogy persze, nagyon helyes és kedves fickó, jól érzem magam vele, satöbbi, de azért újra fejest ugrani egy ilyen történetbe, nem tudom, hogy merek-e.

 

image_257.jpg

Eljött ez a nap is. Lassan egy hete másra sem tudok gondolni, csak Christianra, és fogalmam sincs, hogy miért. Nem értem magamat, nem értem a helyzetet, és nem értek semmit már. Hogy átérezzék, mit érzek, játszák le a lenti videókat. És olvassanak tovább. 

Tényleg azt hittem, már túl vagyok rajta, és bár megviselt az új házassága, akkor nem feküdtem ki tőle. És most, hogy tudom, a közelemben van, egyszerre rohannék hozzá, és tenném az ellenkezőjét. Belehalnék, ha látnom kéne. És közben meghalnék, hogy láthassam. Mégis, most először nem bírom megtenni. Itt van tőlem két órányira, és én nem bírok elindulni. 

Ha belegondolok, hogy meglátom, még látatlanul is lesütöm a szemem, és elszomorodom. Egyszerűen nem tudnék neki mit mondani. Szeretném, ha elmondhatnám, de fogalmam sincs, hogyan. Nem tudom, hol kezdeném és azt sem, hova néznék. Mert a szemeibe biztosan nem mernék. Most az egyszer biztosan nem. 

Lelkemben ezen csapatom magam, miközben tegnap este megint nálam járt Robin, az új olasz udvarlóm. Robin mélyen vallásos, így miután a vallásáról beszélt, azt mondtam neki, hogy nekem egy kicsit visszatetsző, hogy ennyire vallásos, közben pedig házasság nélkül átjár engem megkúrogatni. Erre azt mondta, hogy igazam van, ez neki is nagy dilemmája, beszélni is akart velem erről, és arra célozgatott, hogy kössünk legalább egyházi esküvőt, hogy Isten előtt ne bűnözzünk.

Én meg a döbbenettől majdnem leestem a székről, hogy persze, nagyon helyes és kedves fickó, jól érzem magam vele, satöbbi, de azért újra fejest ugrani egy ilyen történetbe, nem tudom, hogy merek-e. Azt hiszem, nem. 

Fura ez a kettősség, ami őt jellemzi, egyszerre vallásos szentfazék, és vadállat baszógép. Tegnap este, miután közelebb kerültünk egymáshoz, és miután azt firtatta, hogy ha fent lesz végre a sötétítőm, akkor nagyobb teret nyer a privát szféránk, hirtelen megkívánt, és őszintén szólva én is őt. 

Az ágyhoz táncikáltunk, és lágyan lengtünk a zenére, miközben erőteljesen éreztem az ágaskodó férfiasságát a fenekem partjai között. Aztán mikor közelebbi ismeretségbe kerültem a kis Robinnal, csak akkor eszméltem rá, hogy te jó ég, mekkora szerszáma van. Alapvetően ő is magas, de őszintén nem gondoltam volna, hogy ekkora bottal jár. Az első együttlétünknél csak az tűnt fel, hogy szex után két napig mély medencei fájdalmat éreztem. A mostani vad dugásunk közben szembesültem vele, hogy bizonyos pózokat szinte képtelen vagyok vele kivitelezni, mert olyan érzés, mikor bennem van, mint ha egy méretes kígyóuborkát dugtam volna fel magamnak. 

Mondtam is neki, hogy egészen a méhemben érzem a kis barátunkat, mire ő -orvostanhallgató lévén- azonnal kijavított, hogy maximum csak a méhem nyakáig érhet a pénisze.

Aztán dugás közben ecseteltük még egy kicsit az anatómiai pozicionálásunkat, és pörögtünk, nevetgéltünk, forogtunk az ágyon egyik pózból a másikba, miközben én kurvára élveztem, hogy végre újra jót dugok. 

Aztán mikor becsapott maga elé kutyapózba, és belém jött, akkor azért egy pillanatig csillagokat láttam, és majdnem megfejeltem a szemközti falat a nagy ugrástól. 

Aztán végül átadtam magam az élvezetnek, és mivel még mindig a vad szexet szeretem, így hagytam, hogy Robin konkrétan darabokra szedjen, miközben csapkodott, és kérdezgetett, én meg nyekeregtem, meg nyöszörögtem, mert másra bizony nem nagyon futotta. Végül talán húsz-harminc perc múlva, a hasamon fekve, a csípőmet megemelve akkorát élveztem, hogy valószínűleg a szomszédaim is értékelték, hogy ideköltöztem. 

Később Robinnal beszélgettünk, és filmet néztünk, ő persze szeretett volna még dugni, én viszont már nem. Ekkor jutott először eszembe, hogy öregszem. Robin tényleg nagyon jó dugópartner, mégis nemet mondtam a következő szexre. Régen azért nem volt ilyen. 

Aztán késő este hazament, én meg megint nem bántam, mert akkor legalább aludhatok a kényelmes pizsimben, és akkor büfizek, amikor kedvem tartja, nem pedig amikor az illem megengedi. Úgyhogy csak zárójelben mondom, hogy minden ilyen alkalom azért megkönnyebbülés nekünk, nőknek is. 

Másnap reggel felhívtam Mamikámat, akinek elmeséltem, hogy Christian a közelben van, és hogy mit beszéltem vele. Mamikám már csak nevetett rajta, egyrészt azért, mert álmai válnának valóra, ha azzal hívnám fel, hogy kibékültem Christiannal, másrést meg azért, mert tudja, hogy ez a nagybetűs fucking never ending story of my life.

Aztán azon gondolkodtam, hogy vajon könnyed továbblépés lenne-e, ha mondjuk összeállnék Robinnal. Együtt maradnék vele? Megbánnám? Fene tudja. 

Aztán délután miközben Moncsi barátnőmnek ecseteltem a fejleményeket, és vinnyogtam Christianon, becsippant a telefonom. Christian volt az. Megérkezett, és megkérdezte, hogy hol vagyok. Aztán azt, hogy kérjen-e csütörtökre időpontot az ügyvédhez, hogy találkozzunk Düsseldorfban, és hivatalosan is pontot tegyünk az ügyünk végére. 

Erre csak annyit mondtam, hogy nem. Ő meg megkérdezte, hogy mikor lenne nekem jó. És akkor megfogadtam Moncsi tanácsát, és azt mondtam Christiannak, hogy ne haragudjon, de nekem ez nem megy. Hogy nagyon sajnálom, de képtelen vagyok visszamenni Düsseldorfba és vele találkozni akkor, amikor ott, utoljára együtt, friss házasokként voltunk.

Ő erre csak annyit mondott, hogy semmi gond. Én megint bocsánatot kértem. Ő azt mondta, ne is törődjek vele. És hogy bye. 

Én meg azt, hogy vigyázzon magára. És bye. 

Úgy remegtem, miközben vele beszéltem, mnt egy tizenéves az első randin. Levert a víz, kiborultam, és kikészültem. Kikészültem attól, hogy a férfi, akivel együtt éltem, és akihez elvileg már évek óta semmi közöm nincs, még mindig ilyen hatással van rám száz kilóméterekkel arrébbról is. Aztán mentem a dolgomra, és próbáltam tekerés közben arra gondolni, hogy ez az új életem, és hogy menni fog ez Christian nélkül is. 

Aztán meg itthon ülve, üldögélve és zenét hallgatva azon veszem észre magam, hogy nézek ki az ablakon, bámulom az eget, és a gyertyák lángja elhomályosodik a könnyeimtől, és őszintén csak azt kérem az Istentől, hogy szabadítson meg végre minden gondolatomtól és érzésemtől, ami Christianhoz köt. Mert nem bírom tovább. A szívem darabokban, a lelkem sivatag, és mindenemnek elég volt. Elfáradtam.

 

De az is lehet, hogy csak Robin hatására lettem hirtelen ilyen vallásos. Nem tudom. 

Azt viszont igen, hogy Robint legközelebb nem küldöm el.

Csók,

Maria

 

 

 

Címkék: szex szerelem ex baszás házasság Christian


2014.10.12. 05:05 Coset<3

Social Center

Csak annyit tudtam visszaírni, hogy ez a mi házunk volt. Nem tudtam beszélgeti vele. Meghaltam odabent. Aztán Christian megkérdezte, hogy el akarom-e intézni az utolsó közös ügyünket. Csak annyit mondtam, hogy igen. 

 

0.jpg

Miközben az esti randimat várom, a szintén külföldre diszidált Petikémmel cseverészek fészbukon. Fél éve is van, hogy utoljára láttam, és mint egyetlen fiú barátom, rettenetesen hiányzik. 

Ez van, ha szólít a kötelesség, ez van, ha otthon nincs megélhetés, és ez van, ha az ember új életet kezd külföldön. 

Még csak pár hete vagyok itt, de már a hatodik randimon vagyok túl. Négy különböző pasival. Kezdjük az elején Karesszel, a szintén itt tengő magyar fickóval, aki pár hónapja van itt. Egyáltalán nem zsánerem, de a sok gyíkarcú külföldi pasi után úgy gondoltam, itt az ideje esélyt adnom egy magyar pasinak is. Hátha azzal nagyobb szerencsém lesz. 

Nos, Karesz nagyon humoros, jókat nevetgéltünk, és bár ő egyértelmű jelét adta annak, hogy jó vagyok nála, az érzés sajnos nem volt kölcsönös. Így pont kapóra jött, hogy kapott egy otthoni állásajánlatot, és egyik napról a másikra haza kellett mennie. Pont az előtt, mielőtt megbeszéltük, hogy pár nap múlva nálam tölti az estét, és finoman szólva jól megdugjuk egymást. 

Kellemetlen is volt a helyzet, hogy mégis hogyan bújjak ki belőle, meg alóla, de így az élet helyettem is megoldotta, így azon felül, hogy megcsókolt, más nem történt. Szerencsére. Karesz azóta is felhív olykor-olykor, de egyértelművé tettem a számára, hogy legyünk inkább barátok. Így maradnak a külföldi pasik.

Amikor megérkeztem, és letudtam a nagy bútorvásárlást, akkor pont kapóra jött az olasz Johnny, aki felajánlotta, hogy átjön és segít őket összeszerelni. Én meg már megtanultam, hogy a pasik szeretik, ha egy nő rájuk szorul fizikailag, és azt mondtam Johnnynak, jöjjön, szereljen, én meg cserébe megetetem.

Így is lett. Johnny szerelt bőszen, én meg takarítottam, és közben beszélgettünk. Kiderült, hogy hamarosan tovább áll Nürnbergből, így dekódoltam, hogy max egy kúrásnál több nincs ebben a sztoriban. Annyira meg nem voltam rácsavarodni a fickóra, hogy alá is feküdjek, így a búcsúzásnál maradt a pár ölelés, meg az azt követő napokban a pár üzenet, és minden jót kívánság. 

Mikor ránéztem az összeszerelt ágyamra, az első kérdésem az volt, hogy vajon mikor és kivel fogok rajta dugni. 

A napok teltek, én meg valahogy mióta itt vagyok, szinte minden nap megetetek valakit. Mármint nem hajléktalanokat, hanem itt tanuló más diákokat, vagy randizó pasikat, vagy futárokat, vagy akárkit. Gyakorlatilag egy social center lett a lakásom, amit őszintén szólva nem is bánok. Arra gondoltam, ezen a kanapén már annyi nemzet fia és lánya ült, hogy megérné a sztorijaikat megírni. 

woman-relax-home-young-beautiful-lying-sofa-44423849.jpg

Pár nappal később, a nagy pörgés-forgásban megérkezett a képbe a legújabb játékos, Suvi. Suvi német születésű állampolgár, török backgrounddal. Nos, amikor ezt megtudtam, szívtam a fogamat, és meg is mondtam neki, hogy ne haragudjon, de törökkel, meg arabbal többet kérem nem kezdek, köszönöm szépen. 

Aztán valahogy csak úgy alakult, hogy egyik nap, miközben a könyvtárban tömtem az agyamat, Suvi írt, hogy akkor ő megérkezett a 300 kmre lévő Düsseldorfból, és itt van a belvárosban. Én meg rohantam haza, gyorsan főztem valamit, meg rendbe raktam magam, és teret engedtem Suvinak. 

Suvi megérkezett két csokor virággal, két üveg prémium borral, csokikkal, bonbonokkal, és ajándékkal. Mindezt az első randin. Suvi képen jobb, mint élőben, és ő sem az a faszi, akire azonnal rácuppanok, de nagyon jó társaság. Így a vacsi, meg pár pohár bor után már erős vonzalmat éreztem iránta. Nyilván ebbe az is belejátszott, hogy ennyi mindennel elhalmozott. Aztán olyan hajnal kettőkör én még mindig nem voltam biztos benne, hogy szeretném, ha itt aludna, vagy hogy egyáltalan ha megcsókolna. Így húztam az időt a kanapén, ő meg masszírozni kezdett, majd átinvitált az ágyra. 

Nyilván mindenki tudja, hogy az ágyon masszírozás gyakorlatilag csak felvezetés a dugáshoz, így amikor igent mondtam a masszázsra, igent mondtam a dugásra is. 

Suvi nagyon jól masszírozott, aztán úgy fél óra múlva szinte rám vetette magát, és megcsókolt. Valahogy nem jutottunk dűlőre, nem volt az erőssége. Vagy csak nem volt elemében. 

Aztán miközben már dugáshoz készülődtünk, kiderült, hogy nincs gumi. Ő fogta magát, felöltözött, és elugrott a benzinkútra gumiért. Mikor belém érkezett, én lepődtem meg a legjobban, hogy úgy kettő és fél perc múlva már kész is voltam. Én. Ő viszont nem, mert a kis Suvi kifeküdt pihenni. Én bealudtam, és nem is akartam már tovább vele foglalkozni, de Suvi csak nyomult, én meg csak el-el toltam magamtól.

Eljött a másnap reggel, reggelit készítettem, és akkor először azt éreztem, hogy megváltozott a prioritás, és már nem az az első, hogy úgy megdugjon a pasi, hogy a fülem is ketté álljon, hanem sokkal inkább az, hogy jó legyen a társasága. Persze ha mindkettő van, az maga a bónusz parádé, de mint tudjuk, egy harmincas-negyvenes egyedülálló pasi nem véletlenül van egyedül. 

Az egész napot együtt töltöttük, Suvi látta, hogy van még egy pár dolog, amit helyre kéne hozni a lakásomban, így felmérte a terepet, majd pedig beült a kocsijába, elment az Obiba, bevásárolt, visszajött, és mint a kis angyal, mindent felszerelt, meg felszegelt. Én meg azt mondtam magamnak, hogy akkor ezt megtartjuk. És csak mélyen reméltem, hogy egyszer majd jó lesz a szex is. 

Aznap este mi már megint a kanapén boroztunk, amikor Suvi beindult, és megindultunk az ágy felé. Mire én hangulatba jöttem, és vízszintesbe kerültünk, mosolyogva közölte velem, hogy ő már készen van. Én meg pilláztam, hogy tessék-ezt-most-hogy-érti, de a dolog egyszerű volt, már ráhangolódás közben elélvezett. 

Velem még ilyen nem történt, de hát nah, egyszer mindennek eljön az ideje. Aztán Suvitól ebúcsúztam, ő elindult Düsseldorfba, és másnap bőszen folytattuk a cseverészést. 

Közeledett a hétvége, és nekem meg pont Düsseldörfba kellett utaznom egy konferenciára, így kapóra is jött, hogy ismét találkozzunk Suvival. Aki közben veszettül lebetegedett, így csak röpke pár órára láttam késő este, amikor ugyanoda mentünk kávézni, ahol anno Christiannal kávézgattam hétvégente, amikor Düsseldorfban éltünk, meg ahova Ezellel mentem tavaly, mikor még együtt voltunk. Véletlenek. 

Ott szürcsöltem a kis kávémat, és közben azon gondolkodtam, hogy az elmúlt pár évben három különböző pasival voltam ugyanitt, vajon jövőre kivel jövök. Nem tudom.

Aztán Suvi hozott, meg vitt, reggelig kocsikáztunk, beszélgettünk, és abban maradtunk, hogy következő hétvégén megint meglátogat. Hát jó.

Másnap, mielőtt haza indultam volna, lementem megint a kedvenc kis kávézómba, és csendben szemléltem az embereket, meg a széltől dölöngélő fákat, miközben Christianra gondoltam. Christian már nős. Győzködtem magam. Megnősült. Ne írj neki. Mondogattam magamnak. Aztán a kis ördögöm csak nem bírt magával, így lefotóztam a kávéscsészémet, rajta a kávézó nevével, és elküldtem Christiannak, csak annyi üzenettel, hogy grüBe aus Düsseldorf. 

Aztán összekaptam magam, és elindultam a vasútállomásra. A villamoson a volt életem képeit néztem, és nem láttam semmi mást, csak az akkori magamat, és Christiant. A telefonomra néztem, Christian volt az. Azt kérdezte, ki van a vonal végén. Azt éreztem, meghalok, ha beszélnem kell vele. Így nem válaszoltam semmit. Tudtam, hogy tudja, hogy én vagyok, de mégis mit mondhattam volna. Így nem mondtam semmit.

Aztán haza értem, visszarázódtam az új hétköznapjaimba, amikor felbukkant az otthon, a dobbantásom előtt megismert Levi, és az itt élő, még csak virtuálisan ismert Robin. Robinnal már otthonról is beszélgettem, de mióta megérkeztem, semmit nem tudok róla, így annyira nem is erőltettem a dolgot. Levi viszont még mindig megmozgatott, de azon túl, hogy magát sajnálta, hogy nem mondtam el neki, hogy lelépek, mást nem nagyon tudott mondani.

Aztán eljött a mai nap. Reggel felébredtem, és minden ok nélkül, Christianra gondoltam, és sírni kezdtem. Hogy pontosan miért, azt nem tudom. Csak sírtam, és sírtam, majd arra gondoltam, hogy ma úgyis érkezik Suvi Düsseldorfból, így nem lesz itt gond. 

Az egész napomat elbaszta a reggeli sírásom, így amikor délután Suvi közölte, hogy mégsem tud jönni, csak annyit bírtam kibüfögni magamnak, hogy szerencsére. Robin közben viszont nagyon aktivizálta magát, és szépen kérlelt, hogy találkozzak már vele végre. Én meg úgy voltam vele, hogy Suvi úgysem jön, Robinnal meg azt hiszem, szívesen dugnék, így igent mondtam rá. 

Éppen Robinnal trécseltem vadul, amikor kaptam egy üzenetet. A tartalma csak egy fénykép. A düsseldorfi házról, ahol éltünk. A feladó pedig Christian.

stock-footage-happy-attractive-woman-chatting-on-tablet-computer-on-sofa.jpg

A szívem azonnal a torkomba ugrott, és azt sem tudtam hirtelen, hogy fiú vagyok, vagy lány. Hogy ezek szerint ezért sírtam reggel, mert még mindig megérzem Christian közeledtét, mindegy az, hogy épp Budapesten, vagy máshol vagyunk. Együtt rezgünk még mindig. 

Csak annyit tudtam visszaírni, hogy ez a mi házunk volt. Nem tudtam beszélgeti vele. Meghaltam odabent. Aztán Christian megkérdezte, hogy el akarom-e intézni az utolsó közös ügyünket. Annyit mondtam, hogy igen. Ő meg azt, hogy hamarosan jelentkezik, amikor elérte Németországot. Most Budapesten van. Megkérdeztem, mikor érkezik, de arra már nem kaptam választ.

Közben Robinnal megbeszéltem, hogy fél kilencre várom. Szétszakadtam odabent, meghaltam a gondolattól, hogy Christiannal hamarosan találkoznom kell. Ő már nem lehet része az új életemnek. És mégis az. 

Nős. Vége. De nem bírok ennek a tudatában a szemébe nézni. Nem tudnék mit mondani neki. Ha meg néma maradok, úgyis lát majd mindent a szememben. 

Christian Al-shawky. Életem szerelme. 

Aztán meggyőztem magam, hogy elkészüljek, és vártam, hogy az órám fél kilencet üssön. Petikémnek elmeséltem a fejleményeket, ő meg csak annyit mondott, nem változom. És igaza is van. Majd csak akkor fogok, ha lesz kiért. 

Szóval Robin, az olasz orvostanhallgató megérkezett, felmértem, és mondjuk egy tizes skálán hetet azért adnék neki. Jól tudtuk húzni egymást, majd vacsi után filmezni kezdtünk, amikor finoman hozzám-hozzám ért. Végül hirtelen megcsókolt, én meg megkönnyebbültem, hogy végre újra egy kellemes csók. 

Aztán úgy fél óra múlva ő is masszírozni kezdett, én meg azon nevettem magamban, hogy mekkora ribanc vagyok, hogy hetente más pasival masszíroztatom, vagy dugatom magam. Aztán rájöttem, hogy ez nem is vicces, és inkább elszégyelltem magam.

Robin viszont istenien masszírozott, és mikor a klasszik forgatókönyv jött az ágyon folytatással, nem kérettem magam. 

Robin finom volt és türelmes. Suvi hozzá képest valami gyorstüzelő rakéta volt, aki betette, lökött párat és helló. Robin ezzel szemben nagyon romantikus alkat, megszeretgetett, simogatott, és finoman a magáévá tett. Annyira, hogy őszintén szólva nagyon élveztem minden percét. Az a fura, hogy érzelmeket véltem felfedezni abban, ahogy rám néz, vagy ahogy hozzám ér. És volt egy mondata, ami azért a fülemben maradt. Azt mondta, hogy bonyolult vagyok, és meg kell fejtenie. Robin 25 éves. Nagyjából oda rakom, ahová akarom. De nem akarom. 

A borzasztó viszont az, hogy pihegés közben nekem már megint Christian jutott az eszembe, és megint kicsordult egy könnyem. Csak tudnám, miért. 

Aztán miután Robin kiudvarolta magát, másodjára úgy megdugott, hogy én kértem elnézést. Végül pedig megkérdezte, hogy haza menjen-e, vagy maradjon, mivel reggel kelne kell. Én meg mivel kurvára aludni akarok, így finoman jeleztem, hogy inkább tekerjen haza please. Ő meg felöltözött, és boci szemekkel útra kelt.

Hajnali öt óra van. Én meg azon gondolkodom, hogy vajon a mostani utam hova vezet.

Csók,

Maria

 

 

 


2014.10.05. 12:29 Coset<3

Zero

Amikor úgy döntöttem, hogy belevágok, és tényleg új életet kezdek, akkor cikáztak bennem a kérdések, hogy biztosan akarom-e, és hogy jó döntés-e előről kezdeni mindent.

 

article-0-09D8BD2C000005DC-96_468x301.jpg

 

Itt ülök a német őszben. A balkon ajtaja nyitva, körülöttem gyertyafény, és George Michael, előttem rosé, ölemben pedig egy piros takaró. 

Új életet kezdtem. Sokan és sokszor vágynak rá, hogy eljöjjön a pillanat, amikor új életet kezdhetnek, mégis a legtöbben inkább maradnak a biztosban, mert félnek a változástól. Három héttel ezelőtt még én sem tudtam, hogy nemsoká Budapesttől közel ezer kilométerre fogok ücsörögni a saját kis kanapémon, a saját kis német lakásomban, gyertyafénnyel körülvéve. Amikor úgy döntöttem, hogy belevágok, és tényleg új életet kezdek, akkor cikáztak bennem a kérdések, hogy biztosan akarom-e, és hogy jó döntés-e előről kezdeni mindent. 

Aztán miután körbenéztem, és újra rájöttem, hogy az otthon felépített életem gyakorlatilag romokban van, úgy gondoltam, rosszabb már úgysem lehet, úgyhogy itt az ideje dobbantani. 

Az otthoni levegő már fáradt lett nekem, kicsi lett a hatalmas Budapest, és bármerre is mentem, mindenhol a múltammal találtam magam szemben. Így valójában azt is mondhatnám, hogy annyira nagy döntés mégsem volt felpakolni, és elindulni a nagy világba, de azért majd harminc évesen nekivágni külföldnek nem egyszerű. 

Főleg meg azért nem, mert ennyi idősen az ember már ragaszkodik a megszokotthoz, keresi a biztonságot jelentő talajt, és az ismert közegét. Ha bátor, akkor mindezt feladja az új reményében, és ha még szerencsés is, akkor sikerrel is jár. 

Augusztus közepén vettem meg a szeptember elejére szóló jegyemet, és csak annyit tudtam, hogy az úticél Nürnberg. Pontosabban a Nürnbergi Egyetem. Még otthonról próbáltam szállást találni, szinte esélytelenül, de végül mégis úgy alakult, hogy az itteni magyar közösségből Erzsi felajánlotta, hogy kiadja nekem a kisszobáját, amíg nem találok magamnak szállást hosszabb távra.

Én meg úgy voltam vele, hogy megindulok, aztán majd lesz valahogy. Először Bécsbe érkeztem egy két napos konferenciára, ahol a tavaly Budapesten pórul járt bécsi-iráni Irhan várt a reptéren. Irhan kiskosztümben, és talpig kinyalva érkezett, és feltehetően meglepődött, hogy nem ugrottam a nyakába. De Irhan kedves volt, és elszállásolt két éjszakára. Mivel a reptérről az utam egyből a konferenciára vezetett, Irhan feljajánlotta, hogy elvisz, a csomagomat meg haza viszi, így nem kell azzal végig caplatnom a városon.

Hazamentünk, és az első sokkhatás akkor ért, amikor beléptem a lakásába. Ha azt mondom, hogy szinte csak döglött angolnát nem találtam, akkor annyira nagyon azért nem túlzok. Felindulásból zuhanyozni akartam, de miután befordultam a fürdőszobába, és megláttam a mosdón figyelő röpke három hetes borotváltkozásból maradt szakállkákat, akkor a gyomrom fel, én meg kifordultam a fürdőből, és azon kezdtem gyorsan gondolkodni, vajon hogyan fogom átvészelni a rám váró két napot, és hogy vajon milyen fertőző organizmusok állhatnak arra készen, hogy lecsapjanak rám.

 

article-1323784-000D86D91000044C-423_233x353.jpg

Aztán egy nagy levegő után inkább csak átöltöztem, és úgy voltam vele, hogy majd inkább a konferencia helyszínén pisilek. Szóval Irhan elvitt a konferenciára, majd pedig kérdezte, hányra jöjjön értem. 

A napot végigszenvedtem, aztán Irhan értem jött, és elvitt vacsorázni egy helyi perzsa étterembe, ahol én már az illatoktól behaltam, annyira élveztem. Az egyetlen faktor, ami lebiggyesztette a mosolyomat az volt, hogy a haza jelen esetben a retek dzsungelt jelentette. Egy kis séta után haza értünk, és megágyaztam magamnak a nappaliban. Irhan ugyan felajánlotta a hálószobáját, de ott olyan szag volt, hogy hiába próbáltam szellőztetni, esélytelen küzdelmet folytattam a hónapok óta ott tengő odürrel. 

Finoman megkérdeztem Irhant, hogy milyen gyakran szokott takarítani, mire közölte, hogy úgy évente kétszer, és Nmivel most még tisztaság van, ezért baromira ráér vele. Kaptam egy vastag téli plédet, amit leterítettem az ágyra, de ahogy ráfeküdtem, megcsapott belőle az a gusztustalan állott és zsír szag, amit talán életemben sosem éreztem még. Főleg nem ágyban. 

Aztán arra gondoltam, hogy ha valaki ilyen körülmények között tud élni, akkor valószínűleg a saját higiénijávál is hadilábon áll, és sűrű hálákat adtam azért, hogy annak idején nem dugtam Irhannal. 

Másnapra azonban szinte már ő is büdös lett, vagy nem is tudom, mi történt, de valójában írtóztam még attól is, hogy közel üljek hozzá. 

Aztán Irhan felajánlotta, hogy átvisz Nürnbergbe az autójával. Én meg kikerülve a vonatozást, örömmel vettem, hiszen az autója vadi új volt, ergo annak még nem volt ideje beposhadni. 

Szóval elindultunk, az út nagy részén beszélgettünk, én meg azon gondolkodtam, hogy szegény Irhan ha tudná, mit gondolok róla, valószínűleg nem repdesne az örömtől. 

Megérkeztünk Nürnbergbe, egyenesen Erzsihez. Aztán mikor beléptem, szembesültem azzal, hogy a lakásban nem csak Erzsit találom, hanem Mirkót, a macskát, Bocit, a kutyát, meg Gizit, Erzsi testvérét is. Ha ez esetleg még nem lenne elég, akkor hadd tegyem hozzá, hogy a számomra kiadó szoba méreteit tekintve mellékhelyiség nagyságú volt, de tény és való, hogy az Irhani állapotok után mindenképpen felüdülés.  

Egy kis huza-vona után végül ott maradtam, elköszöntem Irhantól, és megkezdtem a nürnbergi életem. Kipakolni nem tudtam, mert nem volt hova, de ettől függetlenül Erzsi és Gizi nagyon kedvesek voltak, esténként együtt vacsoráztunk, vagy iszogattunk. 

Az egyetem közben elkezdődött, nekem meg macerám volt valamiért az online rendszerrel, és egyszerűen akárhogy is akartam belépni az oldalra, nem sikerült. 

Igazi nürnbergi kalandjaim ekkor kezdődtek meg, hamarosan folytatom, most viszont mennem kell, mert a szintén itt tengő Karesz csörget.

 

Csók,

Maria

 


2014.10.01. 15:14 Coset<3

Irhan újra

Milyen érdekes az élet, és milyen kacifántos a sors. Ezeket a sorokat most a Pesten pórult járt bécsi-iráni Irhan kanapéjáról pötyögöm. Bécsből.

 

 stock-footage-young-happy-woman-with-laptop-sitting-on-sofa-at-home.jpg

 

Miután sok hónapnyi szerelmes próbálkozása után végre lekoptattam, hirtelen úgy alakult, hogy Bécsbe kellett pattintanom magam, és hirtelen volt szüksegem szállásra. Majd egy éve, mikor Irhan Pesten járt, és ellopták minden pénzét, és iratát, senki másra nem számíthatott, csak rám. Pár napba telt, mire egyáltalán haza tudott jönni, és elmondása szerint soha nem fogja elfelejteni azt, amit akkor tettem érte. 

Akkor már annyira belemerült a szerelembe, hogy tán még az édesanyjának is beszélt rólam, ami lássuk be, iráni körökben már igencsak valami. De valahogy én mégsem éreztem akkor a késztetést arra, hogy szerelembe andalogjam magam vele, egészen pontosan talán azért, mert annyi tűz van benne, mint egy frissen kifogott halban. 

Szóval hirtelen kellett bécsi szállás, ráírtam, felhívott, örült, én is, és várt. Lemondatta velem a reptéri transzfert, kijött értem a reptérre, és még én is meglepődtem, hirtelen milyen jól nézett ki a kis zakójában, meg farmerjában. Egy pillanatra még én is azt hittem, hogy akkor ez most valami sors keze dolog lesz, és lehet, mégis kikezdek vele, de aztán meg mégsem.  

Azt előre letisztáztam vele, hogy csak barátkozni fogunk, más egyébre egyikünk se számítson, és ő megnyugtatott, hogy ezt tiszteletben is tartja. Szóval kijött értem a reptérre, aztán hazavitt ledobni a csomikat, adott egy lakáskulcsot, aztán elvitt kávézni, majd a dolgomra, ő meg húzott be az irodába. Az úton végig beszélgettünk, párkapcsolatokról, tárkeresésről úgy általában, meg a pártalálásban rejlő kihívásokról úgy konkrétabban. 

Már a távolból is próbált felkészíteni arra, hogy igazi legény lakása van, ergo nem lesz csipkés abrosz, de ami fogadott, azon azért dobtam egy hátast. Konkrétan olyan dzsumbujtelepben él a csóka, hogy egy kamion domestoszon kívül nem szívesen engednék be mást a lakásba. Ezen valahogy túltettem magam, és csináltam a dolgom. 

Irhan a kávészünetemben felhívott, hogy minden rendben van-e, értem jöjjön-e, de mivel élvezni akartam a napsütést, így inkább a sétát választottam, és mosolyogva lebegtem végig a Maria Hilfer Strassen. 

Hazaértem, dobtam egy kávét, éskitettem magam a napos balkonra. Aztán erőt vettem magamon, és elkezdtem takarítani. Közben azon gondolkodtam, ha valamit is akarnék tőle, nem hiszem, hogy kitakarítanék, nehogy azt higgye, hirtelen annyira bele is éltem magam a történetbe, hogy itt is maradok, és hello kittys ágyneműt húzok. Szóval finoman kitakarítottam a nappalit, amiben tengek, meg a wc-t. A többbihez nem volt gyomrom. Meg amúgy is három nap sika-mika is keves lenne. Na mindegy. 

Irhan közben újra hívott, hogy minden rendben van-e, majd pedig ígéretét tette, hogy siet haza, amennyire csak tud. Így is volt. Ötre már itthon is volt, ivott egy kávét, éhes voltam, így elvitt enni, most meg elment box edzésre. Nyolcra itt van, felvesz, és elvisz egy perzsa étterembe vacsorázni. 

Érdekes, hogy megmukkanok, mi kell, és már ugrik is. Érdekes, hogy akárhányszor csendben maradunk két mondat között, mindig látom a szemében, hogy még mindig vágyik rám. Nem mondja, nem kezdeményez, de látom. 

Talán pont ettől olyan hideg nekem ez a pasi, hogy nem próbált meg még feltenni a falra úgy hirtelen felindulásból. Tudom, talán ez lehet a tisztelet jele is, vagy masé, de egyelőre továbbra sem vonzódom hozzá. 

Holnap új életet kezdek. Nürnbergbe költözöm. Irhan felajánlotta, hogy elvisz. Én meg mivel attól tartok, hogy a leendő szállasadóm feltételezhetően rám van indulva, igent mondtam. Merthogy a leendő szállasadóm egy nő. Igen. Valoszínűleg a nőket szereti, amivel nincs is semmi baj, de én valahogy nem vonzódom hozzá. Így Irhan felajánlása kapóra is jött, és majd úgy mutatom őt be, mint a pasimat. Csak hogy egyértelmű legyen a szállasadómnak, hogy mi a helyzet. 

Sok mindenkitől nem is köszöntem el otthon, és sok mindent otthon hagytam. De leginkább a múltamat. Ahogy repülőre  szálltam, és suhantak a felhők, mosolyogva, és könnyes szemekkel még egyszer utoljára gondoltam Christianra, Arashra, és Ezelre. A három férfire, akiket egykor szerettem, és akik kiszálltak az életemből. Örökre. 

Új élet. Új kalandok. Új állomás. 

Minden más. Most ez vagyok én. 

 

Csók,

Maria


2014.09.08. 23:09 Coset<3

Úgyis jó

Megállt tőlem tíz centire, majd a szemembe nézett és csak annyit kérdezett, hova menekülök előle hónapok óta.

 

4.jpg

Azt hiszem, nem is én lennék, ha nem megint a külföldre költözésem előtt négy nappal figyelt volna be egy nagyon véletlen, és nagyon jó budapesti randi.

Történt ugyanis, hogy úgy bő három-négy hónappal ezelőtt a nagyon mediterrán, és nagyon jóképű Levi randira invitált, amit én örömmel el is fogadtam. Aztán randira készen, a megbeszélt időpont előtt tíz, mondom tíz perccel üzenetben lemondta a randit. Ugyan azt is hozzátette, hogy hirtelen közbejött neki valami, és hogy majd másnap találkozunk, de a tény, hogy mindezt üzenetben közölte, kiverte nálam a biztosítékot, és rátudtam, hogy ekkora paraszttal mégsem randizom.

Alap, hogy a minimum tisztelet jeleit felfedezzem rajta, és mivel ő ennek híján volt, ezért letettem róla. Természetesen Levi továbbra is keresett, és randizni akart velem, de tartva magam ahhoz, hogy nem tudta, milyen tisztelet jár egy nőnek első nekifutásra, ígéretek, és minden más nélkül csak az ívet kapta tőlem. Na nem azért, mert én akkora mádám lennék, hanem pusztán azért, mert ha egy faszi már az elején így áll egy nőhöz, és a nő asszisztál is mellé, abból valószínűleg pár kúráson több nem nagyon lesz.

Én meg mivel még mindig nem csak kúrogatásokra vágyom, így beláttam, hogy kár olyan valamit megbánni két hónap múlva, amiről már az elején is tudom, hogy hülyeség. Mindig amikor Levi arról beszélt, hogy nagyon szeretne látni, akkor közöltem vele, hogy én úgy emlékszem, esélye az volt rá, de ő inkább pattintott. Gondoltam, előbb-utóbb megunja, besorol valami fapinának, és lekopik.

De nem így lett.

A hetek teltek, és Levi olykor-olykor felbukkant, és azt kérdezte, hova jöjjön, hogy végre megölelhessen. Én meg csak egyet fújtam, mint a pereces. Esély megvolt, elkúrtad fiam, viszlát. Aztán tegnap este egy körúti kiskocsmában csapattam a lányokkal, amikor két rosé fröccs között Levi aznap huszadjára megkérdezte, hogy hova jöhet egy ölelésért. Én meg zsigerből bedobtam, hogy épp a körúton csapatom, és hogy nyugodtan csatlakozzon hozzánk. Azt mondta, ha nem egyedül vagyok, akkor nem jön, így én egy kis huzavona után bemondtam a bár nevét, elköszöntem, és fröccsöztem tovább.

Young-woman-with-cocktail-001.jpg

Egyáltalán nem randihoz voltam öltözve, és úgy voltam vele, hogy még szerencse is, hogy így alakult, legalább nem stresszelem szét magam, ha esetleg felbukkan. Ez a jó a nem tervezett randiban. Hogy biztosan nem stresszeli szét magát az ember.

Aztán egy balos pillantásomnál a távolban megpillantottam Levit, meg még valakit mellette, miközben épp a zebrát lovagolták. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy ő az, főleg mivel nem egyedül volt, de miután célirányosan abban a bárban tették le magukat, ahol mi ültünk, így gyanús volt, hogy ő lesz az. Háttal nekünk ültek le, gondoltam, nem vett észre, vagy esetleg mégis, de nem akar odajönni.

Aztán miután Dórikánk egy kicsit túlitta magát, és nem igazán volt a helyzet magaslatán, Zsanival jobbnak láttuk, ha Dóri ágyba kerül, így ők ketten bedobták magukat az első taxiba, én meg ott maradtam. Addigra már letettem arról, hogy Levi odajön hozzám, de korán volt még, jól is éreztem magam, és gondoltam, megiszom a fröccsöt, mielőtt haza indulok. Az egyetlen dilemmam az volt, hogyan lépjek le úgy, hogy Levi ne vegyen észre. Így az első adandó alkalommal, amikor Levi bement a bárpulthoz, én összekaptam magam, és lendületből megindultam a villamosmegállóba.

Andalogva tengtem, lebgtem a hosszú ruhámban, amikor is hirtelen valaki a nevemet kiáltotta a hátam mögött. Megálltam, megfordultam, és nem meglepő módon Levi volt az. Megállt tőlem tíz centire, majd a szemembe nézett és csak annyit kérdezett, hova menekülök előle hónapok óta.

images.jpg

A szemeitől kiborultam, így frusztráltan csak annyit mondtam, hogy de akkor végülis csak utolért. Mire ő fogta, és megölelt. Én meg illatmintát vettem, meg vállméretet, és bizony mindkettő stimmelt. Aztán kibújtam belőle, megkérdezte, hova megyek, én mondtam, hogy haza, ő meg kérte, hogy legalább egy italt igyunk együtt, ha már végre utolért. Nem kérettem magam, mert így már nem csak Levi tetszett, hanem a sztori is, így sarkon fordultunk, es visszamentünk a bárba. A haverja is bemutatkozott, leültünk, cseveréztünk, iszogattunk, én lecsekkoltam Levi kezeit, elkönyveltem az elkönyvelni valót, majd pedig azon vettem észre magam, hogy úgy két mondatonként úgy nézünk egymásra, mint akik nagyon sok mindent szeretnének egymásnak mondani, meg nagyon sok mindent szeretnének egymással csinálni.

Magamban biztosra vettem, hogy kell a fickó, és innentől kezdett számomra is kezdett érdekessé válni a történet. Az elmúlt időszak hatására, és a nevelőszándékomra való tekintettel Levi szimplán Missnek szólított, és amikor szóba került az első randis próbálkozásunk, meg az, ahogy pattinott, huncut mosollyal az arcán csak annyit mondott: tudom, azt elbasztam.

What Men Notice First In A Woman.jpg

Késő éjjelig beszélgettünk, Levi haverja közben hazament, mi az egész bárban ketten maradtunk, egy edugott kis zugban ültünk, és valószínűsíthetően szintén a nevelőszándékom hatására Levi egy ujjal nem nyúlt hozzám, se nem próbált taperolni. A huncut összenézéseken, meg pár egymáshoz érésen kívül nem volt más, és én közben azon gondolkodtam, hogy lám-lám, így kell egy a női nemet előszeretettel tipró kisköcsögből kezesbárányt csinálni.

Aztán hajnalban elindultunk sétálni, végig sétáltuk a hatodik-hetedik kerület zig-zugos utcáit, beszélgettünk, amikor Levi egyszer csak hirtelen megállt, megfogta a kezemet, bependerített maga elé, és megölelt. Először csak hagytam, de nem viszonoztam az ölelést, majd pár perccel később már én is annyira behelyezkedtem, hogy legszívesebben ott helyben elaludtam volna. Ott álltunk a Barcsay és a nem tudom melyik utca kereszteződése körül, es úgy tíz percig csak álltunk, és öleltük egymást. Nem is értettem az egészet, áramlott belőle az érzelem, és az érzés, hogy megbízhatok benne. Nem szemtelenkedett, nem taperolt, csak ölelt, aztán meg két keze közé fogta az orcáimat, és megcsókolta a halántékomat. Nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem szól-e, vagy inkább az érzelem hiánynak, amit megél.

10adc26d37abbae4_tumblr_inline_mfu220tiAw1rcjqt7.gif.xxxlarge.gif

Sétáltunk tovább, én ezen morfondíroztam, amikor úgy száz méter múlva újra megállt, bependerített maga elé, és megcsókolt. Meg. Puha és finom volt, nem tolakodó, hanem bájos, és azt az egyet leszámítva, hogy a nyílt utcán voltunk, minden masodpercét élveztem. Az elkövetkezendő pár kilométert így tettük meg, azzal a különbséggel, hogy az utolsó alkalommal, amikor már egy kapualjba baszott be, és a nyakamat csókolgatta, hirtelen azt éreztem, hogy elönt a libabőr, és a helyzet menthetetlen, mert dugnom kell vele.

Mindannyiszor kimásztam belőle, ő persze kérte, hogy menjek fel hozzá, én meg persze mondtam, hogy nem lehet, és ehhez tartottam is magam az est végéig, pontosabban reggelig. Sétáltunk, andalogtunk, ő kérte, hogy másnap is találkozzunk, én meg meglepődtem, hogy ennyire jó vagyok nála. Ő is nagyon jó volt nálam, és amikor elbúcsúztunk, azt mondtam, örülök, hogy végül találkoztunk, ő visszakérdezett, hogy ez magyarul azt jelenti-e, hogy többet nem találkozunk, én meg mosolyogva csak annyit mondtam, hogy én ilyet nem mondtam, dobtam egy csókot az arcára és bepattantam a taxiba.

A hazafelé úton végig azon gondolkodtam, hogy az eddigiek alapján Levi nagyon bejön, nagyon helyes, nagyon érzelmes, és jó humorú srác, nagyon szeretném jobban megismerni, és hogy mekkora nagy szopacs, hogy én hamarosan költözöm. Már megint egy ilyen sztori. Uff. De erről ő még lófaszt se tud, gondoltam, kivárom lesz-e folytatás. Lett. Mire hazaértem, írt, aztán reggel folytattuk, és most meg azon gondolkodom, hogy lehet, meglepiből meglátogatom ma.

Nem sokat aludtam az éjjel, de mosollyal feküdtem, és keltem, úgyhogy már ezért biztosan megérte. Arról nem is beszélve, hogy Levinek bejövök lapos saruban, és nem randira készülődve, ami -ha összekapom magam- ennél nyilván csak jobb lehet, így ezért még egy hatalmas piros pont jár neki. Kívancsian várom a folytatást, ha van tippjük rá, írják meg nekem.

Csók,

xLady

Címkék: szerelem gondolatok randi karma kaland első randi Szerető


2014.08.05. 20:57 Coset<3

Szaúdi feleség voltam

Kezdjük ott, hogy Christian nem is Christian, mivel arab. Sőt. Szaúdi arab. Tudják, a fején piros kockás konyharuhás, testén fehér lepedős sejk-sarj arab, akitől európai szemmel ránézve máris rettegünk, és máris elkönyveljük, hogy ez biztosan egy kőgazdag sejk.

 

image_270.jpg

 

Na jó. Felbuzdulva a legutóbbi arabokat lejárató kampányon, meg mivel engem, meg az exemet már úgyis megszerettek, azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy megírjam az igazságot életem szerelméről. Az ex-férjemről, Christianról.

Kezdjük ott, hogy Christian nem is Christian, mivel arab. Sőt. Szaúdi arab. Tudják, a fején piros kockás konyharuhás, testén fehér lepedős sejk-sarj arab, akitől európai szemmel ránézve máris rettegünk, és máris elkönyveljük, hogy ez biztosan egy kőgazdag sejk.

Nyilván én sem a piros kockás konyharuhájába szerettem bele, meg nem is a bokájáig érő lepedőjébe, mert hogy nem is volt neki. Mármint itt, Európában. Otthon más a helyzet, ott meleg van, és az szellős, meg amúgy is, ott mindenkin ilyen van. Egyenszakálluk, és autójuk van, illetve kötelezően naponta járnak gyúrni két mecset közt.

Először csak annyit tudtam Christianról, hogy arab. De mivel az öltözetét tekintve ez nem látszott rajta, nem is nagyon érdekelt tovább, hogy pontosan honnan jött. Én mindig is úgy voltam vele, hogy mindegy a háttér, mert végül úgyis az ember számít, és hogy ha úgy alakul, úgysem a családjával fogok együtt élni. Főleg meg nem Szaúd-Arábiában.

image_269.jpg

Az évek teltek, mi nagyon hamar összeházasodtunk, és bár én sosem voltam templomba járó, hithű katolikus, nem zavart Christian, meg a vallása. Megszoktam, hogy imádkozik, megszoktam, hogy eljár a mecsetbe, és megszoktam azt is, hogy Isten nem csak a mindennapjaik, hanem minden mondatuk része is. Ha valamiért hálásak, arra is, ha valami szép, arra is, ha valami csodán felüli, arra is van Isten-szavuk. A kedvencem a jövőt felkaroló inshaAllah lett, ami azt jelenti, hogy ha Isten is úgy akarja. Ezt jó volt mindenre ráhúzni, arra is, hogy holnap főzök-e neki maszimot. InshaAllah. Vagyis majd ha lesz kedvem.

Szóval megismerkedtünk, és én mataszerelmes lettem belé, Mamikámék lázadtak, én meg gyorsan hozzámentem, hozzáköltöztem, és megkezdtem a happily ever after életemet Christiannal.

Aztán az évek teltek, a problémák meg előjöttek. És nem, nem kulturális, vagy vallásbéli konfliktusaink voltak, hanem sokkal inkább egymás egójával nem bírtunk mit kezdeni. Én megszoktam, hogy körülöttem forog a világ, ő is hasonlóan megszokta, hogy a nők körülugrálják, úgyhogy mint az már ismeretes, volt egy pár kellemetlen harcunk az évek során.

Ő, a nagy szaúdi férfi, meg én, a nagy európai nő. Hmm.

Egy év után hazarepültem vele a családjához. Tele voltam én is félelemmel, és kérdésekkel, de egy valamiben bíztam: Christianban. Mamikám ellenkezése ellenére felszálltam a repülőre, és ráhagyatkoztam a férjemre. Persze előtte tisztáztuk a szabályokat. Például azt, hogy ott nem mehetek egyedül sehova, nem foghatok kezet a férfirokonokkal, és nyakig el kell takarnom magam. Én jófej voltam, és vittem egy vállkendőt is, amit a hajamra terítettem. Ahogy megérkeztünk, szinte örömtánccal fogadtak minket.

Lefátyolozott nők kint az utcán, akik levetkőznek bent, a házban. A szemem csak úgy susogott a gazdag és pompás ruhákon, és magassarkúkon, a merészebbnél merészebb melírokon, és sminkeken. Természetesen ezt csak a nők egymás között viselhették, illetve mindenki a saját, különbejáratú férje előtt.

A szabály lényege egyszerű. A férjednek, a négy fal között legyél a legnagyobb ribanca, de idegen férfiak előtt eszed ágába ne jusson huncutkodni, vagy dekoltázst mutatni. Ha ezt a nő megérti, és betartja, arany élete van a férje mellett. Az ott tartózkodásunk után úgy jöttünk vissza, hogy felpakoltak minket minden jóval, engem meg elláttak ruhákkal, és aranyakkal. Csodás élmény volt belelátni egy másik kultúrába, egy uj világba, és annak titkaiba. Egy perc félelem nem volt bennem tovább, és tényleg azt éreztem, ajándékba kaptam még egy családot.

Christiannak én voltam az első, és egyetlen felesége, és soha nem is tervezte, hogy elvenne többet. Ha akarta volna, megteheti, de csakis az én engedélyemmel, ráadásul vannak szabályok, amiket ilyenkor be kell tartania. Például azt, hogy nem kivételezhet egyikkel sem, és igazságosan kell bánnia mindegyikkel. De mivel ez nálunk szóba se került, annyira azért nem ástam bele a témába.

Aztán évekkel kesőbb, amikor úgy éreztem, hogy a legnagyobb erőlködésem ellenére sem megy tovább a közös életünk, nagyon sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy elválok.

image_271.jpg

Merthogy igen, a közhiedelemmel ellentétben el lehet válni az arab férfiaktól, minden különösebb macera nélkül.

Szóval Christian nekem egy kellemes csalódás volt, ha onnan nézem, hogy hozzámentem egy arabhoz. Nyilván én is olvastam a Lányom nélkül soha című fantasztikust, meg a többit, de politizálás nélkül kéretik megnézni, hogy ki publikálta, illetve promózta ezen iszlám-ellenes remekműveket.

Az arabok sem állatok, ott is vannak elmebetegek, meg kezesbárányok, és talán az egyetlen közös pont bennük a féltékenység, meg a vizipipa. Na jó, ez kettő volt. Szóval el tudják képzelni, hogy ha én, aki mindig is nyíltan és örömmel éltem meg a nőiességemet képes voltam együtt élni egy aborigi arabbal, akkor másnak is biztos sikerülhet. Már ha szeretné.

És tudom, izgalmasabb lenne azt olvasni, hogy rettegtem a szaúdi férjemtől, de az köszönőviszonyban sem lenne az igazsággal.

Most, hogy lelepleztem Christiant is, nem csak magamat, remélem, tényleg értik, hogy előítéletekből táplálkozni kulturális alultápláltsághoz vezet. És ezennel megkérem minden nőtársamat, akinek valaha is köze volt közel-keleti férfihoz, hogy legyen kedves, és dobjon meg a sztorijával.

Csók,

xLady

Címkék: külföldi szerelem ex Christian