Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Facebook

2015.12.17. 21:14 Coset<3

Ákos

Tele lett hirtelen Magyarország habzó szájú szingi picsákkal, akik fellázadtak azon, hogy egy nőnek valakihez tartoznia kell, mikor legbelül minden nő pontosan arra vágyik, hogy este a kis pizsijében hozzábújhasson egy erős és nagy férfihoz, aki szereti őt smink nélkül és tandrabugyiban is.

 

akos_560.jpg

 

Nos. Mindenki erről beszél, és mindenki hőbörög. De álljunk meg egy szóra. Én igazán faszbubusnak vallom magam, aki nyitottan blogol a szexuális életéről, aki nem bírja, ha egy férfi megmondja neki, mit csináljon, mégis azt gondolom, Ákosnak igaza van. 

Se a párjtához nem tartozom, se a zenéjét nem szeretem, mégis határozottan egyetértek vele. 

Nem attól leszek vonzó és emancipált harmincas nő, hogy lekörözöm az emberemet fizetésben, hogy megszerelem helyette az eltört csapot, vagy az autómat. Egy férfi igenis legyen férfi, egy nő meg legyen nő, akkor is, ha kétszer annyi a fizuja, mint a kanjának, meg akkor is, ha nagyobb az autója. 

Máskülönben az egészet baszhatjuk. 

Tele lett hirtelen Magyarország habzó-szájú szingi picsákkal, akik fellázadtak azon, hogy egy nőnek valakihez tartoznia kell, mikor legbelül minden nő pontosan arra vágyik, hogy este a kis pizsijében hozzábújhasson egy erős és nagy férfihoz, aki szereti őt smink nélkül és tandrabugyiban is. Aki nem csak két mellet, meg egy szájat lát rajta, aki nem csak akkor hívja fel, ha felállt a cerka, hanem aki mellette akar lenni akkor is, amikor épp elviselhetetlen a menzesze előtt egy héttel. De persze ezt beismerni manapság gyengeség, és sokkal menőbb emancipált szingli picsának lenni, mint szerető és gondoskodó nőnek.

Pedig legbelül mind ezt keressük: tartozni valakihez. Pont. 

A szingli és emancipált vezérigazgatónő luxus márkájú bort vásárol magának otthonra, mert élvezi, hogy megteheti és pont azért issza meg őket esténként otthon egyedül, mert megszűnt nőnek lenni. Pedig ő is azért jár hetente háromszor edzeni, hogy a feszes seggével végre megfogja azt az egy pasit, aki aludni is marad, nem csak dugni. Az idő meg csak telik, és ő a hasonszőrű barátnőivel a luxus borok gőze felett azon fröcsög, hogy minden faszi egy köcsög, és mindegyik csak dugni akar. 

A legtöbb emancipált szingli picsa annyira elfeledte a belénk kódolt genetikát, miszerint az elsődleges feladatunk a törődés és gondoskodás, hogy gond nélkül elvezeti a mammutcégét, meg a terepjáróját, megoldja a szerelést, és a bevásárlást, sőt, ha kell, még meg is dugja magát. Főzni meg egy pörköltet nem tud.

Az igazi férfiak meg szépen-lassan elsorvadtak, manikűröztetni járnak, meg főzni tanulnak, és egy villanykörtét nem tudnak egyedül kicserélni. 

Valószínűleg Ákos mondata nagyon betalált pár szingli és emancipált picsánál és sokkal kellemesebb ezen pörögni, mint felismerni benne az igazságot és levedleni a műfaszt. 

Csók. 

 

 

Címkék: férfiak Ákos Nők


2015.10.11. 12:19 Coset<3

Játék

fotó bal felső sarkában a szomszédos kapu felett egy cégér tábla sarka, rajta apró számokkal egy telefonszám tört része. Nulla, nulla, három, hat, kilencvenkettő. Elétettem a városkódot, rákerestem a google-ben és bumm. Jonger játékbolt.

 

stock-photo-3397720-old-bicycle-and-front-door-qaint-americana-nostalgia.jpg

 

A nagy ultimátum után, amikor az exem bevállalta, hogy lezárja az addigi életét és felszámolja a régi szálakat, a bennem felmerülő kérdések egyre csak sokasodtak. Valamiért azt gondoltam, hogy majd mostantól őszinte lesz, így ha nehezen is, de a legtöbb kérdésre adott kétes válaszát lenyeltem. Mert hinni akartam neki.

Az egyik ilyen szál egy tengerentúli vénasszonyhoz vezetett. Egy házas vénasszonyhoz, aki a férje háta mögött titokban szerelmes a kedvesembe és aki a közös jövöjüket tervezte. Megtudtam, hogy az asszony pár éve már képben van, így az exem lebukása idején az is leesett, hogy az asszony a kapcsolatunk eleje óta mindvégig a képben volt. A hátam mögött. 

Akkor hirtelen megértettem, hogy az exemnek miért kellett minden nap elszaladnia valahova, megértettem, hogy miért dugdossa a telefonját és azt is, hogy honnan volt pénze. Hirtelen a talaj kicsúszott a lábam alól, minden darabokra hullott és az ultimátumom egyik része az volt, hogy előttem felhívja az asszonyt és elvágja a szálakat, vagy ha nem, akkor engem nem lát többet.

Akkor még nem sejtettem, hogy az exem ennyire fifikás, hogy minden kérdésemre úgy ad választ, hogy pontosan tudja, mi lesz a következő kérdésem. Hogy két lépéssel mindig előttem jár, így amikor a szemeim és füleim hallatára felhívta az asszonyt, és elmondta neki, hogy csak kihasználta és köztük mindennek vége, egy fokkal jobban éreztem magam.

Az asszony viszont visszakézből azt válaszolta, hogy ő továbbra is ott lesz, és hogy ő tudja, hogy az exem nem használta őt ki, hanem igazán szerette. Ezen a ponton még meg is sajnáltam egy kicsit, hogy keményen megette a sztorit, hogy egy fia-korú jóképű fiatal srác pont rá vágyik és arra, hogy vele élje le az életét. 

De a sztorit elengedtem, az exem kettétörte a sim kártyáját, kidobta és megesküdött, hogy új életet kezd. Az asszonyról akkor csak a keresztnevét tudtam. Samantha. 

Aztán a hetek teltek, én próbáltam megnyugodni és megérteni az exem lehetetlen magyarázatát arra, hogy miért kellett kihasználnia azt a vénasszonyt. De akkor még rettenetesen szerettem és sok rágódás után úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt, mert az ugye mindenkinek jár. 

Sokan figyelmeztettek, hogy nem lesz jó vége, hogy sosem fog megváltozni, és hogy csak a saját időmet vesztegetem, de akkor még -bár mélyen legbelül féltem attól, hogy igazuk lesz, reméltem, hogy mégsem. 

Szóval Samantha bekerült a képbe, és én azt hittem, az ő szerepe a sztorinkban a megismerkedésünkkel véget is ért. De nem. 

Az elmúlt hónapokban Samantha számtalanszor megvillant, vagy felbukkant, de sosem kézzel foghatóan. Mivel az exem azt állította, hogy minden szálat elvágott, nem értettem, hogy Samantha miért posztol folyamatosan képeket a városról, ahol élünk. Hogy miért posztol képeket, amiket az exem konyhájából fotózott és hogy miért tesz továbbra is úgy, mintha őt bármi is hozzákötné még. Számtalanszor ugrottam az exemnek a képekkel a kezemben és követeltem a válaszokat, mert nőként pontosan tudom, hogy ha egyszer valakivel vége, biztosan nem posztolgatok képeket a közös élményeinkről.

De Samantha ezt tette, így tudtam, hogy az exem már megint hazudik és továbbra is tartja vele a kapcsolatot. Így nem maradt más, mint a gyanúm és az, hogy résen legyek. A jelenléte számtalanszor mért ránk csapást és rombolta tovább a köztünk maradt foszladozó köteléket. Közben kiderítettem róla és a családjáról mindent, a férje elérhetőségeit, a lakcímét, egyszóval mindent. De sokáig mindent magamban tartottam és csak csendben figyeltem tovább. 

Aztán a kedvesem bemutatott az édesanyjának, és úgy tűnt, jó útra tért. Samanthát próbáltam a múltba súvasztani, és hónapokkal később már már csak annyi maradt, hogy néha lecsekkoltam az adatlapját. 

Így történt, hogy miután a vizsgámról visszatértem az exemhez, és a kanapéján üldögélve úgy tettem, mint aki nem is tud a kameráról, üres fejjel pörgettem a facebookom, és néztem meg Samantha profilját. Bumm. A képen, amit posztolt egy nyitott kapu és előtte egy kerékpár. Egyértelmű volt, hogy a kép Európában készült, így azt is tudtam, hogy ha Európában járt, akkor a városban is. A képet lementettem, és elkezdtem vadul pásztázni a részleteket. A fotó bal felső sarkában a szomszédos kapu felett egy cégér tábla sarka, rajta apró számokkal egy telefonszám tört része. Nulla, nulla, három, hat, kilencvenkettő. Elétettem a városkódot, rákerestem a google-ben és bumm. Jonger játékbolt. 

Pár perc múlva már tudtam a pontos címet is, de még mindig nem tudtam, hogy mi lehet a kapualj és a kerékpár, amiről a fotó készült, így azzal a gondolattal játszottam, hogy elmegyek és megnézem. 

De közben azt is tudtam, hogy ez az egész sztori már méltatlan, hogy elfáradtam a sok hazugságtól és titoktól, hogy nem biztos, hogy képes vagyok szembesülni a valósággal. És hogy lehet, hogy jobb lenne, ha az egészet hagynám a francba. 

Miközben magamról és a kameráról megfeledkezve a telefonomat bújtam, az exem üzenetben érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Hát persze. Feleltem és világossá vált, hogy a kamerán keresztül figyeli a mozdulataimat.

Így aznap már nem indultam sehova, főtt étellel vártam őt haza. Mire hazaért, én felvettem a mosolygós álarcom, és direkt szemrehányást tettem neki azért, hogy magára ennyi pénzt költött, nekem viszont nem vett semmit. Felnevetett, azt mondta, hogy áhh, akkor ez a baj, én bólintottam, hogy igen, és az estét úgy töltöttem el vele, mintha tényleg semmi más bajom nem is lenne.

Közben pedig magamban az utcanevet mondogattam. Heiselstrasse 44.  Olyan része a városnak, ami sem a központhoz nincs közel, sem pedig hozzánk. Sem azokhoz a helyekhez, ahova járni szoktunk. Így még érdekesebb lett és eldöntöttem, hogy hamarosan elmegyek oda. 

Folyt. köv. 

 

Címkék: kapcsolat igazság bosszú nyomozás


2015.10.10. 14:50 Coset<3

Megoldom

Így nyeltem egy nagyot és összeraktam a szívtelen tervem. Újrajátszom az egészet, én leszek Angelina a Mr.&Mrs. Smithből, és úgy csavarom ki az exem tökeit, hogy közben édesen az arcába mosolygok. 

 

mr_and_mrs_smith_ver2_xlg.jpg

Miután Irhan napokig furcsán viselkedett velem és közölte, hogy cuccostól mindenestől költözzek el, hirtelen újra összeomlott bennem minden és nem tudtam, merre tovább. 

Adott egy hetet a távozásomra, de mivel tudtam nagyon jól, hogy egy hét múlva is ugyanazok az opcióim lesznek, mint aznap, így az agyam ringispilként kezdett forogni és kitalálni, hogyan tovább.

Ott álltam pénz, munka és szállás nélkül és tudtam nagyon jól, hogy csak egy helyre mehetek. Az exemhez. 

A csúnya szakításunk óta nem láttam őt, eszem ágában sem volt békülni, viszont tudtam azt is, hogy minden más opció felejtős, így csakis hozzá mehetek. A lakáskulcsa még mindig nálam volt, így bármikor beállíthattam volna hozzá anélkül, hogy őt megkérdezem.

De nem tettem, mert tudtam, hogy a szoba be van kamerázva, és az minden mozzanatról üzenetet küld neki a telefonjára. Így azzal a lendülettel, hogy én elfordítom a kulcsot a zárban és kinyitom az ajtót, a telefonja már pittyeg is, és megjelenek a kameráján. 

Így inkább úgy döntöttem, hogy akkor megyek, amikor otthon van. Összeszedtem egy váltásnyi ruhát, bedobtam a táskámba, Irhannak beszóltam a fürdőszobába, hogy egy barátnőmhöz megyek, ott is alszom és elindultam. 

Felszálltam a buszra, a gyomrom remegett és nem tudtam, mit fogok neki mondani. 

Megérkeztem a ház elé, az ablakokon láttam, hogy még nincs otthon, így leültem a szemközti parkba egy padra, és vártam. Az idő telt, közben besötétedett, fáztam és azon gondolkodtam, hogy talán mégiscsak fel kéne mennem, ha már nálam vannak a kulcsok. 

Miközben ezen méláztam és a szemeimmel pásztáztam a szokásos útvonalat, amin hazajár, hirtelen balra néztem és láttam, hogy a másik sarokról közeledik egy hátizsákos pasi, aki kulcsot vesz ki a zsebéből és ahhoz a kapuhoz megy, ahova én is készülök. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ez vajon ő volt-e, így vártam, hogy valamelyik ablak fénye felvillanjon és én megtudjam, ő ért-e haza. 

Ő volt az. Egy perc múlva a lámpák már égtek, ő odalépett az ablakhoz, és elhúzta a sötétítőket. Elindultam, a kaput kinyitottam a kulcsommal, majd felértem a másodikra és bekopogtam az ajtaján. 

Ő kinyitotta, meglátott és csak annyit kérdezett, mizu, én meg egy másodpercre megint ugyanott éreztem magam, mint anno, amikor váratlanul megleptem őt ugyanígy, és ő lebukott. Nem számított rám. 

Csak annyit mondtam, hogy itt kell aludnom, ő annyit, hogy oké, és beengedett. Leültem az ágyra, ő gyorsan elkezdett pakolni, és a hátizsákját berakta a szekrénybe anélkül, hogy bármit is kivett volna belőle. 

Az agyam kongott, ránézni sem bírtam, ő kérdezgette, mi a baj, én meg csak mondogattam, hogy semmi. Mondta, hogy látja, hogy valami nincs rendben, én meg közöltem, hogy nem csevegni jöttem, hanem mert nem volt más választásom.

Annyit felelt, hogy tudja, majd megágyazott, én az ágy szélére húzódtam, elfordultam és aludni akartam, de az agyam nem hagyott. Pörögtek bennem a képek és az érzelmek, a vita, a szoba, a hátizsák, a szekrény, az emlékek, az undor és a tehetetlenség. 

Nem tudtam, mi lehet a hátizsákban, amit annyira rejteget előlem, csak sejtettem. De biztosra akartam menni, így amikor kiment a konyhába, a szemeimmel a telefonját kerestem, láttam, hogy azt a szobában hagyta, így villámgyorsan kinyitottam a szekrényajtót, és kívülről végigtapogattam a bőr hátizsákot. Az ujjaim küldték az infót az agyamnak, hogy amit fogok, az egy laptop. Ráadásul a laptopok közül is a legdrágább. 

Tudtam, hogy nem hagy magamra két percnél tovább, így miután letapiztam a táskát már ugrottam is vissza az ágyba, ő meg már nyitotta is az ajtót. 

Mire belépett, én már újra az ágyban feküdtem ugyanabban a pózban, mint előtte. 

Ő fogta, levetkőzött és a régi laptojával beült az ágy másik végébe. A hátamon éreztem a tekintetét, de a hideg rázott még a gondolattól is, hogy ránézzek. Ahogy ott fekve pásztázott a szemem a padlón és az éjjeli szekrényen, észrevettem egy vadi új pár cipőt, és egy luxus-karórát. Leesett, hogy van pénze és már csak azt nem értettem, miért mondogatja nekem azt, hogy nincs. 

Azt tudtam, hogy nem azért, mert sajnálja tőlem. És éppen ezért azt is tudtam, hogy a pénzforrás az, amit titkol előlem.

Az undor fájdalommá változott, hogy míg én az utolsó centen is spórolok és azt sem tudom, hol fogok aludni, ő több száz eurókat költ luxus-dolgokra, nekem meg azt mondja, nincs pénze. És hogy amikor megismertem, ugyanígy szórta a pénzt, de amikor lebukott és megtudtam, hogy miből volt ennyi pénze, az ultimátumom egyik része az volt, hogy azonnal beszünteti azt a pénzforrást. Ő a szemeim és füleim hallatára elvágott akkor minden szálat. 

Hittem én. 

Aztán még mindig háttal neki csak annyit kérdeztem tőle, hogy érezte-e valaha is úgy, hogy én a pénzét akarom, vagy hogy attól fél-e, hogy el akarom azt venni. Azt válaszolta, hogy nem. Aztán odafordultam és megkérdeztem tőle, hogy amikor nekem tíz euróm is volt, nekiadtam-e a felét. Azt válaszolta, hogy igen. Aztán megkérdeztem, hogy miért hazudja nekem azt, hogy nincs pénze, miközben tudom, hogy van. 

Esküdözött, hogy nincs, és hogy nemrég ugyan szerzett, de azt már mind el is költötte. Tudtam, hogy hazudik. Nem firtattam tovább, csak annyit mondtam neki, hogy a hazugságai miatt úszott el minden, ami köztünk volt. Aztán megkérdeztem, hogy miért nem az új laptopját használja. Erre azt válaszolta, hogy azért, mert még nem vette meg.

Ledermedtem és visszakérdeztem, ő pedig rezzenéstelen arccal mégegyszer az arcomba hazudta, hogy még gondolkodik rajta, ezért nem vette még meg. Majd hozzátette, hogy én csinálok mindenből problémát, ha nincs köztünk, akkor is. Rámosolyogtam, csak annyit mondtam, hogy a legnagyobb probléma, az, hogy úgy hazudik, mint a vízfolyás, majd elfordultam és visszafeküdtem az ágy szélére. 

 

angelina-jolie-in-mr-mrs-smith-angelina-jolie-12026438-1053-592.jpg

Ő sóhajtott egy nagyot és úgy húsz perc múlva éreztem, ahogy a kezével végig akarja simítani a hajamat. Elhúzódtam. Aztán megpróbálta újra, és én újra elhúzódtam. 

Tudtam, hogy reggel korán kell kelnem, de aludni egy darabig mégsem tudtam, és az órának könyörögtem, hogy mutasson már reggel hat órát végre. De az még mindig csak kettőnél tartott, így nagy kínkeservvel valahogy elaludtam, és ahogy meghallottam az ébresztőt, már ugrottam is ki az ágyból. Tíz perc múlva már útrakészen voltam, ő felébredt és megkérdezte, miért nem kávézom, én meg csak annyit mondtam, majd iszom valahol, felhúztam a csizmámat és már ott sem voltam. 

Ahogy kiléptem az ajtón, Irhan hívott és feldúltan közölte, hogy az önkormányzatnál kijelentett a lakcíméről, mert bezavarom a fiszkális évét. Rendben. Egy újabb pofon, egy újabb feladat, de megoldom. 

Az agyam darabokra akart esni, de tudtam, hogy pár órán belül életem egyik legfontosabb vizsgáján kell átmennem. Így próbáltam mindent félretenni és csak a vizsgára koncentrálni. 

Aztán órákkal később, a vizsgám után az exem üzenetben érdeklődött, hogy sikerült-e. Nem válaszoltam és azt sem tudtam, hogy hova menjek. Két választásom volt. Vagy Irhanhoz, vagy hozzá. Az összes cuccom Irhannál volt, de látni se őt, sem az exemet nem bírtam. Így inkább kiültem egy parkba és gondolkodni kezdtem. 

Egyetlen egy dolog pörgött az agyamban. Hogy megtudjam, mi van a táskában, hogy megtudjam, mi van a szobában kóddal lezárt bőröndökben és hogy megtudjam, honnan van pénze. Pontosabban azt, hogy miért titkolja előlem. 

Így nyeltem egy nagyot és összeraktam a szívtelen tervem. Újrajátszom az egészet, én leszek Angelina a Mr.&Mrs. Smithből, és úgy csavarom ki az exem tökeit, hogy közben édesen az arcába mosolygok. Mindezt úgy, hogy az exem végig azt fogja gondolni, hogy néha csak durcizom, de idővel megenyhülök majd. 

Nagyon nagy játékos, eszméletlen intelligenciával, így nem szabad őt alábecsülnöm és nagyon óvatosnak kell lennem. Egy rossz lépés és borul minden, de van egy biztos fegyver a kezemben, amit ha szorul a hurok, bármikor bevethetek. Az pedig az, hogy tudom, hogy kell a farkán zongorázni. 

Így kedvesen válaszoltam az üzenetre, feldobtam magam a buszra, odamentem, beléptem az ajtón, úgy tettem, mint aki nem tud a kameráról, átöltöztem és jó kedvesként vártam őt haza. 

Folyt. köv. 


2015.10.04. 12:41 Coset<3

Szopás

Aztán mikor egy kicsit lenyugodtam, próbáltam férfifejjel gondolkodni, és rájöttem, hogy Irhannak mi a baja. Neki nem éri meg, hogy elszállásoljon. És nem azért, mert vendége lesz, nem azért, mert nem férek el, hanem azért, mert miért segítene ő ki, ha közben más dugogat.

irán5.jpg

Cimbalmos délutánt Kedveseim,

Na most kezdődnek az izgalmak csak igazán. Az exem azóta is bombáz az üzeneteivel, hogy ő nem így akarta, hogy sajnálja, hogy elveszítette a fejét, meg hogy ha bármire szükségem van, neki szóljak először és hogy reméli, hogy meggondolom magam és belátom, hogy csak rossz volt az időzítés. 

Na ja. Ilyen ez. Rossz az időzítés és állat lesz az ember, értem én. 

Szóval válaszoltam neki, hogy ha ennem nem lesz mit, és az utcára is kerülök sem megyek vissza hozzá. Ő persze nem tudja, csak sejti, hogy Irhannal vagyok.

Irhan, a srác, aki két éve lett szerelmes belém jött ismét megmenteni, amikor az exemmel robbant a bomba. Akkor azt mondta, bármeddig maradhatok, én pedig azt, hogy pár hétnél többet biztosan nem fogok. 

Anno a melómból kiszálltam, hogy tanulhassak és most, hogy annak lassan vége, folyamatosan állást keresek. Egyelőre sikertelenül. A pénzem vészesen fogy és most próbálom előásni az összes gazdasági tudásomat azért, hogy minden centet megfogjak, amit csak lehet. 

Szóval Irhanhoz költöztem, aki ugyan pontosan nem tudja, hogy mit tett velem az exem, de amikor a nappaliban üldögélve azt kérdezte tőlem, hogy hova megyek tőle tovább, és én azt feleltem, hogy nem tudom, a gurulós székével megindult felém, egészen az arcomig jött és azt kérdezte, hogy ugye, ezek után eszem ágában sincs visszamenni hozzá. 

Azt feleltem, hogy nincs és nem is fogok. 

Aztán beszélgettünk arról is, hogy a lakásom -ahova mehetnék- novemberig ki van adva, így addig oda sem mehetek, ergo egy kicsit ízlelgetem a hajléktan létet. 

Aztán a napok teltek, Irhan mindig is furcsa volt, olyan a fickó, mint aki be van szorulva valahova és nem tud onnan kimászni. Barátai nincsenek, hajtja magát a mókuskerékben, viszont az életet élvezni nem tudja. A napjai munkával, olvasással és vedeléssel telnek, olyan figura, aki a saját lakásában fülhallgatóval mászkál, aki zavarba jön saját magától, aki nőhöz úgy jut, ha kurvához megy és aki csak a páros napokon fürdik. 

Szóval azt hiszem, összességében ezért nem fordult meg a fejemben még véletlenül sem az, hogy este inkább vele akarjak aludni, mint egyedül. Inkább alszom a tízcentis matracon a földön, a szétdobált cuccai között a kisszobában. 

Aztán egyik nap feltűnt, hogy a lakásban előre-hátra mászkál, fülessel a fülében és csak mondja és mondja. Azt hittem, telefonál, de később megtudtam, hogy valami virtuális szobában társalog a virtuális barátaival arról, hogy az iszlámot elhagyni miért volt jó döntés. 

Fura figura, úgy ahogy van és láthatóan még attól is zavarba jön, ha szembetalálkozunk az előszobában. 

Szóval beálltam a mindennapokra, és próbáltam úgy meghúzni magam a kis szobámban, hogy a legkevésbé se zavarjam őt. Csak páros napokon főztem, nehogy baj legyen a gázszámlából, csak villámgyorsan zuhanyoztam, nehogy baj legyen a vízszámlájából, és csak az éjjeli lámpát használtam, nehogy baj legyen a villanyszámlájából.

Ironikus, hogy míg pár nappal ezelőtt, miközben a pörköltet főztem és azon andalogtam magamban, hogy vajon jövő ilyenkor hol leszek, lelkileg nyugodt voltam legalább azt tudván, hogy egy darabig van hol laknom. 

Aztán tegnap Irhan nagyon furára váltott, egész nap került és nem szólt hozzám egészen estig, amikor is újra megkérdezte, hogy mik a terveim. Egy kicsit úgy éreztem magam, mintha azt hinné, az egész sztorit csak kitaláltam és valójában csak azért vagyok nála, mert szeretném őt kihasználni. 

Aztán előbb azt mondta, hogy igazából maradhatok akár öt évig is, utána meg azt, hogy hamarosan ki kell jelentenie, nehogy gebaszt okozzak a fiszkális évében. Jó. Kérdeztem, hogy ezt mikor kell megtennie és ő azt mondta, hogy utánajár pontosan az önkormányzatnál és majd szól. 

Rendben. 

 

goodthingsfallapart.jpg

Aztán estére bezárkózott a szobájába és teljes sötétségbe burkolózott. Pár óra után bekopogtam, hogy minden rendben van-e, ő kiszólt, hogy igen, csak a feje fáj, én leokéztam, majd visszavonultam a szobámba. 

Aztán úgy fél óra múlva hallottam az ajtót csapódni, és csak pár óra múlva jött újra haza. 

Ma reggel, mikor kiléptem a nappaliba, ő ismét a virtuális barátaival csevegett fülessel a fülében, így én kiültem a napsütéses balkonra és próbáltam élvezni a kávémat. Persze a gondolatok a fejemben cikáztak, azon agyaltam, hogyan tovább, de végül próbáltam magam meggyőzni, hogy most csak a vizsgámra koncentráljak, és minden másra csak utána.  

Mire a kávéval végeztem, Irhan felszívódott, üzenetben kérdeztem, hogy minden rendben van-e, ő válaszolt, hogy igen, csak hirtelen sétálni támadt kedve. Aztán én elkezdtem készülődni, gyorsan lezuhanyoztam és amikor visszatérve a szobámba a telefonomra néztem, a következő üzenet fogadott Irhantól: 

Meg tudnád oldani, hogy kiköltözz a jövő hét végééig? Vendégeim lesznek. 

Az állam, meg a törölközőm leesett,  a kezeim remegni kezdtek és visszaírtam, hogy természetesen találok megoldást, költözöm és nagyon köszönöm az eddigi segítségét is.

Aztán leültem, a könnyeim ömlöttek, hogy most hova a faszba menjek. Egy hónapig még muszáj itt maradnom, addig a lakásom ki van adva, pénzem szállodára nincsen, így a maradék két variáció az, hogy vagy visszamegyek az exemhez, vagy meghúzom magam valamelyik parkban. 

Aztán mikor egy kicsit lenyugodtam, próbáltam férfifejjel gondolkodni, és rájöttem, hogy Irhannak mi a baja. Neki nem éri meg, hogy elszállásoljon. És nem azért, mert vendége lesz, nem azért, mert nem férek el, hanem azért, mert miért segítene ő ki, ha közben más dugogat. Magyarul, ha lepippantanám, biztosan maradhatnék akár jövő tavaszig is.

De nem. Mennem kell.

Már itt sincs maradásom, és bár holnap életem egy nagyon fontos vizsgája lesz, most mégis azon agyalok, hogy vajon hova a viharba fogok költözni. 

Ha most összegeznem kéne az életem, azt végre egy szóval megtehetem.

Szopás. 

 

Címkék: barátok férfi balfasz


2015.10.03. 12:57 Coset<3

Meccs

Egyrészt a szívem vágya, hogy végre nyugalomban éljek életem párja mellett, másrészt meg a zsigeri ösztön, hogy férfit egy jó darabig látni sem akarok. A kettő meg valahogy erősen üti egymást. 

 

timi.jpg

Szép jó reggelt Kedveseim!

Mármint reggel nekem. Eldöntöttem, hogy bár két nap múlva életem egyik legfontosabb vizsgája lesz, ma szépség-napot tartok. Rég volt már ilyen, az elmúlt hónapok káoszában arra sem adtam magamnak időt, hogy magammal foglalkozzak. 

Na de ma, ma végre eljött az én napom és nem törődve a világgal, vagy a pasikkal, ma végre csak magammal foglalkozom. Itt vénasszonyok nyara van, gyönyörű napsütéssel és melengető napsugarakkal. Ezért ha időben végzek, tuti, hogy kidobom magam egy parkba, vagy egy rétre és fetrengek ott is egy kicsit. 

A friss-exem a szakítás óta is akcióban van, hogy ő nem így akarta, meg hogy csak a körülmények. Bla-bla. És hogy ő ott lesz, várni fog rám és reméli, hogy meggondolom magam. De addig is ha bármire szükségem van, lécci hozzá forduljak először. 

Hát hogyne. Mondom én. Azt is szeretné, ha visszaköltöznék hozzá, még akár úgy is, hogy elköltözik inkább ő. 

De sajnos én továbbra sem bírom még látni sem, sőt, a haragom ugyan kezd elszállni, de az, amit tett velem sajnos nem múlandó. 

Így továbbra is maradok Irhannál, aki -mióta a rosszul elsült budapesti kalandjából kimentettem-még mindig szerelmes belém és természetesen mindent megtesz, amit kérek. Faramuci helyzet ez, mert kihasználni még véletlenül sem akarom, de egyelőre nincs hova mennem rajta kívül.

Ha objektíven nézek rá, valójában potenciális férj-jelölt, segítőkész, stabil és szingli. De van egy pár apróság, amit nem igazán tudok a helyén kezelni. Például hogy iszik, mint a gödény, meg a wc-be vágja a hereszőrét. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy ha ránézek, annyi vágyat sem kelt bennem, mint egy partra sodródott döglött hal. 

Úgyhogy a fejemben van dilemma bőven, egyrészt a szívem vágya, hogy végre nyugalomban éljek életem párja mellett, másrészt meg a zsigeri ösztön, hogy férfit egy jó darabig látni sem akarok. A kettő meg valahogy erősen üti egymást. 

Így próbálom minden gondolatom a teendőkre összpontosítani, leküzdeni végre ezt a vizsgát, aztán célirányosan megindulni a kitűzött céljaim felé. Elkezdek egy szakmai blogot, elkezdem írni a második könyvem, elkezdem a saját bizniszem és betörök az akadémiai körökbe is. Ha ebből csak egy is megvalósul, már boldog leszek. 

Boldogabb, mint valaha. 

De most nem melankóliázom tovább, hanem nekiindulok a mai napnak, meg magamnak. Úgy igazán.

Csók

Címkék: barátok férfi szerelem társkeresés bizalom kapcsolatok


2015.09.30. 16:05 Coset<3

A hazug

Rengeteg vita és veszekedés, rengeteg kibékülés és mégtöbb fájdalom. Csak álltam, forogtam és nem akartam elhinni, hogy a megtalált igazi is köddé válik.

image_257.jpg 

Úgy döntöttem, hogy újra írok. Írok, mert annyi minden történt az elmúlt pár hónapban, hogy nem volt időm még gondolkodni sem. Most is tart a hajtás, de nem bánom. Írnom kell. 

Valahol ott tartottam a sztoriban anno, hogy érzelmileg és fizikailag teljesen felborultam, hogy volt egy hazugságokból felépült párkapcsolatom, hogy volt egy meglévő hitelem, meg egy műtétem kinézőben. Akárhonnan is néztem, a dolgok sehogysem álltak jól, és bármennyire is szerettem volna, egyiken sem tudtam változtatni.

Aztán az idő ahogy mindig, úgy most is változást hozott. A hetek és a hónapok teltek, a terheket próbáltam ledobálni magamról, a műtét elmaradt, és nem maradt más, mint a hitel, meg a hétköznapi hazugságok. 

A hazugságok, melyek előbb apró darabokra szedték a gondolataimat, majd pedig darabokra szakították hozzá a lelkemet is. Én minden újabb nappal újra hinni akartam benne, mert hiszem, hogy mindenkinek jár egy második esély. 

De sajnos van, aki nem tud élni vele. Aki nem tud élni vele és aki másodjára is darabokra cincál mindent, ami körülötte van. Csak álltam, forogtam és nem akartam elhinni, hogy a megtalált igazi is köddé válik. Sokáig küzdöttem másokkal és magammal, sokáig mentem fejjel a falnak még akkor is, amikor már vérzett tőle a fejem.

Mert hinni akartam neki. 

Akkor is, amikor már mindennapossá váltak a hazugságai, amikor már a tisztelet utolsó szikrája is elveszett belőle. Menni akartam, de sosem engedett. Nem engedett, mert azt mondta, az övé vagyok. 

Így az idő csak telt, én meg maradtam és jobb híján szándékosan próbáltam elfelejteni mindazt, ami bántott. Mindazt, ami fájt próbáltam beseperni a szőnyeg alá, és meggyőzni magam arról, hogy a sok rossz egyszer csak véget ér és mint a mesékben, végül csak jó jön majd. 

Én vártam, de nem jött. Kurvára nem. Akárhogy csalogattam, akárhogy vártam, a jó messziről elkerült engem, és én kezdtem elfogyni. 

Rengeteg vita és veszekedés, rengeteg kibékülés és mégtöbb fájdalom. 

Aztán egy este betelt a pohár és feladtam. Elszállt az agya és vele minden kontrollja és végül olyat tett, amit ha a szívem darabokra szakad is a fájdalomtól, megbocsátani már nem tudok. 

Sosem fogom elfelejteni az arcát, a nézését és azt a kegyetlen agresszíót a szemeiben. Sosem fogom elfelejteni és soha többet nem tudnám őt újra megölelni. 

Vége. 

Pedig olyan szépen indult. 


2015.07.09. 22:56 Coset<3

Maslow

Ő vadult tekert, hogy újra visszakerüljön a szívembe oda, ahol előtte volt, én meg csak néztem, néztem, és könnyes szemekkel nyugtáztam, hogy hát ezt a kapcsolatot is csúnyán benéztem. 

 

upside-down_4b5ce2f6f1930.jpg

 

Szép jó estét, Kedveseim,

Olyan régen írtam már, hogy tán az idejét sem tudom. Valahol ott tartottam a sztoriban, hogy a nagy ő, akiről azt gondoltam, hogy végül életem párja lesz olyat virított, hogy tapasztalt létemre is úgy megrázódtam, mint még soha. Regélhetnék a volt szerelmekről, Christianról, meg Ezelről, de ha össze is adom a velük megélt kedvezőtlen események mindegyikét, akkor sem kapom meg azt a megrázkódtatást, amit a jelenlegi kedvesem okozott. 

Történt ugyanis, hogy egy meglepetésnek szánt estén számomra kiderült, hogy minden, amit a kedvesem az arcomba tolt előtte hónapokig, nem volt más, csak egy nagy buborék, teleszínezve mézzel, meg mázzal. Éppen akkor, amikor körülöttem minden szétcsúszott és amikor ő volt az egyetlen maradék szőnyegdarabka a lábaim alatt, éppen akkor kiderült az igazság, amitől nálam úgy borult be, mint ahogyan az égbolt borul be hatalmas viharok elején.

A megrökönyödéstől alig bírtam lábra állni, de azért erősen próbáltam. Ott álltam, na jó, nem szépítek, fetrengtem a sárban és minél mélyebbet sóhajtottam, annál mélyebbre süllyedtem benne. Teljesen összeomlottam és kiborultam, az életem az egyik pillanatról a másikra darabokra hullott és én hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. 

Aztán a napok teltek, én a kedvesemet látni sem bírtam, ő viszont annál lelkesebben könyörgött és esedezett a bocsánatomért. Mivel még mindig nagyon szerettem, egy kis idő után engedtem, hogy magyarázkodjon, és végül kapott egy ultimátumot, amivel élni akart.

Az idő lassan telt, én a totális összeomlásban henyéltem, a kis Maslow-piramisom felborult és a helyzetet az is csak rosszabbította, hogy olyan váratlan rohamok törtek rám, amik nem engedték tovább, hogy kontrolláljam a testem. Összeestem, reszkettem, vagy csak zokogtam, a félelem mind egyre mélyebbre taszított saját magamon belül és én attól féltem, hogy bekattantam. Fura érzés az, amikor az ember agyilag tisztában van azzal, hogy hirtelen rátörhet egy roham, amikor nem tudja a testét tovább kontrollálni. Rettenetesen rémisztő volt, és én minden egyes nap erősebben próbáltam belőle kimászni. Egy darabig sikertelenül.

Olyankor az ember azt érzi, hogy minden egyes nappal csak lejjebb és lejjebb csúszik, és bármennyire is szeretne kimászni belőle, a napsugár olyan távolinak tűnik, hogy csak a falon vetődő árnyékait engedi magából láttatni. 

Nos, ebben a felettébb ijesztő és kellemetlen helyzetben volt ott az én kedvesem, aki reggeltől-estig istápolta a lelkem, és nyugtatta a testem. Aki letörölgette a könnyeim, és aki a szemeivel és a kezeivel nyugtatott meg akkor, amikor a remegő testem szóhoz jutni sem hagyott és csak riadtan és meredten néztem az ő szemeibe szavak nélkül azt kérdezve, hogy ez mi a fasz. 

Olyan volt, mintha ő tudta volna a választ és pont mindig azt csinálta, amitől újra biztonságban éreztem magam. Ő volt az, aki pontosan tudta, mikor mit tegyen velem és aki úgy vigyázott rám, mint egy porcelán babára. 

Mostanra már tudom, hogy nem volt az semmi más, csak idegi kimerültség, miután hónapokig megállás nélkül pörögtem és próbáltam megfelelni ezer helyen. Aztán egy szép napon, amikor az utolsó szőnyegdarabka is kicsúszott a lábam alól, a testem egyszer csak úgy gondolta, hogy heló-szia, elég volt, és felborult. Pont. 

Szóval a kedvesemet - bár nagyon szerettem - épp ki akartam baszni a hazugságai miatt és akkor jött ez a faramuci helyzet, hogy nem mertem egyedül maradni, hogy bármikor nyúltam egy korty vízért, az ő keze mindig előbb odaért, hogy odaadja nekem, hogy szó szerint megfürdetett, majd a remegő testemet addig ölelte, amíg el nem aludtam, és satöbbi és satöbbi és satöbbi. 

Gyűlöltem és szerettem őt egyszerre, a belevetett bizalmam és vele az álmaim hullottak ezer darabkára, mégis érzelmileg annyira függtem tőle, mint még soha senkitől. Talán egy gyermek függ így az anyjától. Nem tudom. De a kedvesem mindig ott volt, és bár többször kértem, menjen el, sosem tette. 

Idővel jobban lettem, múltak a rohamok, a dolgok kezdtek újra a helyükre kerülni és én újra kezdtem látni a Nap sugarait. A kedvesemmel összeköltöztünk és én kezdtem megenyhülni. Ő vadult tekert, hogy újra visszakerüljön a szívembe oda, ahol előtte volt, én meg csak néztem, néztem, és könnyes szemekkel nyugtáztam, hogy hát ezt a kapcsolatot is csúnyán benéztem. 

A hazugságai ott zúgtak az fejemben minden reggel és este, és bár szerettem volna őt eltaszítani magamtól, túl sokáig sosem tudtam. 

Tudtam, hogy ha vele maradok, az életemet nem megkönnyíteni, hanem megnehezíteni fogja. Tudtam, hogy ha vele maradok, púpot teszek a saját hátamra és tudtam, ha vele maradok, nem hozok jó döntést. Tudtam, hogy mindenemmel szeretem őt és addigra már azt is tudtam, hogy nem a rózsaszín felhős, pónilovas, szőkeherceges szerelem ez, hanem valami sokkal több, vagy legalábbis valami egészen más. 

Valami egészen más érzés túl az önzőségen és az elveken, túl a fájdalmon és a hazugságokon.

Sokáig azt kérdeztem magamtól, hogy vajon azért maradtam-e vele, mert így harmincasan már félek az egyedülléttől és csak megalkuszom, vagy azért, mert minden szar ellenére még mindig nagyon jó az a valami, amit kapok tőle. 

Hónapok, rengeteg szakítás és probléma után ma már tudom, hogy a második. Hogy pontosan mi az a valami, ami olyan kurva jó, hogy még mindig nem basztam ki, azt sajnos még mindig nem tudom, de azt igen, hogy már teljesen kijózanodva és objektíven tudom és érzem, hogy nem tudom őt elhagyni.

Próbáltam már mindent, hogy hagyjon el ő, olyan dolgokat tettem meg vele, amit férfi nem nyel be, pont azért, hogy hagyjon el végre örök-ámen. De ő nagy nyelések árán is mindent benyelt és még mindig itt van. Hogy miért azt ő sem tudja, de itt van. 

A napok meg csak telnek, a púp a hátamon egyre nő és én minden áldott nap azon gondolkodom, hogy vajon hova vezet ez a kapcsolat.

Folyt. köv. 

xLady

 

Címkék: férfi szerelem Szakitas


2015.05.02. 17:31 Coset<3

Intim terroristák

A kapcsolatok zömében a nők agresszívebbek és inkább kontrollálják a párjukat, mint a férfiak.

 

sofa_domina_tion_by_seumda-d7c06gb_1.jpg

Derült ki egy friss kutatásból. Bár a nők a gyengébbik nem képviselői, úgy látszik, a kapcsolatok zömében mind verbálisan, mind pedig fizikailag ők az agresszívebbek. A Cumbriai Egyetem pszichológusai 1104 fiatal nő bevonásával készítettek egy kutatást, amelyben a viselkedési skálát a kiabálástól, a zaklatáson és a verekedésen át a fegyverhasználatig határozták meg.

Megfigyelték, hogy a nők jelentős része valószínűbben lesz agresszív a párja felé, mint vica versa. 

Arra is rávilágítottak, hogy a zaklatás illetve a birtokló, kontrolláló magatartás összefüggésbe hozható a partner folyamatos lecsekkolásával, illetve bizonyos barátoktól való eltiltásával. 

A kutatás vezetője Dr. Elizabeth Bates szerint "Az általánosságban közkedvelt nézet szerint a a férfiak zöme dominánsan kontrollálja a párját. Elmondása szerint ez is megesik, de az elmúlt tíz-tizenöt év kutatásai fényt derítettek arra a tényre, hogy a nők ugyanolyan agresszivek és birtoklóak, mint a férfiak."

Elmondása szerint a kutatóknak újra kell gondolniuk a férfiak által elkövetett zaklatások okait, amelyek korábbi kutatások szerint a férfiak "patriarchális értékeiből" fakadtak és miszerint a férfiaknak érdekében áll kontrollálni a nőket.  

A kutatást végző csapat megdöbbent egy-egy nő válaszának agresszivitásán.  

 

Részletek és forrás: 

http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2669408/Rise-female-relationship-terrorists-Study-finds-women-controlling-aggressive-partners-men.html

 

 

Címkék: agresszió férfiak kapcsolatok zaklatás Nők


2015.04.22. 19:07 Coset<3

Újra

Az első reggelen, miután kinyitottam a szemeimet, hirtelen felindulásból megindultam az alvó kedvesem felé, hogy megöleljem és megpusziljam, aztán valahol félúton az agyam dobott egy hátraarcot és azt mondta, baszódjál meg.

IMG_4506.JPG

Cimbalmos szép délutánt Kedveseim,

Épp a német kora nyárban tengetem magam egy teraszon, társaságom egy habos cappuccino és egy Fanta. Az agyam és a szívem továbbra is frappáns játékot játszik velem, bennem küzdenek egymással, és nyugodni nem hagynak. A napjaim ingadozó hangulatban telnek, de azt hiszem, talán végre kezdenek a dolgok sorba rendeződni. 

A határidős melót Isten tudja hogyan, de két nap alatt végül valahogy összeraktam, az orvosi macera rendeződni látszik, mégis mostmár biztos, hogy műtétre lesz szükségem. A kedvesemmel felváltva szeretjük és utáljuk egymást, olyan játékban van részem, amilyenben azt hiszem, még sosem volt. Egyszerre bizarr, érdekes és hátborzongató. 

Sokszor elgondolkodom azon, hogy mi lett volna anno, ha életem nagy szerelmének, Christiannak adtam volna akkor még egy esélyt, és próbáltam volna úgy küzdeni az egómmal és fájdalmaimmal, mint most teszem ezt a jelenlegi kapcsolatomban. És sokszor gondolkodom azon is, hogy vajon miért döntöttem végül így és hogy ebben mekkora része van annak a belém kódolt félelemnek, hogy közel a harminchoz nem szívesen ugrálok kapcsolatról kapcsolatra. Hogy vajon megalkudtam-e saját magammal, vagy tényleg az a helyes út, ha az ember próbál mindent megtenni azért, hogy rendbe hozza azt a kapcsolatot, ami egyszer nagyon sokat jelentett neki. 

Továbbra is hiszek benne, hogy minden okkal történik, bár azt is hozzá kell tennem, hogy azokat a bizonyos okokat egyelőre erőteljesen keresem. 

Szóval a sztoriban ott tartottam, hogy a kedvesemnek vázoltam az ultimátumot, amit vagy elfogad és vele kap még egy esélyt, vagy úgy dönt, hogy nem hoz értem áldozatot és érzékeny búcsút intünk egymásnak. Nagy meglepetésemre végül az esélyt és engem választott, így adott volt a következő lépés, miszerint hozzám költözik. 

Miután beköltözött, egyszerre tapasztaltam meg az együttélés örömeit és nehézségeit, nem is beszélve a bennem kardoskodó kérdésekről, gondolatokról és érzésekről. Az első reggelen, miután kinyitottam a szemeimet, hirtelen felindulásból megindultam az alvó kedvesem felé, hogy megöleljem és megpusziljam, aztán valahol félúton az agyam dobott egy hátraarcot és azt mondta, baszódjál meg. Így a felindulásból végül feltáplászkodás lett és azon kezdtem rögvest merengeni, hogy vajon, meddig fog ez így menni.

Hogy vajon valaha is képes leszek-e újra úgy nézni rá, mint az azelőtti reggeleken, hogy vajon képes leszek-e újra hozzábújni egy reggelen és hogy vajon fogok-e benne valaha is újra bízni.

Fájtak a gondolatok, így inkább dobtam egy kávét, és próbáltam megtervezni a havi ütemtervünket és teendőinket. 

A napok teltek és én továbbra is képtelen voltam a kedvesemhez normálisan hozzászólni, képtelen voltam normálisan ránézni, vagy pusztán csak normálisan létezni mellette. 

Kemény leckével soroztam és bár nem szándékosan tettem, azt hiszem, ez mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy érezze a tettei súlyát. Ahogy a napok teltek, úgy telt nála is lassan az a bizonyos pohár, amikoris kifakadt és sérelmezte, hogy bármit is tesz, láthatóan nem engedem őt magamhoz közel. Azt hiszem, nem volt túlzás azt kérnem tőle, hogy ha neki két hét lapátolás után elege lett, akkor nyugodtan vegyen egy hátraarcot és induljon meg az ajtó felé. 

De nem indult, hanem maradt. 

Akkor még úgy gondoltam, hogy nekem nem oszt, nem szoroz a jelenléte és azt éreztem, hogy talán rossz döntést hoztam akkor, amikor adtam neki még egy esélyt és vele bevállaltam azt a macerát, amit a hazugságai okoztak. 

Akkor még úgy gondoltam, hogy nincs is rá szükségem, mert mindaz, amit hittem róla, csak hazugság volt, amin talán sosem fogok tudni túllépni. Akkor még úgy gondoltam, hogy nem adhat már semmit, amire nekem szükségem van. 

De tévedtem. Sosem gondoltam volna, hogy pont mellette fogok olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, mint amilyenbe kerültem és hogy minden nélküle töltött perc küzdelem lesz saját magammal.

Folyt. köv.

Csók,

xLady

 

 

Címkék: külföldi férfi szerelem kapcsolat


2015.04.18. 22:42 Coset<3

Soha - folytatás 3

Valójában én sem tudtam, hogy mit akarok jobban. Hogy elfogadja, vagy inkább elutasítsa az ajánlatom. Próbáltam lelkileg felkészülni arra, ha ő nemet mond és én hoppon maradok, de tudtam, hogy nincs más esélyem.

 

image_257.jpg

Szép estét Kedveseim,

Ezeket a sorokat most egy oltári baszás után írom kielégülve és nyugodtan. Tudják, milyen is a haragból baszás, vagy az, amikor sok sok veszekedés után elkapja az egyik a másikat és úgy bassza rá az ágyra, hogy az nyekken. 

De ne szaladjunk ennyire előre, azt hiszem, ott tartottam a sztoriban, hogy a kedvesemet leültettem, és erőt véve magamon feldobtam neki a mindent, vagy semmit ultimátumomat. 

Nagyon sokat merengtem azon, hogy be merjem-e vállalni, vagy inkább ne. Aztán arra jutottam, hogy szeretem őt, hogy a tulajdonságait és a mindennapjainkat összevetve ő az első pasim, akivel mindenben klappolunk, és hogy senki sem tökéletes. Na meg az a kurva második esély. 

Ő könyörgött egy második esélyért, esküdözött, hogy mindennél jobban szeret és hogy változni akar, de egyedül nem megy neki, és én arra gondoltam, hogy vajon az elveimet dobom-e fel, ha adok neki még egy esélyt. Hogy ilyenkor azonnal el kell-e zavarnom a picsába, mondván, hogy -na velem ilyet kisfiam biztos nem csinálsz-, és ha igen, akkor azt tényleg én akarom-e, vagy azért teszem, mert ezt illik tenni. Vagy hogy ha adok neki még egy esélyt, akkor vajon magammal szembe tudok-e majd nézni, ha esetleg újra átbasz a palánkon, én meg zuhanok egy hatalmasat. 

Szóval az ultimátumnak erősnek kellett lennie. Csakis olyannal jöhettem elő, amiben be kell áldoznia mindenét. 

Valójában én sem tudtam, hogy mit akarok jobban. Hogy elfogadja, vagy inkább elutasítsa az ajánlatom. Próbáltam lelkileg felkészülni arra, ha ő nemet mond és én hoppon maradok, de tudtam, hogy nincs más esélyem. Nem engedhetem vissza úgy, hogy ő nem dobja be a mindenét. 

Az ultimátumhoz azt is hozzátettem, hogy továbbra sem fogok utána nyomozni, továbbra sem fogom a telefonját bújni, de ha csak megszagolom a legapróbb hazugság bűzét is, akkor takarodik az életemből, örökre. 

Részletesen vázoltam neki, hogy mi mindenről kell lemondania és mi mindent kell megtennie ahhoz, hogy kapjon még egy esélyt. Nem apró dolgot kértem és ezzel pontosan tisztában is voltam. A tét hatalmas volt mindkettőnknek. 

Miután vázoltam a helyzetet, ő a széken ülve ledermedt, és azt mondta, nem teheti meg, amit kérek. Azt mondtam, hogy rendben van, de a kettő együtt nem megy és hogy nincs más választása. Vagy feladja az addigi életét, vagy elmegy és többet nem lát. Kétségbeesve felpattant a székről, sírni kezdett és elindult az ajtó felé, majd ott megtorpant. A széken ülve csak azt a kérdést dobtam utána, hogy akkor ezt vehetem-e válasznak. Rá sem néztem. Biztos voltam benne, hogy kilép az ajtón és tudtam, hogy azzal vége és én belehalok. De nem mukkantam.

Ő sírni kezdett és magyarázkodni. Hogy nem kérhetek tőle ekkora áldozatot. Hogy szeret, de ezt képtelen megtenni.

Ekkor felpattantam a székről, egészen az arcáig suhantam, az ujjaim közé szorítottam az állát, és két centire a szemétől ordítottam az arcába, hogy akkor én ezt válasznak veszem. Hogy látom, mekkora az irántam érzett szerelme és hogy azt érdemelné, hogy felképeljem, mint egy hülyegyereket. Majd közöltem vele, hogy tegye vissza a heréit a farka alá, és kurvára fejezze be a sírást. Ezen a ponton láthatóan meghőkölt, én elengedtem, ő meg két perc meredt padló-bámulás után sírva a következőt mondta.

Rendben. Megteszem.

Majd hirtelen elkapott, megszorította a karjaimat, zihált, sírt és közben végig a szemeimbe nézve azt mondta, hogy értsem már meg, hogy mindennél jobban szeret.

Ezután magához szorított úgy, mint még soha senki, én meg levegőt sem mertem venni, és rettegtem attól, hogy akkor hogyan tovább. Tudtam, hogy hatalmas terhet teszek a saját vállamra, de azt nem tudtam, hogy megéri-e. Csak reméltem. 

Tudtam, hogy ha mégegyszer arcra ejt, nem leszek képes újra felállni. 

Aztán kibújtam a szorításából, zavartan ide-oda topogtam a konyhában és egy részem legbelül ujjongott, egy másik meg reszketett. 

Amikor a szemeim előtt tette meg az utolsó pár telefonhívását a régi élete lezáráshoz, és a füleim hallatára vágta el az összes szálat, legbelül megijedtem, mert, arra ugyan felkészültem, hogy nemet mond az ajánlatomra, de arra nem, hogy mi lesz, ha igent.

Miután letudta a telefonbeszélgetéseit, a szemem előtt kivette a sim kártyáját a telefonjából, ezer apró darabra törte azt és kirakta elém az asztalra. 

Megnyugodtam és féltem, fogalmam nem volt, hogy jó döntést hoztam-e, csak azt tudtam, hogy most kezdődik el igazán a mi igazán különleges kapcsolatunk.

Folyt. köv. 

Csók,

xLady 

Címkék: férfi kapcsolat esély elv


2015.04.14. 00:35 Coset<3

Soha - folytatás 2

A fejemben előre végigjátszottam minden lehetséges opciót, és próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy mi van, ha a mindent, vagy semmit játékomból én jövök ki vesztesen. 

 

image_257.jpg

Rózsakertes szép estét Kedveseim,

A legutóbbi sci-fi sztorimmal kapcsolatban annyi levelet kaptam, és olyanokat, hogy csak ámultam és bámultam. Volt, aki azt írta, hogy egyértelműen felejtős a kedvesem, mert ha egyszer átbaszott, akkor kétszer is át fog. Volt, aki azt írta, hogy elbasztam a napját miután elolvasta a posztomat és volt olyan, amelyik azt írta, hogy csukjam be a szemem egy picit, nézzek körül odabenn és végül úgy döntsek. Egy dolog közös volt mindegyikben. Az, hogy sajnálják. Sajnálják, hogy így jártam és hogy így megettem az elmúlt kamu hónapokat.

Nos. A sztoriban legutóbb ott tartottam, hogy a kedvesem előttem mint férfi megsemmisült és éppen nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek iránta és gondolok róla. Miután lesírta az arcát nálam négy órán keresztül és elmesélte a valós élettörténetét, nekem kellett gondolkodnom. Így haza küldtem és azon lepődtem meg rettenetesen, hogy ahogy kitette a lábát a kapun, máris azt éreztem, hogy megveszek nélküle, úgy hiányzik. Hogy nem vagyok így kerek, hogy egy részem elment és hogy akarom őt vissza. Azon is gondolkodtam, hogy most már tényleg nincs tétje, így biztosan őszinte volt. És hogy vajon ha tényleg tudom az igazat az elején, szóba állok-e vele. 

Éppen amikor megfogalmazódott bennem a kétség, hogy végleg elveszítem őt, valaki felkapuzott. Ő volt az. Véletlenül kiestek az iratai nálam, azokért jött vissza. Leszaladtam és ahogy megláttam őt a kapuban, a lelkem újra megnyugodott és amikor azt kérte, hogy döntsek, csak annyit tudtam neki mondani, hogy nem tudok dönteni, csak azt tudom, hogy amikor elmegy, az nekem nagyon nem jó. De amikor meg itt van, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Ezután megölelt, és kérdezte, hogy maradjon-e velem. 

Azt mondtam, hogy időre van szükségem, így kértem, hogy menjen inkább haza. El akartam dönteni, hogy az érzés bennem érte szól-e, azért, akibe beleszerettem, vagy az emlékeknek, amit a kamu énje adott. 

Később, épp lefeküdni készültem, amikor a kedvesem részegen hívott a városból és azt mondogatta a telefonban, hogy mennyire szeret. Akit hívott már fel részegen a szerelme friss szakítás után éjjel úgy, hogy közben tudta, hogy az egyedül tengeti magát a városban, az tudja, milyen érzés a telefon másik végén lenni. Csak mondogatta és mondogatta félig érthetetlen mondatokkal, hogy szeret. És hogy ő nem így akarta. Amikor zsigerből azt mondtam neki, hogy azonnal vegyen engem irányba és jöjjön át, akkor már tudtam, hogy belehalnék, ha valami baja lenne. Ergo szeretem. Nagyon.

Megérkezett, én leszaladtam elé a metróhoz és átkarolva hazatámogattam. Útközben dölöngélve, az arcomat és homlokomat csókolgatva azt mondogatta, hogy szeret, hogy nem így tervezte, hogy nem akart egyáltalán elköteleződni, az elején én is csak egy voltam a sok közül, de végül belém szeretett és ezért rettenetesen utálta is magát. Hogy próbált nem megszeretni engem sem, de egyszer csak azon kapta magát, hogy érdeklem reggel, délben, este és hogy velem akar lenni. 

Úgy gondolta, ha megtudom az igazságot, úgyis elhagyom, ezért nem akart semmilyen érzelmi szálat kettőnk között. Aztán végül belecsavarodott a történetbe meg belém, és nem tudta, merre van belőlem a kiút. Nem mondtam neki semmit, csak hümmögtem. Mit is mondhattam volna? Hogy baszódjon meg, a sztori ettől még nem let szebb. 

Fent megágyaztam neki a padlón és lefektettem aludni. 

Másnap reggel, mikor felébredtem, első lendületből mellé akartam magam dobni, aztán hirtelen az agyam leblokkolt és képtelen voltam a közelébe menni. Miután felébredt, megetettem, megitattam és közben egyfolytában azon gondolkodtam, hogy vajon mi a helyes döntés. Nem tudtam megölelni, nem tudtam normálisan hozzászólni, úra csak megvetést és szánalmat éreztem, de ugyanakkor a dilemma csak úgy kongott az agyamban. 

Hogy a blogomon folyamatosan arról írok, hogy miért baszódnak el manapság a kapcsolatok, hogy miért dobjuk ki a másikat az első bibijénél, és hogy mennyire bárcsak ne így lenne. A másik oldalon közben azt kérdezgettem magamtól, hogy ez nekem belefér-e még így. Azt is megtudtam, hogy bevételei is kétes forrásokból vannak, amivel szintúgy nem tudok együtt élni, így a döntésem súlya sokkal nagyobb, mint csupán egy járok-e vele tovább, vagy sem. 

Bár próbált hozzám közeledni, tiszteletben tartotta, hogy nekem nem megy. Mikor hazament, kezdett összeállni a fejemben a tökéletes terv. A terv, ami egyben ultimátum és ami egyben nekem biztosíték arra, hogy jó döntést hozok. Tudtam, hogy csak olyan ultimátimut adhatok neki, amivel sarokba szorítom és megszorongatom a tökeit. Mindent, vagy semmit. 

A fejemben előre végigjátszottam minden lehetséges opciót, és próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy mi van, ha a mindent, vagy semmit játékomból én jövök ki vesztesen. 

Így mikor másnap délután újra átjött hozzám és leültettem kávézni, izgatottan közöltem vele a vérfagyasztó mondatot, hogy beszélnünk kell

Folyt. köv. 

Csók,

xLady 

 

Címkék: dilemma házasság kapcsolatok csalódás


2015.04.11. 13:05 Coset<3

Soha - folytatás 1

Olyan volt az egész, mint valami elbaszott thriller, de ott legalább tudja az ember, hogy másfél óra múlva jön a feloldás, mert véget ér a film. 

 

image_257.jpg

Legutóbb arról regéltem, hogyan derült fény váratlanul arra, hogy a kedvesem hazudott nekem egy egész életet. Van egy pár apróság, ami tényleg igaz volt, de mondhatom úgyis, hogy a bemutatott kilencven százalék olyan kamu volt, mintha én azt állítanám magamról, hogy nyolcvankilencben megnyertem a chicagoi gyerekszépségversenyt. 

Szóval a lehetetlen hazugságok és az abszurd igazság mérlegén lavírozva próbáltam magam összerakni és magamból embert faragni. Nem ment. És nyilván az sem segített, hogy a betegségem felerősödött és az sem segített, hogy a munkában hatalmas hajtással és határidővel kellett elvégeznem valamit. 

Szóval itt tengtem a történtek másnapján, zokogó-rohamokkal és reménytelenül szenvedve. Fájt a testem, fájt a lelkem és közben az agyam nem hagyta abba azt mondogatni, hogy be kell fejeznem a határidős melómat. Azt sem tudtam, merre vagyok arccal előre, és hirtelen a testem remegni kezdett, a kezeim úgy jártak, mint egy idegroncsnak és kapkodnom kellett a levegőt ahhoz, hogy ne érezzem azt, hogy rögvest megfulladok. 

Szóval kívülről nagyon úgy festett, mintha éppen pánikrohamom lenne, de belülről ugyanakkor azt mondogattam magamnak, hogy én ennél erősebb vagyok, és nem hagyhatom, hogy bármi is úgy földhöz vágjon, hogy ne tudjak uralkodni saját magamon.

Próbáltam erősen, és közben a kedvesem üzeneteit olvastam. Könyörgött, hogy bocsássak meg, hogy értsem meg az okait és hogy adjak neki még egy esélyt. Én meg csak még jobban sírtam, annyit kérdeztem, hogy volt képes ezt tenni velem, és velünk, majd amikor többet nem válaszoltam, azt kérdezte, hogy jól vagyok-e. Mondtam, hogy baszódjál meg, sose voltam jobban és valójában tényleg nem tudtam eldönteni, hogy a testem fáj jobban, a reszketés-sírás kombó fáj-e, vagy a lelkem darabjai zakatolnak bennem ennyire. 

Erre ő csak annyit írt, hogy nem érdekli, mit csinálok vele, ő most azonnal elindul és átjön. 

Mire megérkezett, én már nem sírtam, bezzeg ő. Ő olyan zokogásba kezdett, hogy még én éreztem magam kellemetlenül. Körülbelül öt órán keresztül ült itt nálam a földön és mesélte el az egész életét. Persze eldönteni most sem tudom, hogy amit mondott, az igaz-e. Csak néztem őt és azt kérdeztem magamtól, hogy vajon ekkora színész-e, vagy tényleg a valós emlékei törnek elő belőle. Ő meg csak mondta, mondta és mondta, zokogott és megszűnt előttem férfinak lenni. Erősen próbáltam megérteni az okait, bár be kell vallanom, hogy annyira azért még mindig nem sikerült. 

Miután órákig itt zokogott, fogta magát és azt mondta, most egyedül kell lennie, mert gondolkodni akar. Felvilágosítottam, hogy jelen helyzetben kurvára nincs abban a pozícióban, hogy időt kérjen, sem pedig az áldozatot nem kell játszania, mert hogy most az kurvára nem ő. Mindezt az arcába mászva közöltem vele és nagyon nem sok kellett hozzá, hogy lekeverjek neki egy hatalmas pofont. De nyilván nem tettem. 

A félrebaszódott életéről tehet mindenki. Mindenki, és a legkevésbé ő. Nehéz szavakat találnom arra, hogy mit érzek iránta és mit gondolok róla, de miután elment, én újra remegni kezdtem és megint azt éreztem, hogy nem tudok egyedül megmaradni a lakásban. A testem sajgott és egyre inkább az dörömbölt a fejemben, hogy ebből bizony műtét lesz. Egyedül éreztem magam, elveszve, magányosan és kifosztva. És valami elképesztő félelem lett úrrá rajtam. Olyan volt az egész, mint valami elbaszott thriller, de ott legalább tudja az ember, hogy másfél óra múlva jön a feloldás, mert véget ér a film. 

Soha életemben nem éreztem még magam ennyire gyengének és sebezhetőnek, mint most.

Így könnyen összeraktam a képet, hogy bár szeretem és utálom a kedvesemet egyszerre, nem maradhatok se vele, se nélküle, így időre van szükségem ahhoz, hogy meghozzam a végleges döntésem. 

Addig pedig eltűröm, hogy itt szuszog az ágyamban, eltűröm az igazi arcát és próbálom felidézni azt a valakit, akibe anno beleszerettem. 

Csók,

xLady

 

 


2015.04.09. 20:13 Coset<3

Soha

Csak beszélt, beszélt és beszélt, én meg csak álltam, hallgattam és annyit mondtam, hogy most úgy érzem magam, mintha egy kibaszott rémálomban lennék, amiből majd felébredek. De tudom, hogy ebből sajnos nem fogok.

 

image_257.jpg

Kellemes délutánt Kedveseim,

Az elmúlt időszak úgy földhöz csapott érzelmileg és fizikailag egyaránt, hogy még mindig csak félhalott állapotban kapkodom a levegőt. 

Történt ugyanis, hogy épp arról akartam regélni, milyen nagy szerencsém van az én kedvesemmel, aki egy lehetséges betegségem feltérképezése mellett is végig mellettem volt. Maga a lehetséges betegségem is csúnyán hazavágott lelkileg, mondhatni többször is könnyre fakasztott, de ami utána következett, az bizony olyan volt, mint egy rémálom.

Annak idején, amikor Ezel lepattant és itthagyott, mint kutya a szarát, azt gondoltam, én már mindenre felkészültem, ami egy párkapcsolatban érhet. Hogy már nem tud olyan történni, ami váratlanul érne. Hogy nincs az a szerelem, ami véget nem ér, és nincs az a férfi, akiben érdemes megbízni. 

Aztán jött ő, a legújabb kedvesem és több hónap kemény munkájával együtt felépítettük a bizalmamat és újra boldog voltam egy férfi oldalán. Szépen lassan ő lett a megnyugvásom, az otthonom, az én kis csendes szigetem, ahol a megtépett hajómmal megpihenhetek. Ódákat zengtem arról, milyen tökéletes és bár mindig megjegyeztem, hogy kicsit félek is az arcra eséstől, mert túl szép, hogy igaz legyen, azért legbelül tényleg reméltem, hogy most az egyszer nem lesz igazam. Az a bizonyos belső hang viszont sosem hazudik, így most is bőszen mondogatta az elejétől kezdve, hogy a kedvesem valamit elhallgat előlem. 

Az együtt töltött idő azonban folyton csak abban erősített meg, hogy a belső hangom részeg és csak félrebeszél, így próbáltam őt hazaküldeni. A kedvesemmel terveztem a jövőmet, gyereket akartam tőle, meg csúnya kerti törpét a ház oldalába. Bemutattam anyukámnak és a legközelebbi barátaimnak. Mindenki örült neki, hogy megütöttem a főnyereményt, a helyes, okos, talpraesett és szingli lovagot.

image_199.jpg

Hát a lófaszt. Így finoman és nőiesen.

Történt ugyanis, hogy egy könnyed és ártatlan este meg akartam őt lepni azzal, hogy váratlanul meglepem. Nos. Meglepetés az volt, de nem neki, hanem nekem. 

Először próbált magyarázkodni, tagadni és félrebeszélni. Esküdözött mindenre, ami szent, és kikérte magának, hogy én ilyen paranoiás vagyok és bármivel is gyanúsítom őt. Nem találtam mellette másik nőt. Mármint fizikailag nem. 

Hirtelen leesett, hogy miért volt ennyire megértő akkor is, ha fáradt voltam, meg akkor is, ha beteg. A kezembe vettem a telefonját, amikor egy nő üzenetben épp számonkérte, hogy most akkor miért is nem ér rá vele foglalatoskodni. Egy másik meg már nem is tudom, mit írt neki, mert hirtelen minden elhalkult és lelassult előttem. 

Életemben először sírni sem tudtam. A szívem ezeregy darabra hullott ott, előtte és a testem ledermedve megfagyott. Csak beszélt, beszélt és beszélt, én meg csak álltam, hallgattam és annyit mondtam, hogy most úgy érzem magam, mintha egy kibaszott rémálomban lennék, amiből majd felébredek. De tudom, hogy ebből sajnos nem fogok. 

Aztán amikor látta, hogy nem vagyok vevő a magyarázatára és lelépek, zokogva könyörgött, hogy ne hagyjam el őt. Könyörgött és bömbölt, mint valami idióta hülyegyerek, és csak annyit mondott, hogy akkor most mindent elmond. Mindent. 

Elmondta, én meg gyakorlatilag moccanni is alig tudtam. Az igazság olyan sokkoló, hogy még mindig a hatása alatt vagyok és nem tudom, hogy ebből van-e kiút. A kedvesem, akibe beleszerettem nem az, akinek mondta magát és minden, amit az elején mondott magáról nem más, mint hazugság. Minden. 

Feldúltan elindultam, ő meg az utcán loholt utánam. Sírt és könyörgött, hogy ne hagyjam el és hogy próbáljam meg megérteni az indokokat. Én csak annyit mondtam, hogy hagyta, hogy bemutassam édesanyámnak. Hagyta, hogy beleszeressek, amikor tudta, hogy az egész csak egy hatalmas hazugság és amikor egyetlen egy dolgot kértem tőle a legelején. Hogy ne hazudjon. Hagyta, hogy bízzak benne, mikor tudta, hogy min mentem keresztül. És ordítottam, hogy takarodjon a szemem elől, mert látni sem bírom. 

Hazajöttem, és elszürkült minden. Az új életem darabokra tört, és a rövid éjszaka hosszúra nyúlt. Százával jöttek az üzenetei, de nem tudtam egyre sem válaszolni. Pár óra alvás után ahogy kinyitottam a szememet és ráeszméltem az előző estére, a mécses bennem darabokra tört és úgy zokogtam, mint talán életemben még soha. Fájt, hogy ekkorát belém rúgott. Fájt, hogy kihasznált, de a leginkább az fájt, hogy hagytam, hogy ekkora kibaszott oltári nagy madarat csináljon belőlem. Hogy sosem kértem számon, sosem bújtam a telefonját pont azért, mert megbíztam benne és azért, mert nem akartam féltékenykedni.

Becsapott, megalázott és átvert. Elárult és darabokra szakított. 

Most pedig, pár nappal később már nem bízom benne, nem tudom, kivel állok szemben, mégis most éppen itt van a konyhámban és épp vacsorát főz. Hozzám költözött. És hogy mindez hogyan lehetséges, arról is írok nemsoká.

Csók,

xLady

 

 

 

Címkék: férfi párkapcsolat házasság


2015.03.23. 11:03 Coset<3

One day

Azt hiszem, összességében ez volt az, amitől még jobban megszerettem őt, és valamit alapjaiban megértettem a férfi-női kapcsolatokról.

 

image_247.jpg

Borvirágos, friss szellős, szép napot Kedveseim!

Tudom, tudom, régen írtam, és régen reagáltam egyáltalán a leveleikre, de higgyék el nekem, jó okom volt rá. Minek után bokros teendőim nem hagytak szabadidőt arra, hogy a blogolásnak hódoljak, kénytelen voltam magamban tartani mindazt a jót, ami történt velem az elmúlt hetekben, hónapokban. 

Előszörös is kezdjük ott, hogy a szerelmem még mindig megvan (taps), és jobban szeretem, mint legutóbb. Nem. Inkább kezdjük ott, hogy mióta nem blogolok, érezhetően romlott a magyar helyesírásom, így ezúton is kötelezem magam arra, hogy visszahelyezzem magam a blogolás vágányaira, és ezúton is kérem a megértésüket, ha valamit kurvára helytelenül írok a sorok közt. Nyugodtan jelezzék by the way. 

Szóval ott tartottam, hogy a virágok nyílnak, a fák zöldellnek, a nap meg egyre többet vigyorog és melenget. Annyi minden történt a legutóbbi bejegyzésem óta, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egyrészt a szívem nyugodalmas és boldog, mert az én kis hercegem, Zach mellettem van jóban, rosszban, szélben, tapsviharban, én meg egyszerűen kapkodom a fejem, hogy a pasi, akire vágytam tényleg létezik. 

Ugye emlékeznek rá, hogy mennyit regéltem már arról, hogy az őszinteség egy kapcsolat legfőbb pillére? Most a saját bőrömön tapasztalom, hogy tényleg nincs annál jobb kapcsolat, ahol a felek egymással őszinték, és ahol a saját sarukat nem elsunnyogni akarják a másik előtt, hanem bátran elé állva a támogatásukat kérik. 

Ilyen az én mostani kapcsolatom és így Zach az első olyan pasi az életemben, aki nem csak akkor van értem odáig meg vissza, ha húsz centis sarkon, belőtt séróval topogok mellette, hanem akkor is, amikor melótól szétcsúszva, piros-kockás pizsamában és koszos hajjal borulok be mellé az ágyba. Hozzá kell tennem azt is, hogy az elmúlt hetekben rá sem sok időm volt, de tudják az a legszebb az egészben, hogy ő ezen nem megsértődött, vagy durcizott, hanem sokkal inkább erősített és támogatott. 

Azt hiszem, összességében ez volt az, amitől még jobban megszerettem, és valamit alapjaiban megértettem a férfi-női kapcsolatokról. Mert hogy általában ez úgy szokott lenni, hogy a pasi viszi a hátán a melót, meg az ügyeket, hulla fáradtan minden nap túlórázik, és semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy hazatérvén egy újabb hosszú nap után megvacsorázzon, lezuhanyozzon és beeshessen az ágyba. Nyilván nem dobja le magáról az asszonyt, ha az rácuppan a brére, de ugye tudjuk, hogy általában sajnos az asszony ilyenkor bedurcizik mondván, hogy a pasija csak dolgozik, nem mennek sehova, nem beszélgetnek, és hogy nem foglalkozik vele. 

Hisztizik, és a pasiját akaratlanul is elűzi maga mellől. Mert hogy ilyenkor bizony a pasi fejében nem az jár, hogy milyen megértő és szerető kedvese van, hanem az, hogy nem tud annyi időt szakítani a kedvesére, amennyire annak igénye van, és a hisztire sincs szüksége, így hosszas rágódás után végül úgy dönt, hogy inkább szakít. Mert nem talál megértésre. 

Ugyanis a pasi is pontosan tisztában van azzal, hogy az utóbbi időben elhanyagolta az asszonyt, őrlődik is rajta, és bizony szeretné, ha nem így lenne, de két lovat egy fenékkel sajnos senki sem tud megülni. 

Szóval visszatérve rám meg Zachre, azt kell mondanom, hogy az elmúlt hetekben én voltam az a pasi, aki sosem ért rá beszélgetni, meg hancúrozni, meg aki folyamatosan hulla fáradtan csak beesett mellé az ágyba, ő meg volt a másik fél, aki csak tűrt, tűrt és egy percet sem hisztizett. 

Aztán egy nap azon kaptam magam, hogy a másik fél a másik felem lett, mert minden reggel úgy ébredtem, hogy bár égett a pofám azért, mert láthatóan elhanyagoltam a kapcsolatunkat, mégis melengette a szívemet az érzés, hogy olyan pasim van, aki este, amikor beesek mellé az ágyba, a karjára húz és a hajamat simogatja, míg elalszom, hogy olyan pasim van, aki reggel kávét főz nekem, este meg vacsorát, és olyan pasim van, aki a hazavitt túlóra mellé csak annyira zavar, hogy megkérdezze, kérek-e egy kávét, vagy teát. És közben csak türelmesen vár, vár és vár. 

A múltkor megkérdeztem tőle fél-kómában a karján fekve, hogy nem utál-e még azért, amiért ennyire nincs időm rá mostanában. Először azt mondta, hogy nem, majd kis gondolkodás után hozzátette, hogy na jó, egy picit. Így megértettem, hogy lassan a határokat feszegetem és tettem róla, hogy ne érezze magát elhanyagolva. Aztán gyakorlatilag felborultam a fáradtságtól, de a szerelmem ott volt másnap reggel is, meg azután is, meg azután is, és még mindig. Ő lett a legnagyobb támaszom, ő az, akinek a tanácsát bármiben elsőként kikérem, és ő az, akivel megiratom az exemnek a válasz üzenetet, ha épp a kezében van a telefonom, mikor az becsipog.

img_0391.JPG

Együtt nevetünk és sírunk, nincs olyan nap, hogy ne nevettessen meg legalább egyszer, vagy olyan, hogy ne énekeljen, vagy táncoljon nekem a botrányosan fa hangjával és bot lábaival. 

Ez a pasi rádöbbentett arra, hogy a szerelmi ötöslottón bizony én vittem el a főnyereményt. 

Tudják, hogy nem szoktam itt nyálaskodni, meg nagyon romantikázni, de erről a pasiról mást még mindig nem tudok mást, mint ömlengeni, mert mindenben annyira jó vele, hogy én lennék a világ legnagyobb palimadara, ha hagynám őt elszállni. 

Szóval a tanulság kedves hölgyeim, hogy kéretik megérteni, ha a kedvesük baromira elfoglalt, hulla fáradt, és nincs ideje magukra. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy becsajozott, vagy már nem szereti magukat, hanem pusztán azt, hogy küzd az élet elemeivel. Ha szeretik, akkor kérem, támogassák őt, ne pedig féltékenykedjenek, meg számonkérjenek. Feltéve ha nem akarják megásni a saját kapcsolatuk sírját. 

Csók,

xLady

Címkék: szerelem társkeresés bizalom kapcsolatok


2015.01.30. 14:03 Coset<3

Mi

Azt hiszem, ettől működik egy kapcsolat, hogy bár egyik fél sem tökéletes, mindenkinek vannak balfasz pillanatai, de a lényeg az, hogy a másik tudja, ez nem ellene szól. Vagy ha mégis, akkor tudjon bocsánatot kérni. 

4.jpg

Kellemes péntek délutánt Kedveseim,

Én éppen a péntek délutánomat élvezem, egy nagyon hosszú éjszaka miatt, amit heves fejgörcsök okoztak. Érdekes volt reggel arra ébrednem, hogy a nagy-szerelmem-exem Christiannal álmodtam. Egészen konkrétan azt, hogy a kedves nejének ecseteltem, hogy ne aggódjon, Christiannal mi újat egymásnak már nem tudunk mutatni, és ezt bizonygattam neki úgy, hogy Christian anyajegyeit, meg bőrhibáit soroltam fel anélkül, hogy hozzá értem volna. 

Christian meg ott ült csendben közöttünk, és nyugalommal fogadta az igazamat. Érdekes, hogy a mai napig megérzem, ha Európába közelít, így volt ez öt éve is, és így van ez még most is. Miután budapesti fényképeket posztolgatott pár nappal ezelőtt, így nyilván nem volt nehéz megértenem, hogy már megint azért dongott a fejemben a neve napok óta, mert megérkezett. 

Természetesen nem beszéltünk egymással jó rég óta, én -mivel megnősült- egyszerűen képtelen vagyok hozzá szólni. Nem is tudom, mit mondhatnék neki, de az már mindegy is. 

Szóval visszatérve a reggelemre, meg a fejgörcsömre, meglepődtem, hogy Christiannal álmodtam csak úgy a semmiből, és mikor a telefonomra sasoltam, üzeneteket találtam a kedvesemtől. Mármint a jelenlegitől, és remélhetőleg az utolsótól. Ezzel a pasival minden kerek, egyszerűen tudom, hogy hülye lennék dobni bárkiért is, így tisztában léve azzal, hogy mennyit vártam rá, kétszer is meggondolom, miként szóljak hozzá. 

Mármint nyilván nálunk is van hirtelen fellobbanásból akadó félreértés, de a legszebb az egészben, hogy olyankor nem bedurcizunk, hanem bocsánatot kérünk és megbeszéljük a félreértést. Már ha egyáltalán eljutunk odáig, hogy durci legyen belőle. 

Ezidáig egyetlen egy olyan éjszaka volt, amikor nem a karjaiban aludtam el, hanem csak mellette az ágyban, és reggel is úgy ébredtem, mint akinek a világ összes fájdalma a hátán van. Ő nem sokkal később beoldalazótt, magára rántott, és egy órán át úgy szeretgetett, ahogy pasi engem még sosem. 

Hangsúlyozta, hogy hiányzik neki a reggeli szertartásunk, meg az is hiányzott, hogy este nem bújtam hozzá, így hát ha akartam, ha nem, a világvégi hangulatomból azonnal kicsábított, és máris jobban éreztem magam. 

Azt hiszem, ettől működik egy kapcsolat, hogy bár egyik fél sem tökéletes, mindenkinek vannak balfasz pillanatai, de a lényeg az, hogy a másik tudja, ez nem ellene szól. Vagy ha mégis, akkor tudjon bocsánatot kérni. 

Mi a kedvesemmel nagyon sokat beszélgetünk továbbra is, és imádom, hogy politikától kezdve, valláson át a tudományig mindenről lehet vele beszélni úgy, hogy rögtön utána mondjuk sírva visítunk valami olyan belső poénon, amit senki más nem ért, csak mi. Mert hogy már kialakult a mi, és nem csak te van, meg én. Azt hiszem, Christiannal ez sosem alakult ki és pont emiatt éreztem érzelmileg végig labilisnak a kapcsolatot. 

IMG_4596.JPG

A mostani kedvesem egy olyan srác, aki nem fukarkodik a bókokkal, és aki folyton azt érezteti velem, hogy az övé vagyok és minden porcikámat imádja. Én meg cserébe imádom az illatát, a hangját, a szemeit, és az érintését, és bár  egyre rosszabb, ha nem mellette vagyok, mégsem tudom egyértelműen azt kijelenteni, hogy halálosan belezúgtam. 

Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon azért van-e ez így, mert a múltam beköszönt és az egóm attól fél, hogy újra arcra esik, ha nagyon beromantikázom magam a történetbe, vagy esetleg azért, mert tényleg nem vagyok belé még olyan túl elmélyülten szerelmes. 

Az viszont biztos, hogy eszem ágában nincs őt elveszíteni, mert továbbra is úgy érzem, ő a válasz minden kérdésemre. A hülyeségeivel együtt.

Christian meg továbbra is ugyanaz marad, aki volt. Életem nagy szerelme, az első, fellángoló, mindent elsöprő, aki három évvel a válásunk után újra nősült. És igen, én már akkor is tudtam, hogy nem azért nősült meg, mert rettentően szerelembe esett, hanem azért, mert ideje volt.

Így ma reggel, mikor a telefonomat buzeráltam, már meg sem lepődtem  azon, hogy profilképének azt a fényképet állította be, amit én készítettem róla az esküvőnk napján. Sok évvel ezelőtt.

Tudom Christian, tudom. Olyan kapcsolatod se neked, se nekem nem lesz, amilyen nekünk egymással volt. És tudom, hogy mindig hiányozni fogok neked pont ugyanúgy, ahogy te is nekem. Egy darab belőled nálam van és egy részem tenálad. De új életet kezdtünk mindketten. Újat. 

Csók,

xLady

Címkék: férfi szerelem ex házasság Christian


2015.01.23. 14:52 Coset<3

Lépegető

IMG_4579.JPG

 

Cimbalmos szép péntek délutánt Kedveseim,

Ahogy a múltkori bejegyzésben ígértem, jöjjön most egy ismertető arról, hogyan legyen a férfi domináns az ágyban és hogyan húzza elő a nőjéből a szubmisszív ribancot. Az emögötti teória még mindig az, hogy mi, nők vonzódunk a férfias férfiakhoz, mert biztonságban érezzük magukat mellette. Még akkor is inkább egy férfias férfit választunk, amikor tudjuk, hogy a férfi körbedugja a környéket. Jól érezzük magunkat az alfahím mellett, és igen: ezért vonzódunk a rossz fiúkhoz. 

Az a férfi, aki felismeri, hogy egy nő mire vágyik, sokkal nagyobb eséllyel pályázik bármelyik kisasszonyra, mint egy olyan férfi, aki csak a saját egója körül tud futkározni, és csak azzal tud foglalkozni, hogy neki mire van szüksége. Mi nők olyan férfira vágyunk, aki megragad minket, és aki mellett kicsinek és törékenynek érezhetjük magunkat.

Szóval íme három tanács, amit bátran próbáljanak ki a kedvesükkel:

1. Beszéd 

Nagyon izgató nekünk nőknek, amikor a férfi szex közben utasításokat ad. Én speciel kiborulok attól, ha a pasi anyámasszony katonája, és azt kérdezgeti, hogy ez most így jó-e. Nyilván ha nem jó sem fogom megmondani, viszont tutira elkönyvelem, hogy egy puha pöcs és többet nem dugok vele. Ehelyett inkább azt szeretem, ha egyenesen utasításokat kapok arra vonatkozóan, hogy mit tegyek. Példának okáért mondjuk a térdelj le kifejezetten izgalmas. 

2. Visszaigazolás

Természetesen mindannyiunknak fontos a visszaigazolás az élet bármely területén, így az fontos a szexben is. Példának okáért, amikor a kedvesük letérdelt, miután ráparancsoltak, dícsérjék meg, vagy adják valamilyen jelét az elégedettségüknek. Feltétlenül.

3. Birtoklás

Ahogyan már utaltam rá korábban is, számunkra nem az a fontos, hogy valaki jól megdugjon minket, hanem az, hogy a párunk, akit szeretünk tegyen minket a magáévá. Szó szerint. Erről szól a birtoklás, és erről szól az érzés is, hogy hozzá tartozunk. Ezért fontos, hogy a szex közbeni beszédben ne általánosságban beszéljenek hozzánk, hanem személyre szabottan. Például jobb érzés azt hallani, hogy imádod a farkam, ugye? mint azt, hogy imádod a faszt, ugye? Vagy például jobban esik azt hallani, hogy a ribancom vagy, mint azt, hogy ribanc vagy. Ugye érzik a különgséget?

4. Pozíció

A pozíció is fontos szerepet játszik az erőviszonyokban. Mondjuk egyértelmű, hogy míg egy lovagló pozícióban mi diktáljuk a tempót, úgy a hátulról közelítésben teljesen kikerül a kezünkből a kontroll, és a férfi diktálja a tempót, és mellé minden mozdulatunkat is.  Ez a póz egy bizalmas szerelmi kapcsolatban egetrengetően izgató, így kifejezetten ajánlom. 

Kíváncsian várom a véleményüket, illetve a tapasztalataikat. 

Csók,

xLady

 

Címkék: szex szerelem kurva baszás ribanc Szerető


2015.01.21. 10:13 Coset<3

Re: Eccerű

Nem véletlen van 3,5 éve egyedül. Ha valóban érne is annyit egy férfi szemében, amennyit gondol magáról, akkor már rég férjnél lenne. 

 

image_193.jpg

Szép jó napot Kedveseim,

Úgy gondoltam, idepattintom Tamás levelét, aki Szilárd tegnapi levelére és arra reagált, hogy miért pattintotta Szilárdot a hölgy az első randi után. Nos, őszintén szólva egy-egy sornál nekem azért égnek állt a hajam, de nézzük, vajon egyetért-e a többség Tamással. Íme a levele:

"Világos, hogy a nő azt gondolta, hogy Szilárd nem elég jó neki, de az lenne az érdekes ebben, hogy miért? A levélben szerepeltek a nő elvárásai, amik első blikkre normálisnak tűnnek, de azért ez nem ilyen egyszerű szerintem. Nyilván a levélíró megfelel ezeknek, különben nem jutott volna odáig, hogy randira hívja a hölgyet. 

Én azért felfedeztem a sztoriban pár problémát, ami választ adhat - legalább részben - a miértre: 

1: "Autóval mentem érte"

Ha bárba mentek, menjetek gyalog: meg lehessen inni 1-2 pohár bort, még sosem ártott meg egy randinak sem. Plusz a séta sok mindenre alkalmat nyújt.

2: "Kinyitottam az ajtót is neki" 

Váááááá. Erről sajnos le kell szokni. Biztos tök romantikus, meg nagyvonalú, mert igazi fénylő-páncélú-lovag gesztus, de fordítva sül el. Alulpozícionálja magát a férfi, ha túl sokat ad túl hamar, mielőtt valamit is kapna. Ide hallom a női gondolatok tiltakozását, és a lelkesedést, hogy igenis szuper, hogy vannak még úriemberek, de sajnos a női ösztönök, és a női tudat két külön dolog.

Nem kell ez egy első randin, nem kell kvázi a hátsóját is kinyalni. Tovább is viszem a gondolatot: aki így kezdi a randit, az ilyen lesz közben is. Túl kedves, túl udvarias, túl figyelmes, amivel folyamatosan önmagát ássa lefele. Egyszerűen nem lesz benne kihívás. Kell lazaság, kell jó értelemben vett flegmaság, ha úgy tetszik egy kis leszarás. Egy kis nemtörődömség. És hát egy 34 éves nőnek, aki gazdasági vezető, egzisztenciával, kocsival, lakással, karrierrel iszonyú magasan lesz a mérce (túl magasan), mert egy nő mindig felfele választ. Nem véletlen van 3,5 éve egyedül. Ha valóban érne is annyit egy férfi szemében, amennyit gondol magáról, akkor már rég férjnél lenne. 

Neki egy nagyvad kell, és egy nagyvad nem halmozza el őt kedvességgel, figyelmességgel. Egy nagyvad tele van lehetőségekkel, ami a nőket illeti, ergo nem tesz meg mindent azért az egyért, akivel van.

Ennek a betetőzése a:

3: "Meg is beszéltük a következő randit"

Ne beszélje meg. Megintcsak: a nő túl biztos lesz a dolgában, nem marad izgalom, kaland, kihívás. Sose legyen tisztában a nő azzal, hogy a férfi mit gondol róla. Találgasson, legyen bizonytalan, kell egy kis izgalom. Elég felhívni két nap múlva, és akkor lebeszélni a következő randit. Gondolom ezek után világos már, hogy miért nem tartom jónak a:

4: "jó éjt smst küldtem neki"

Okok: lásd fentebb.

Sajnos nagyon valószínű, hogy a "jól sikerült" randi is ilyen hozzáállásban zajlott le. A férfi fut a nő után. Ez is ritkán sül el jól. Túl sok tisztelet, túl sok megbecsülés, túl sok figyelem. Lehet, hogy Szilárd mindennek megfelel abból, amit a nő tudata elvár, de semminek abból, amit a nő ösztöne elvár.

Tökéletesen ideillik a domináns szex posztod is. Nem csak a szexben vágyik a nő a domináns férfira, hanem azon kívül is. A Szürke 50 árnyalatában sem csak a szexben domináns Mr. Grey, hanem az élet minden területén. És a domináns férfi nem olyan, mint Szilárd a randin. 

Visszatérve a nőre a randin, illetve erre a típusra. Sikeres, van karrierje, egzisztenciája, határozott, céltudatos, ambíciózus....és egyedülálló. Tele van velük az internet: "a fent említett tulajdonságokkal rendelkezem, de nincs párom, mert a férfiak félnek az erős, határozott nőktől."

Nem, nem félünk. De nem erre van szükségünk. Ezek hagyományosan férfi tulajdonságok, és egy férfinak nem egy másik férfi kell. Olyan, mintha havat akarna eladni az eszkimónak. Ha el akar kelni úgymond, akkor a femininebb tulajdonságokat kell előtérbe helyezni: kedvesség, gyöngédség, törődés, odaadás, figyelem, szeretet, hűség. Igen, ezek nagy része egy férfiban is hasznos és fontos tulajdonság, de mégis inkább a yin és yang női oldala.

Ez sokkal vonzóbb egy férfinak, mint egy öntudatos, határozott, domináns, ambiciózus nő."

 

Abban egyet is értek Tamással, hogy egy férfinak nőre van szüksége, nem pedig egy másik férfira. Mármint általában.  Azzal is egyetértek, hogy egy nő elsősorban nő legyen, ne férfi, és talán pont ezért nem értek egyet azzal, hogy a férfi gyakorlatilag legyen egy tapló már az első randin. Azért lássuk be, az alapvető szerepek még mindig azt követelik meg, hogy a férfi udvarol a nőnek, és nem fordítva. Vajon tényleg játszmáznunk kell egymással az első randitól kezdve? Vajon tényleg az a módi, hogy a férfi ne legyen udvarias -legalább- az első randin, és hagyja a nőt kételyben? Én nőként azt mondom, hogy egy olyan randi után, ahol azt érzem, hogy a férfi nem erőlteti meg magát még az első randin sem, nem is gondolkodom második randin. Mert ugye tudjuk, hogy később csak rosszabb lesz. És nem mellesleg egy nőnek igenis szüksége van a bókokra, a figyelemre, és a bizonyosságra, hogy tetszik a férfinak, akivel éppen randizik. Számomra az ilyen férfi egy egójába szorult faszkalap, aki azon élvezkedik, hogy bizonytalanságban tartja a nőt. És ez kurvára nem yin yang. 

Csók,

xLady

 

Címkék: férfi posta olvasó társkeresés randi


2015.01.20. 12:02 Coset<3

Háttér

Mert ugye még mindig az a helyzet, hogy a szex alapvetően arról szól, hogy a nagy és erős vadász férfi megszerzi, leteperi és magáévá teszi a kicsi és gyenge női vadat.

 

image_206.jpg

Csilingelős szép napot Kedveseim,

Mostanában viszonylag sokat foglalkozom a szexualitás pszichológiájával, pontosabban arra vagyok kíváncsi, hogy mitől függ az, hogy kinek milyen szexuális preferenciája van. Többek között például arra gondolok, hogy mitől lesz valaki a szexualitásában domináns, vagy éppen szubmisszív, illetve hogy mi állhat ezen preferenciák hátterében. 

Az egyszerű és örök igazság, hogy általánosságban az ágyban a hétköznapi szerepünk ellenkezőjét szeretjük megélni, például mondjuk egy gigavállalatot vezető, sikeres üzletasszony, aki a hétköznapjaiban felelősségteljesen dirigál a beosztottjainak és kordában tartja a gigavállalatot, azt szereti, ha az ágyban őt tartják kordában, neki dirigálnak, és azt éreztetik vele, hogy egy cafat, aki azt teszi, amit mondanak neki. 

A domina preferencia mögött pedig állítólag az húzódik, hogy az adott kisasszony a hétköznapokban egy kis csendes mimóza, aki már attól is zavarba jön, ha megdícsérik a szemeit, így amikor szexre kerül a sor, kiélheti az egyébként meg nem élt uralkodási vágyát. 

Sokat regéltem már arról, hogy szerintem a legtöbb nő a durva, vad, vagy megalázó szexet szereti, és ez akármikor szóba kerül, valahogy mindig az a vége, hogy igazam van, és a legtöbb nő egyszerűen nem tud mit kezdeni a cici-cirógatós romantikázással baszás közben. Ez persze továbbra sem azt jelenti, hogy minden nő egy ordenáré ribanc, és baszna fűvel-fával, hanem azt, hogy a nők többsége a szerelmével szeretné megélni azt az érzést, hogy a párja, aki szereti és akit viszont szeret birtokolja a testét, a lelkét és mindenét. 

Saját tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy minél szubmisszívebb pozícióba kerülök, annál inkább érzem azt, hogy az agyam elködösödik, a külvilág megszűnik, és nincs is más csak a testem, meg a férfi, aki használja.

Mert hogy igenis ilyenkor a pasiból nagybetűs férfi lesz, aki hatalmas, és erős, én meg azt érezhetem, hogy végre elengedhetem a gyeplőt, és lehet a hatalmas férfi pici és törékeny nője, aki tőle függ. Persze ez bizalom nélkül nem működik, így nyilván egy teljesen kitekert, vagy behódoló pozícióban nehéz úgy élvezni a szexet, hogy közben aggodalmaskodunk, vajon hol lesz a határ. 

És mint mindig, most is azt hangsúlyozom, hogy mennyire fontos szerepe van az őszinte kommunikációnak és annak, hogy tisztában legyünk a párunk vágyaival és határaival. Akkor is, ha azok számunkra már űber-perverzek, vagy sokkolóak. Számomra a határ a csillagos ég, és még sosem féltem attól, hogy a férfi a farok másik oldalán túllépi a határt, és nem áll meg ott, ahol meg kell állnia. És sosem szerettem, ha a szex cirógatós, vagy babusgatós volt, sokkal inkább szeretem érezni a párom érzéseit abból, ahogy kemény szex közben végig a szemembe néz, és abból, ahogyan beszél hozzám. 

De visszatérve a pszichológiára, meg a szexuális preferencia hátterére, hozott anyagból dolgozunk, ami egyrészt adódhat gyerekkori traumákból, gyerek-szülő kapcsolatból, illetve a belénk kódolt nemi szerepekből.

Mert ugye még mindig az a helyzet, hogy a szex alapvetően arról szól, hogy a nagy és erős vadász férfi megszerzi, leteperi és magáévá teszi a kicsi és gyenge női vadat. És ez így is van rendjén. Sok nő panaszkodik arról, hogy bár a hétköznapokban rendben van, ha a párja egy csendes és halk szavú fiatalember, de szexben ez már kevés. Sok nő marad ezért baszatlan, de nyilván csak ezért nem fog szakítani, hanem inkább csak fantáziálgat róla, hogy milyen lenne, ha a párja végre úgy megcsinálná, mint még soha, és nem tili-tolizna a farkával odabent, hanem agresszíven döngetne. 

Fontos azt is megjegyezni, hogy a szexuális szerepek a hálószobában szexben maradnak, és attól, hogy a férfi ribancként használja a nőjét szex közben, még nem jelenti azt, hogy szex előtt, vagy után is ezt teszi. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor egy elképesztően vad és megalázó szex után, ahol én vagyok a szerelmem ribanca, odabújhatok hozzá, vagy a mellkasára hajthatom a fejem és én lehetek az ő hercegnője, akit szeretget, puszilgat és megölelget. 

image_204.jpg

Szóval Kedveseim, továbbra is azt tanácsolom, hogy a saját maguk érdekében osszák meg legbensőbb vágyaikat a kedvesükkel, és ne féljenek attól, hogy vajon mit fog magukról gondolni. 

Legközelebb arról írok, hogyan induljon neki a férfi a kedvese beidomításának lépésről-lépésre, de addig is szeretettel várom a véleményüket, vagy saját tapasztalatukat. Ha van.  

Csók,

xLady

 

 

Címkék: férfi szex szerelem dugás baszás


2015.01.20. 11:08 Coset<3

Andi levele

Mert az ember ahogy olvassa, még reméli, hogy pedig van ilyen, ilyen szerelem, és hogy ő is találhat még valami hasonlót. Valahol reményt adnak - és szerintem többek között ez lehet az oka annak, hogy annyi nő ráfüggött a szürke-árnyalat könyvekre, meg a többire. És hogy a te blogodra.

 

image_247.jpg

"Régen, mikor még rendszeresebb volt a blogod, én is rendszeresen olvastam. Szabályosan rá voltam függve. Ez jutott eszembe tegnap, mikor elolvastam a szürke ötven árnyalatát. Mert annak ellenére, hogy alapvetően egy elég silányul megírt, 14 éves gyerek szókincsével operáló könyvnek tartom (pedig én magyarul olvastam, és az angol verzió állítólag még butább), ahol a karakterek elég egysíkúak.

De mégis, az első részt két nap alatt kiolvastam, tegnap pedig a másodikat, szóval ezekre is sikerült nagyjából ráfüggnöm. Elgondolkoztam, hogy miért, és rájöttem, hogy ezek a szürke-árnyalat könyvek igazából ugyanolyanok, mint bármelyik lányregény, vagy a Jane Austen filmek.

Mert az ember ahogy olvassa, még reméli, hogy pedig van ilyen, ilyen szerelem, és hogy ő is találhat még valami hasonlót. Valahol reményt adnak - és szerintem többek között ez lehet az oka annak, hogy annyi nő ráfüggött a szürke-árnyalat könyvekre, meg a többire. És hogy a te blogodra.

Mert őszintén, akármilyen szépek ezek a történetek, nyilván mindenki tudja, hogy annál nem többek. De a te blogod, és biztos vannak még hasonlók, kézzel foghatóvá teszi őket, mert amiket ott leírsz, tényleg megtörténtek. Van benne sok fájdalom, de sok szép is, és ezek a szép -valós- dolgok egyszerűen reményt adnak, hogy igen, lehetséges.

Miközben olvastam a szürkeárnyalat könyveket, Christianról állandóan a te Christianod jutott eszembe, és nem tudom, véletlen hogy közös a név? Mármint gondolom nem ez a valódi neve, de nem emlékszem mit írtál erről. De eszembe jutott egy régebbi posztod, amiben leírtad, hogyan ismerkedtetek meg, milyen volt a kapcsolatotok, és ettől -nem tudok jobb szót- kicsit valódibbá vált maga a regény is, mert kísértetiesen hasonlít ez a két karakter a leírásod alapján, és a ti kapcsolatotok is."

Címkék: olvasó


2015.01.19. 18:41 Coset<3

Eccerű

stock-footage-young-happy-woman-with-laptop-sitting-on-sofa-at-home.jpg

 

Csilingelős szép jó napot Kedveseim!

Úgy gondoltam, ismét szentelek egy posztot két olvasói levelének, és annak, hogy miért szívódik fel a nő egy sikeres randi után, illetve hogy miért nem szakít a pasi, ha már kötöszködik és nyűglődik a kapcsolatban.

Jöjjön előbb tehát a 38 éves Szilárd levele, aki nem érti, hogy a sikeres randija után miért pattintotta őt a hölgy se szó, se beszéd. Íme a levél:

Megismertem egy lányt és elhívtam randevúra, amelyre örömmel igent is mondott. Elmentem érte, természetesen a kocsi ajtót kinyitottam neki, és jó negyed órával később egy belvárosi, kellemes bár előtt parkoltam le. A beszélgetés könnyen indult, ő 34, kereskedelmi vezető, saját lakás, kocsi, látszólag normális értékrenddel, 3,5 éve egyedül, azóta csak próbálkozások. A kvalitásaihoz képest nem voltak elszállt elvárásai, legyen rendes egzisztenciája a férfinak, beszéljen nyelveket, rendedelkezzen jövőképpel, legyen megbízható, tájékozott,  sportoljon stb. A randi jól sikerült, majd éjfél körül taxit hívtam, haza hajtattunk, két puszival váltunk el, s megbeszéltük, hogy hétvégén elmegyünk kirándulni Dobogókőre. Hazaértemkor jóéjt sms- t küldtem neki. Nem válaszolt. Másnap este felhívtam. Nem vette fel. Eljött a hétvége. Semmi. Este hívtam, nem vette fel. Küldtem neki egy smst, hogy remélem jól van. Semmi. Persze tudom, jól van, hisz’ láttam, hogy a faszbúkon járt azóta. Természetes a továbbiakban nem fogom keresni.

Kérem, ne értsen félre! Ez most nem egy önmagáról sokat képzelő, lúzer sajnálkozása, aki lebukott mert a beszélgetés közben verte a faszát az asztal alatt. Nem, nem az, én sem tetszhetek mindenkinek, de ezzel nincs is baj. Azt hittem, engem már ilyen meglepetések nem érhetnek, találkoztam én már rengeteg lelki sérülttel. De, és ezt most nagy tisztelettel kérdezem, ez a dolgok elintézésének módja? Igen, tudom, a nem válaszolás is válasz, de akkor most ehhez szokjak hozzá? Nincs sms, nincs e-mail, horribile dictu egy telefonhívás, hogy bocs, édes vagy, de… és itt bármi mondható. És akkor én azt elfogadnám. Tudja, ő annak a nőnek a archetípusa, akinek a sirámaival tele az internet. Harmincas, jól szituált, csinos, magára adó és valamiért évek óta egyedül.

Nos. Szilárdnak nagyon őszintén és nagyon röviden válaszoltam. A hölgy feltehetően úgy gondolta, hogy Szilárd nem elég jó hozzá. Röviden ennyi. Bővebben meg annyi, hogy bár jót beszélgettek, meg is beszélték a következő randit, de a hölgy valamiért úgy döntött, hogy ő Szilárdnál jobbat érdemel. Csak ezt elfelejtette vele közölni. Az, hogy annyi vér sincs a pucájában, hogy ezt Szilárdnak megmondja, vagy hogy felvegye neki a telefont, csak a hölgyet jellemzi. Ebben a szituban Szilárd az a bizonyos férfi, akiről a kisasszony görbe szájjal picsoghat a barátnőinek, hogy a faszér' hívogat még mindig. Közben meg ezzel stummolja a saját egóját. Én azt tanácsoltam Szilárdnak, hogy ne adja meg ezt az örömöt a hölgynek, és a kudarcot tudja be inkább annak, hogy a kisasszony valószínűleg a nem létező szőke herceget várja fehér lovon. Majd ha újra arcra esik, talán visszavesz belőle. 

Uraim, ne bánkódjanak egy ilyen asszony miatt, mindig jön új, és mindig jön jobb. Hölgyeim, maguk meg ne legyenek akkora tenyeres-talpas parasztok, hogy a másiknak csak azért nem mondják meg, hogy kopjon le végre, hogy maguk fürdőzhessenek az smseikben, meg a nem fogadott hívásaikban. Lehet, hogy úgy érzik, ettől nagyon menők és kellőek, de a szomorú valóság inkább az, hogy ez a viselkedés bunkó és szánalmas. 

A következő levél Anditól van, aki még fiatal, mint a harmat és tanácstalan. Nagyon tanácstalan. 

A párommal egy kicsit bonyolult a kapcsolatunk, de én meg naivan hittem, hogy ez valahol meg van írva, és végre megtaláltam azt az embert, akivel nem kell többet bizonytalankodnom. Aztán idővel változtak a dolgok, és mivel ő nem az a kiabálós hirtelen haragú ember, még csak veszekedni se tudtunk, csak lassan eltávolodtunk. Pontosabban inkább ő, már nem igazán jött oda sokszor megölelni, megpuszilni, és hát a szex korábban istenijó volt, ez is eléggé megsínylette a dolgot. Egy darabig habár rosszul esett, de betudtam annak, hogy sok a stressz (tényleg) és hogy majdcsak jobb lesz. Aztán egy beszélgetés során végre kiderült, hogy úgy érzi valami megváltozott. Hogy valami elmúlt, és bizonytalan, nem tudja velem akar-e maradni, vagy hogy szeret-e még egyáltalán.
 
Az egész addigi biztosan álló kis erődöm úgy omlott össze, mint a kártyavár. Addig azt hittem, ugyan nehéz, de szeretjük egymást és megoldjuk, ezután ez is kérdéses lett. És habár azt mondta, ne lássak bele túl sokat, mert nem mondja hogy már nem szeret, csak, hogy bizonytalan, ez így még rosszabb.

Nos. Nehéz megmondani az objektív valóságot a sztori szubjektív résztvevőjének, de azért finoman megpróbálom. Szóval adott egy fiatal lány, meg egy fiatal fiú, és adott a szerelem. Arról már nagyon sokat írtam itt a blogon, hogy a férfiak, és mi nők különbözően vagyunk bedrótozva, ergo mást jelent ugyanaz a dolog nekünk, és mást a férfiaknak. Így mi nők mi akár húszévesen is képesek vagyunk lehorgonyozni életünk szerelme mellett, míg a férfiakat huszonévesen még mindig csak a pina, meg a pina hajtja. Jó nekik is egy párkapcsolat, de megállapodni iyen fiatalon biztosan nem fognak. Persze én is ismerek olyan párost, akik tizenhét éves koruk óta vannak együtt, de lássuk be, azért nem ez a jellemző. Szóval az első, meg a második szerelem ugye mindig elmúlik, ha akarjuk, ha nem. Mert mindig jön egy újabb, meg egy szebb, és a fiatal pasik agyában még nem állt össze az a kocka, ami a rizikófaktorukat szabályozza. Magyarul egy idősebb faszi, aki már végig kúrta fél Pestet, és látott pirosat is, meg sárgát is, sokkal nyugodtabban fogja letenni esténként a seggét egy olyan asszony mellett, aki kedves, aki megeteti, meg kényezteti a cerkáját. A fiatal pasikat ezzel szemben még nagyon hajtja a kíváncsiság, és bármit is tesz a barátnőjük, valószínűleg előbb-utóbb pattanni fognak. 

Röviden ennyi, hosszabban meg majd máskor, mert most rohannom kell. 

Csók,

xLady

 

Címkék: olvasói levél olvasó párkapcsolat


2015.01.17. 12:57 Coset<3

Lift - folytatás

Nagyon izgultam, hogy milyen lesz őt újra látni, hogy milyen lesz megölelni, és hogy milyen lesz az első csók. Igen. Merthogy az első csók az ugye mégis csak mindig az első csók marad.

 

image_118.jpg

 

Tudják, számomra az a legmeglepőbb az új pasimmal kapcsolatban, hogy bár már megírtam vázlatba, mégsem visz rá a lélek, hogy kiposztoljam a felettébb kalandos és bizarr szexuális életünket. Valahogy azt érzem, hogy ez csak a miénk, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szeretném megosztani másokkal. Már elnézést. 

De visszatérve az első randira és a folytatásra, ott tartottam, hogy ő megölelt, feltett a buszra, a csók elmaradt, én meg épp azon filóztam, hogy akkor mégsem jövök be neki, amikor is megcsippant a telefonom, és ő azt írta, hogy nagyon jól érezte magát, és hogy reméli, hogy hamarosan újra láthat. Én meg örültem, mint kis maki egy szál banánnak, és mosolyogva dobtam ki magam a reptéren. 

Természetesen ahogy ez lenni szokott, akkor is balról-jobbra utazgattam a térképen, és pont úgy adódott, hogy az elkövetkezendő két hétben gyakorlatilag négy országban, négy különböző konferencia várt rám, így ha tetszett, ha nem, találkozni nem tudtunk, és én úgy gondoltam, hogy akkor majd most jól kiderül, hogy pontosan mit is szeretne tőlem ez a fiatalember. Mert hát nyilván ha csak szívesen magára húzna, akkor nem fog túl sok energiát feccölni ebbe a két hétbe. Ugye. 

Miután megtudta, hogy két hétig biztosan nem láthat, azonnal bebiztosította magát a skypeommal, én meg ahogy elnéztem a huncut kis szemeit, azon gondolkodtam, hogy ez a fickó biztosan nagy játékos, és most úgy tesz, mintha, közben meg nem is. 

Aztán a legnagyobb meglepetésemre, ahogy leszálltam a gépről, az újabb üzenete várt, hogy reméli, rendben megérkeztem, és ahogy letettem magam a szállodában, ott várt a skype felkérése. Így az elkövetkezendő két hét estéit a skypeon töltöttük, és órákat, meg órákat, meg órákat csevegtünk mindenről. Ahogy elnéztem őt a kis kockás pizsijében, meg a kis fekete keretes szemüvegében a kis borostájával, egyre-egyre azt éreztem, hogy nagyon résen kell lennem, mert ebbe a fiatalemberbe olyan csúnyán bele tudnék szédülni, hogy sose találnék ki többet. Így mindig, amikor eluralkodott rajtam a romantika, akkor hirtelen megráztam magam, és témát váltottam. 

A fiatalember minden nap jelen volt virtuálisan, és nekem napról napra jobban tetszett. De nyilván elsietni nem akartam én semmit, így türelmesen vártam, mit hoz a holnap. 

Bárhova is mentem, mindenről szeretett volna tudni, de a birtoklási vágyát pont olyan jó érzékkel lőtte be, amitől nem azt éreztem, hogy elküldöm a picsába, hanem azt, hogy tényleg érdekli, hogy mi van velem. 

Akinek volt már virtuális párkapcsolata, az pontosan tudja, millyen érzés ráfolyni a monitorra, és epekedve várni, hogy a másikat a túloldalon végre megfogdoshassa, és megszagolgathassa. Nah. Így voltam én is, és már alig vártam, hogy rácuppantsam magam -nem, nem a farkára, hanem- a szexi kis ajkaira. 

A virtuális kapcsolatnak azért előnye is van ám. Például az, hogy mivel fizikailag nem tud kiteljesedni, így kénytelen az ember beszélgetni egymással. Nos, nálunk úgy tűnt, hogy volt értelme a rengeteg beszélgetésnek, mert közben kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, és én egyre jobban imádtam az okos eszét, meg a szexi borostáját, és már nagyon izgultam, amikor közeledett annak a napja, hogy úra találkozunk. 

Nagyon izgultam, hogy milyen lesz őt újra látni, hogy milyen lesz megölelni, és hogy milyen lesz az első csók. Igen. Merthogy az első csók az ugye mégis csak mindig az első csók marad.

Így leszállás után a reptéren taxiba dobtam magam, elbüfögtem a címet, és már indultam is, hogy felfedezzem a legújabb kis kandúromat.

Folyt. köv.

Csók,

M

 

Címkék: férfi szerelem ismerkedés randi reptér szingli


2015.01.01. 11:54 Coset<3

Lift

Mikor megláttam, egyből bezizegtem, mert pont az a nekem való kis fickó volt. Azóta kiderült, hogy ő is pont azt gondolta, hogy neki való kis menyecske vagyok, így nem habozott és randira hívott. 

image_118.jpg

Szép jó reggelt Kedveseim!

Remélem, kiduhajkodták magukat az éjszaka, vagy éppenséggel jót aludtak, és ma úgy ébredtek fel, hogy maguk körül minden más. Na persze nyilván nem az, tegnap ilyenkorhoz képest olyan nagy különbség nincsen, de mégis az új év az új év, és hát remélem, maguknak is olyan kellemesen indul, mint nekem. 

Ami engem illet, életem legszebb szilveszterén vagyok túl. Most épp ülök az ágyban, a reggeli kávémat kortyolgatom, miközben a szerelmem mellettem alszik. A szerelmem. Még ízlelgetem a szót, mert túl rég volt már az, amikor ennek a szónak tényleg érezhettem a mélységét.

Szóval azt hiszem, megérkezett az életembe az a férfi, akire mindig is vágytam. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, sem nyálaskodni, de a helyzet tényleg az, hogy úgy érzem, ő a válasz minden kérdésemre.

Azért nem is írtam róla eddig, mert még mindig hihetetlen, hogy akit kerestem, az létezik, és hogy megtaláltam.  És annyira remélem, hogy ez nem csak egy múló ábránd, vagy átverés, de ugyanakkor félek is leírni, hogy mennyire jó vele, nehogy elillanjon ez a történet és én megint arcra essek. Ugyebár. 

Szóval miután kifröcsögtem magam itt a blogon a sok retardált gyökérről, akik szembe jöttek velem az elmúlt másfél évben, rengeteg levelet kaptam, és a legtöbbjük arra bíztatott, hogy magamnak adjam meg azt a tiszteletet, hogy kreténekkel nem foglalkozom. Ezen sokat vergődtem, hogy nem arcoskodás-e, ha valakinek azért nem adok még egy esélyt, mert magamat olyan hű de sokra tartom. Aztán végül meghúztam a demarkációs vonalat, és azt mondtam, elég a gyíkokból, inkább maradok egyedül. 

Kitöröltem mindegyik telefonszámát, és ha valamelyik keresett, annak nem válaszoltam. Tudtam, hogy bár van sok, egy sincs köztük, aki tényleg komolyan érdekelne. Így egyszerűbb volt rövidre zárni és megszakítani a kapcsolatot mindegyikkel. 

Aztán szokás szerint rengeteget utaztam, egyik konferenciáról a másikra, és akkor egyszer csak bumm, hopp, jujj. Ott volt Ő. 

IMG_4565.JPG

Mikor megláttam, egyből bezizegtem, mert pont az a nekem való kis fickó volt. Azóta kiderült, hogy ő is pont azt gondolta, hogy neki való kis menyecske vagyok, így nem habozott és randira hívott. Én meg örültem. 

Az első randink egy kávézóban volt, ahova mielőtt megérkeztem volna, háromszor váltottam ruhát, annyira izgultam. Aztán végül ahogy haladtam a kávézóhoz, megláttam őt, ahogy kint ült, a szívem nagyon kalapálni kezdett, úgy izgultam, ő meg meglátott engem, rám nevetett, és én egyből tudtam, hogy akkor minden rendben van. 

Beszélgetni kezdtünk, és a huncut szemein, meg a szexi borostáján túl baromira megfogott az esze is. Volt már sok szép pasim, de mint tudjuk, a vizuális élményen túl általában sajnos túl sokat nem tudnak nyújtani, így külön felüdülés volt számomra olyan valakivel beszélgetni a tudományokról, aki nem csak okos, de mellé még kurvára szexi is. 

Szóval huncutkodtunk a szemeinkkel, meg nevetgéltünk, amikor odalépett hozzánk egy cigányasszony, csecsemővel a karján koldulni. Én beszélgetni kezdtem vele, hogy miért van a gyerekkel az utcán, majd adtam neki valamennyi aprót és minden jót kívántam neki. Miután a cigányasszony elment, a fickóm olyan jogvédő kampány-szöveget tolt le hirtelen felindulásból, hogy szinte azonnal beleszerettem. Miután hamar kiderült, hogy ezen a téren egyformán gondolkodunk, én megnyugodtam, hogy végre nem egy önző, megsavanyodott idiótával van dolgom. 

Úgy két óra múlva indulnom kellett, és ahogy beszálltunk a liftbe, az egyszer csak két emelet közt megakadt, és se előre, se hátra nem mozdult. Mi meg álltunk a liftben, eszméletlenül nevettünk és én nem tudtam eldönteni, hogy most vajon meg fog-e csókolni, vagy sem. De a lift végül elindult, a csók elmaradt, kisétáltunk a buszhoz,  ő megölelt, elköszöntünk és feltett a buszra. 

Én a buszon ülve éppen azon gondolkodtam, hogy úristen-de-nagyon-tetszik-de-nem-csókolt-meg-hát-biztos-nem-jövök-be-neki-mégsem, amikor a telefonom megcsippant. Ő volt az, és üzentetben írta, hogy nagyon jól érezte magát, és nagyon reméli, hogy hamarosan újra láthat. 

Na ez volt az a pillanat, amikor elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy ebből bizony valami komoly sülhet ki.

Folyt. köv. 

Csók,

M

Címkék: szerelem ajándék társkeresés Randi


2014.12.14. 09:54 Coset<3

Kukucs

Borvirágos szép reggelt Kedveseim! 

Ne vegyék zokon, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de jó okom volt rá. Egyrészt szét voltam csúszva a teendők miatt, másrészt meg szerelmes vagyok, mint atom, de annyira féltem a kis szerelmünket, hogy nem akarom elkiabálni. De azért of course majd beszámolok róla. Hamarosan. 

Csók,

xLady


2014.11.10. 15:50 Coset<3

Tovább

Aztán eszembe jut Ezel, meg az ő agresszív kirohanásai, és arra gondolok, valahol mindannyian kicsit bolondok vagyunk, csak valamelyikünknek papírja is van róla. 

10257428_468155553330966_4224952441898680993_n.jpg

Gyöngyharmatos szép délutánt Kedveseim,

Bár szinte már zaklattak az új sorokért, időm csak most engedi, hogy újra rávessem magam a billentyűzetre, és beszámoljak a felettébb egzotikus, viszont annál kevésbé sivár szerelmi életemről. 

Pontosabban arról a megfoghatatlan szerencsétlenségről, ami a szerelmi életemet kíséri mióta elváltam Christiantól. Mióta megérkeztem Németországba, a potenciális kanok váltották egymást az életemben, de valahogy egyikkel sem sikerült megugrani azt a szintet, hogy több legyen mondjuk egy kamatyolásnál. Vagy kettőnél.

A sor kezdődött Suvival, a német-török kiskandúrral, aki az első dugásnál három perc után meggondolta magát, a másodiknál meg a gatyájába élvezett action előtt. 

Aztán jött az olasz Robin, aki egyből feleségül kért, hogy ne paráználkodjunk Isten előtt, hanem inkább tegyük szentté a kapcsolatunkat. Majd pedig megérkezett az IQ-harcos Mario

Mario, a rendkívül intelligens, és minden tekintetben hozzám passzoló cigány fiatalember. Mario, akivel a sztori még csírájában elhalt, ugyanis személyes találkozás előtt elmondta, hogy skizofrén. Ez engem rettentően földhöz vágott, annyira, hogy napokig nem térem magamhoz a gondolataim és az érzéseim alkotta zavarból. 

Miután ezt megtudtam, és miután érezhetően hadilábon állt az érzelmei kontrollálásával, úgy döntöttem, nem ugrok fejest olyanba, amiről már most azt gondolom, hogy rövid időn belül megbánnám. Mivel Mario letitltott minden lehetséges fórumról, így esélytelen volt bármiféle további kapcsolatfelvétel kettőnk között. 

A napok teltek, és őszintén szólva nem volt olyan nap, amikor ne jutott volna eszembe, amikor ne azt éreztem volna, hogy ez volt az igazi arconcsapás, és hogy vajon miért húzogatják előlem a fentiek a mézes madzsagot, ha végül úgyis csak arra vágynak, hogy mikor már tátom a számat, hogy ráharapjak, elhúzzák, fityiszt mutassanak és nevetve azt mondhassák, csak vicceltünk, kiscsillag, szopjál csak tovább. 

Eszméletlen ürességet éreztem napokig, felcsücsültem az érzelmi hullámvasútra, és minden nap feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon együtt tudnék-e élni egy olyan emberrel, aki élete végéig segítségre szorul. Hogy bár a gyógyszeres kezelés adhat egy stabil állapotot, de lássuk be, hogy egy mentális beteg partnerrel viszonlyag beszűkül a mindennapi élet. 

Szóval nagyon bántott ez a történet, nagyon fájt konkrétan az életem, és azt gondoltam, hogy a legjobb gyógyszer számomra az lesz, ha másik férfival enyhítem a fájdalmam. Így mocskos módon elővettem Robint, a szentfazekat, és áthívtam, hogy dugjon meg. 

Ő meg jött is, és bár megint jókat dugtunk, minden egyes alkalom után csak még nagyobb ürességet éreztem magamban, és teljesen világossá vált a számomra, hogy bár a szex átmenetileg örömforrás, sokkal inkább vágyom arra, aki mellett szívesen ébredek fel reggel, és akinek már a puszta létezése is örömmel tölt el. 

Nos, ilyen Christian óta talán csak Ezel volt, de azóta kérem egyszerűen utolérhetetlen vágy szaladgál bennem fel-alá, és mivel a szex ezt nem csillapítja, így inkább azt is félretettem. 

IMG_4567.JPG

Szóval a napok teltek, elmeséltem Mariot az egyik kedves kollegámnak, és ő azt tanácsolta, mindenképpen találkozzak vele, mert látnom kell a szemeit, mielőtt bármit is mondhatnék. Ezt a tanácsot napokig hetekig emésztgettem, és mikor törölni készültem a profiljaimat az összes társkereső oldalról, kaptam egy üzenetet Abdeltól, a marokkói fiatalembertől. Nos, Abdel képei magukért beszéltek, konkrétan tízből tizes példány, már ami a külsejét illeti. 

Szokásos unalmas és lélekölő sztori: csetelés, képek, bla bla. Mivel még mindig a személyes találkozó híve vagyok, így már két nap után sürgettem is a találkozót. Az már elsőre feltűnt ugyan, hogy Abdel képei eltérnek az átlagostól. Konkrétan harcművészeti repertoárt virított, na meg azt, hogy ő milyen jól is néz ki ninja-szerkóban. 

Aztán ismerősök lettünk fészbukon is, és Abdel, a masszőr továbbra is szimpatikusnak tűnt. Egészen addig, míg el nem kezdett magáról fényképeket posztolgatni, úgy napi hetet. Na nem szelfiket, meg nem is pillanatokat, hanem beállított, profi fényképeket magáról. Mikor megkérdeztem, hogy ezt milyen szándékkal teszi, hogy esetleg elismerésre vágyik-e, akkor közölte, hogy ilyenről szó sincs, őt mindenki szereti, és ő így fejezi ki magát. 

Hát jó. 

Aztán gondolom, a képeimet nézegette, amikor írt egy üzenetet, amiben megkérdezte, hogy biztosan szingli vagyok-e. Mondtam, hogy legjobb tudomásom szerint igen, és nem is foglalkoztam a kérdéssel tovább. Majd kereken egy héttel a megismerkedésünk után bedobtam, hogy akkor most már jó lenne találkozni személyesen is. Épp szombat este volt, épp a városban sétálgattam, amikor felhívott. Csevegtünk, és valahogy meglepődtem a hangján, de főleg a nevetésén. Lehet, hogy csak Mario miatt, de a nevetését hallva egyből az ugrott be, hogy valami szellemileg nem stimm ezzel a fickóval. Hogy úgy nevet, mint valami elmebajos, szinte egér hangon, és értelmetlenül. 

Mondtam neki, hogy épp a városban vagyok, úgyhogy ha van kedve, eljöhetne, hogy találkozzunk. Erre néma csend. Aztán azt mondogatja, hogy lássuk csak, lássuk csak, de választ nem ad. Majd megkérdezem, hogy mikor és hol szeretne találkozni, ha egyáltalán szeretne. Mire azt mondja, hogy találkozhatnánk az égbolton, mert az milyen csodás lenne, ha ott tudnánk repülni. És hogy hát ha becsukom a szemem, akkor ő már ott is van velem. 

Én tátott szájjal és némán állok, a telefon majd kiesik a kezemből, ő meg hangosan hahotázik már megint azzal az idegesítő nevetésével. Azt hiszi vicces, és még akkor sem veszi a lapot, hogy nem az, amikor én nem nevetek vele. 

Utoljára kérdezem, hogy akar-e találkozni, és azt mondja, ez nem is kérdés, de jelenleg sajnos nem tud. Majd hozzáteszi, hogy nincs neje, ne aggódjak, ő van a képeken, és nagyon szeretne velem találkozni, de most nem tud. Mikor kérdem, hogy miért, választ nem kapok, pacekba azért még tisztázom, hogy ugye mentálisan minden rendben van nála, megerősít, hogy igen, majd elindulok haza, és azt mondja, hogy igazából csak annyi, hogy nem tankolt, és most nincs pénze tankolni. De hogy majd holnap lesz. 

Na itt hirtelen már minden volt előttem, csak erős férfi nem, így lelkiismeret-furdalás nélkül elköszöntem tőle, és úgy gondoltam, akkor ez ennyi is volt.

IMG_0415.jpg

De Abdel nem adta fel, naponta bejelentkezett, mígnem egyik alkalommal a következő üzenetet kaptam tőle: Nem vagy szingli. Most már egyértelmű. Olyan vagy, mint a többi. Milyen kár. 

Majd fogta, és letiltott mindenhonnan. 

Ezen a ponton a kínom nevetésben tört ki, hogy az ég világon nincs olyan, hogy kifogom az összes kretént, akárhol legyek is a világon. Ilyen nincs, és mégis van. 

Kicsit meg is könnyebbültem, de Abdel két nap múlva újra felbukkant, és azt akarta, hogy kérjek bocsánatot. Isten bizony azt éreztem, hogy sírva fakadok ezektől a lehetetlen fasziktól, majd azt mondtam neki, hogy fogalmam nincs, miről beszél, és hogy ne haragudjon, de jelenleg nincs energiám drámázni.

Látta, hogy nem úgy sült el a dolog, ahogy szerette volna, így inkább gyorsan ő kért bocsánatot, és megköszönte, hogy ismét szóba állok vele. Aztán azt mondta, hogy nehézségei vannak azzal, hogy megbízzon emberekben, és szeretné azt érezni tőlem, hogy izgatottan várom, hogy találkozzunk. 

Közben eltelt egy újabb hét, és ő arról kezdett beszélni, hogy milyen kár, hogy éppen nem a karjaiban vagyok, és hogy mennyire szeretne velem lenni. Mondtam neki, hogy lelke rajta, ugorjuk hát meg ezt a lécet. Választ megint nem kaptam arra, hogy pontosan miért is nem tudunk találkozni, viszont kaptam fényképet róla a fürdőszobából, amikor épp zuhanyozni indult. Hogy miért, azt nem tudom, de a képein a szemei voltak az utolsó piros zászlócskák, amik azt  mondták nekem, hogy inkább hagyjuk ezt a történetet. 

Aztán végül kiderült, hogy már megint nem volt pénze, de nem miatta, hanem a cég miatt, és hogy amúgy is az Ikeában is már tök rég óta meg akar venni valamit, de emiatt még nem tudta. Majd megkérdezte, hogy tetszik az új ninjás fényképe. Miután látta, hogy anniyra nem szívélyes egyik válaszom sem, azt kérdezte, hogy ugye, nem vitt el tőle senki. 

Minden egyes kretén húzásnál arra gondoltam, valahogy írok Marionak, mert beszélni, és találkozni akarok vele. Megtaláltam a módját annak, hogy újra kapcsolatba lépjek vele, de sokszor, mikor már majdnem írtam neki, valami mindig visszatartott, és így végül nem írtam. Tegnapig. Ahogy beszélgetni kezdtünk, szinte azonnal megint azt éreztem, hogy odabent kivirágzik, hogy van valami, ami miatt -bár komoly mentális betegségben szenved- én mégis találkozni akarok vele. 

Mario azt mondta, hogy azelőtt ítéltem meg őt, mielőtt megismertem volna. És hogy nem haragszik egyáltalán, értsem meg, hogy tudatában van a betegsége komolyságának, és mivel nagyon a helyén kezeli, úgy él, mint egy normális fiatalember. Kicsit elszégyelltem magam, majd elgondolkodtam, hogy igaza van, és eldöntöttem, mindenkpp találkozom vele. Úgy váltunk el, hogy másnap beszélünk, és én újra azt éreztem, hogy egy kis boldogság beköltözött a szívembe. 

Másnap reggel azonban Mario azt az egy forrást is megszüntette, ahol előtte beszéltünk. Letiltott. 

Én meg nem tudom, hogy vajon ez egy jó példája-e a betegségének, hogy ez is csak egy érzelmi kirohanás-e, és hogy valóban helyre tudnám-e magamban tenni az ilyen és ehhez hasonló érzelmi kilengéseit, ha a párja lennék.

Aztán eszembe jut Ezel, meg az ő agresszív kirohanásai, és arra gondolok, valahol mindannyian kicsit bolondok vagyunk, csak valamelyikünknek papírja is van róla. 

Miután tudomásul veszem, hogy Mario nem akar velem beszélni, úgy döntök, hogy Abdellal is frissiben rövidre zárom a történetet, és megmondom neki, hogy ne haragudjon, de én nem tudok azonosulni a ninja-világával, és hogy nekem ez kicsit rémisztő. És hogy már félek találkozni vele. 

Ő tökre meglepődik meg kiborul, és kikéri magának, mert hogy ő milyen jó társasága mind a családjának, mind pedig a barátainak, és milyen kár, hogy én ezt még nem tapasztaltam meg. Rendben. 

És még így a végére annyi, hogy Robin, a szentfazék, aki elsőre inkább feleségül akart venni olyannyira eltűnt, és ignorál, hogy a három hete küldött üzenetemre sem reagál. 

Talán a homlokomra van írva, hogy gyere kreténkém, én pont ráérek, vagy nem tudom, mi ez, amit kifelé vetítek, de amellett, hogy izgalmas, lelkileg megterhelő is.  

Miközben ezeket a sorokat írom, nevetek, pedig valójában az egész bejegyzés nem vicces. Egyáltalán nem. 

Csók,

xLady 

Címkék: blog merevedés cigány társkeresés szopás randi szingli christian


2014.10.21. 16:11 Coset<3

Fair

Családot szeretne alapítani, gyerekekkel, aranyhalakkal, meg kutyával a kertben, viszont amikor megkérdeztem tőle, hogy késznek érzi-e magát erre a lépésre, azt válaszolta, hogy igen, de hogy egyébként csak heti nyolcvan euróból él.

fd2324084075d28a_87772555.xlarge.jpg

Miután elfogyasztottam egy doboz csokis minifánkot, egy zacskó csokis kekszet, egy tábla milkát, és két pohár fehér bort egyedül, arra a következtetésre jutottam, hogy az előtte vacsira bedobott hal és saláta kombó valójában lófaszt sem ér, így fogyókúra idején. Mármint hogy lehet, hogy étvágyat csökkent, de hogy élvezetet nem növel, az tuti. 

Aztán tovább gondolkoztam, és rájöttem, hogy hamarosan itt a mikulásom, így valószínűleg ezért tört elő belőlem a minden édességet felzabáló kistehén. Aztán még tovább gondolkodtam, és rájöttem, hogy ez sokkal inkább volt valami fajta kompenzálás. Kompenzálás cserébe azért, hogy én mindig kifogom a legnagyobb kreténeket. Mindig. 

Történt ugyanis, hogy pár nappal ezelőtt fészbukon bejelölt Mario Steinermann. A sok egyéb ismerkedni vágyó között igazi felüdülés volt Mario fényképeit nézegetni, így visszajelöltem őt. Beszélgetni kezdtünk, hamar kiderült, hogy Mario 29 éves, elvált, és az igazit keresi. Surprise. Aztán kiderült az is, hogy hat nyelven beszél, és banki ügynökként dolgozik. Nahát. Mario nagyon jó humorú, intelligens, elmondása szerint 148-as IQ-val és saját lakással rendelkező fiatalember, így már kezdtem is azon csodálkozni, hogy vajon miért egyedülálló. Mert mint tudjuk, ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg nem is igaz.

Aztán Marioval nagyon hosszú csevejbe kezdtünk, és órákon keresztül röhögcséltünk a két laptopunk két oldalán. Szó szót követett, így amikor a családjainkról kezdtünk beszélni, hamar kiderült, hogy ő is cigány. Na, azt hiszem, ezen a ponton éreztem azt, hogy nem hiába jöttem ki Németországba, hállelujá bele az éjszakába, ő lesz az én emberem. Még egy kicsit talán meg is könnyeztem. 

Szóval Mario értelmes, jó képességű, humoros, és cigány. El sem hiszem. Ő is nagyon megörült annak, amikor kiderült, hogy én is az vagyok, így szinte azonnal biztosra vettük, hogy ez csak valami égi jel lehet arra, hogy mindketten megtaláltuk azt, akit kerestünk.

Aztán másnap reggeltől folytattuk a csevejt, és az első furcsaság az volt, hogy bár a számomat már tudta, nem hívott fel, hanem továbbra is csak üzeneteket írt. Mondtam is neki, hogy nem szeretem a virtuális csevegéseket, de mint ha meg sem hallotta volna, csak írt, írt és írt, miközben ő már annyira biztosra vette, hogy én vagyok az igazi, hogy máris szerelmemnek szólított, és arról kérdezgetett, milyen esküvőt szeretnék.

Igazából már itt fura volt a szitu, mondtam is neki, hogy egy kicsit nagyon előreszaladt a sztoriban, mi lenne, ha mondjuk minimum egyszer találkoznánk, mielőtt ilyen távoli dolgokról beszélünk egymással. Aztán ő azzal védekezett, hogy de tudja, hogy én kellek neki, ez már nem is kérdés, így nincs ezzel semmi baj. Hát jó. 

Megbeszéltük, hogy leghamarabb csak jövő héten tudunk találkozni, majd pedig elmesélte, hogy egyébként a napjait tekintve nagyon rugalmas, ugyanis jelenleg az önkormányzat segíti őt anyagilag. Aztán arról beszéltünk, hogy neki is milyen szoros kapcsolata van a szüleivel, csak úgy, mint nekem, és hogy a képeim alapján már az édesanyja is leokézta a mennyegzőt. Ekkor kértem, hogy mutasson magáról egy friss fényképet, és amikor megkaptam, akkor nem tudtam hirtelen, hogy féljek, megszűnjek létezni, vagy csak inkább angolosan távozzak a történetből. Egy meghízott, lelakott, önbizalom hiányos kis maci nézett rám a képekről, a szemeiben tele kérdésekkel, és félelemmel, gyakorlatilag olyan volt az ábrázata, mint mondjuk a nagyon kedves óvodai kisbarátunké volt annak idején. A baj csak az volt, hogy nem igazán tudok vonzódni egy ilyen férfihoz. Tényleg. 

Itt már tényleg kezdtem magam furán érezni, de azt nem sejtettem, hogy ez még semmi a végkifejlethez képest. 

Elmondása szerint már családot szeretne alapítani, gyerekekkel, aranyhalakkal, meg kutyával a kertben, viszont amikor megkérdeztem tőle, hogy késznek érzi-e magát erre a lépésre, azt válaszolta, hogy igen, de hogy egyébként csak heti nyolcvan euróból él. Nem igazán értettem az összefüggést, viszont azt igen, hogy egy ekkora összeg egy család eltartásához nem biztos, hogy elég. Erre azt válaszolta, hogy hát de úgyis ott van a családja is, meg hát én is erős nő vagyok, tutira dolgoznék. Mondtam neki, hogy mondjuk szülés közben nem valószínű, de mindegy is, kicsit túlságosan előre szaladtunk egy olyan beszélgetésben, amiről nem is kellene még beszélnünk. 

Aztán a nap végén, úgy tíz órányi textingelés után mondtam neki, hogy fáradt vagyok, és hogy elfogytam mára, jó éjszakát. Majd ő megkérdezte, hogy rá haragszom-e valamiért, én mondtam, hogy nem, és elköszöntem tőle. Aztán úgy két óra múlva egy újabb üzenet várt tőle, amiben az állt, hogy nem tetszett neki az, ahogy elköszöntem tőle, és az, ha egy nő így beszél vele, ezért úgy érzi, mégsem illünk össze, és sok sikert kíván nekem a pártaláláshoz. És hogy ő túl szegény ahhoz, hogy a telefonon lógjon órák hosszat, ezért írogat és nem hív fel. Majd pedig leblokkolt. 

Én enyhe sokkot kaptam, hogy megint kifogtam egy kretént, és itt már biztosra vettem, hogy valami nem stimmel vele. Seráfütty, az élet megy tovább - gondoltam, jó éjszakát kívántam magamnak, és befordultam a fal felé. 

Reggel Mario üzenete fogadott, amelyben leírta, hogy nagyon sajnálja a tegnap estét, és a kirohanását, és hogy neki ez most mennyire fáj. Hogy reméli, hogy meg tudok neki bocsátani, és hogy különben is ne haragudjak. Én meg már addigra biztosan tudtam, hogy az ég világon semmit nem akarok egy olyan férfitól, aki 29 évesen nem képes kontrollálni az érzéseit, így nem is válaszoltam neki. 

0.jpg

Aztán nem sokkal később jött a következő üzenet, hogy tudja, hogy elbaszta, ne haragdujak, és hogy küldött nekem fészbukon egy nagyon nagyon fontos üzenetet. Kérte, hogy olvassam el, és ha már így megismertük egymást, szeretné, ha továbbra is tartanánk a kapcsolatot. 

Beléptem fészbukra, elolvastam az üzenetet, és a szó szoros értelmében tátva maradt a szám. Sok köntörfalazás után leírta, hogy mennyire tetszem neki, és hogy ő mekkora egy kretén, de hogy könyörüljek meg rajta, mert most elmondja nekem, hogy valójában egy nagyon komoly mentális betegségben szenved. Pontosabban azt, hogy paranoid skizofrén, és bipoláris zavara van, de hogy ne aggódjak, mert gyógyszereket szed, tök jól van, és hogy ez nem is annyira gáz, mint én azt elsőre gondolom.

Valójában nem tudtam hirtelen se köpni, se nyelni, mert valahol éreztem én, hogy valami nem kerek vele, de mégis szíven ütött a sorait olvasni. Vajon korrekt-e úgy indítani egy ismerkedést, hogy egy ilyen súlyos betegséget ellhalgat az egyik a másik felől? Vagy hol van az a pont, amikor ezt el kell, vagy el lehet mondani a másiknak? Vagy az ilyen ember maradjon mindig egyedül? Nem fair. Sehogysem. 

Tisztában vagyok a betegsége komolyságával, és egy percig sem szeretnék ebből viccet faragni. Kifejezetten szomorú, hogy egy fiatal férfinek ez vágja haza az életét, és azon túl, hogy gyógyszereken él, sajnos nem sok mindent tehet ellene. Viszont én meg nem vagyok se szociális munkás, se jótett lélek, hogy a nyakamba vegyek egy ekkora dráma királyt, betegségtől függetlenül.

Őszintén sajnáltam nem csak őt, hanem a sztorit is, hogy ilyen tiszavirág életű volt, mert abban bizony biztos voltam, hogy ha még magamat ki is tenném egy ilyen ember társaságának, a leendő gyermekeimet biztosan nem. És nem azért, mert megvetem őt, vagy szánom, hanem azért, mert egy férfira vágyom, aki magabiztos, nem pedig egy olyanra, aki behallucinálja, hogy megcsaltam, és miután megszeretget, jól pofán vág. 

Lehet, hogy önző vagyok, és lehet, hogy rosszul gondolom ezt az egészet, de ha nem érzem magam biztonságban a férfi mellett, aki mellett lehorgonyozom, akkor ennyi erővel egyedül is maradhatok. 

Így Marionak megköszöntem az őszinteségét, biztosítottam róla, hogy megértem őt, elköszöntem tőle, és egyértelművé tettem számára, hogy a jövőben semmilyen kapcsolatot nem kívánok vele ápolni. 

Hogy ez fair volt-e? Nem tudom. Döntse el mindenki saját maga.

Ami viszont engem illet, azt hiszem, tényleg befejezem a netes ismerkedés minden formáját. Mindet. 

Csók,

Maria

 

 

Címkék: vélemény férfi gondolatok randi véletlen cigany házasság